(1)

Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye (UNFCCC) keretében létrejött – az (EU) 2016/1841 tanácsi határozattal (4) jóváhagyott – Párizsi Megállapodás (a továbbiakban: a Párizsi Megállapodás) értelmében a nemzetközi közösség megállapodott abban, hogy a globális átlaghőmérséklet emelkedését jóval az iparosodás előtti átlaghőmérsékletnél 2 oC-kal magasabb hőmérsékletszint alatt tartja, és törekszik arra, hogy a hőmérséklet-emelkedés az iparosodás előtti átlaghőmérséklet feletti 1,5 oC mértékre korlátozódjon. Az UNFCCC részes feleinek konferenciája 2021. november 13-án továbbá elfogadta a glasgow-i éghajlati paktumot, amelyben a részes felek elismerik, hogy az éghajlatváltozás hatása 1,5 oC-os hőmérséklet-emelkedés esetén jóval enyhébbek lesz, mint 2 oC-os emelkedés esetén, és amelyben kijelentik, hogy erőfeszítéseket tesznek a hőmérséklet-emelkedés 1,5 oC-ra való korlátozása érdekében. Az Unió és tagállamai a Párizsi Megállapodás részes felei, és határozottan elkötelezettek amellett, hogy azt az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentése és a szén-dioxid-eltávolítás növelése révén végrehajtsák.

(2)

Globális szinten az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) jelentései rámutatnak arra, hogy egyre kisebb a valószínűsége annak, hogy sikerüljön a globális felmelegedést 1,5 oC-ra korlátozni, amennyiben nem kerül sor az üvegházhatásúgáz-kibocsátások gyors és mélyreható csökkentésére ezen évtized hátralévő részében és az elkövetkező évtizedekben. Az IPCC jelentései emellett egyértelműen kimondják, hogy a nehezen csökkenthető maradék kibocsátások ellensúlyozására szolgáló szén-dioxid-eltávolítás bevezetése elkerülhetetlen a karbonsemlegesség vagy a nettó zéró üvegházhatásúgáz-kibocsátás eléréséhez. Ehhez a szén-dioxid (CO2) légkörből történő leválasztására és geológiai, szárazföldi vagy tengeri tározókban – többek között az óceánokban – vagy tartós termékekben való tartós tárolására irányuló fenntartható tevékenységek széles körű bevezetésére lesz szükség. Jelenleg és a jelenlegi szakpolitikák mellett az Unió nem halad jó úton a szükséges szén-dioxid-eltávolítás megvalósítása felé: az elmúlt években csökkent a szén-dioxid-eltávolítás a szárazföldi ökoszisztémákban, és jelenleg nem kerül sor jelentős ipari szén-dioxid-eltávolításra az Unióban.

(3)

E rendelet célja a tartós szén-dioxid-eltávolítás, a karbongazdálkodás és a termékekben való szén-dioxid-tárolás önkéntes uniós tanúsítási keretrendszerének (a továbbiakban: az uniós tanúsítási keretrendszer) a kialakítása a magas színvonalú szén-dioxid-eltávolítás elterjedésének, valamint a talajból származó kibocsátás csökkentésének elősegítése és ösztönzése céljából, a biológiai sokféleségre és a szennyező anyag-mentességre vonatkozó uniós célkitűzések maradéktalan tiszteletben tartása mellett, kiegészítve az összes ágazatban megvalósítandó tartós kibocsátáscsökkentést. Az uniós tanúsítási keretrendszer ennek megfelelően a Párizsi Megállapodás szerinti uniós célkitűzések, különösen az (EU) 2021/1119 európai parlamenti és tanácsi rendeletben (5) megállapított, 2050-re teljesítendő klímasemlegességi célkitűzés kollektív elérésének támogatását szolgáló eszköz lesz. Az uniós tanúsítási keretrendszer alapján tanúsított valamennyi szén-dioxid-eltávolításnak és a talajból származó kibocsátás minden így tanúsított csökkentésének hozzá kell járulnia az Unió nemzetileg meghatározott hozzájárulásának (NDC) és éghajlat-politikai célkitűzéseinek eléréséhez. Ezért a kétszeres elszámolás elkerülése érdekében az említett szén-dioxid-eltávolítások és a talajból származó kibocsátás említett csökkentései nem járulhatnak hozzá sem harmadik felek nemzetileg meghatározott hozzájárulásaihoz, sem pedig nemzetközi megfelelési rendszerekhez. Az Unió kötelezettséget vállalt arra is, hogy 2050 után negatív kibocsátást generál. A szárazföldi ökoszisztémákban történő szén-dioxid-eltávolítás fokozása szempontjából fontos eszközt jelent a földhasználathoz, a földhasználat-változtatáshoz és az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó üvegházhatásúgáz-kibocsátásnak és -elnyelésnek a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó éghajlat- és energiapolitikai keretbe történő beillesztéséről szóló (EU) 2018/841 európai parlamenti és tanácsi rendelet (6), amely 2030-ig teljesítendő, 310 millió tonna szén-dioxid-egyenértékű uniós nettó eltávolítási célértéket határoz meg, és ennek megfelelő célértékeket állapít meg minden egyes tagállam vonatkozásában.

(4)

A Bizottság a 2024. február 6-i, „Az ambiciózus uniós ipari szén-dioxid-gazdálkodás felé vezető lépések” című közleményében a következőket irányozza elő: a szén-dioxid-eltávolítási szükségletekre vonatkozó átfogó célkitűzések értékelése az Unió 2040-re vonatkozó éghajlatvédelmi törekvésével, valamint a klímasemlegesség 2050-ig történő elérésére, majd ezt követően a negatív kibocsátásra vonatkozó célkitűzéssel összhangban; az ipari szén-dioxid-eltávolítással kapcsolatos szakpolitikai lehetőségek és támogatási mechanizmusok kidolgozása, beleértve annak a kérdését is, hogy ezek elszámolhatók-e az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerben, és ha igen, hogyan; ezzel párhuzamosan a szén-dioxid-eltávolítást célzó új ipari technológiák tekintetében az uniós kutatásnak és innovációnak, valamint a korai prototípusok uniós demonstrációjának az ösztönzése a Horizont Európa – az (EU) 2021/695 európai parlamenti és tanácsi rendelettel (7) létrehozott kutatási és innovációs keretprogram – és a 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (8) létrehozott Innovációs Alap keretében. Emellett helyénvaló, hogy a Bizottság értékelje a szén-dioxid-eltávolításra vonatkozó uniós célértékekkel kapcsolatos lehetőségeket, beleértve egy, a tartós szén-dioxid-eltávolításra vonatkozó külön célérték egyértelmű meghatározását is.

(5)

Egy harmonizált uniós tanúsítási keretrendszer várhatóan fokozza a tartós szén-dioxid-eltávolítás, a karbongazdálkodás és a termékekben való szén-dioxid-tárolás környezeti integritását és átláthatóságát, és előmozdítja a tanúsításukba vetett bizalmat, miközben csökkenti a kapcsolódó adminisztratív költségeket. Az uniós tanúsítási keretrendszer önkéntes jellege azt jelenti, hogy a meglévő és új, közszférabeli és magán tanúsítási rendszerek e rendelet értelmében kérelmezhetik a Bizottság általi elismerést, de nem lesznek kötelesek ezt megtenni az Unióban való működésükhöz.

(6)

Az (EU) 2021/1119 rendelet meghatározza továbbá az Unión belüli nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentése tekintetében 2030-ra teljesítendő kötelező uniós célértéket, amelynek értelmében 2030-ig a nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátást az 1990-es szinthez képest legalább 55 %-kal kell csökkenteni. Annak biztosítása érdekében, hogy 2030-ig elégséges erőfeszítések történjenek az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésére, a nettó szén-dioxid-eltávolításnak a 2030-as uniós éghajlat-politikai célkitűzéshez való hozzájárulása 225 millió tonna CO2-egyenértékben került korlátozásra.

(7)

Az uniós tanúsítási keretrendszer támogatni fogja a tartós szén-dioxid-eltávolítás, a karbongazdálkodás és a termékekben való szén-dioxid-tárolás fejlesztését az Unióban, ami egyértelműen kedvező éghajlati hatással jár, elkerülve ugyanakkor a zöldre mosást. A karbongazdálkodás esetében az uniós tanúsítási keretrendszernek elő kell mozdítania az olyan tevékenységek elterjedését is, amelyek járulékos előnyökkel járnak a biológiai sokféleség szempontjából, hozzájárulva ezáltal az uniós jogban meghatározott természethelyreállítási célok teljesítéséhez.

(8)

Az új technológiák piacra jutásának megkönnyítése érdekében helyénvaló, hogy az uniós tanúsítási keretrendszer a kutatást és az innovációt is ösztönözze, többek között azáltal, hogy hangsúlyozza a vonatkozó kutatási programok szerepét. E tekintetben ösztönzendő, hogy a Bizottság és a tagállamok multidiszciplináris együttműködést folytassanak, bevonva a nemzeti és regionális kutatóintézeteket, a tudósokat, a mezőgazdasági termelőket és a kis- és középvállalkozásokat.

(9)

Azon üzemeltetők támogatása érdekében, akik további erőfeszítéseket kívánnak tenni abból a célból, hogy fenntartható módon növeljék a szén-dioxid-eltávolítást, vagy fenntartható módon csökkentsék a talajból származó kibocsátásokat, az uniós tanúsítási keretrendszernek figyelembe kell vennie a tevékenységek különböző típusait, azok sajátosságait és a kapcsolódó környezeti hatást. Ennek a rendeletnek ezért egyértelmű módon kell meg határoznia a tartós szén-dioxid-eltávolítás, a karbongazdálkodás és a termékekben való szén-dioxid-tárolás, valamint az uniós tanúsítási keretrendszer egyéb elemeinek fogalmát. E rendelet hatályának ki kell terjednie az olyan tevékenységekre, amelyek fokozzák a geológiai, szárazföldi vagy tengeri tározókban – többek között az óceánokban – vagy tartós termékekben való szén-dioxid-tárolást. A tevékenységeknek magukban kell foglalniuk egy vagy több olyan gyakorlatot vagy folyamatot, amely szén-dioxidot távolít el a légkörből. Bizonyos tevékenységek, például a bioszén felhasználásán alapuló tevékenységek a végzésük konkrét körülményeitől függően a szén-dioxid-eltávolításból eredő nettó haszon és a szén-dioxid-tárolási időtartamok különböző típusait eredményezhetik. Ennek megfelelően az e rendelet alapján uniós szinten létrehozandó, alkalmazandó tanúsítási módszertanokban megfelelő nyomonkövetési és felelősségi szabályokat kell meghatározni.

(10)

A karbongazdálkodás esetében a releváns tevékenységek magukban foglalhatnak tengeri és part menti ökoszisztémákban végzett gyakorlatokat és folyamatokat. A releváns tevékenységek magukban foglalhatnak továbbá olyan gyakorlatokat vagy folyamatokat is, amelyek csökkentik a talajból származó üvegházhatásúgáz-kibocsátást vagy az (EU) 2018/841 rendelet I. melléklete B. szakaszának e) és f) pontjában szereplő, talaj képezte széntárolókból a légkörbe irányuló szén-dioxid-felszabadulás csökkentését eredményezik, mint például a talajgazdálkodást javító vagy a leromlott tőzeglápokat helyreállító tevékenységek esetében. Emellett a mezőgazdasági talajokból származó kibocsátások csökkentését szintén figyelembe kell venni a karbongazdálkodási tevékenységek számszerűsítése során, amennyiben az említett kibocsátáscsökkentések olyan tevékenységből erednek, amely összességében csökkenti a talaj képezte széntárolókból származó szén-dioxid-kibocsátást, vagy növeli a biogén széntárolókban a szén-dioxid-eltávolítást; az említett kibocsátások az UNFCCC-nek a részes felek éves jegyzékeire vonatkozó, az említett egyezmény I. mellékletében szereplő jelentéstételi iránymutatásai szerinti egységes jelentéstételi táblázatok 3.D. táblázata szerint bejelentett, az IPCC szerinti „Mezőgazdaság” forráskategória „Mezőgazdasági talajok” alkategóriájából származó kibocsátásoknak megfelelő kibocsátások. Ezzel szemben az olyan tevékenységek, amelyek nem járnak sem szén-dioxid-eltávolítással, sem a talajból származó kibocsátás csökkenésével – így például az erdőírtást elkerülő projektek vagy a megújulóenergia-projektek –, nem tartozhatnak az uniós tanúsítási keretrendszer hatálya alá.

(11)

E rendeletnek meg kell határoznia azokat a követelményeket, amelyek alapján a szén-dioxid-eltávolítás, valamint a talajból származó kibocsátás csökkentése az uniós tanúsítási keretrendszer szerinti tanúsításra jogosultak. E célból a szén-dioxid-eltávolítást és a talajból származó kibocsátás csökkentéseit pontos és megalapozott módon kell számszerűsíteni, és azok csak olyan tevékenységekből származhatnak, amelyek a szén-dioxid-eltávolításból vagy a talajból származó kibocsátás csökkentéséből eredő nettó haszonnal járnak, kiegészítő jellegűek, és céljuk a szén hosszú távú tárolása. Az említett szén-dioxid-eltávolítás és talajból származó kibocsátás csökkentése a környezet nem károsíthatja jelentős mértékben, és képesnek kell lennie arra, hogy járulékos előnyöket eredményezzen a fenntarthatósági célkitűzésekhez kapcsolódóan. A tanúsítási folyamat hitelességének és megbízhatóságának biztosítása érdekében a szén-dioxid-eltávolítást és a talajból származó kibocsátás csökkentését független, külső tanúsító szervek általi ellenőrzésnek kell alávetni. E rendeletnek szabályokat kell továbbá meghatároznia a tanúsított egységek kibocsátására és használatára vonatkozóan.

(12)

A 2003/87/EK irányelv hatálya alá tartozó tevékenységekből származó kibocsátások kezelését az említett irányelv által létrehozott kötelező uniós szén-dioxid-árazási szabályok szabályozzák. E rendelet nem érintheti a 2003/87/EK irányelvet, kivéve az olyan bioüzemanyagokból, folyékony bio-energiahordozókból és biomasszából előállított üzemanyagokból származó szén-dioxid-kibocsátás leválasztásának és tárolásának tanúsításával kapcsolatban, amelyek teljesítik az (EU) 2018/2001 európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (9) létrehozott fenntarthatósági és üvegházhatásúgázkibocsátás-megtakarítási kritériumokat a 2003/87/EK irányelv 14. cikkében említett végrehajtási jogi aktusokban foglaltak szerinti, a 2003/87/EK irányelv szerinti alkalmazáshoz szükséges kiigazításokkal együtt, a 2003/87/EK irányelv IV. mellékletével összhangban.

(13)

Egy adott tevékenységnek a szén-dioxid-eltávolításból eredő nettó haszonnal vagy a talajból származó kibocsátás csökkentéséből eredő nettó haszonnal kell járnia, ennek révén azt demonstrálva, hogy a tevékenység kedvező éghajlati hatással jár. A szén-dioxid-eltávolításból eredő nettó hasznot vagy a talajból származó kibocsátás csökkentéséből eredő nettó hasznot két lépésben kell számszerűsíteni.

(14)

A szén-dioxid-eltávolításból eredő nettó haszon vagy a talajból származó kibocsátás csökkentéséből eredő nettó haszon számszerűsítésének első lépéseként az üzemeltetőknek számszerűsíteniük kell a szén-dioxid-eltávolítás vagy a talajból származó kibocsátás csökkentése olyan további mennyiségeit, amelyeket valamely tevékenység egy alapértékhez képest generált. A karbongazdálkodás esetében a szén-dioxid-eltávolítás vagy a talajból származó kibocsátás csökkentése számszerűsítésének biztosítania kell, hogy a széntárolóban bekövetkező szén-dioxid-felszabadulást megfelelő módon figyelembe vegyék a tevékenység nettó hasznának számszerűsítésekor. A tanúsítási módszertanok keretében szabványosított alapértékeket kell meghatározni, amelyeknek. nagymértékben reprezentatívnak kell lenniük a hasonló társadalmi, gazdasági, környezeti, szabályozási és technológiai körülmények esetében alkalmazott összehasonlítható gyakorlatok és folyamatok szokásos teljesítménye tekintetében, és figyelembe kell venniük a földrajzi kontextust, beleértve a helyi talaj- és éghajlati, valamint szabályozási feltételeket is. A szabványosított alapértékek e meghatározásakor azért kell ezt a megközelítést előnyben részesíteni, mert az biztosítja az objektivitást, minimalizálja a megfelelési és egyéb adminisztratív költségeket, és pozitívan ismeri el a támogatható tevékenységekben már részt vevő, elsőként cselekvő szereplők tevékenységét. A karbongazdálkodással összefüggésben csak azokat a gyakorlatok és folyamatok tanúsíthatóak, amelyek túlmutatnak a bevett gyakorlaton. Ezért egy adott karbongazdálkodási tevékenység nem jutalmazható, ha azt már széles körben alkalmazzák egy hasonló talaj- és éghajlati, valamint szabályozási feltételekkel rendelkező régióban. A szabványosított alapértékeknek biztosítaniuk kell, hogy egy adott tevékenységet annak bevett gyakorlattá válását követően többé ne lehessen tanúsítani. E célból a Bizottságnak a változó szabályozási körülményekre és a rendelkezésre álló legújabb tudományos bizonyítékokra figyelemmel legalább ötévente felül kell vizsgálnia és adott esetben aktualizálnia kell a szabványosított alapértékeket, egyfelől annak biztosítása érdekében, hogy azok tükrözzék a társadalmi, gazdasági, környezeti, szabályozási és technológiai fejleményeket, másfelől az ambíció jövőbeli növelésének a Párizsi Megállapodással összhangban való ösztönzése céljából. Elő kell mozdítani emellett a rendelkezésre álló digitális technológiák, többek között az elektronikus adatbázisok és földrajzi információs rendszerek, a távérzékelés, a szén-dioxid eltávolítás számszerűsítésére szolgáló új, helyszíni rendszerek, a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás, valamint az elektronikus térképek használatát a szabványosított alapértékek megállapításával kapcsolatos költségek csökkentése és a tevékenységek megalapozott nyomon követésének biztosítása érdekében. Amennyiben azonban az ilyen szabványosított alapértékek meghatározás nem lehetséges, ahelyett az üzemeltető egyéni teljesítményén alapuló, tevékenységspecifikus alapértéket kell használni. A tevékenységspecifikus alapértékeket az üzemeltetőnek minden egyes tevékenységi időszak kezdetén aktualizálnia kell, kivéve, ha az alkalmazandó tanúsítási módszertanokban ez másként szerepel.

(15)

A nettó eltávolítási haszon számszerűsítésének második lépéseként le kell vonni a tevékenység életciklusa során bekövetkező és a tevékenység végrehajtásával összefüggő minden kapcsolódó üvegházhatásúgáz-kibocsátást. A figyelembe veendő releváns üvegházhatásúgáz-kibocsátás magában foglalja a közvetlen kibocsátásokat, például a műtrágya, a vegyi anyagok, a tüzelő-, illetve üzemanyag, az energia használatából, más anyagbevitelből és a szállításból eredő kibocsátásokat, valamint a közvetett kibocsátásokat, például a földhasználat megváltozásából eredő kibocsátásokat, amelyek a mezőgazdasági termelés áthelyezése miatt, vagy az energia vagy a hulladékhő iránti versengő kereslet miatti kiszorító hatások miatt kockázatot jelentenek az élelmezésbiztonságra nézve. Az üvegházhatásúgáz-kibocsátás minden olyan növekedését, amely a tevékenység végrehajtásának tulajdonítható, megfelelő módon le kell vonni a szén-dioxid-eltávolításból eredő nettó haszonból vagy a talajból származó kibocsátás csökkentéséből eredő nettó haszonból, az alkalmazandó tanúsítási módszertanban meghatározott technikai szabályokkal összhangban. A szén-dioxid-eltávolításból eredő nettó haszon vagy a talajból származó kibocsátás csökkentéséből eredő nettó haszon számszerűsítésekor nem vehető figyelembe az üvegházhatásúgáz-kibocsátásnak a tevékenység végrehajtásából eredő csökkentése – a mezőgazdasági talajokból származó kibocsátások csökkentésének kivételével –, viszont azt az éghajlatváltozás mérséklésére vonatkozó fenntarthatósági célkitűzés szempontjából vett járulékos előnyt biztosító csökkentésnek kell tekinteni, és a megfelelőségi tanúsítványokban be kell jelenteni. Az üvegházhatásúgáz-kibocsátás ilyen csökkenése – a fenntarthatósággal kapcsolatos egyéb járulékos előnyökhöz hasonlóan – növelheti a tanúsított szén-dioxid-eltávolításnak vagy a talajból származó kibocsátás tanúsított csökkentésének az értékét.

(16)

Az e rendelet hatálya alá eső tevékenységeket végző üzemeltetők közé kell tartoznia minden olyan természetes vagy jogi személynek vagy közjogi szervezetnek, aki vagy amely valamely tevékenységet végez vagy ellenőriz, vagy akire vagy amelyre a tevékenység technikai működése feletti meghatározó gazdasági hatáskört ruháztak. A karbongazdálkodás esetében az „üzemeltető” fogalommeghatározását kell alkalmazni az (EU) 2021/2115 európai parlamenti és tanácsi rendelet (10) 3. cikkének 1. pontjában meghatározott „mezőgazdasági termelőre”, a szárazföldi vagy part menti környezetben tevékenységet folytató bármely más gazdálkodóra, a nemzeti jog által meghatározott erdőtulajdonosra vagy -gazdálkodóra, vagy az illetékes közjogi szervre. Az „üzemeltetők csoportja” fogalmának ki kell terjednie minden olyan jogi személyre, amely legalább két üzemeltetőt képvisel – beleértve a szövetkezeteket, a termelői szervezeteket vagy a termelői csoportokat is –, valamint biztosítja, hogy ezek az üzemeltetők megfelelnek e rendeletnek.

(17)

Valamely tevékenység akkor jár nettó szén-dioxid-eltávolítási haszonnal, ha az alapérték feletti szén-dioxid-eltávolítás meghaladja az üvegházhatásúgáz-kibocsátásnak az adott tevékenység végrehajtáshoz kapcsolódó növekedését. Az olyan tartós szén-dioxid-eltávolítás esetében például, amelynek során szén-dioxid föld alá történő besajtolására kerül sor, a tartósan tárolt szén-dioxid mennyiségének meg kell haladnia az ipari folyamatból származó, energiával kapcsolatos üvegházhatásúgáz-kibocsátásokat. Hasonlóképpen, a talajból származó kibocsátás karbongazdálkodás révén történő csökkentése esetében a talajból származó kibocsátás csökkentéséből eredő nettó haszon akkor pozitív, ha a talajból származó kibocsátásnak az alapértékhez viszonyított csökkentése meghaladja az üvegházhatásúgáz-kibocsátásnak a tevékenység végrehajtásához kapcsolódó növekedését. A karbongazdálkodási tevékenységek általában javítják a talaj minőségét, ami pozitív hatással van a talaj rezilienciájára és termelékenységére, de bizonyos körülmények között az élelmiszer-termelés csökkenését is előidézhetik, és ezért a földhasználat közvetett megváltozásából eredő kibocsátásáthelyezési hatáshoz vezethetnek, és ennek megfelelően a kapcsolódó közvetett kibocsátásokat figyelembe kell venni. Az erdősítés vagy a talajból származó kibocsátás csökkentése révén – tőzegláp elárasztással való helyreállításával – leválasztott és tárolt szén-dioxidnak meg kell haladnia a tevékenység végzéséhez használt gépek kibocsátásait vagy a földhasználat közvetett megváltozásából eredő olyan kibocsátást, amelyet a kibocsátásáthelyezés okozhat.

(18)

A szén-dioxid-eltávolítást és a talajból származó kibocsátás csökkentését, valamint a kapcsolódó közvetlen és közvetett üvegházhatásúgáz-kibocsátást releváns, konzervatív, pontos, teljes, következetes, átlátható és összehasonlítható módon kell számszerűsíteni. A légkörből eltávolított CO2 mennyiségére vonatkozó túlbecslés, vagy a valamely tevékenység révén keletkezett közvetett és közvetlen üvegházhatásúgáz-kibocsátások mennyiségére vonatkozó alulbecslés kockázatának korlátozása érdekében a számszerűsítés bizonytalanságait megfelelően jelenteni kell és konzervatív módon kell elszámolni. Az olyan átmeneti szén-dioxid-eltávolítást és a talajból származó kibocsátás olyan csökkentését, amely karbongazdálkodás révén valósul meg, nagy pontossággal kell számszerűsíteni a legmagasabb minőség biztosítása és a bizonytalanságok minimalizálása érdekében; továbbá ezeknek – amennyiben lehetséges – az üvegházhatást okozó gázok nemzeti jegyzékeire vonatkozó 2006. évi IPCC-iránymutatásokkal összhangban lévő 3. szintű módszertanok és a 2006. évi IPCC-iránymutatások bármely további finomításának alkalmazásán kell alapulniuk. Az éghajlatváltozással és a biológiai sokféleséggel kapcsolatos uniós célkitűzések közötti szinergiák ösztönzése érdekében szükség van emellett a földterületek fokozott nyomon követésére, Unió-szerte segítve ezáltal a természetalapú szén-dioxid-eltávolítás rezilienciájának védelmét és fokozását. A kibocsátások és az eltávolítások nyomon követésének szorosan tükröznie kell ezeket a szinergiákat, annak az alkalmazandó tanúsítási módszertanban meghatározott szabályok szerinti távérzékeléssel vagy modellezéssel végzett helyszíni mérések megfelelő kombinációján kell alapulnia, a lehető legjobban ki kell aknáznia az uniós programok – például az (EU) 2021/696 európai parlamenti és tanácsi rendelettel (11) létrehozott uniós űrprogram Kopernikusz komponense – keretében rendelkezésre álló fejlett technológiákat, teljes mértékben alkalmaznia kell a már meglévő eszközöket, valamint biztosítania kell az üvegházhatású gázok nemzeti jegyzékeivel való összhangot.

(19)

Az üvegházhatásúgáz-kibocsátás és -eltávolítás kiszámítása szempontjából releváns módszerek megválasztásakor konzervatív megközelítést kell alkalmazni, adott esetben az üvegházhatást okozó gázok nemzeti jegyzékei szerinti becslésekre vonatkozó a 2006. évi IPCC-iránymutatásokkal összhangban. Ez azt jelenti, hogy az alkalmazott módszereknek konzervatív kibocsátási vagy eltávolítási becsléseket kell eredményezniük annak érdekében, hogy a kibocsátásokat ne becsüljék alá, és az eltávolításokat ne becsüljék túl.

(20)

Az uniós tanúsítási keretrendszernek ösztönöznie kell a meglévőket kiegészítő, vagyis olyan tevékenységeket, amelyek túlmutatnak a szokásos gyakorlaton. Ezeknek a tevékenységeknek ezért túl kell mutatniuk a jogszabályi követelményeken az egyéni üzemeltetők szintjén, azaz az üzemeltetőknek eltérő tevékenységeket kell végezniük ahhoz képest, amit az alkalmazandó jog már előír számukra. A tevékenységeknek továbbá a tanúsítás általi ösztönző hatás révén pénzügyileg életképessé kell válniuk. Ilyen hatás akkor áll fenn, ha a tanúsítás eredményeként a potenciális bevételek által teremtett ösztönző oly módon változtatja meg az üzemeltetők magatartását, hogy azok a meglévőket kiegészítő tevékenységet végeznek a további szén-dioxid-eltávolítás elérése vagy a talajból származó kibocsátás további csökkentése érdekében.

(21)

A szabványosított alapértéknek tükröznie kell azokat a jogszabályi és piaci viszonyokat, amelyek mellett a tevékenységre sor kerül. Ha egy tevékenységet az alkalmazandó jog ír elő az üzemeltetők számára, vagy ha ahhoz nincs szükség ösztönzőkre, az ilyen szabványosított alapértékek tükrözni fogják az adott tevékenységhez kapcsolódó teljesítményt. Ezért a meglévőket kiegészítő tevékenységnek kell tekinteni az olyan tevékenységet, amely az említett alapértékhez képest nagyobb szén-dioxid-eltávolítást eredményez vagy a talajból származó kibocsátás nagyobb csökkentését eredményezi. Ennélfogva a szabványosított alapérték alkalmazása egyszerűsítené a kiegészítő jelleg igazolását az üzemeltetők számára, és csökkentené a tanúsítási eljárással járó adminisztratív terhet, ami különösen a kisüzemi üzemeltetők esetében fontos.

(22)

A tartós szén-dioxid-eltávolítás, a karbongazdálkodás vagy a termékekben való szén-dioxid-tárolás során leválasztott és tárolt légköri vagy biogén szén esetében természetes vagy emberi eredetű okok miatt fennáll a légkörbe való visszajutás kockázata. Az üzemeltetőknek ezért minden releváns megelőző intézkedést meg kell tenniük e kockázatok mérséklése érdekében, és megfelelően nyomon kell követniük, hogy a szén tárolása az adott tevékenység esetében megállapított nyomonkövetési időszak egésze során megvalósul-e. A tanúsított egység érvényességének a tárolás várható időtartamától és az adott tevékenység vonatkozásában fennálló különböző visszakerülési kockázatoktól kell függenie. A tartós szén-dioxid-eltávolítás elegendő bizonyosságot nyújt a tárolás nagyon hosszú távú, nevezetesen több évszázados időtartamára vonatkozóan. A tartósan vegyileg kötött szénnel rendelkező termékek esetében nagyon alacsony vagy egyáltalán nem áll fenn a szén-dioxid-felszabadulás kockázata. A karbongazdálkodás vagy a termékekben való szén-dioxid-tárolás esetében nagyobb a kockázata a szén-dioxid légkörbe való szándékolt vagy nem szándékolt visszajutásának. E kockázat figyelembevétele érdekében a karbongazdálkodás révén történő szénmegkötés egységének és a termékekben való szén-dioxid-tárolás egységének érvényességét olyan lejárati időhöz kell kötni, amely egybeesik a vonatkozó nyomonkövetési időszak végével, amelynek a termékekben való szén-dioxid-tárolás tekintetében legalább 35 évet kell lefednie. Úgy kell tekinteni, hogy ezt követően a leválasztott és tárolt szén-dioxid visszajut a légkörbe, kivéve, ha az üzemeltető vagy az üzemeltetők csoportja vállalja a nyomonkövetési időszak meghosszabbítását. A tanúsítási módszertanoknak elő kell mozdítaniuk a vonatkozó karbongazdálkodási tevékenységek nyomonkövetési időszakának meghosszabbítását azzal a céllal, hogy hosszú távon biztosított legyen a leválasztott CO2 talajban vagy biomasszában történő tárolása és hogy hosszú távon pénzügyi ösztönzőket nyújtsanak a karbongazdálkodási üzemeltetők számára. E célból helyénvaló, hogy a tanúsítási módszertanok arra ösztönözzék az üzemeltetőket, hogy a leválasztott szén-dioxid legalább több évtizedig történő tárolása céljából többször meghosszabbítsák a nyomonkövetési időszakot.

(23)

A nyomonkövetési időszak alatt a szén-dioxid légkörbe való visszajutása kockázatának minimalizálása érdekében hozott intézkedések mellett a tanúsítási módszertanoknak megfelelő felelősségi mechanizmusokat kell magukban foglalniuk a visszakerülés eseteinek kezelésére. A tanúsítási módszertanoknak a felelősségi mechanizmusok nem megfelelő működése kockázatának kezelését szolgáló szabályokat is tartalmazniuk kell. Az ilyen mechanizmusok közé tartozhatnak például a kollektív tartalékok, valamint az előzetes biztosítási mechanizmusok. A kettős szabályozás elkerülése érdekében a 2003/87/EK irányelv és a 2009/31/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (12) által meghatározott, a geológiai tárolásra és a CO2-kibocsátás-áthelyezésre vonatkozó felelősségi mechanizmusokat és megfelelő korrekciós intézkedéseket kell alkalmazni. Emellett a szabályozás következetességének biztosítása érdekében az alkalmazandó tanúsítási módszertanoknak olyan nyomonkövetési szabályokat és felelősségi mechanizmusokat kell tartalmazniuk, amelyek összhangban vannak a 2003/87/EK irányelv alapján elfogadott, felhatalmazáson alapuló jogi aktusokban meghatározott termékekben vegyileg tartósan kötött formában található szén-dioxidra vonatkozó szabályokkal.

(24)

A tartós szén-dioxid-eltávolítás, a karbongazdálkodás és a termékekben való szén-dioxid-tárolás tevékenysége nagy eséllyel kínál mindenki számára előnyös megoldásokat a fenntarthatóság tekintetében, még akkor is, ha nem zárhatók ki a kompromisszumok. Ezért helyénvaló fenntarthatósági minimumkövetelményeket megállapítani annak biztosítása érdekében, hogy az említett tevékenységek ne okozzanak jelentős környezeti kárt, és járulékos előnyökkel járhassanak a következő célkitűzések szempontjából: az éghajlatváltozás mérséklése és az ahhoz való alkalmazkodás; a biológiai sokféleség és az ökoszisztémák védelme és helyreállítása, a talajegészséget, valamint a talajromlás elkerülését is beleértve; a vízi és tengeri erőforrások fenntartható használata és védelme; a körforgásos gazdaságra való átállás, beleértve a fenntartható forrásból származó bioalapú anyagok hatékony felhasználását; valamint a szennyezés megelőzése és kontrolálása. A karbongazdálkodási tevékenységeknek járulékos előnyökkel kell járniuk legalább a biológiai sokféleség és az ökoszisztémák védelmére és helyreállítására irányuló célkitűzés szempontjából, a talajegészséget, valamint a talajromlás elkerülését is beleértve. Ezeknek a fenntarthatósági minimumkövetelményeknek figyelembe kell venniük a tevékenység Unión belüli és kívüli hatásait, valamint a helyi feltételeket, és adott esetben összhangban kell lenniük a jelentős károkozás elkerülését célzó elvre vonatkozó technikai vizsgálati kritériumokkal, valamint az (EU) 2018/2001 irányelvben az erdészeti és mezőgazdasági biomassza-nyersanyagokra vonatkozóan meghatározott fenntarthatósági és üvegházhatásúgázkibocsátás-megtakarítási kritériumokkal. Helyénvaló, hogy ne legyenek jogosultak tanúsításra a biológiai sokféleségre káros hatással járó gyakorlatok, például a biológiai sokféleségre káros hatást kifejtő erdei monokultúrák.

(25)

A szén-dioxidot a légkörből eltávolító, vagy a talajból származó kibocsátást csökkentő gazdálkodási és erdészeti gyakorlatok hozzájárulnak a klímasemlegességi célkitűzéshez, és jutalmazni kell azokat a közös agrárpolitika keretében, vagy más köz- vagy magánkezdeményezések révén. E rendeletnek ezért különösen figyelembe kell vennie a Bizottságnak a fenntartható szénkörforgásokról szóló, 2021. december 15-i közleményében említett gazdálkodási és erdészeti gyakorlatokat, ideértve a erdőtelepítést, az újraerdősítést és a fenntartható erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó tevékenységeket; az agrárerdészetet és a vegyes gazdálkodás más formáit; a köztes növénykultúrák, a takarónövényzet alkalmazását, a talajvédő művelést, valamint a tájképi elemek számának növelését; a szántók átalakítását parlaggá vagy a pihentetett területek átalakítását állandó gyepterületté; továbbá a tőzeglápok és a vizes élőhelyek helyreállítását. A Bizottságnak a karbongazdálkodással összefüggésben történő tanúsítási módszertanok kidolgozásakor figyelembe kell vennie, hogy hozzá kell járulni az élelmezésbiztonság biztosításához, elő kell mozdítani a biológiai sokféleség és az ökoszisztémák védelmét és helyreállítását, és el kell kerülni a földterületek spekulatív célból való, a vidéki közösségekre negatív hatást gyakorló megszerzését, valamint tiszteletben kell tartani az e tevékenységek által érintett helyi közösségek és őslakos népek jogait, adott esetben a nemzeti joggal összhangban, az Unión belül és kívül egyaránt. A Bizottságnak elő kell mozdítania azokat a tevékenységeket, amelyek a legnagyobb potenciállal rendelkeznek a tekintetben, hogy pozitív járulékos előnyökkel járjanak a biológiai sokféleség szempontjából, valamint figyelembe kell vennie a hosszú távú erdőszerkezetet, a széntárolók hosszú távú stabilitását, az ökoszisztéma egészségét, a rezilienciát és a természetes bolygatás kockázatát.

(26)

Az üzemeltetők vagy az üzemeltetők csoportjai számára lehetővé kell tenni, hogy jelentést tegyenek azokról a járulékos előnyökről, amelyek a fenntarthatósági minimumkövetelményeken túlmenően hozzájárulnak a fenntarthatósági célkitűzésekhez. E célból a jelentéstételüknek meg kell felelnie a Bizottság által kidolgozott, a különböző szén-dioxid-eltávolítási tevékenységekre szabott tanúsítási módszertanoknak. A tanúsítási módszertanoknak – például a járulékos előnyökkel járónak minősülő tevékenységek pozitív listáinak hozzáadása révén – a lehető legnagyobb mértékben ösztönözniük kell a biológiai sokféleség szempontjából generált, a fenntarthatósági minimumkövetelményeken túlmutató járulékos előnyöket, hogy ez a tanúsított egységek vonatkozásában piaci felárat eredményezzen. Ezek a további járulékos előnyök nagyobb gazdasági értéket biztosítanának a tanúsított egységeknek, és magasabb bevételeket hoznának az üzemeltetők számára. Az említett megfontolások alapján helyénvaló, hogy a Bizottság kiemelten kezelje az olyan karbongazdálkodási tevékenységekre vonatkozó, testreszabott tanúsítási módszertanok kidolgozását, amelyek jelentős járulékos előnyökkel járnak a biológiai sokféleség szempontjából, és hozzájárulnak a mezőgazdasági földterületekkel és az erdőkkel való fenntartható gazdálkodáshoz.

(27)

A Bizottságnak felhatalmazáson alapuló jogi aktusok útján részletes tanúsítási módszertanokat kell kidolgoznia az e rendeletben meghatározott tevékenységek különböző típusai tekintetében, figyelemmel e tevékenységek sajátos jellemzőire, hogy lehetővé tegye az üzemeltetők számára az e rendeletben meghatározott minőségi kritériumok szabványosított, ellenőrizhető, költséghatékony és összehasonlítható módon történő alkalmazását. Ezeknek a módszertanoknak biztosítaniuk kell a tevékenység által generált, a szén-dioxid-eltávolításból eredő nettó haszon vagy a tevékenység által generált, a talajból származó kibocsátás csökkentéséből eredő nettó haszon megalapozott és átlátható tanúsítását, ugyanakkor el kell kerülniük az üzemeltetőkre vagy az üzemeltetők csoportjaira – különösen a mezőgazdasági kistermelőkre, valamint a kisüzemi erdőtulajdonosokra és -gazdálkodókra – háruló aránytalan adminisztratív terheket, mindenekelőtt azáltal, hogy lehetővé teszik egyszerűsített tanúsítási és ellenőrzési szabályok, például csoportos audit alkalmazását. Az említett módszertanokat a Bizottság által létrehozott szén-dioxid-eltávolítással foglalkozó szakértői csoporttal és az összes többi érdekelt féllel szoros együttműködésben kell kidolgozni. A módszertanoknak a rendelkezésre álló legjobb tudományos bizonyítékokon kell alapulniuk, a szén-dioxid-eltávolításnak vagy a talajból származó kibocsátás csökkentésének a tanúsítására szolgáló, meglévő köz- és magánrendszerekre és módszertanokra kell épülniük, és figyelembe kell venniük az uniós és nemzeti szinten elfogadott vonatkozó szabványokat és szabályokat.

(28)

Tekintettel arra, hogy az Unióban gyors ütemben fokozni kell a szén-dioxid-eltávolítást, a Bizottságnak a tanúsítási módszertanok kidolgozásának első szakaszában azokat a tevékenységeket kell előre sorolnia, amelyek a legelőrehaladottabb állapotban vannak, amelyek a fenntarthatóság tekintetében járulékos előnyöket kínálhatnak, illetve amelyek esetében már elfogadtak az említett módszertanok kidolgozása szempontjából releváns uniós jogszabályokat; emellett előre kell sorolnia azokat a karbongazdálkodási tevékenységeket, amelyek hozzájárulnak a mezőgazdasági földterületekkel, az erdőkkel és a tengeri környezettel való fenntartható gazdálkodáshoz, valamint azokat a tevékenységeket, amelyek keretében faalapú és bioalapú építési termékekben tárolnak szén-dioxidot. Az Innovációs Alap meghatározza a bioenergia-alapú szén-dioxid-leválasztás és -tárolás és a levegőből történő közvetlen szén-dioxid-leválasztás tanúsítási módszertanainak kidolgozására vonatkozó szabályokat. A biomassza-nyersanyagok iránti kereslet fenntarthatósága érdekében a tanúsításhoz kapcsolódó pénzügyi előnyök nem eredményezhetik a bioenergia-erőmű kapacitásának a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás működtetéséhez szükséges mértéket meghaladó mértékű növekedését. Helyénvaló, hogy a szén-dioxid tengeri környezetben, többek között óceánokban történő tárolásához kapcsolódó tevékenységeket érintő tanúsítási módszertanok figyelembe vegyék a szén-dioxid-eltávolítási jelentéstétel terén elért nemzetközi eredményeket és a rendelkezésre álló legújabb tudományos információkat, valamint – amennyiben rendelkezésre állnak – az (EU) 2018/841 rendelet 17. cikkének (2) bekezdése alapján készített bizottsági jelentés megállapításait. Emellett a korlátozott biomassza-erőforrások fenntartható és hatékony felhasználásának előmozdítása érdekében helyénvaló, hogy a biomasszát felhasználó tevékenységekhez kapcsolódó tanúsítási módszertanok biztosítsák a biomassza lépcsőzetes felhasználására vonatkozó, az (EU) 2018/2001 irányelv 3. cikkének (3) bekezdésében meghatározott elv alkalmazását, ugyanakkor a meglévő szabályokra és eljárásokra támaszkodjanak, és elkerüljék a párhuzamosságokat. Az ezen elv nemzeti hatóságok általi alkalmazására vonatkozó szabályokat az említett irányelv 3. cikkének (3), (3a) és (3b) bekezdése tartalmazza.

(29)

Annak biztosítása érdekében, hogy a tanúsítási eljárás hiteles és megbízható legyen, a tevékenységeket független, külső tanúsító szervek általi ellenőrzésnek kell alávetni. Konkrétabban, az összes tevékenységet a végrehajtása előtt alá kell vetni egy olyan első tanúsítási ellenőrzésnek, amelynek keretében ellenőrzik, hogy a tevékenységek megfelelnek-e az ebben a rendeletben meghatározott minőségi kritériumoknak, ideértve a várható nettó haszon pontos számszerűsítését is. Minden tevékenységet időszakos újratanúsítási ellenőrzésnek kell alávetni legalább ötévente, vagy amennyiben az alkalmazandó tanúsítási módszertan másként rendelkezik, az adott tevékenység jellemzői alapján gyakrabban. Az újratanúsítási ellenőrzés keretében ellenőrizni kell, hogy a tevékenység megfelel-e az e rendeletben foglalt minőségi kritériumoknak, valamint ellenőrizni kell a szén-dioxid-eltávolításból eredő, a tevékenység által generált nettó hasznot vagy a talajból származó kibocsátás csökkentéséből eredő, a tevékenység által generált nettó hasznot. Az újratanúsítási ellenőrzés eredményeként a tanúsító szervnek összefoglalót is tartalmazó újratanúsítási ellenőrzési jelentést és adott esetben aktualizált megfelelőségi tanúsítványt kell kiadnia. Lehetővé kell tenni, valamennyi tevékenység – különösen a karbongazdálkodási tevékenységek – esetében gyakoribb, akár évente ismétlődő újratanúsítási ellenőrzések végzését. A tanúsítás és az újratanúsítás adminisztratív költségeinek csökkentése érdekében lehetővé kell tenni az üzemeltetők számára, hogy felhasználják a kifizető ügynökségek által az (EU) 2021/2116 európai parlamenti és tanácsi rendeletben (13) meghatározott mezőgazdasági parcellaazonosító rendszeren keresztül szolgáltatott megbízható földrajzi információkat. E célból a Bizottságnak végrehajtási jogi aktusokat kell elfogadnia a gazdálkodási terv és a nyomonkövetési terv, valamint a tanúsítási ellenőrzési és az újratanúsítási ellenőrzési jelentések struktúrájának, formátumának és technikai részleteinek meghatározása érdekében.

(30)

A mérséklést célzó intézkedések költséghatékony végrehajtásához és az üzemeltetők karbongazdálkodásban való részvételének biztosításához alapvető fontosságú, hogy a karbongazdálkodási üzemeltetők jobb ismeretekkel, eszközökkel és módszerekkel rendelkezzenek a tanúsított szén-dioxid-eltávolításnak és a talajból származó kibocsátás tanúsított csökkentésének a megfelelőbb értékeléséhez és optimalizálásához. Ez különösen az uniós mezőgazdasági kistermelők vagy kisüzemi erdőtulajdonosok és -gazdálkodók számára fontos, akik gyakran nem rendelkeznek a karbongazdálkodási tevékenységek végrehajtásához, valamint az előírt minőségi kritériumoknak és a kapcsolódó tanúsítási módszertanoknak való megfeleléshez szükséges know-how-val és szakértelemmel. Helyénvaló ezért előírni, hogy a termelői szervezetek segítsék elő a tagjaik részére történő releváns tanácsadási szolgáltatások nyújtását. A közös agrárpolitika és nemzeti állami támogatás – egyebek mellett – egyik eszköze lehet annak, hogy pénzügyi támogatást nyújtsanak a mezőgazdasági termelők, valamint erdőtulajdonosok és -gazdálkodók bevonásával járó interaktív innovációs projektekhez, valamint tanácsadási szolgáltatásokhoz, tudáscseréhez, képzéshez és tájékoztatási tevékenységekhez.

(31)

„A jövőnk biztosítása – Európa 2040-re kitűzött éghajlat-politikai célja, valamint útja a 2050-ig megvalósítandó klímasemlegesség, továbbá a fenntartható, igazságos és virágzó társadalom felé” című, 2024. február 6-i közleményében a Bizottság rámutat arra, hogy alapvetően fontos további üzleti lehetőségeket teremteni a fenntartható agrár-élelmiszeripari értéklánc számára, és a közfinanszírozással szinergiában mozgósítani a magánforrásokat. Ez a fenntartható élelmiszerek előmozdítását célzó új, piaci alapú mechanizmusokkal valósítható meg, mivel azok a fenntarthatóságot tükröző jobb élelmiszerárak mellett a mezőgazdasági termelők méltányos díjazását és a beruházások új finanszírozási forrását eredményezhetik. Csak akkor lehet felszabadítani a fenntartható gazdálkodási gyakorlatok megfelelő ösztönzőit, tisztességes és fenntartható jövedelmet biztosítani a mezőgazdasági termelők számára, és bevételt teremteni az átállás támogatásához, ha valamennyi iparági szereplővel szoros koordináció zajlik a teljes élelmiszer-értéklánc mentén, és a hangsúly az említett láncon belüli tisztességes kereskedelmi gyakorlatokra helyeződik.

(32)

A pontos, megalapozott és átlátható ellenőrzés biztosítása érdekében a tanúsítási eljárás lefolytatásáért felelős tanúsító szerveknek rendelkezniük kell a szükséges kompetenciákkal és készségekkel, és e szerveket a 765/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (14) szerinti nemzeti akkreditációs testületnek kell akkreditálnia, vagy egy illetékes nemzeti hatóságnak kell elismernie. Az esetleges összeférhetetlenségek elkerülése érdekében a tanúsító szerveknek emellett teljes mértékben függetlennek kell lenniük a tanúsítás tárgyát képező tevékenységet végző üzemeltetőtől vagy üzemeltetők csoportjától. A tagállamoknak továbbá hozzá kell járulniuk a tanúsítási eljárás helyes lefolytatásának biztosításához azáltal, hogy felügyelik a nemzeti akkreditációs testületek által akkreditált tanúsító szervek működését, és a meg nem feleléssel kapcsolatos releváns észrevételekről tájékoztatják a tanúsító szerveket és az érintett tanúsítási rendszereket.

(33)

Az üzemeltetőknek tanúsítási rendszereket kell használniuk az e rendeletnek való megfelelés igazolására. A tanúsítási rendszereknek ezért megbízható és átlátható szabályok és eljárások alapján kell működniük, és biztosítaniuk kell az üzemeltetők által benyújtott információk és adatok eredete megjelölésének kötelezettségét, az említett információkkal és adatokkal kapcsolatos csalás elleni védelmet, továbbá az ilyen információk és adatok pontosságát, megbízhatóságát és integritását. Biztosítaniuk kell továbbá a tanúsított szén-dioxid-eltávolítási egységeknek vagy a talajból származó kibocsátás csökkentése tanúsított egységeinek helyes – különösen a kettős elszámolást elkerülő – elszámolását. E célból a Bizottságnak a tanúsításra vonatkozó harmonizált technikai szabályokat megállapító végrehajtási jogi aktusokat kell elfogadnia, ideértve a tanúsítási rendszerek által alkalmazandó, a megbízhatóságra, az átláthatóságra és az elszámolásra, valamint a független ellenőrzésre vonatkozó megfelelő normákat is, annak érdekében, hogy az üzemeltetőkre és a tanúsítási rendszerekre alkalmazandó szabályok tekintetében biztosított legyen a szükséges jogbiztonság. A tanúsítási eljárás költséghatékonyságának biztosítása érdekében a tanúsításra vonatkozó harmonizált technikai szabályoknak emellett arra kell irányulniuk, hogy csökkentsék az üzemeltetőkre vagy az üzemeltetők csoportjaira, különösen a kis- és középvállalkozásokra, köztük a mezőgazdasági kistermelőkre, valamint a kisüzemi erdőtulajdonosokra és -gazdálkodókra háruló szükségtelen adminisztratív terheket.

(34)

A tanúsítás megbízható és harmonizált ellenőrzésének biztosítása érdekében lehetővé kell tenni a Bizottság számára, hogy határozatokat fogadjon el az e rendeletben meghatározott – többek között a technikai alkalmasságra, a megbízhatóságra, az átláthatóságra és a független ellenőrzésre vonatkozó – követelményeknek megfelelő tanúsítási rendszerek elismeréséről. Az ilyen elismerési határozatoknak időben korlátozottnak kell lenniük, és azokat nyilvánosan elérhetővé kell tenni. E célból a Bizottságnak végrehajtási jogi aktusokat kell elfogadnia a tanúsítási rendszerek uniós elismerésének tartalmára és eljárásaira vonatkozóan.

(35)

Az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló, a 2005/370/EK tanácsi határozattal (15) jóváhagyott egyezményének (Aarhusi Egyezmény) a nyilvánosság részvételére és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosítására vonatkozó rendelkezéseit adott esetben alkalmazni kell.

(36)

A tanúsított egységek átláthatóságának és teljes nyomonkövethetőségének biztosítása, valamint a csalás és a kettős elszámolás kockázatának elkerülése érdekében a Bizottságnak az e rendelet hatálybalépésének időpontjától számított négy éven belül létre kell hoznia és azt követően fenn kell tartania a tartós szén-dioxid-eltávolítás, a karbongazdálkodás és a termékekben való szén-dioxid-tárolás uniós nyilvántartását (a továbbiakban: az uniós nyilvántartás). A Bizottságnak figyelembe kell vennie a 2003/87/EK irányelv 30. cikke (5) bekezdésének a) pontjában és az (EU) 2018/841 rendelet 17. cikkének (3) bekezdésében említett jelentéseket. Amennyiben csalással kapcsolatos aggály merül fel, a Bizottságnak ki kell vizsgálnia az ügyet, és meg kell tennie a megfelelő intézkedéseket, ideértve a vonatkozó határozatok hatályon kívül helyezését vagy az érintett egységek törlését is. Csalás elkövetésének tekinthető például, ha ugyanarra a tevékenységre vonatkozóan egynél több megfelelőségi tanúsítványt állítanak ki amiatt, mert a tevékenység nyilvántartásba vételére két különböző tanúsítási rendszer keretében került sor, vagy ugyanazon rendszer keretében kétszer történt meg a nyilvántartásba vétel. Csalás elkövetésének tekinthető az is, ha ugyanazt a megfelelőségi tanúsítványt több alkalommal is ugyanazon, valamely tevékenységen vagy tanúsított egységen alapuló igény megállapítására használják.Az uniós nyilvántartás keretében automatizált rendszereket, köztük elektronikus sablonokat kell használni annak érdekében, hogy nyilvánosan hozzáférhetővé lehessen tenni legalább az e rendelet valamely mellékletében meghatározott információkat. Az uniós nyilvántartás működését a felhasználók által fizetendő, az uniós nyilvántartás általuk történő használatával arányos mértékű, valamint az uniós nyilvántartás létrehozási költségeinek és éves működési költségeinek, például a személyzet vagy az informatikai eszközök költségeinek a fedezéséhez megfelelő hozzájárulást biztosító éves rögzített díjakból kell finanszírozni. Az ilyen díjakból származó forrásoknak az (EU, Euratom) 2018/1046 európai parlamenti és tanácsi rendelet (16) szerinti külső címzett bevételnek kell minősülniük. Fedezniük kell különösen az informatikai eszközöknek, szolgáltatásoknak és biztonságnak a költségeit, beleértve a működési és engedélyezési rendszerek költségeit, valamint az uniós nyilvántartás vezetésével foglalkozó személyzet költségeit. A Bizottságnak felhatalmazáson alapuló jogi aktusok útján meg kell határoznia az uniós nyilvántartásra vonatkozó szükséges követelményeket, valamint a felhasználói díjak szintjének és beszedésének meghatározásakor figyelembe veendő tényezőket. E követelmények meghatározásakor a Bizottságnak annak szükségességét is figyelembe kell vennie, hogy biztosítva legyen a tanúsított egységekkel való kereskedés megfelelő felügyelete. Az alkalmazás naptári évét megelőző év minden utolsó negyedévében a Bizottságnak egy vagy több végrehajtási jogi aktust kell elfogadnia az adott naptári évre alkalmazandó felhasználói díjak egyedi összegének meghatározása vagy felülvizsgálata céljából. Az uniós nyilvántartás létrehozásáig a Bizottság által elismert tanúsítási rendszereknek interoperábilis tanúsítási nyilvántartásokat kell létrehozniuk és fenntartaniuk. A tanúsított egységek átláthatóságának és teljes nyomonkövethetőségének biztosítása, valamint a csalás és a kettős elszámolás kockázatának elkerülése érdekében a tanúsítási rendszereknek automatizált rendszereket – többek között elektronikus sablonokat – is használniuk kell annak érdekében, hogy nyilvánosan elérhetővé lehessen tenni legalább az e rendelet valamely mellékletében meghatározott információkat. A belső piacon belüli egyenlő versenyfeltételek biztosítása érdekében a Bizottságnak olyan végrehajtási jogi aktusokat kell elfogadnia, amelyek meghatározzák az említett tanúsítási nyilvántartások működésére és interoperabilitására vonatkozó szabványokat és technikai szabályokat. A tanúsítási nyilvántartás vagy – az uniós nyilvántartás létrehozását követően – az uniós nyilvántartás csak azt követően bocsáthat ki tanúsított egységet, hogy egy újratanúsítási ellenőrzés eredményeként kiadott érvényes megfelelőségi tanúsítvány megállapítja szén-dioxid-eltávolításból vagy talajból származó kibocsátás csökkentéséből eredő nettó haszon generálását. A kettős kibocsátás és a kettős felhasználás elkerülése érdekében egyetlen tanúsított egység sem bocsátható ki többször, és egy adott tanúsított egységet sem használhat több természetes vagy jogi személy azonos időpontban. A tartós szén-dioxid-eltávolítás egységeinek, a karbongazdálkodás révén történő szénmegkötés egységeinek, a termékekben való szén-dioxid-tárolás egységeinek és a talajból származó kibocsátás csökkentése egységeinek mindenkor el kell különülniük egymástól. Az eltávolított szén-dioxid visszakerülésével kapcsolatos inherens kockázatok figyelembevétele érdekében a karbongazdálkodás révén történő szénmegkötés egységeinek és a termékekben való szén-dioxid-tárolás egységeinek a nyomonkövetési időszak vagy az adott tevékenység végén le kell járniuk, és azokat törölni kell a tanúsítási nyilvántartásból vagy – az uniós nyilvántartás létrehozását követően – az uniós nyilvántartásból, kivéve, ha az üzemeltető vagy az üzemeltetők csoportja az alkalmazandó tanúsítási módszertanban foglalt szabályokkal összhangban vállalja a nyomonkövetési időszak meghosszabbítását.

(37)

A tanúsítási rendszerek fontos szerepet játszanak az e rendeletnek való megfelelés igazolásában. A tanúsítási rendszereknek ezért rendszeresen jelentést kell tenniük tevékenységükről a Bizottságnak. Az átláthatóság növelése és a Bizottság általi felügyelet javítása érdekében ezeket a jelentéseket teljes terjedelmükben vagy adott esetben összesített formában nyilvánosan elérhetővé kell tenni. Ezek a jelentések ellátnák emellett a Bizottságot az ahhoz szükséges információkkal, hogy jelentést tudjon készíteni a tanúsítási rendszerek működéséről a legjobb gyakorlatok azonosítása, valamint adott esetben egy, a legjobb gyakorlatok további előmozdítására irányuló jogalkotási javaslat benyújtása céljából. Az összehasonlítható és következetes jelentéstétel biztosítása érdekében a Bizottságnak olyan végrehajtási jogi aktusokat kell elfogadnia, amelyek meghatározzák a tanúsítási rendszerek által készített jelentések tartalmára és formátumára vonatkozó technikai részleteket.

(38)

A Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy e rendelet nem alapvető fontosságú elemeinek módosítása vagy kiegészítése érdekében, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 290. cikkének megfelelően jogi aktusokat fogadjon el a tevékenységek különböző típusaira vonatkozó részletes tanúsítási módszertanok megállapítása, az uniós nyilvántartás működésére vonatkozó szabványok és technikai szabályok megállapítása, valamint az I. és II. melléklet módosítása tekintetében. Különösen fontos, hogy a Bizottság az előkészítő munkája során megfelelő konzultációkat folytasson, többek között szakértői szinten is, és hogy e konzultációkra a jogalkotás minőségének javításáról szóló, 2016. április 13-i intézményközi megállapodásban (17) megállapított elvekkel összhangban kerüljön sor. Így különösen a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésében való egyenlő részvétel biztosítása érdekében az Európai Parlament és a Tanács a tagállamok szakértőivel egyidejűleg kap kézhez minden dokumentumot, és szakértőik rendszeresen részt vehetnek a Bizottság felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésével foglalkozó szakértői csoportjainak ülésein.

(39)

E rendelet végrehajtása egységes feltételeinek biztosítása érdekében a Bizottságra végrehajtási hatásköröket kell ruházni. Ezen hatásköröket a 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (18) megfelelően kell gyakorolni. Az ebben a rendeletben meghatározott végrehajtási hatáskör gyakorlása érdekében a Bizottságot az (EU) 2018/1999 európai parlamenti és tanácsi rendelettel (19) létrehozott Éghajlatváltozási Bizottságnak kell segítenie az e rendelet szerinti feladatai ellátásában.

(40)

A Bizottságnak 2027. december 27-ig, majd ezt követően a Párizsi Megállapodás 14. cikke szerint elfogadott minden egyes globális értékelés eredményét követő hat hónapon belül felül kell vizsgálnia e rendelet alkalmazását. Ezt a rendeletet minden szempontból felül kell vizsgálni, és ennek során figyelembe kell venni: az uniós jogszabályokkal kapcsolatos releváns fejleményeket, ideértve e rendeletnek az (EU) 2018/841 rendelettel, az (EU) 2018/842 európai parlamenti és tanácsi rendelettel (20) és az (EU) 2021/1119 rendelettel, valamint a 2003/87/EK és az (EU) 2018/2001 irányelvvel való összhangját is; az UNFCCC-vel és a Párizsi Megállapodással kapcsolatos releváns fejleményeket, ideértve az említett megállapodás 6. cikkének végrehajtásához kapcsolódó szabályokat és iránymutatásokat; a szén-dioxid-eltávolítás területét érintő technológiai és tudományos fejlődést, legjobb gyakorlatokat és piaci fejleményeket; az (EU) 2024/1735 európai parlamenti és tanácsi rendelet (21) III. fejezetében említett nemzetközi megállapodások meglététől függően, a harmadik országokban történő tartós szén-dioxid-tárolás lehetőségét, aminek tekintetében a 2009/31/EK irányelvben meghatározottakkal egyenértékű feltételeket kell előírni a leválasztott szén-dioxid tartósan biztonságos és környezetvédelmi szempontból biztonságos geológiai tárolásának biztosítása érdekében; az e rendelet alkalmazása nyomán megnövekedett biomassza-felhasználás környezeti hatását, ideértve a talajromlásra és az ökoszisztéma helyreállítására gyakorolt hatást is; az Unió élelmezésbiztonságára és a földspekulációra gyakorolt hatást, valamint a tanúsítási eljárás költségeit.

(41)

A Bizottságnak 2026. július 31-ig az (EU) 2018/1999 rendelettel és az annak alapján elfogadott végrehajtási jogi aktusokkal összhangban felül kell vizsgálnia az IPCC szerinti „Mezőgazdaság” forráskategória 3.A. alkategóriájának (Emésztőrendszeri fermentáció) és 3.B. alkategóriájának (Trágyakezelés) az e rendelet hatálya alá tartozó kibocsátáscsökkentés tekintetében való figyelembevételét, szem előtt tartva az alternatív költségeket, a szabályozási keret alakulását, az üvegházhatásúgáz-kibocsátás növekedéséhez vezető lehetséges negatív hatásokat és az (EU) 2021/1119 rendelettel összhangban javasolt, 2040-re vonatkozó uniós éghajlat-politikai célkitűzést, valamint jelentést kell benyújtania az Európai Parlament és a Tanács részére, továbbá adott esetben jogalkotási javaslatot kell benyújtania. Az említett felülvizsgálat keretében helyénvaló megvizsgálni, hogy az ilyen tevékenységek által generált potenciális egységeket hogyan kell kategorizálni. Helyénvaló továbbá felgyorsítani az emésztőrendszeri fermentációból és a trágyakezelésből származó mezőgazdasági kibocsátásokat csökkentő tevékenységekre vonatkozó kísérleti tanúsítási módszertan kidolgozását a 2026-os bizottsági felülvizsgálat előkészítéseként.

(42)

Helyénvaló, hogy a megfelelőségi tanúsítványok és a tanúsított egységek támogassák a meghatározott célra – például az éghajlattal összefüggő és egyéb környezeti, többek között a biológiai sokféleséggel kapcsolatos vállalati állítások igazolására vagy a tanúsított egységek önkéntes szén-dioxid-piacokon keresztüli cseréjére – történő különböző végfelhasználásokat. E célból a Bizottságnak értékelnie kell, és adott esetben jogalkotási javaslatot kell előterjesztenie arra vonatkozóan, hogy szükség van-e további követelményekre e rendeletnek a Párizsi Megállapodás 6. cikkének (2) és (4) bekezdésében foglalt szabályokhoz és iránymutatásokhoz, valamint az önkéntes szén-dioxid-piacok bevált gyakorlataihoz való hozzáigazítása érdekében. Az említett értékelésben össze kell hasonlítani a módszertani követelményeket, ideértve az alapértékeket, a nyomonkövetési időszakokat, a tevékenységi időszakokat, az addicionalitást, a szivárgást, a szénmegkötés átmeneti jellegét és a felelősséget, valamint foglalkozni kell az engedélyezésre és a megfelelő kiigazításokra vonatkozó követelményekkel. Az értékelésben azt is meg kell határozni, hogy helyénvaló-e minden egyes egységtípus esetében differenciálni a végfelhasználásokat, valamint meg kell határozni az egységek magánszereplők vagy harmadik felek általi használatára vonatkozó releváns követelményeket, többek között az önkéntes szén-dioxid-piacok és a nemzetközi megfelelési rendszerek tekintetében, biztosítva az összhangot a vonatkozó uniós jogi aktusokkal, például az (EU) 2018/1999 és az (EU) 2021/1119 rendelettel, valamint az (EU) 2022/2464 európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (22), a Párizsi Megállapodás 6. cikke szerinti, nemzetközi szinten átadott mérséklési eredményeknek az (EU) 2018/1999 rendelet 40. cikkében említett nyilvántartásával, valamint a környezetbarát jellegre vonatkozó kifejezett állítások alátámasztásáról és ismertetéséről szóló, jövőbeli irányelvvel.

(43)

Mivel ezen rendelet célját, nevezetesen a magas színvonalú szén-dioxid-eltávolításnak és a talajból származó kibocsátás magas színvonalú csökkentésének az előmozdítását, és ezzel párhuzamosan a zöldre mosás kockázatának minimálisra csökkentését a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban az intézkedés terjedelme és hatásai miatt e cél jobban megvalósítható, az Unió intézkedéseket hozhat a szubszidiaritásnak az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében foglalt elvével összhangban. Az arányosságnak az említett cikkben foglalt elvével összhangban ez a rendelet nem lépi túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket,