A RÉSZLETEK

Mesterkurzus illusztrátoroknak

Bepillantást nyerhetsz Victo Ngai, a neves művész alkotói folyamatába.

Procreate

Megtekintés

Victo Ngai részletgazdag, szövevényes illusztrációival találkozhattunk már a The New York Times hasábjaitól a GQ-n keresztül az Apple-kampányokig. A Los Angelesben élő művésznő mindenféle médiumot használ munkája során, de újabban a Procreate dizájnappal hozza létre jellegzetes képeit.

„A kínai festészetben mindig volt valami absztrakt – magyarázza Ngai. – Engem mindig is sokkal jobban érdekelt, hogy mások hogyan fogadják be a képeimet, nem célom, hogy elhitessem a nézőkkel, hogy a valóságot ábrázolom.”

Az év első felében Ngai az ír partvidéken, a Dingle-félszigeten járt, ahol inspirációval töltődött fel. „Rácsodálkoztam az évszázados párbeszédre, amely a kemény sziklaszirtek és a hullámzó tenger között zajlik – mondja. – A kő simára csiszolt felületét sok helyen vastag, puha moszat fedi, ami remek alkalmat ad a textúrák tanulmányozására.”

A művésznő lépésről lépésre mutatja meg, hogyan hozza létre egy fotóból a Procreate segítségével saját lenyűgöző, összetéveszthetetlen stílusú képét. (Ha kevés az időd, nézd végig a teljes folyamatot ezen a videón.)

1. lépés

„Mivel a kőszikla drámai felületét szerettem volna visszaadni, ennek megfelelő elemeket választottam: akriltintát, ecseteket és kemény papírlapokat.”

2. lépés

„Érdemes egyszerű, nagy méretű formákkal kezdeni. Itt a hegyek körvonalát rajzoltam meg, majd a Procreate Color Autofill [Automatikus színkitöltés] funkcióját használtam. A színkitöltés nem mindig pontos, főleg, ha a körvonal nem teljesen folyamatos, de ezt kézzel is könnyen javíthatjuk.”

3. lépés

„Miután elkészültem a nagy alakzatokkal, a Transform [Átalakítás] funkció eszközeivel finomítottam őket. Legjobban a Warp [Hajlítás] tetszik, mert a legapróbb részletek kidolgozásához is használhatom.”

4. lépés

„Lefotóztam a papíron létrehozott felületeimet, és importáltam őket a Procreate alkalmazásba. A fotókat fekete-fehér képekké alakítottam, hogy az Automatic Selection [Automatikus kiválasztás] eszközzel leválaszthassam és törölhessem a fehér részeket.”

5. lépés

„Átlós vonalakkal emeltem ki a szikla felületét. A szikla egyenes vonalainak ellenpontozására egyszerű, ovális alakzatokká stilizáltam a moszatos fűfoltokat. A fűvel borított felületeket referenciarétegként állítottam be, így a Color Autofill [Automatikus színkitöltés] funkcióval színezhettem az alsó réteget, míg a füves rész változatlan maradt.”

6. lépés

„A távolabbi sziklák átlátszatlanságát lejjebb vettem, így megnyíltak a távlatok. A távoli sziklák elkülönülnek az előtértől, és így úgy tűnnek, mintha messzebb kerültek volna.”

7. lépés

„Itt a 2B jelű tömör szénecsetet használtam a moszatos fű érzékeltetésére. A Selection [Kijelölés] eszközzel egyenként és csoportban is elszigeteltem az ovális alakzatokat, hogy a csúcsfényeket megfesthessem, és háromdimenziós hatást hozzak létre.”

8. lépés

„A moszatos fű megfestésénél a nyomás erősségének változtatásával variáltam a zöld szín intenzitását. Olyan, mintha a fű egyes részei kiemelkednének és világosabbak lennének.”

9. lépés

„A felhasznált zöldben túl sok volt a kék, ezért az Árnyalat/Telítettség/Fényerő eszközzel közelítettem a sárgához. Máris megkaptam az Írországra jellemző zöldet. Ezután kiválasztottam egy-két ovális foltot, és egy másodlagos árnyalattal színeztem őket a felület további gazdagítására.”

10. lépés

„Az egyik kedvenc funkcióm a Procreate-ben a Quick Shape [Gyorsformázás] eszköz, amely igazi kincs, ha tökéletes kört akarok rajzolni. Felvázolom a kört, ahogy szoktam, de a végén nem emelem fel az Apple Pencilt. Ha jól csinálom, akkor a krumpli tökéletesen szimmetrikus formát ölt. Lenyomva tartott ceruzával újraméretezhetem, forgathatom vagy áthelyezhetem az alakzatot (ha a másik kezem egyik ujját is lenyomom a képernyőn, miközben a Pencil is lent marad, a kör felvesz egy másik alakot). Ha felemelem a Pencilt, középen a vászon tetején megjelenik az Edit Shape [Forma szerkesztése] gomb.”

A végeredmény

Íme a kész tanulmány!