1

Az Európai Bizottság keresetében az Európai Uniónak a Lisszaboni Megállapodás eredetmegjelölésekről és földrajzi jelzésekről szóló genfi szövegéhez történő csatlakozásáról szóló, 2019. október 7‑i (EU) 2019/1754 tanácsi határozat (HL 2019. L 271., 12. o.; a továbbiakban: megtámadott határozat) részleges megsemmisítését kéri.

2

Az ipari tulajdon oltalmára létesült Párizsi Egyezményt 1883. március 20‑án Párizsban írták alá, legutóbb 1967. július 14‑én Stockholmban vizsgálták felül, és 1979. szeptember 28‑án módosították (Recueil des traités des Nations unies, 828. kötet, 11851. szám, 305. o.; kihirdette: az 1970. évi 18. törvényerejű rendelet; a továbbiakban: Párizsi Egyezmény). Az Európai Unió valamennyi tagállama részese ezen egyezménynek.

3

A Párizsi Egyezmény 1. cikke többek között előírja, hogy a hatálya alá tartozó országok uniót alkotnak az ipari tulajdon oltalmára, amelynek tárgya a szabadalom, a használati minta, az ipari minta, a gyári vagy kereskedelmi védjegy, a szolgáltatási védjegy, a kereskedelmi név, a származási jelzés vagy eredetmegjelölés, valamint a védekezés a tisztességtelen verseny ellen.

4

Ezen egyezmény 19. cikke értelmében az egyezményben részes államok fenntartják maguknak a jogot, hogy egymás között az ipari tulajdon oltalmára külön megállapodásokat kössenek.

5

Az eredetmegjelölések oltalmára és nemzetközi lajstromozására vonatkozó Lisszaboni Megállapodást 1958. október 31‑én írták alá, 1967. július 14‑én Stockholmban felülvizsgálták, majd 1979. szeptember 28‑án módosították (Recueil des traités des Nations unies, 923. kötet, 13172. szám, 205. o.; kihirdette: az 1982. évi 1. törvényerejű rendelet; a továbbiakban: Lisszaboni Megállapodás) A Párizsi Egyezmény 19. cikke értelmében vett külön megállapodásnak minősül, amelyhez az említett egyezményben részes valamennyi állam csatlakozhat.

6

Az Unió hét tagállama, nevezetesen a Bolgár Köztársaság, a Cseh Köztársaság, a Francia Köztársaság, az Olasz Köztársaság, Magyarország, a Portugál Köztársaság és a Szlovák Köztársaság részese a Lisszaboni Megállapodásnak. Ezzel szemben az Unió nem részese ezen megállapodásnak, csak államok csatlakozhatnak hozzá.

7

A Lisszaboni Megállapodás 1. cikke értelmében a Lisszaboni Megállapodás hatálya alá tartozó országok a Párizsi Egyezmény által az ipari tulajdon oltalmára létesült Unió keretén belül Külön Uniót alkotnak (a továbbiakban: Külön Unió) alkotnak, és kötelezik magukat, hogy e megállapodás rendelkezései szerint területükön oltalomban részesítik a Külön Unió többi országának termékeire vonatkozó eredetmegjelöléseket, ha azokat a származási ország e minőségükben elismeri és oltalomban részesíti, és a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) Nemzetközi Irodája lajstromozta.

8

A Lisszaboni Megállapodás eredetmegjelölésekről és földrajzi jelzésekről szóló genfi szövegének (HL 2019. L 271., 15. o.; kihirdette: 2021. évi XXVIII. törvény; a továbbiakban: Genfi Szöveg) „A Lisszaboni Unió tagsága” című 21. cikke a következőket írja elő:

„A Szerződő Felek ugyanannak a Külön Uniónak a tagjai, mint a Lisszaboni Megállapodásban [1958. október 31‑i eredeti változat] vagy [az 1967. július 14‑én Stockholmban felülvizsgált és 1979. szeptember 28‑án módosított Lisszaboni Megállapodásban] részes államok, függetlenül attól, hogy részesei‑e a Lisszaboni Megállapodásnak [1958. október 31‑i eredeti változat] vagy [az 1967. július 14‑én Stockholmban felülvizsgált és 1979. szeptember 28‑án módosított Lisszaboni Megállapodásnak].”

9

A Genfi Szövegnek „A Külön Unió Közgyűlése” című 22. cikke a (4) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„ [Határozathozatal a Közgyűlésen]

[…]”

10

A Genfi Szöveg „E szöveg részesévé válás” című 28. cikkének (1) bekezdése kimondja:

„[Feltételek] A 29. cikkre, valamint e cikk (2) és (3) bekezdésére is figyelemmel,

11

A megtámadott határozat (6) preambulumbekezdése értelmében:

„Ahhoz, hogy az Unió megfelelően gyakorolhassa a Genfi Szöveg által lefedett területekkel kapcsolatos kizárólagos hatáskörét, valamint a mezőgazdasági eredetmegjelölések és földrajzi jelzések oltalmának átfogó rendszerével összefüggő feladatait, az Uniónak csatlakoznia kell a Genfi Szöveghez és annak szerződő felévé kell válnia.”

12

E határozat 1. cikkének első albekezdése kimondja:

„Az Európai Uniónak a [Genfi Szöveghez] történő csatlakozását a Tanács az Unió nevében jóváhagyja.”

13

Az említett határozat 3. cikke előírja:

„A Tanács felhatalmazza a tagállamokat, hogy ha úgy kívánják, az Unióval párhuzamosan és az Unió érdekében, az Unió kizárólagos hatáskörének teljeskörű tiszteletben tartása mellett megerősítsék a Genfi Szöveget vagy adott esetben csatlakozzanak ahhoz.”

14

Ugyanezen határozat 4. cikke így rendelkezik:

„(1)   Az EUSZ 17. cikkének (1) bekezdésével összhangban a Külön Unióban az Uniót és azon tagállamokat, amelyek e határozat 3. cikke alapján megerősítik a Genfi Szöveget vagy csatlakoznak ahhoz, a Bizottság képviseli. Az Unió felelős az Unió, valamint e határozat 3. cikke alapján a Genfi Szöveget megerősítő vagy ahhoz csatlakozó tagállamok jogai gyakorlásának és kötelezettségei teljesítésének biztosításáért.

[…]

(2)   Az Unió jogosult szavazni a Külön Unió Közgyűlésében, a Genfi Szöveget megerősítő vagy ahhoz csatlakozó tagállamok nem gyakorolhatják szavazati jogukat.”

15

Az Uniónak a Lisszaboni Megállapodás eredetmegjelölésekről és földrajzi jelzésekről szóló genfi szövegéhez történő csatlakozását követő fellépéséről szóló, 2019. október 23‑i (EU) 2019/1753 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2019. L 271., 1. o.; helyesbítés: HL 2020. L 387., 23. o .) „A tagállamokból származó, a Lisszaboni Megállapodás alapján már lajstromozott eredetmegjelölésekre vonatkozó átmeneti rendelkezések” című 11. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A termékek minden olyan eredetmegjelölését illetően, amely az e rendelet 1. cikkében említett rendeletek valamelyike értelmében oltalmat élvez és amely a Lisszaboni Megállapodásban részes valamely tagállamból származik, a genfi szöveg 5. cikke (2) bekezdésének ii. pontjában említett természetes vagy jogi személy kérelme vagy a genfi szöveg 1. cikkének xvii. pontjában meghatározott kedvezményezett kérelme alapján, vagy saját kezdeményezésére az érintett tagállam – választásának megfelelően – kérelmezi az alábbiak egyikét:

[…]”

16

A Külön Unió Közgyűlése 2008 szeptemberében munkacsoportot hozott létre, amelynek feladata a Lisszaboni Megállapodás felülvizsgálatának előkészítése volt, e megállapodás javítása és vonzóbbá tétele céljából, megőrizve ugyanakkor annak elveit és céljait.

17

A Lisszaboni Megállapodás e munkacsoport által készített felülvizsgálati tervezetének megvizsgálása és elfogadása céljából 2015. május 11. és 21. között Genfben összehívott diplomáciai konferenciára meghívták a Lisszaboni Megállapodásban részes 28 állam küldöttségeit, két úgynevezett „különleges” küldöttséget – amelyek közül az egyik az Unióé –, valamint néhány úgynevezett „megfigyelő” küldöttséget.

18

Az Unió e diplomáciai konferencián való részvételére tekintettel a Bizottság 2015. március 30‑án elfogadta az Európai Unió Tanácsának az eredetmegjelölésekről és a földrajzi jelzésekről szóló felülvizsgált Lisszaboni Megállapodásra irányuló tárgyalások megkezdésére való felhatalmazásról szóló határozatára vonatkozó ajánlást. Ebben az ajánlásban a Bizottság többek között arra kérte fel a Tanácsot, hogy határozatát az EUMSZ 207. cikkre, valamint az EUMSZ 218. cikk (3) és (4) bekezdésére alapítsa, tekintettel az EUMSZ 3. cikk (1) bekezdésében a közös kereskedelempolitika területén az Unióra ruházott kizárólagos hatáskörre.

19

A Tanács 2015. május 7‑én elfogadta az eredetmegjelölésekről és a földrajzi jelzésekről szóló felülvizsgált Lisszaboni Megállapodásról folytatandó tárgyalások megkezdésére való felhatalmazásról szóló 8512/15 határozatot az Unió hatáskörébe tartozó kérdések tekintetében. A Bizottság ajánlásától eltérve e határozat az EUMSZ 114. cikken, valamint az EUMSZ 218. cikk (3) és (4) bekezdésén alapult.

20

A jelen ítélet 17. pontjában említett diplomáciai konferencia 2015. május 20‑án elfogadta a Genfi Szöveget, amelyet másnap megnyitottak aláírásra. A 28. cikke (1) bekezdésének iii) pontja értelmében bármely kormányközi szervezet aláírhatja az említett szöveget, és ezáltal annak részesévé válhat.

21

A Bíróság a 2017. október 25‑iBizottság kontra Tanács (Felülvizsgált Lisszaboni Megállapodás) ítéletében (C‑389/15, EU:C:2017:798) kimondta, hogy a Genfi Szöveg megtárgyalása azon kizárólagos hatáskörbe tartozik, amelyet az EUMSZ 3. cikk (1) bekezdése biztosít az Unió számára az EUMSZ 207. cikk (1) bekezdésében említett közös kereskedelempolitika területén. A Bíróság ezért megsemmisítette a 8512/15 határozatot, ugyanakkor fenntartotta annak joghatásait a Tanács által az EUMSZ 207. és EUMSZ 218. cikk alapján elfogadandó új határozatnak az említett ítélet kihirdetésének időpontjától számított – hat hónapot meg nem haladó – észszerű határidőn belüli hatálybalépéséig.

22

Ezen ítélet nyomán a Tanács 2018. március 5‑én az EUMSZ 218. cikk (3) és (4) bekezdésével összefüggésben értelmezett EUMSZ 207. cikk alapján fogadta el az eredetmegjelölésekről és a földrajzi jelzésekről szóló felülvizsgált Lisszaboni Megállapodásra irányuló tárgyalások megkezdésére való felhatalmazásról szóló (EU) 2018/416 határozatot (HL 2018. L 75., 23. o.).

23

A Bizottság 2018. július 27‑én az EUMSZ 207. cikk és az EUMSZ 218. cikk (6) bekezdésének a) pontja alapján az Európai Uniónak az eredetmegjelölésekről és a földrajzi jelzésekről szóló Lisszaboni Megállapodás genfi szövegéhez történő csatlakozásáról szóló tanácsi határozatra irányuló javaslatot (COM(2018) 350 final dokumentum) nyújtott be. Az említett javaslat – az Unió e szöveg megtárgyalásával kapcsolatos kizárólagos hatáskörére tekintettel – úgy rendelkezett, hogy a Genfi Szöveghez csak az Unió csatlakozik.

24

A Tanács 2019. március 15‑én az Európai Parlament részére az Unió Genfi Szöveghez való csatlakozásával kapcsolatban tanácsi határozattervezetet küldött, amely felhatalmazta valamennyi csatlakozni szándékozó tagállamot arra, hogy az Unióval párhuzamosan e szöveghez csatlakozzon. Ezt a tervezetet a Parlament 2019. április 16‑án jóváhagyta.

25

Mivel a Bizottság nem támogatta az említett tervezetet, a Tanács a megtámadott határozatot 2019. október 7‑én az EUMSZ 293. cikk (1) bekezdésének megfelelően egyhangúlag fogadta el.

26

A Bizottság az e határozat elfogadásáról szóló tanácsi jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozatban egyrészt vitatta az uniós tagállamok számára adott azon felhatalmazás lehetőségét, hogy – ha úgy kívánják – az Unióval párhuzamosan a Genfi Szöveget megerősítsék, vagy ahhoz csatlakozzanak, másrészt pedig a Bizottság kijelentette, hogy kész lett volna elfogadni, hogy az a hét tagállam kapjon felhatalmazást a Genfi Szöveghez az Unió érdekében történő csatlakozásra, amely a Lisszaboni Megállapodásban régóta részes és az említett megállapodás alapján már számos szellemi tulajdonjogot bejegyzett.

27

Az Unió 2019. november 26‑án csatlakozott a Genfi Szöveghez.

28

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

29

A Tanács a Bíróság Hivatalához 2020. április 15‑én benyújtott külön beadványában a Bíróság eljárási szabályzata 151. cikkének (1) bekezdése alapján elfogadhatatlansági kifogást emelt.

30

A Bizottság 2020. május 18‑án nyújtotta be az e kifogással kapcsolatos észrevételeit.

31

A Bíróság 2020. október 6‑i határozatával úgy döntött, hogy az említett kifogást az eljárást befejező határozatban bírálja el.

32

A Tanács azt kéri, hogy a Bíróság:

33

A Bíróság elnöke 2020. december 17‑i határozataival megengedte, hogy a Belga Királyság, a Cseh Köztársaság, a Görög Köztársaság, a Francia Köztársaság, a Horvát Köztársaság, az Olasz Köztársaság, Magyarország, a Holland Királyság, az Osztrák Köztársaság és a Portugál Köztársaság a Tanács kereseti kérelmeinek támogatása végett az eljárásba beavatkozzon.

34

A Tanács az elfogadhatatlansági kifogása – amelyhez a beavatkozó tagállamok lényegében csatlakoztak – alátámasztásaként emlékeztet arra, hogy valamely uniós jogi aktus részleges megsemmisítése csak abban az esetben lehetséges, ha a megsemmisíteni kért elemek az aktus többi részétől elválaszthatók.

35

Először is a Tanács a megtámadott határozat 3. cikkének megsemmisítésére irányuló kereseti kérelemmel kapcsolatban azt állítja, hogy a szóban forgó cikk nem választható el e határozat többi részétől anélkül, hogy annak lényeges tartalma meg ne változna. Egyrészt e 3. cikk az említett határozat – az Uniónak a Genfi Szöveghez történő csatlakozását jóváhagyó – 1. cikkével összefüggésben értelmezve annak biztosítását célozza, hogy az Unió megfelelően gyakorolhassa kizárólagos külső hatáskörét az e szöveg hatálya alá tartozó területeken azáltal, hogy a Külön Unió Közgyűlésében szavazati joggal rendelkezik. Amennyiben pedig a Genfi Szöveg 22. cikke (4) bekezdése b) pontja ii. alpontjának megfelelően bármely részes kormányközi szervezet olyan szavazatszámmal rendelkezhet, amely megegyezik az e szövegben részes tagállamai számával, a megtámadott határozat 3. cikkének megsemmisítése megfosztaná szavazati jogától az Uniót e Közgyűlésben, és következésképpen megfosztaná minden olyan lehetőségtől, hogy kizárólagos hatáskörét megfelelően gyakorolja a Genfi Szöveg hatálya alá tartozó területeken, ami e határozat maradék tartalmát összeegyeztethetlenné tenné annak kimondott tárgyával és célkitűzésével.

36

Másrészt, amennyiben a megtámadott határozat 3. cikke lehetővé teszi a Lisszaboni Megállapodásban részes hét uniós tagállam Genfi Szöveghez való csatlakozását, e cikk biztosítja az ezen tagállamokban a Lisszaboni Megállapodás alapján már bejegyzett eredetmegjelölések szenioritását és oltalmának folytonosságát.

37

Egyébiránt a Tanács úgy véli, hogy a Bizottság által az e határozat megsemmisített részeinek az említett tagállamokat érintő joghatásai fenntartására benyújtott kérelem azt bizonyítja, hogy az említett határozat 3. cikke nem választható el az ugyanezen határozat többi részétől.

38

Másodszor, ami a megtámadott határozat 4. cikke azon elemeinek megsemmisítésére irányuló kérelmet illeti, amelyek a tagállamokra utalnak, a Tanács úgy ítéli meg, hogy ezen elemek elválaszthatatlanok e határozat 3. cikkétől, következésképpen ez a kérelem az e 3. cikk megsemmisítése iránti kérelem kapcsán kifejtettekkel megegyező okokból elfogadhatatlan.

39

A Tanács elfogadhatatlansági kifogását támogatva az Olasz Köztársaság hozzáteszi, hogy az Európai Unió Bírósága alapokmányának 21. cikkében foglalt követelményekkel ellentétben a kereset nem a Parlament és a Tanács ellen, hanem kizárólag ez utóbbi ellen irányul, noha a Parlament az EUMSZ 218. cikk (6) bekezdése a) pontja iii. alpontjának megfelelően jóváhagyta a megtámadott határozatot, amint az egyébként a preambulumából is kitűnik. Márpedig az EUMSZ 218. cikk (6) bekezdésében előírt eljárás a Tanács és a Parlament általi tényleges együttdöntést jelent, mivel ez utóbbi jóváhagyása nélkül a Tanács nem tárgyalhatna és nem is fogadhatna el határozatot.

40

A Bizottság vitatja ezt az érvelést, és azt állítja, hogy a keresete elfogadható.

41

A Tanács elfogadhatatlansági kifogásáról való határozathozatal érdekében először is meg kell vizsgálni az Olasz Köztársaság azon érvét, amely szerint a Bizottság keresete elfogadhatatlan, mivel az kizárólag a Tanács ellen irányul.

42

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 263. cikk szerinti megsemmisítés iránti keresetet azon intézmény ellen kell megindítani, amely a megtámadott jogi aktust elfogadta, és az ilyen kereset elfogadhatatlan, amennyiben egy másik intézmény ellen irányul (2003. szeptember 11‑iAusztria kontra Tanács ítélet, C‑445/00, EU:C:2003:445, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

43

A jelen ügyben magából a megtámadott határozat címéből kitűnik, hogy azt a Tanács fogadta el, ezenkívül kétségtelen, hogy e határozat elfogadása a nemzetközi megállapodás megkötésére vonatkozó részében az EUMSZ 218. cikk (6) bekezdése alapján történt.

44

Márpedig e rendelkezés értelmében kizárólag a Tanács jogosult nemzetközi megállapodás megkötéséről szóló határozatot elfogadni. Amint arra a főtanácsnok az indítványának 48. pontjában lényegében rámutatott, e megállapítást nem kérdőjelezi meg az a körülmény, hogy az EUMSZ 218. cikk (6) bekezdése második albekezdésének a) pontja szerint egyes esetekben a Tanács az ilyen határozatot a Parlament egyetértését követően fogadja el, mivel az ilyen egyetértés nem keverhető össze magával a megállapodás megkötéséről szóló aktussal, amelyet az EUMSZ 218. cikk (6) bekezdése első albekezdésének előírása szerint a Tanács egyedül fogad el.

45

E körülmények között jogszerű volt, hogy az EUMSZ 297. cikk (2) bekezdése első albekezdésének megfelelően – amelynek értelmében a külön címzetti kört nem tartalmazó nem jogalkotási aktusokat az azokat elfogadó intézmény elnöke írja alá – a megtámadott határozatot kizárólag a Tanács elnöke írta alá, és ez az aláírás ily módon azonosítja e határozat kibocsátóját.

46

Következésképpen az Olasz Köztársaság érvét el kell utasítani.

47

A Tanács érvelését illetően emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy valamely uniós jogi aktus részleges megsemmisítése csak abban az esetben lehetséges, ha a megsemmisíteni kért elemek elválaszthatók az aktus többi részétől. Ez az elválaszthatósági követelmény nem teljesül, ha az aktus részleges megsemmisítése folytán annak lényeges tartalma megváltozik. Ami a megtámadott rendelkezések elválaszthatóságának vizsgálatát illeti, ahhoz meg kell vizsgálni az említett rendelkezések hatályát, annak értékelése végett, hogy a megsemmisítésük módosítja‑e a megtámadott határozat szellemét és lényegét (2015. július 16‑iBizottság kontra Tanács ítélet, C‑425/13, EU:C:2015:483, 94. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2017. november 9‑iSolarWorld kontra Tanács ítélet, C‑205/16 P, EU:C:2017:840, 38. és 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

48

A Bíróság azt is egyértelművé tette, hogy objektív szempontot, nem pedig a jogi aktust elfogadó intézmény politikai akaratához kapcsolódó szubjektív szempontot képez az a kérdés, hogy a jogi aktus részleges megsemmisítése módosítaná‑e ezen jogi aktus lényeges tartalmát (2022. április 26‑iLengyelország kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑401/19, EU:C:2022:297, 19. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

49

A jelen ügyben, amint azt a főtanácsnok az indítványának 39. pontjában megjegyezte, a megtámadott határozat lényege az Unió csatlakozása a Genfi Szöveghez, amelynek jóváhagyása az Unió nevében az e határozat 1. cikkével történt.

50

Az említett határozat (6) preambulumbekezdése szerint ugyanis „[a]hhoz, hogy az Unió megfelelően gyakorolhassa a Genfi Szöveg által lefedett területekkel kapcsolatos kizárólagos hatáskörét, valamint a mezőgazdasági eredetmegjelölések és földrajzi jelzések oltalmának átfogó rendszerével összefüggő feladatait, az Uniónak csatlakoznia kell a Genfi Szöveghez és annak szerződő felévé kell válnia”.

51

Ugyanezen határozat 2. és 5. cikke meghatározza e csatlakozás gyakorlati szabályait.

52

Márpedig, amint azt a Tanács maga is elismeri, a megtámadott határozat 3. cikke kizárólag azért hatalmazza fel a tagállamokat arra, hogy – ha úgy kívánják – megerősítsék a Genfi Szöveget vagy csatlakozzanak ahhoz, hogy az említett csatlakozásból a Tanács álláspontja szerint esetlegesen fakadó nehézségek megoldódjanak. E határozat 4. cikke pontosításokkal szolgál az Unió és azon tagállamok Külön Unióban való képviselete tárgyában, amelyek megerősítik e Szöveget, vagy csatlakoznak ahhoz, valamint az Uniót és a tagállamokat az említett Szövegből eredő jogok gyakorlása és kötelezettségek tiszteletben tartása terén terhelő hatáskörök tekintetében.

53

Így a 3. és 4. cikk azt hivatott lehetővé tenni, hogy ha a tagállamok az Unióval párhuzamosan meg kívánják erősíteni a Genfi Szöveget, vagy ahhoz csatlakozni kívánnak, ezt megtehessék. Az ilyen csatlakozás, illetve megerősítés önkéntes jellegéből következik, hogy a megtámadott határozat 1. cikke abban az esetben is kiválthatja joghatását, ha a 3. és 4. cikkben foglalt lehetőséggel egyetlen tagállam sem él.

54

Miként a Tanács állítja, még abban az esetben is, ha egy ilyen helyzet következményekkel jár a Külön Unió Közgyűlésének szavazásában az Unió részvételi lehetőségére, valamint a tagállamokban a Lisszaboni Megállapodás alapján bejegyzett eredetmegjelölések szenioritása és oltalma folytonosságának biztosítására nézve, mindez nem befolyásolná a megtámadott határozat 1. cikkének jogi hatályát, és nem kérdőjelezné meg az Uniónak a Genfi Szöveghez való csatlakozását, amely – amint arra a jelen ítélet 49. pontja rámutat – az említett határozat lényegét képezi.

55

Ebből következik, hogy a megtámadott határozat azon rendelkezései, amelyek megsemmisítését a Bizottság kéri, elválaszthatók e határozat többi részétől.

56

A Tanács állításával ellentétben e következtetést nem kérdőjelezheti meg az a körülmény, hogy a Lisszaboni Megállapodásban részes tagállamok vonatkozásában a Bizottság kérte a megtámadott határozat azon részei joghatásainak fenntartását, amelyek megsemmisítését kéri. Ez a körülmény ugyanis semmilyen hatással nincs a megsemmisíteni kért határozat rendelkezéseinek elválasztható jellegére, és ennélfogva a kereset elfogadhatóságára.

57

A fentiekre tekintettel a Tanács által felhozott elfogadhatatlansági kifogást el kell utasítani.

58

Keresete alátámasztása érdekében a Bizottság két jogalapra hivatkozik.

59

Az első jogalap az EUMSZ 218. cikk (6) bekezdésének és az EUMSZ 293. cikk (1) bekezdésének, az EUSZ 13. cikk (2) bekezdésében előírt hatáskörmegosztás elvének, valamint az intézményi egyensúly elvének és a Bizottság kezdeményezési jogának a megsértésén alapul.

60

A Bizottság először is azt állítja, hogy nem javasolta és egyetlen esetben sem ismerte el a tagállamok felhatalmazását a Genfi Szöveg megerősítésére, vagy az ahhoz való csatlakozásra, és e felhatalmazáshoz nem járult hozzá, hanem csupán az Unió csatlakozását javasolta e szöveghez. Még ha az EUMSZ 293. cikk (1) bekezdésének megfelelően a Tanács egyhangúlag módosíthatja is a Bizottság javaslatát, a jelen ügyben nem létezett olyan javaslat, amely a tagállamokat felhatalmazná a Genfi Szöveg megerősítésére vagy az ahhoz való csatlakozásra, tehát nem is lenne mit módosítani. Az ellenkező állítás azt jelentené, hogy a Tanács egyhangú határozattal bármilyen kiegészítést tehet a Bizottság javaslatához, annak céljától függetlenül. Márpedig az ítélkezési gyakorlat megköveteli, hogy a Bizottság javaslatának bármely módosítását e javaslat „tárgya” és „célja” szempontjából elemezzék. Valójában a Tanács azzal, hogy az Unió csatlakozására vonatkozó felhatalmazást a tagállamok csatlakozására vonatkozó általános felhatalmazással egészítette ki, ugyanazon „formális” jogi aktusban egy olyan második külön határozatot fogadott el, amely a Bizottság javaslatában nem szerepelt.

61

Másodszor, a Bizottság a válaszában vitatja a Tanács által a bizottsági javaslat módosításának igazolása érdekében hivatkozott indokokat, nevezetesen annak szükségességét, hogy biztosítani kell, hogy az Unió szavazati joggal rendelkezzen a Külön Unió Közgyűlésében, valamint hogy meg kell őrizni a Lisszaboni Megállapodás alapján bejegyzett eredetmegjelölések oltalmának időtartamát és folytonosságát azon hét tagállamban, amelyek e megállapodás részesei.

62

Egyrészt a tagállamok felhatalmazása arra, hogy megerősítsék a Genfi Szöveget, vagy csatlakozzanak ahhoz, nem feltétlenül járna azzal, hogy e lehetőséggel élnek is, következésképpen azzal sem, hogy az Unió szavazati joggal rendelkezik a Külön Unió Közgyűlésében. Mindenesetre e szavazati jogok jelentőségét nem szabad túlbecsülni. A Külön Unió Közgyűlése ugyanis csak adminisztratív kérdésekben határoz, és az esetek többségében konszenzussal.

63

Másrészt, ami a Lisszaboni Megállapodás alapján bejegyzett eredetmegjelölések szenioritását és oltalmának folytonosságát illeti, az alkalmazandó szabályok értelmezhetők úgy is, hogy azok lehetővé tegyék ezen eredetmegjelölések figyelembevételét. Mindenesetre, mivel ez a kérdés csak a Lisszaboni Megállapodásban részes hét tagállamot érinti, elegendő lenne, ha e tagállamok a Genfi Szöveghez nem csatlakoznának annak érdekében, hogy a Lisszaboni Megállapodás továbbra is alkalmazandó legyen rájuk, továbbá hogy az említett szenioritás és folytonosság biztosított legyen.

64

Az Olasz Köztársaság mindenekelőtt arra hivatkozik, hogy az első jogalap megalapozatlan, mivel az EUMSZ 293. cikk (1) bekezdése nem alkalmazható az EUMSZ 218. cikkben szabályozott eljárásra. Ez utóbbi cikkből ugyanis kitűnik, hogy az abban előírt eljárás a Tanács határozatán alapul, amelyet a Bizottság „ajánlása” alapján fogadtak el, amely az EUMSZ 288. cikk értelmében nem kötelező jogi aktus. A Tanács tehát széles jogkörrel rendelkezik arra, hogy elfogadja, elutasítsa vagy módosítsa a Bizottságnak a megállapodás tárgyalására, majd megkötésére vonatkozó javaslatát. Közelebbről, a megállapodás megkötéséről szóló határozat szabályait az EUMSZ 218. cikk (6) bekezdése tartalmazza, amelynek értelmében a Tanács e határozatot „a főtárgyaló javaslata alapján” fogadja el. A Bizottság a megállapodás megkötésére irányuló ezen eljárásba magába nem avatkozik be, csupán a megállapodás tárgyalója. Így a Bizottságnak az említett eljárás keretében tett javaslata, amely a nemzetközi megállapodások sajátos jellegéhez igazodik, nem hasonlítható az EUMSZ 293. cikk (1) bekezdése szerinti javaslathoz.

65

A Tanács szerint először is a Bíróság az ítélkezési gyakorlatában elismert egy olyan alaki feltételt és egy olyan érdemi feltételt, amelyet a Tanácsnak tiszteletben kell tartania a bizottsági javaslatnak az EUMSZ 293. cikk (1) bekezdése szerinti módosítása során.

66

Ami az alaki feltételt illeti, amennyiben a Bizottság nem fogadja el a Tanács módosítását, a Tanácsnak egyhangúlag kell határoznia. Márpedig a jelen ügyben a Tanács tiszteletben tartotta ezt az alaki követelményt, amikor a Bizottság javaslatát egyhangúlag módosította.

67

Ami az érdemi feltételt illeti, a Tanács nem akadályozhatja a bizottsági javaslat által követett célok megvalósítását. Különösen, a javaslat módosításainak a Bizottság által meghatározott alkalmazási körben kell maradniuk. Ez a helyzet akkor, ha a Tanács tiszteletben tartja a Bizottság szándékát, és nem módosítja a javaslat tárgyát és célját.

68

A Tanács megjegyzi, hogy ebben az ügyben a Bizottság a jelen ítélet 23. pontjában említett javaslatának indokolásában kijelentette, hogy „[a]hhoz, hogy az Unió megfelelően gyakorolhassa a […] genfi szövegével kapcsolatos kizárólagos hatáskörét és a mezőgazdasági földrajzi jelzések oltalmának részletes rendszerével összefüggő feladatait, az Európai Uniónak a megállapodás részes felévé kell válnia”. Arra is rámutat, hogy a megtámadott határozat (6) preambulumbekezdése szerint „[a]hhoz, hogy az Unió megfelelően gyakorolhassa a Genfi Szöveg által lefedett területekkel kapcsolatos kizárólagos hatáskörét, valamint a mezőgazdasági eredetmegjelölések és földrajzi jelzések oltalmának átfogó rendszerével összefüggő feladatait, az Uniónak csatlakoznia kell a Genfi Szöveghez és annak szerződő felévé kell válnia”.

69

Ily módon a Tanács a bizottsági javaslat kinyilvánított céljának korlátai között maradt. A Tanács szerint márpedig az említett javaslat módosítás hiányában két szempontból sem érte volna el e célt: egyrészt az Unió nem rendelkezett volna szavazati joggal a Külön Unió közgyűlésében, másrészt a Lisszaboni Megállapodás alapján az említett megállapodásban részes hét tagállam által bejegyzett földrajzi jelzéseknek biztosított szenioritás megszűnt volna az Unió, mint a Külön Unió új szerződő fele által a Genfi Szöveg alapján ex novo bejegyzett földrajzi jelzések következtében.

70

Másodsorban, a Tanács állítása szerint a Bizottság a jelen ítélet 60. pontjában kifejtett azon érvelésének elfogadása, amely szerint a tanácsi határozatnak a bizottsági javaslat módosításával történő elfogadása a javaslattétel elmaradásával egyenértékű, kiüresítené a Tanács EUMSZ 293. cikk (1) bekezdése szerinti módosítási jogát, és megfosztaná e rendelkezést a hatékony érvényesüléstől.

71

Harmadsorban, a Tanács megállapítja, hogy a Bizottság állításával ellentétben nem fogadott el ugyanazon „formális aktusban” két olyan határozatot, amelyek közül az egyik a Bizottság javaslatán alapul, a másik pedig nem. A megtámadott határozat 3. cikke a Tanács általi módosításának nem az a célja, hogy felhatalmazza a tagállamokat a Genfi Szöveghez való csatlakozásra annak érdekében, hogy a hatáskörüket gyakorolhassák, hanem az, hogy teljes mértékben érvényesítse e javaslat tárgyát és célját oly módon, hogy az Unió a Külön Unió Közgyűlésében hatékonyan eljárhasson és megvédhesse a tagállamok érdekeit. Ebben az összefüggésben a Tanács emlékeztet arra, hogy a felhatalmazás megadása a tagállamok részére „[az Unió] kizárólagos hatáskörének teljes tiszteletben tartása” feltételével történik. Egyébiránt az Unió és tagállamai nemzetközi képviselete egységességének biztosítása érdekében a Tanács megbízta a Bizottságot az Unió, valamint az ezen felhatalmazással élni kívánó tagállamok képviseletével.

72

E tekintetben az Osztrák Köztársaság megállapítja, hogy értelmetlen lenne a tagállamok olyan felhatalmazása, hogy a Genfi Szöveghez az Unió kizárólagos hatáskörének szigorú tiszteletben tartásával csatlakozzanak. A megtámadott határozat 4. cikke értelmében ugyanis az Unió feladata a Genfi Szöveget megerősítő vagy ahhoz csatlakozó tagállamok jogai gyakorlásának és kötelezettségei teljesítésének biztosítása, és kizárólag az Unió szavaz a Külön Unió Közgyűlésében, mivel a Genfi Szöveget megerősítő vagy ahhoz csatlakozó tagállamok a szavazati jogukat nem gyakorolhatják.

73

Negyedsorban a Tanács úgy véli, hogy legalább három szempontból fontos a Bizottságnak a jelen ítélet 26. pontjában említett azon nyilatkozata, miszerint hajlandó lett volna elfogadni, hogy a Lisszaboni Megállapodásban részes hét tagállam, amelyek az említett megállapodás alapján már számos szellemi tulajdonjogot bejegyeztek, az Unió érdekében felhatalmazást kapjon a Genfi Szöveghez való csatlakozásra. Először is e nyilatkozattal a Bizottság elismeri, hogy a Tanács által a tagállamok vagy legalábbis azok egy része számára adott felhatalmazás az Unió érdekében áll. Másodszor, a Bizottság hallgatólagosan elfogadja, hogy a Tanács a Bizottság javaslatának módosítása révén érvényre juttathatja ezt a felhatalmazást. Harmadszor, a Bizottság elismeri, hogy adható ilyen felhatalmazás az Unió kizárólagos hatáskörébe tartozó területen.

74

A Cseh Köztársaság és a Portugál Köztársaság vitatja a Bizottság azon állítását, amely szerint a Lisszaboni Megállapodás továbbra is alkalmazandó lenne az abban részes hét tagállamra, amennyiben azok a Genfi Szöveghez nem csatlakoznak, biztosítva ezáltal a már lajstromozott földrajzi jelzések oltalmának folytonosságát. A 2019/1753 rendelet 11. cikke ugyanis a tagállamokból származó, a Lisszaboni Megállapodás alapján már lajstromozott eredetmegjelölésekre vonatkozó átmeneti rendelkezésekben előírja ezeknek az eredetmegjelöléseknek a Genfi Szöveg szerinti nemzetközi lajstromozását, amennyiben az érintett tagállam a megtámadott határozat 3. cikkében említett felhatalmazás értelmében megerősítette a Genfi Szöveget, vagy csatlakozott ahhoz.

75

Első jogalapjával a Bizottság lényegében azt állítja, hogy a Tanács azzal, hogy egy olyan rendelkezés bevezetésével módosította a bizottsági javaslatot, amely felhatalmazza a tagállamokat – ha úgy kívánják – a Genfi Szöveg megerősítésére, illetve az ahhoz való csatlakozásra, a Bizottság kezdeményezésén túllépve járt el, és ezzel megsértette az EUMSZ 293. cikk (1) bekezdését, valamint az EUSZ 13. cikk (2) bekezdéséből eredő intézményi egyensúlyt.

76

Elöljáróban meg kell vizsgálni az Olasz Köztársaság által hivatkozott azon érvet, amely szerint az EUMSZ 293. cikk (1) bekezdése nem alkalmazható az EUMSZ 218. cikk (6) bekezdése alapján elfogadott olyan határozatra, mint amilyen a megtámadott határozat, mivel a 293. cikk (1) bekezdése csak az Unió belső fellépése keretében elfogadott jogi aktusokra vonatkozik.

77

Az EUMSZ 293. cikk (1) bekezdésének szövegéből eleve kitűnik, hogy ha a Szerződések értelmében a Tanács a Bizottság javaslata alapján jár el, a javaslatot – az e 293. cikk (1) bekezdésében szereplő egyes EUM‑Szerződéses rendelkezésekben említett esetek kivételével – csak egyhangúlag módosíthatja.

78

Márpedig, egyrészt az EUMSZ 218. cikk nem szerepel e rendelkezések között.

79

Másrészt, amint arra a főtanácsnok az indítványának 61. pontjában lényegében rámutatott, az EUMSZ 293. cikk (1) bekezdését minden olyan uniós jogi aktusra alkalmazni kell, amelynek elfogadása során a Tanács a Bizottság javaslata alapján jár el, függetlenül attól, hogy ezek az aktusok az Unió belső vagy külső fellépésének körébe tartoznak‑e. Konkrétabban, e rendelkezés szövege alapján annak alkalmazhatósága egyáltalán nem kizárt a határozat az EUMSZ 218. cikk (6) bekezdésén alapuló elfogadására irányuló eljárásban, amennyiben a Tanács az ilyen határozat elfogadása során a Bizottság javaslata alapján jár el.

80

Kétségtelen, hogy az EUMSZ 218. cikk (6) bekezdése szerint a Tanács a főtárgyaló javaslata alapján fogad el a megállapodás megkötéséről határozatot.

81

Ugyanakkor, mivel az EUMSZ 218. cikk (3) bekezdése értelmében a Tanács a Bizottságot jelölte ki főtárgyalónak, e határozat elfogadása során szükségképpen a Bizottság javaslata alapján határoz.

82

Ebből következik, hogy az EUMSZ 293. cikk (1) bekezdését alkalmazni kell, amikor a Tanács a Bizottság javaslata alapján az EUMSZ 218. cikk (6) bekezdése alapján fogad el határozatot. Következésképpen az Olasz Köztársaság érvét el kell utasítani.

83

Annak megítéléséhez, hogy a jelen ügyben a Tanács megsértette‑e az EUMSZ 293. cikk (1) bekezdését, emlékeztetni kell arra, hogy e rendelkezést az EUSZ 13. cikk (2) bekezdésének fényében kell értelmezni, amelynek értelmében az egyes uniós intézmények a Szerződésekben rájuk ruházott hatáskörök határain belül, az ott meghatározott eljárások, feltételek és célok szerint járnak el. E rendelkezés az Unió intézményi struktúrájára jellemző intézményi egyensúly elvét közvetíti, amely elv magában foglalja, hogy valamennyi intézmény úgy gyakorolja hatásköreit, hogy közben a többi intézmény hatáskörét tiszteletben tartja (2021. szeptember 2‑iEPSU kontra Bizottság ítélet, C‑928/19 P, EU:C:2021:656, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

84

Az EUSZ 13. cikk (2) bekezdése egyébiránt úgy rendelkezik, hogy az uniós intézmények jóhiszeműen és kölcsönösen együttműködnek egymással.

85

Ebben az összefüggésben meg kell jegyezni, hogy az EUSZ 17. cikk (2) bekezdésének második mondata értelmében az egyéb jogi aktusokat akkor kell a Bizottság javaslata alapján elfogadni, ha a Szerződések úgy rendelkeznek.

86

Amint arra a jelen ítélet 80. és 81. pontja emlékeztet, az EUMSZ 218. cikk (3) és (6) bekezdéséből következik, hogy a nemzetközi megállapodás megkötéséről szóló, szóban forgó határozatot a Bizottság mint kijelölt főtárgyaló javaslata alapján fogadják el.

87

Márpedig a Bíróság már pontosította, hogy az EUSZ 17. cikk (2) bekezdésének második mondatában a Bizottságra ruházott kezdeményezési hatáskör nem korlátozódik valamely javaslat előterjesztésére. E hatáskör alapján főszabály szerint a Bizottságnak – amely az EUSZ 17. cikk (1) bekezdésével összhangban előmozdítja az Unió általános érdekeit, és ennek érdekében megteszi a megfelelő kezdeményezéseket – kell határoznia arról, hogy előterjeszt‑e jogalkotási javaslatot, vagy sem, illetve adott esetben neki kell meghatároznia e javaslat tárgyát, célját és tartalmát, és mindaddig módosíthatja a javaslatát, amíg a Tanács nem határozott, szükség esetén akár vissza is vonhatja azt (lásd ebben az értelemben: 2015. április 14‑iTanács kontra Bizottság ítélet, C‑409/13, EU:C:2015:217, 70. és 74. pont).

88

A Bizottság kezdeményezési hatáskörének gyakorlása tehát elválaszthatatlanul kapcsolódik az EUSZ 17. cikk (1) bekezdésében rá ruházott közérdekű cél előmozdítását szolgáló funkcióhoz.

89

Az EUMSZ 293. cikk e kezdeményezési hatáskört kettős biztosítékkal egészíti ki.

90

Egyfelől, amint azt a jelen ítélet 77. pontja kiemelte, az EUMSZ 293. cikk (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha a Szerződések értelmében a Tanács a Bizottság javaslata alapján jár el, a javaslatot a Tanács – az EUM‑Szerződés említett rendelkezéseiben szereplő esetek kivételével – csak egyhangúlag módosíthatja.

91

Másfelől, az EUMSZ 293. cikk (2) bekezdése értelmében, amíg a Tanács nem határozott, a Bizottság az uniós jogi aktus elfogadásához vezető eljárások során javaslatát bármikor módosíthatja.

92

Az EUMSZ 293. cikk tehát biztosítja az intézményi egyensúly elvének tiszteletben tartását, különösen az EUSZ 17. cikk (2) bekezdése szerinti bizottsági hatáskörök és az EUSZ 16. cikk (1) bekezdése szerinti tanácsi hatáskörök kiegyensúlyozása révén, ami azt jelenti – amint arra a jelen ítélet 83. pontja már utalt –, hogy valamennyi intézmény úgy gyakorolja hatásköreit, hogy közben a többi intézmény hatáskörét tiszteletben tartja.

93

Ebből következik különösen, hogy a Tanács módosítási jogköre nem terjeszkedhet addig, hogy olyan irányban ferdítse el a jogalkotási aktusra irányuló javaslatot, amely megakadályozza a bizottsági javaslat célkitűzéseinek elérését, és amely ennélfogva okafogyottá teszi azt (a jogalkotási aktusra irányuló javaslat visszavonása tekintetében lásd: 2015. április 14‑iTanács kontra Bizottság ítélet, C‑409/13, EU:C:2015:217, 83. pont).

94

A Bíróság úgy ítélte meg, hogy nem ez a helyzet akkor, ha a Tanács által a bizottsági javaslathoz fűzött módosítások nem lépnek túl a javaslat tárgyán, és nem változtatják meg annak célját (lásd ebben az értelemben: 1989. május 30‑iBizottság kontra Tanács ítélet, 355/87, EU:C:1989:220, 44. pont; 1997. november 11‑iEurotunnel és társai ítélet, C‑408/95, EU:C:1997:532, 39. pont).

95

Meg kell tehát vizsgálni, hogy a jelen ítélet 23. pontjában említett bizottsági javaslathoz a Tanács által egyhangúlag elfogadott módosítás, amelyre egy olyan rendelkezés beillesztésével került sor, amely felhatalmazza a Genfi Szöveget megerősíteni kívánó, vagy az ahhoz csatlakozni kívánó tagállamokat arra, hogy ezt megtegyék, oly módon torzította‑e a javaslat tárgyát vagy célját, hogy megakadályozza az abban kitűzött célok elérését.

96

E célból emlékeztetni kell arra, hogy az említett javaslat tárgya az volt, hogy az Unió egyedül csatlakozzon a Genfi Szöveghez, ugyanezen javaslat célja pedig az volt – amint a jelen ítélet 68. pontjában szereplő indokolásából kitűnik –, hogy az Unió megfelelően gyakorolhassa kizárólagos hatáskörét az említett szöveg hatálya alá tartozó területeken.

97

Márpedig e tekintetben először is meg kell állapítani, hogy az EUMSZ 3. cikk (1) bekezdésének e) pontja kizárólagos hatáskört biztosít az Unió számára a közös kereskedelempolitika területén. Az EUMSZ 207. cikk (1) bekezdésének megfelelően e politika egységes elveken alapul, különösen a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásai vonatkozásában, és azt az az Unió külső tevékenységének elvei és célkitűzései által meghatározott keretek között kell folytatni.

98

A Bíróságnak már volt alkalma lényegében megállapítani, hogy a Genfi Szöveg egyfelől alapvetően az Unió és a harmadik államok közötti kereskedelem elősegítésére és szabályozására irányul, másfelől e kereskedelemre közvetlen és azonnali hatásokat gyakorol, és így a megtárgyalása e kizárólagos hatáskörbe tartozik (lásd ebben az értelemben: 2017. október 25‑iBizottság kontra Tanács [Felülvizsgált Lisszaboni Megállapodás] ítélet, C‑389/15, EU:C:2017:798, 74. pont).

99

Másodszor, az EUMSZ 2. cikk (1) bekezdése értelmében, ha egy meghatározott területen a Szerződések kizárólagos hatáskört ruháznak az Unióra, e területen kizárólag az Unió alkothat és fogadhat el kötelező erejű jogi aktust.

100

E rendelkezés ugyanakkor hozzáteszi, hogy a tagállamok pedig csak annyiban alkothatnak és fogadhatnak el kötelező erejű jogi aktust, amennyiben őket az Unió erre felhatalmazza.

101

E tekintetben a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy az EUSZ 4. cikk (1) bekezdésében és az EUSZ 5. cikk (1) és (2) bekezdésében szereplő hatáskör‑átruházás elve, valamint az EUSZ 13. és EUSZ 19. cikkben meghatározott intézményi keret képezi az Unió és az uniós jog sajátos, az Unió alkotmányos szerkezetére vonatkozó azon jellemzőket, amelyek az Unió számára lehetővé teszik a Szerződések által ráruházott hatásköreinek gyakorlását (lásd ebben az értelemben: 2014. december 18‑i 2/13 [Az Uniónak az EJEE‑hez történő csatlakozása] vélemény, EU:C:2014:2454, 165. pont).

102

Márpedig az ilyen felhatalmazás tagállamok számára történő megadásáról szóló határozat érinti a Szerződések által az Unió számára kizárólagos jelleggel biztosított hatáskörök gyakorlásának részletes szabályait, amennyiben lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a Szerződések által kizárólagos jelleggel az Unióra ruházott hatáskört gyakorolják, amelyet főszabály szerint az Uniónak egyedül kell gyakorolnia.

103

Ebből következik, hogy az ilyen határozat kifejezett és vagylagos politikai választást fejez ki egyrészt az Unió kizárólagos, egy meghatározott területen a Szerződések által ráruházott hatáskörének gyakorlása, másrészt pedig az Unió által a tagállamok e hatáskör gyakorlására vonatkozó felhatalmazása között.

104

Ez a választás az Unió általános érdekének a Bizottság által az ezen érdek előmozdítására legmegfelelőbb kezdeményezések meghatározása céljából végzett értékelés részét képezi, amely értékeléshez – amint azt a jelen ítélet 88. pontja kifejtette – elválaszthatatlanul kapcsolódik az EUSZ 17. cikk (2) bekezdése által az említett intézményre ruházott kezdeményezési jog.

105

Következésképpen a Tanács olyan módosítása, amely arra irányul, hogy felhatalmazza a tagállamokat az Unió kizárólagos hatáskörének gyakorlására, magát a bizottsági javaslat célját ferdítené el, amely javaslat azt a választást fejezi ki, hogy az Unió egyedül gyakorolja ezt a hatáskört.

106

A jelen ügyben a Bizottság javaslata éppen arra irányult, hogy az Unió a Genfi Szöveghez csatlakozhasson, amely lényegében lehetőséget biztosított számára, hogy a Külön Unió tagjává váljon – míg a Lisszaboni Megállapodás csak államok csatlakozását tette lehetővé –, és ezáltal egyedül gyakorolja kizárólagos hatáskörét a Genfi Szöveg hatálya alá tartozó területeken. Ez a javaslat nem csak, hogy nem rendelkezett azon tagállamoknak a Genfi Szöveg megerősítésére vagy az ahhoz való csatlakozásra való felhatalmazásáról, amelyek ezt kívánják, de a tárgyalások során a Bizottság egyértelműen kijelentette, hogy az ilyen általános felhatalmazást elutasítja, még ha – amint a jelen ítélet 26. pontjában említett nyilatkozatból kiderül – hét tagállam csatlakozását nem is ellenezte.

107

Márpedig a Tanács módosítása a megtámadott határozat 3. cikkének elfogadásához vezetett, amely felhatalmazta a Genfi Szöveg megerősítésére, vagy az ahhoz csatlakozásra a tagállamokat, ha úgy kívánják.

108

Meg kell tehát állapítani, hogy ez a módosítás elferdíti a bizottsági javaslat tárgyát és célját.

109

A Tanács állításával ellentétben e következtetést nem kérdőjelezheti meg az a körülmény, hogy a megtámadott határozat 3. cikkében előírt felhatalmazást „[az Unió] kizárólagos hatáskörének teljes mértékű tiszteletben tartása” mellett adják meg, és hogy e határozat 4. cikkének megfelelően az Unió és tagállamai nemzetközi képviselete egységességének biztosítása érdekében a Tanács megbízta a Bizottságot az Unió, valamint az e felhatalmazással élni kívánó bármely tagállam képviseletével.

110

Annak ellenére ugyanis, hogy a megtámadott határozat korlátozza a Genfi Szöveget megerősítő vagy ahhoz csatlakozó tagállamok számára az e szövegből eredő jogaik gyakorlását, e felhatalmazás igénybevételével az említett tagállamok – mint a nemzetközi jog független alanyai, az Unióval párhuzamosan – az Unió kizárólagos hatáskörét gyakorolják, megakadályozva az Uniót abban, hogy e hatáskört egyedül gyakorolja.

111

A Tanács a jelen ítélet 61–63. pontjában kifejtett érvei, amelyek arra vonatkoznak, hogy biztosítani kell az Unió szavazati jogát a Külön Unió Közgyűlésében, valamint meg kell őrizni a Lisszaboni Megállapodás alapján bejegyzett eredetmegjelölések szenioritását és oltalmának folytonosságát a Lisszaboni Megállapodásban részes hét tagállamban, szintén nem indokolják a Tanács módosítását.

112

Azok az esetleges nehézségek ugyanis, amelyekkel az Unió nemzetközi szinten szembesülhet a kizárólagos hatáskörei gyakorlása során, illetve e hatáskörgyakorlásnak a tagállamok nemzetközi kötelezettségvállalásaira gyakorolt következményei önmagukban nem hatalmazhatják fel a Tanácsot arra, hogy a Bizottság valamely javaslatát oly mértékben módosítsa, hogy elferdítse annak tárgyát vagy célját, megsértve ezzel azt az intézményi egyensúlyt, amelynek tiszteletben tartását az EUMSZ 293. cikk célozza.

113

A fenti megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatot az EUSZ 13. cikk (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett EUMSZ 293. cikk (1) bekezdésének megsértésével fogadták el, így az első jogalapnak helyt kell adni.

114

A második jogalap az EUMSZ 2. cikk (1) bekezdésének és az EUMSZ 207. cikknek, valamint az indokolási kötelezettségnek a megsértésén alapul.

115

Mivel e jogalapot a Bizottság csak másodlagosan terjesztette elő, és az első jogalapnak helyt kell adni, a második jogalapról nem szükséges határozni.

116

A fentiek összességére tekintettel a keresetnek helyt kell adni, és a megtámadott határozatot a Bizottság következtetéseinek megfelelően részlegesen meg kell semmisíteni. Ami különösen a megtámadott határozat 4. cikkét illeti, azt a Bizottság által elsődlegesen megfogalmazott kérelmeknek megfelelően csak annyiban kell megsemmisíteni, amennyiben az a tagállamokra való hivatkozásokat tartalmaz, mivel ezek a hivatkozások elválaszthatók az említett cikk többi részétől.

117

Az EUMSZ 264. cikk első bekezdése értelmében, ha a kereset megalapozott, a Bíróság a megtámadott jogi aktust semmisnek nyilvánítja.

118

Az EUMSZ 266. cikk első bekezdése értelmében az az intézmény, amelynek aktusait a Bíróság semmisnek nyilvánította, köteles megtenni a Bíróság ítéletében foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket.

119

Mindezekre tekintettel az EUMSZ 264. cikk második bekezdése alapján a Bíróság, ha azt szükségesnek ítéli, megjelölheti a semmisnek nyilvánított jogi aktusoknak azokat a joghatásait, amelyek továbbra is fennmaradnak.

120

A jogbiztonság indoka folytán különösen élhet ezzel a jogkörrel, amennyiben a Tanács által az EUMSZ 218. cikk szerinti, nemzetközi megállapodások tárgyalására és megkötésére irányuló eljárás keretében elfogadott határozat veszélyezteti az Uniónak az érintett nemzetközi megállapodásban való részvételét vagy annak végrehajtását, noha az Unió erre vonatkozó hatásköre nem kétséges (lásd analógia útján: 2017. október 25‑iBizottság kontra Tanács [Felülvizsgált Lisszaboni Megállapodás] ítélet, C‑389/15, EU:C:2017:798, 81. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat].

121

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság alkalmazza az EUMSZ 264. cikk második bekezdését a megtámadott határozat részleges megsemmisítése hatásainak enyhítése érdekében. E tekintetben a Bizottság rámutat, hogy kivételesen elfogadhatna egy olyan kompromisszumot, amely előírja, hogy a Lisszaboni Megállapodásban jelenleg részes hét tagállam a jogok folytonosságával kapcsolatos problémák elkerülése érdekében csatlakozik a Genfi Szöveghez. Egyébiránt, mivel a Bizottság szerint a megtámadott határozat 4. cikke más, önmagában nem vitatott olyan szempontokra is kiterjed, amelyek elengedhetetlenek a Genfi Szöveg Unió általi megfelelő végrehajtásához, fontos lenne, hogy azok joghatásai az új rendelkezéssel való felváltásáig hatályban maradjanak.

122

A Bizottság ezért – amint azt a jelen ítélet 28. pontja kifejti – azt kéri, hogy a Bíróság tartsa fenn a megtámadott határozat megsemmisített részeinek hatályát, beleértve az ítélet meghozatalát megelőzően a Lisszaboni Megállapodásban jelenleg részes tagállamok számára a 3. cikk alapján megadott felhatalmazás bármely felhasználását, a megtámadott határozatot felváltó tanácsi határozatnak az ítélet kihirdetésétől számított hat hónapot meg nem haladó észszerű határidőn belül történő hatálybalépéséig.

123

A francia kormány csatlakozik ehhez a kérelemhez, amely szerinte a jogbiztonságra vonatkozó jelentős indokok fennállásán alapul, mivel a Lisszaboni Megállapodásban részes tagállamok Genfi Szövegben való részvételének megkérdőjelezése súlyos hátrányos következményekkel járhat az ezen államok által a Lisszaboni Megállapodás alapján bejegyzett eredetmegjelölések jogosultjaira nézve.

124

A Tanács úgy véli, hogy az említett kérelem elfogadhatatlan, mivel azzal a Bizottság valójában nem csupán a megtámadott határozat joghatásainak fenntartását, hanem e határozat módosítását kívánja elérni.

125

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozat megsemmisített részei joghatásainak ideiglenes fenntartását kéri.

126

Igaz ugyan, hogy e kérelemnek való helyt adás a gyakorlatban e határozat joghatásainak ideiglenes módosítását jelentené, az ilyen következmény a Bíróságnak az EUMSZ 264. cikk második bekezdése alapján fennálló hatásköre gyakorlásának velejárója.

127

Ebből következik, hogy a megtámadott aktus megsemmisített részei joghatásainak fenntartására irányuló kérelem elfogadható.

128

A kérelem érdemét illetően el kell ismerni, hogy a Lisszaboni Megállapodás alapján bejegyzett eredetmegjelölések szenioritásának és oltalma folytonosságának a Lisszaboni Megállapodásban részes hét tagállamban való fenntartása többek között szükséges az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében foglalt, az Unió és a tagállamok közötti lojális együttműködés elvének megfelelően az e nemzeti lajstromozásokból eredő szerzett jogok védelme érdekében.

129

Következésképpen a Tanács új határozatának – a jelen időponttól számított hat hónapot meg nem haladó, észszerű határidőben történő – hatálybalépéséig fenn kell tartani a megtámadott határozat megsemmisített részeinek joghatásait kizárólag az azon tagállamokat érintő részükben, amelyek a jelen ítélet kihirdetésének időpontjában már éltek az e határozat 3. cikkében szereplő, a Genfi Szövegnek az Unióval párhuzamosan történő megerősítésére vagy az ahhoz való csatlakozásra vonatkozó felhatalmazással.

130

Az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

131

A jelen ügyben a Tanácsot, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségein felül a Bizottság részéről felmerült költségek viselésére.

132

Egyébiránt az eljárási szabályzat 140. cikkének (1) bekezdése értelmében az eljárásba beavatkozó tagállamok maguk viselik saját költségeiket.

133

Következésképpen a Belga Királyság, a Cseh Köztársaság, a Görög Köztársaság, a Francia Köztársaság, a Horvát Köztársaság, az Olasz Köztársaság, Magyarország, a Holland Királyság, az Osztrák Köztársaság és a Portugál Köztársaság maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott: