27.10.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 366/1

27.10.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 366/2

—

tekintettel a közös európai légtér létrehozásáról szóló, 2007. április 25-i állásfoglalására (1),

—

tekintettel a repülőtéri díjakról szóló, 2009. március 11-i 2009/12/EK irányelvre,

—

tekintettel a Lisszaboni Szerződés szerinti nemzetközi légi közlekedési megállapodásokról szóló, 2011. június 7-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel az Európai Unió légi közlekedéssel kapcsolatos külpolitikájáról – a jövőbeli kihívások kezeléséről szóló, 2013. július 2-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel az egységes európai égbolt végrehajtásáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslat (átdolgozás) kapcsán 2014. március 12-én első olvasatban elfogadott álláspontjára (4),

—

tekintettel a 216/2008/EK rendeletnek a repülőterek, a légiforgalmi szolgáltatás és a léginavigációs szolgálatok tekintetében történő módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslat kapcsán 2014. március 12-én első olvasatban elfogadott álláspontjára (5),

—

tekintettel a légi járatok globális nyomon követését lehetővé tevő műholdas technológia kifejlesztésének támogatásához szükséges rádiófrekvenciás sávnak a 2015. november 2–27. között Genfben sorra kerülő rádió-távközlési világkonferencia (WRC–15) általi kijelöléséről szóló, 2015. október 29-i állásfoglalására (6),

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre (EUMSZ), és különösen annak 90. cikkére, 100. cikke (2) bekezdésére és 218. cikkére,

—

tekintettel a Bizottság közelgő légi közlekedési jogalkotási csomagjára,

—

tekintettel eljárási szabályzata 123. cikkének (2) és (4) bekezdésére,

A.

mivel 2012-ben a légi közlekedési ágazat Európában közvetlenül támogatott 2,6 millió munkahelyet és az EU GDP-jéhez több mint 2,4 %-kal járult hozzá;

B.

mivel 2014-ben a légi utasok száma az EU-ban 849,4 millió volt, ami 2013-hoz képest 4,4 %-os, míg 2009-hez képest 16,9 %-os növekedést jelent;

C.

mivel az európai légitársaságok 2012 óta több mint 20 000 munkahelyet szüntettek meg, illetve tervezik megszüntetésüket;

D.

mivel az uniós légitársaságok egy gyorsan változó, egyre versengőbb környezetben működnek a belső és a külső piacokon is;

E.

mivel a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezetnek (ICAO), az EU-nak és tagállamainak javítaniuk kell a különböző jogi és pénzügyi szabályokat, mint például az Unión belüli kibocsátáskereskedelmi rendszert (ETS), a kibővült utasjogokat, az illetékeket és a nemzeti adókat, a repülőtéri zajcsökkentést és az üzemórák korlátozását;

F.

mivel a légi közlekedés szerepet játszik az éghajlatváltozásban és az EU közlekedésből származó szén-dioxid-kibocsátásának mintegy 13 %-áért felelős, továbbá más, például NOx-kibocsátásokkal is jár;

G.

mivel a Bizottság 2015 végéig légi közlekedési csomagot szándékozik benyújtani, amely az uniós légi közlekedési ágazat előtt álló kihívások azonosítására és kezelésére törekszik;

1.

úgy ítéli meg, hogy a légi közlekedési csomagnak meg kell adnia az olyannyira szükséges lökést egy fenntarthatóbb és versenyképes európai légi közlekedési ágazat felé, erősítenie kell az európai légitársaságokat, repülőtereket és repüléstechnikai ipart, egyenlő versenyfeltételeket kell biztosítania a világpiacon, és hosszú távú stratégiát kell kidolgoznia Európa légi közlekedési ágazata számára;

2.

felhívja a Bizottságot, hogy a légi közlekedési csomag kidolgozása során vegye figyelembe és a csomagba foglalja bele a Parlament egységes európai égbolt 2+-ról (SES2+) és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökségről (EASA) első olvasatban elfogadott állásfoglalásaiban, valamint az Európai Unió légi közlekedéssel kapcsolatos külpolitikájáról szóló 2013. július 2-i állásfoglalásában szereplő alapvető szempontokat;

3.

hangsúlyozza, hogy a repüléstechnikai ipar jelentősen hozzájárul az uniós növekedéshez és munkahelyteremtéshez, és szorosan kapcsolódik az EU légi közlekedési ágazatának versenyképességéhez (például pozitív kiviteli mérleg, tisztább technológiák az európai repülőgépek számára, a SESAR beindítása, SES, karbantartási lánc), évente mintegy 100 milliárd eurós üzleti forgalmat bonyolít le és körülbelül 500 000 álláshelyet biztosít közvetlenül; ezért kéri a repüléstechnikai ipar támogatását és fejlesztését célzó proaktív politikák bevezetését;

4.

hangsúlyozza, hogy az innováció a versenyképes európai légi közlekedési ágazat előfeltétele; ajánlja ezért, hogy a Bizottság vegye figyelembe és támogassa az innovációt a légi forgalmi szolgáltatás (automatizált légiforgalmi irányítás (ATC), szabad útvonalak), a távirányítású légijármű-rendszerek (RPAS), az alternatív üzemanyag-megoldások, a repülőgépek és motorok tervezése (nagyobb hatékonyság, kevesebb zaj), a repülőtér-védelem (érintés nélküli megoldások, egyszeri védelmi ellenőrzés), a digitalizáció és a multimodális megoldások (számítógépesített földi kiszolgálás) területén; ajánlja továbbá, hogy támogassa a globális környezetvédelmi megoldásokat, mint például egy globális piaci alapú fellépést a nemzetközi légi közlekedésből eredő szén-dioxid-kibocsátás kezelésére, valamint támogassa a regionális rendszereket is (mint például a légi forgalmi kibocsátáskereskedelmi rendszert) abból a célból, hogy beolvassza azokat a világszintű rendszerbe, a repülőtéri környezetvédelmi intézkedéseket és az új üzleti modelleket (mint például a Nemzetközi Légiszállítási Szövetség (IATA) új elosztási képességre (New Distribution Capacity, NDC) irányuló kezdeményezését, a csatlakozó járatok kiválasztásának maguk az utasok által történő intézését (self-connection) vagy az integrált jegyrendszert);

5.

felszólítja a Bizottságot, hogy hatáskörének keretein belül kezdje meg az európai légitársaságok uniós és nemzeti szintű terheinek felszámolását az európai légi közlekedési ágazat versenyképességének megerősítése érdekében;

6.

kiemeli, hogy az uniós légitársaságok és repülőterek versenyképessége romlik a támogatott harmadik országbeli légi fuvarozókkal és repülőterekkel szemben; ezzel összefüggésben proaktív politikát kér az egyenlő versenyfeltételek biztosítása érdekében, és határozottan arra ösztönzi a tagállamokat, hogy javítsák nemzeti infrastruktúrájukat, hogy légitársaságaik kedvezőbb feltételek mellett versenyezhessenek;

7.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a légi közlekedési ágazatban a tisztességtelen árképzési gyakorlattal szembeni védelemről szóló 868/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet hatályát tekintve nem bizonyult megfelelőnek és hatékonynak; kéri a Bizottságot, hogy legkésőbb 2015. novemberig készítsen elemzést a végrehajtás elmaradásának okairól; felhívja a Bizottságot, hogy vizsgálja felül az 868/2004/EK rendeletet annak érdekében, hogy biztosítsa a tisztességes versenyt az Unió légi közlekedési külkapcsolatai terén és megerősítse az uniós légi közlekedési ágazat versenyképességét, hatékonyabban megakadályozza a tisztességtelen versenyt, biztosítsa a viszonosságot és megszüntesse a tisztességtelen gyakorlatokat, beleértve a bizonyos harmadik országok által a légitársaságoknak nyújtott piactorzító állami támogatásokat; hangsúlyozza, hogy a célt az európai szintű politikai stratégia javításának kell képeznie e konfliktus gyors megoldása érdekében, főként egy átlátható, tisztességes versenyről szóló záradék alkalmazása alapján; felhívja a Bizottságot, hogy foglalkozzon a légitársaságok „tényleges ellenőrzésének” koncepciójával;

8.

rámutat, hogy az európai repülőterek jelentős versennyel néznek szembe mind a légitársaságok, mind a konkurens repülőterek részéről; sürgeti ezért a Bizottságot, hogy vegye figyelembe e fejleményeket a repülőtéri díjakról szóló irányelv végrehajtása során, valamint biztosítson előnyöket az összes érintett fél és az utasok számára;

9.

nagyobb erőfeszítéseket kér a Tanácson belül a résidőkiosztásról szóló rendeletre irányuló javaslat jóváhagyására a repülőterek teljesítményének javítása és az európai légi közlekedés zökkenőmentes működésének lehetővé tétele érdekében, tekintettel arra, hogy a forgalom 2030-ig várhatóan megkétszereződik;

10.

hangsúlyozza az Unión belüli kis és regionális repülőterek fontosságát a regionális összeköttetések szempontjából; felhívja a Bizottságot, hogy a tagállamokkal együtt terjesszen elő hosszú távú uniós stratégiai tervet az EU-n belüli regionális repülőterek előtt álló kihívások és lehetőségek kezelésével összefüggésben – a közlekedési infrastruktúra állami támogatására vonatkozó szabályokra is kiterjedően –, mivel elő kell mozdítani az uniós régiók kohéziójának biztosításában játszott szerepüket, és annak az EU növekedési és foglalkoztatási stratégiájának egyik pillérévé kell válnia;

11.

hangsúlyozza, hogy az Unió főbb kereskedelmi partnereivel kötendő átfogó légi közlekedési megállapodásokra irányuló tárgyalásoknak stratégiai célt kell képezniük, és hogy ezeket a tárgyalásokat meg kell kezdeni vagy fel kell gyorsítani; sürgeti a Bizottságot, hogy törekedjen arra, hogy – elsőbbséget biztosítva az Öböl-menti Együttműködési Tanács országainak – a tagállamoktól mihamarabb átfogó felhatalmazásokat kapjon annak érdekében, hogy egyenlő versenyfeltételeket biztosítson az európai légitársaságok és repülőterek számára, biztosítsa a viszonosságot, és a tisztességes versenyre vonatkozó hatékony záradékot foglaljon a megállapodásokba; kitart amellett, hogy az átfogó légi közlekedési megállapodások gyakorlati hatékonysága érdekében azokba bele kell foglalni egy védzáradékot, amely meghatározza, hogy mi minősül jogsértésnek, és a jogsértés jogkövetkezményeit;

12.

megjegyzi, hogy a légi közlekedés világszinten nincs szabályozva, mivel nem tartozik a WTO hatáskörébe; hangsúlyozza a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) keretében általánosan elfogadott szabályok jelentőségét a légi közlekedésből származó kibocsátások és az éghajlatra gyakorolt hatás csökkentése terén; elismeri, hogy az ICAO elkötelezett egy globális, piaci alapú mechanizmus kidolgozása mellett;

13.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy gyorsítsák fel az egységes európai égbolt megvalósítását a SES2+ csomag elfogadásával, mivel az európai légtér jelenlegi széttöredezettsége nagy terhet ró az európai légi fuvarozókra;

14.

elvárja, hogy a légi közlekedési csomag tartsa szem előtt és biztosítsa a repülőterek maradéktalan integrációját az európai közlekedési hálózatba; emlékeztet annak szükségességére, hogy a légi közlekedési csomag összhangban álljon az utasok jogairól szóló jelenlegi és jövőbeli jogszabályokkal, ugyanakkor sürgeti a Tanácsot, hogy terjessze elő álláspontját, mivel mind az utasok, mind pedig a légi fuvarozók a szabályok átláthatóságára vágynak;

15.

hangsúlyozza, hogy a légi közlekedési ágazatban bizonyos munkafeltételek hatással lehetnek a repülés biztonságára; javasolja, hogy a Mobilitáspolitikai és Közlekedési Főigazgatóság és a Foglalkoztatás, a Szociális Ügyek és a Társadalmi Befogadás Főigazgatósága működjenek együtt, és hogy a légi közlekedési csomag tartalmazzon szociális rendelkezéseket és a szükséges biztosítékokat, ahogy az a Bizottság által „A közlekedés szociális menetrendje” címmel 2015. június 4-én megtartott magas szintű konferencián megvitatásra került;

16.

kéri a biztonsági lánc megerősítését és harmonizációját a hozzáértő, magasan képzett munkaerő vonzása, illetve megtartása révén;

17.

hangsúlyozza, hogy a légi közlekedési ágazatot egy olyan növekvő ágazatként ismerik el, amely magasan képzett és motivált szakembereket vonz és termel ki, és e trend folytatása érdekében fenn kell tartani a foglalkoztatásra és a munkafeltételekre, a munkaügyi normákra és gyakorlatokra, így például a kollektív tárgyalási gyakorlatokra vonatkozó jelenlegi uniós szabályozást;

18.

javasolja a „központi ügyintézés helye” elvének olyan módon való rögzítését, hogy a működési engedélyt az az állam adhassa ki, amelyben a légi közlekedés mértéke jelentős, továbbá a szociális biztonsági rendszerek és a munkajog összehangolása tekintetében a „hazai bázis” 83/2014/EU rendelet és 465/2012/EU rendelet szerinti fogalommeghatározásának kiigazítását is; rámutat arra, hogy le kell rövidíteni az átmeneti időszakot, és tisztázni kell a több bázishellyel rendelkező légi személyzet helyzetét;

19.

tudomásul veszi a munkaerő-kölcsönzés keretében történő munkavégzésről szóló irányelv (2008/104/EK irányelv) végrehajtásában rejlő kihívásokat, és azt javasolja, hogy a Bizottság vizsgálja meg annak jelenlegi alkalmazását az ágazatban, és ennek alapján döntsön e kihívások kezelésének módjáról;

20.

aggodalommal tölti el a szociális szempontból problémás üzleti gyakorlatok, mint például az „olcsó lobogók” és az olyan atipikus foglalkoztatási formák, mint például a színlelt önfoglalkoztatás, a pay-to-fly rendszerek (amikor a pilóták fizetnek azért, hogy vezethessék a repülőgépeket) és a minimális munkaidő meghatározása nélküli munkaszerződések használatának növekedése, aminek esetleg biztonsági vonzatai is lehetnek, és úgy véli, hogy a szociális normáknak minden légi közlekedési tevékenység tekintetében érvényt kell szerezni;

21.

kéri a SESAR program teljes körű végrehajtását, amihez a Bizottság, a léginavigációs szolgáltatók, a légi fuvarozók és a repülőterek közötti szoros együttműködésre és pénzügyi kötelezettségvállalásukra van szükség; ezért a légi közlekedés minden területén átfogó, rendszerszintű megközelítést kér, amely a földi szakasztól kezdve a repülés valamennyi szakaszára kiterjed, és amely erősíti az EASA szerepét a SES-SESAR környezetben egy biztonságot, védelmet, környezetvédelmet és teljesítményt szabályozó EU-EASA rendszerben; felhívja a Bizottságot, hogy garantálja az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) eredeti költségvetésének végrehajtását, amelyet az Európai Stratégiai Beruházási Alap (ESBA) létrehozása befolyásolt;

22.

üdvözli az EASA hatáskörének növelésére irányuló szándékot, és ezért elvárja, hogy a módosított alaprendelet (216/2008/EK rendelet) biztosítsa egy átfogó biztonsági irányítási rendszer létrehozását, és az EASA-ra bízza az uniós védelmi intézkedések, a kereskedelmi űrszállítás és a távirányítású légi járművek biztonsági szempontjait; felhívja a Bizottságot, hogy biztosítsa az EASA számára az egységes légi közlekedési hatóság státuszát Európában, összhangban a jogalkotó által rábízott feladatok széles körével;

23.

felhívja a Bizottságot, hogy tartson fenn erős képviseletet az ICAO Tanácsában az uniós tagállamokat képviselő mind a nyolc helyen, és a lehető leghamarabb erősítse meg az EASA szerepét a nemzetközi színtéren és biztosítsa az ICAO-n belüli hivatalos elismerését az egységes uniós fellépés kialakítása érdekében, amely világszerte magasabb szintű biztonságot fog garantálni az uniós polgárok számára az uniós repüléstechnikai ipar versenyképességének és exportjának megőrzése mellett;

24.

felhívja a Bizottságot a műholdas alapú légtérellenőrzés szabályozási akadályainak megszüntetésére az uniós polgárok számára nyújtott életmentő szolgáltatások lehetővé tétele érdekében, és kéri a Nemzetközi Távközlési Egyesületet, hogy ossza ki a szükséges frekvenciákat, mivel az ICAO az ADS-B műholdas technológiát azonosította az egyetlen olyan technológiaként, amely segíthet a járatok nyomon követésében, továbbá a légi forgalmi szolgáltatásban (ATM), a legsűrűbben lakott területeken kívül, ahol a földi ATM-megfigyelési technológiák egyéb formái korlátozottak; hangsúlyozza, hogy az ADS-B rendszer megvalósítása során minden légtérhasználó igényeit figyelembe kell venni, és biztosítani kell az alternatív technológiák közötti átjárhatóságot a biztonsági és védelmi előírások megsértésének elkerülése érdekében; hangsúlyozza, hogy ez Európában és világszerte segíthet a kormányoknak, a léginavigációs szolgáltatóknak és a légitársaságoknak a légi forgalmi szolgáltatások hatékonyságának növelésében és kapacitásának bővítésében, így csökkentve a légi közlekedésből származó kibocsátásokat, valamint jelentősen növelve a légi közlekedés biztonságát, ugyanakkor biztosítva az európai légtérben a megfigyelés újabb szintjét, amely erősíthetné a jelenlegit;

25.

felszólítja a Bizottságot, hogy hozzon intézkedéseket annak érdekében, hogy javítsa a pilóták egészségügyi alkalmassági vizsgálatát és a biztonságot, a pilótafülkék ajtajával kapcsolatos be-és kilépési eljárásokat, az EASA munkacsoportjának jelentésében szereplő kockázatértékelést követően;

26.

kockázatalapú biztonsági megközelítést kér a személyszállításban és az áruszállításban a jelenlegi válaszadáson alapuló intézkedések helyett, valamint a légi közlekedés biztonságának kényes kérdésével kapcsolatban tisztességes és kiegyensúlyozott megközelítést, amely egyrészt megfelel a tagállamok igényeinek és elvárásaiknak, másrészt csökkenti az utasok kellemetlen tapasztalatait a repülőtereken, továbbá amely megerősíti a légiközlekedés-védelmi szolgáltatások (AVSEC) és a légi közlekedés védelmében érintett felek tanácsadó csoportja (SAGAS) rendszerét; sürgeti ezért a Bizottságot, hogy más régiók sikeres tapasztalatainak fényében készítsen megvalósíthatósági tanulmányt egy előzetes ellenőrzési és „globális belépési” rendszer európai bevezetéséről;

27.

felhívja a költségvetési hatóságokat, hogy az EASA számára továbbra is biztosítsanak versenyképes költségvetést, amely figyelembe veszi ezeket az új feladatokat annak érdekében, hogy rugalmas és hatékony eszközök álljanak az uniós gyártók és légitársaságok rendelkezésére a világszintű versenyben, ugyanakkor megjegyzi, hogy az iparág adja az EASA költségvetésének 70 %-át;

28.

megjegyzi, hogy a Tanács előtt számos légi közlekedési jogalkotási ügy van folyamatban, és kéri ezért a Bizottságot, hogy keressen megoldást a jelenlegi helyzet feloldására;

29.

felszólítja a Bizottságot, hogy a 2015 végéig benyújtandó légi közlekedési jogalkotási csomagban foglalkozzon a fenti kérdésekkel;

30.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

27.10.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 366/7

—

tekintettel az Európai Parlament képviselőinek közvetlen és általános választójog alapján történő választásáról szóló, az 1976. szeptember 20-i tanácsi határozathoz csatolt, módosított okmányra (1) („választási okmány”) és különösen annak 14. cikkére,

—

tekintettel Szerződésekre és különösen az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 9., 10. és 14. cikkére, valamint 17. cikkének (7) bekezdésére, az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 22. cikkére, 223. cikkének (1) bekezdésére és 225. cikkére, valamint a nemzeti parlamenteknek az Európai Unióban betöltött szerepéről szóló (1.) jegyzőkönyv 2. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió kiváltságairól és mentességeiről szóló (7.) jegyzőkönyvre,

—

tekintettel az Európai Parlament választási eljárásáról szóló korábbi állásfoglalásaira és különösen az Európai Parlament képviselőinek megválasztására vonatkozó egységes választási eljárásra irányuló tervezetről szóló, 1998. július 15-i állásfoglalására (2), a 2014. évi európai parlamenti választásokról szóló, 2012. november 22-i állásfoglalására (3), és a 2014. évi európai parlamenti választások megszervezésének javításáról szóló, 2013. július 4-i állásfoglalására (4),

—

tekintettel „Az Európai Parlament állásfoglalása az Európai Parlament összetételéről tekintettel a 2014-es választásokra” című, 2013. március 13-i állásfoglalására (5),

—

tekintettel az európai parlamenti választások demokratikus és hatékony lebonyolításának elősegítéséről szóló 2013. március 12-i, 2013/142/EU bizottsági ajánlásra (6),

—

tekintettel a Bizottság 2015. május 8-i, „Jelentés a 2014. évi európai parlamenti választásokról” című közleményére (COM(2015)0206),

—

tekintettel az európai uniós választójogi reformnak európai hozzáadott értékére vonatkozó értékelésre (7),

—

tekintettel az Európai Parlament és az Európai Bizottság közötti kapcsolatokról szóló, 2010. október 20-i keretmegállapodásra (8),

—

tekintettel az állampolgárságuktól eltérő tagállamban lakóhellyel rendelkező uniós polgárok aktív és passzív választójogának az európai parlamenti választásokon történő gyakorlására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1993. december 6-i 93/109/EK tanácsi irányelvre (9),

—

tekintettel az európai politikai pártok és az európai politikai alapítványok alapszabályáról és finanszírozásáról szóló, 2014. október 22-i 1141/2014/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendeletre (10), és különösen annak 13., 21. és 31. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájára (a Charta), és különösen annak 11., 23. és 39. cikkére,

—

tekintettel eljárási szabályzata 45. és 52. cikkére,

—

tekintettel az Alkotmányügyi Bizottság jelentésére (A8-0286/2015),

A.

mivel az EUMSZ 223. cikke jogot ad az Európai Parlamentnek arra, hogy saját választási eljárásának reformját kezdeményezze abból a célból, hogy az Unió egészében alkalmazandó egységes eljárást, vagy valamennyi tagállamban közös elveken alapuló eljárást dolgozzon ki, valamint hogy ahhoz egyetértését adja;

B.

mivel az Európai Parlament választási eljárásának reformja az európai választások demokratikus és transznacionális dimenziójának, valamint az uniós döntéshozatali folyamat demokratikus legitimációjának erősítésére, az uniós polgárság koncepciójának megszilárdítására, az Európai Parlament működésének és az Unió kormányzásának javítására, az Európai Parlament munkájának legitimebbé tételére, a választók egyenlőségének és az egyenlő esélyeknek a megerősítésére, az európai választások lebonyolítási rendszere hatékonyságának növelésére és arra kell, hogy irányuljon, hogy az európai parlamenti képviselőket közelebb hozza a választóikhoz, köztük különösen a legfiatalabbakhoz;

C.

mivel a választási eljárás reformjának tiszteletben kell tartania a szubszidiaritás és az arányosság elvét, és nem szabad öncélúan egységességet erőltetnie;

D.

mivel egy közvetlen és általános választójogon alapuló, egységes választási eljárás kialakításának lehetőségét a Szerződések 1957 óta rögzítik;

E.

mivel az európai választásokon a különösen a fiatal választók körében folyamatosan csökkenő részvétel és az európai kérdések iránti választói érdeklődés hiánya veszélyezteti Európa jövőjét, és mivel ezért szükség van az európai demokrácia újbóli felélénkítését elősegítő gondolatokra;

F.

mivel az európai parlamenti választási eljárás valamennyi tagállamra kiterjedő valódi harmonizációja jobban előmozdítaná az Unió demokratikus életében egyenlő feltételek melletti részvételhez való, minden uniós polgárt megillető jogot, és egyúttal megerősítené az európai integráció politikai dimenzióját;

G.

mivel az Európai Parlament hatásköre az 1979-ben tartott első közvetlen választás óta fokozatosan bővült, és mivel most már az Európai Parlament társjogalkotóként a Tanáccsal egyenlő státussal rendelkezik a legtöbb uniós szakpolitikai területen, különösen a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésének köszönhetően;

H.

mivel a Lisszaboni Szerződés megváltoztatta az európai parlamenti képviselők mandátumát, és őket „a Közösségben egyesült államok népeinek képviselői” (11) helyett az Unió polgárainak közvetlen képviselőivé (12) tette,

I.

mivel a választási okmány egyetlen reformjára 2002-ben, a 2002/772/EK, Euratom tanácsi határozat elfogadásának eredményeképpen került sor (13), amely előírja a tagállamok számára az arányos képviselet elve alapján listás vagy egyetlen átvihető szavazatos rendszer szerinti választások megtartását, és amely eltörölte az európai parlamenti képviselők kettős mandátumát; mivel ezenfelül a tagállamok számára kifejezetten biztosították azt a jogot, hogy nemzeti szinten választókerületeket alakítsanak ki, valamint hogy szavazatküszöböt vezessenek be, amely nem lehet magasabb, mint a leadott szavazatok 5 százaléka;

J.

mivel még nem született átfogó megállapodás egy valóban egységes választási eljárásról, bár a választási rendszerek fokozatosan közeledtek egymáshoz, többek között a másodlagos joghoz tartozó jogszabályok, így például a 93/109/EK tanácsi rendelet elfogadása következtében;

K.

mivel az uniós polgárság fogalma, amelyet formálisan a Maastrichti Szerződés vezetett be 1993-ban, magában foglalja az uniós polgárok jogát ahhoz, hogy részt vegyenek az európai és a helyhatósági választásokon saját tagállamukban, valamint a lakóhelyük szerinti tagállamban, az adott tagállam állampolgáraival azonos feltételekkel (14); mivel a Charta, amelyet a Lisszaboni Szerződés jogi kötelező erővel ruházott fel, e jogot megerősítette;

L.

mivel e reformok ellenére az európai választásokat nagyrészt továbbra is a nemzeti jog szabályozza, a választási kampányok továbbra is nemzeti szintűek, és az európai politikai pártok nem tudják kellőképpen betölteni alkotmányos megbízatásukat és nem tudnak az EUSZ 10. cikkének (4) bekezdésében előírtaknak megfelelően hozzájárulni „az európai politikai tudatosság kialakításához és az uniós polgárok akaratának kinyilvánításához”;

M.

mivel az európai politikai pártok vannak a legjobb helyzetben ahhoz, hogy „hozzájárul[ja]nak az európai politikai tudatosság kialakításához” és ezért nagyobb szerepet kellene játszaniuk a parlamenti választási kampányokban ismertségük növelése, valamint annak érdekében, hogy rávilágítsanak arra, milyen kapcsolat van a valamely nemzeti pártra leadott szavazat és annak az európai parlamenti európai képviselőcsoport méretére gyakorolt hatása között;

N.

mivel az európai parlamenti választásokon induló jelöltek jelölési eljárása tagállamonként és pártonként is jelentősen eltérő, különösen az átláthatóságot és a demokratikus követelményeket illetően, ugyanakkor a nyílt, átlátható és demokratikus jelölési eljárások elengedhetetlenek a politikai rendszerbe vetett bizalom építéséhez;

O.

mivel a választási listák európai választások előtti véglegesítésére vonatkozó határidők a tagállamokban rendkívül különbözőek – 17 naptól 83 napig terjednek –, és emiatt az uniós jelöltek és választók nincsenek egyenlő helyzetben a kampányra, illetve a választási döntés megfontolására rendelkezésre álló idő tekintetében;

P.

mivel a választói névjegyzék európai választásokat megelőző véglegesítésére vonatkozó határidők tagállamonként nagymértékben eltérnek, ami a választókra vonatkozó, tagállamok közötti (a kettős szavazás elkerülését célzó) információcserét megnehezíti, ha nem egyenesen ellehetetleníti;

Q.

mivel egy közös választókerület létrehozása, amelyben a listák élén az egyes politikai családok Bizottság elnöki tisztségére megnevezett jelöltjei állnak, nagymértékben megerősítené az európai demokráciát és tovább legitimizálná a Bizottság elnökének megválasztását;

R.

mivel a jelenlegi európai választási szabályok lehetővé teszik egy nem kötelező, legfeljebb 5 százalékos szavazatküszöb meghatározását az európai választásokra, és mivel 15 tagállam élve ezzel a lehetőséggel 3–5 százalék közötti szavazatküszöböt vezetett be; mivel a kisebb tagállamokban, és azokban a tagállamokban, amelyek területe választókerületekre van felosztva, a de facto szavazatküszöb mindazonáltal 3 százalék feletti annak ellenére, hogy jogilag szavazatküszöb nem létezik; mivel a kötelező szavazatküszöb bevezetését az alkotmányos hagyományok a parlamenti működőképesség biztosításához szükséges legitim eszközként ismerik el;

S.

mivel bár a választási okmány 10. cikkének (2) bekezdése kifejezetten megtiltja a választási eredmények korai közzétételét, a múltban már előfordult ilyen eredmények közzététele; mivel a szavazás befejezésének valamennyi tagállamban harmonizált időpontja jelentősen hozzájárulna az európai választások közös európai jellegéhez, és jelentősen csökkentené annak lehetőségét, hogy a választások eredményét befolyásolja, ha egyes tagállamok a választási eredményeket azelőtt közzéteszik, hogy a szavazás valamennyi tagállamban befejeződött volna;

T.

mivel a választási eredmények első hivatalos előrejelzéseit valamennyi tagállamban egyidejűleg kellene bejelenteni, a választási időszak utolsó napján közép-európai idő szerint este 21.00 órakor;

U.

mivel az európai választások ugyanazon napon történő megtartása jobban tükrözné polgárok Unió-szerte történő közös részvételét, megerősítené a részvételi demokráciát és elősegítené egy koherensebb páneurópai választás megteremtését;

V.

mivel a Lisszaboni Szerződés új alkotmányos rendet teremtett azáltal, hogy megadta az Európai Parlament számára azt a jogot, hogy megválassza az Európai Bizottság elnökét (15), ahelyett hogy ahhoz csak egyetértését adja; mivel a 2014-es európai választás e tekintetben fontos precedenst teremtett, és megmutatta, hogy a vezető jelöltek megnevezése növelte a polgárok európai választások iránti érdeklődését;

W.

mivel az Európai Bizottság elnöki tisztségére javasolt vezető jelöltek megnevezése európai kontextusba helyezi a nemzeti szinten leadott szavazatokat, és lehetővé teszi az uniós polgárok számára, hogy megalapozott döntést hozzanak a választható politikai programokról; mivel a vezető jelöltek nyílt és átlátható eljárásban történő kijelölése megszilárdítja a demokratikus legitimációt és megerősíti az elszámoltathatóságot;

X.

mivel az e posztra jelölt vezető jelöltek megnevezésére és kiválasztására irányuló eljárás az európai demokrácia erőteljes kifejeződése; mivel továbbá a választási kampánynak ez szerves részét kell, hogy képezze;

Y.

mivel az európai pártok általi jelöltállítás határidejét a választási okmányban kellene kodifikálni, és mivel a Bizottság elnöki tisztségére megnevezett vezető jelölteknek az európai parlamenti választások jelöltjei közül kell kikerülniük;

Z.

mivel nem minden tagállam teszi lehetővé állampolgárai számára, hogy külföldről szavazzon, és azok között is, amelyek ezt megengedik, a választójogtól való megfosztás feltételei nagyban különböznek; mivel a választási részvételhez való jog megadása az Unión kívüli lakóhellyel rendelkező valamennyi uniós polgár számára hozzájárulna a választói egyenlőséghez; mivel azonban sok tagállamnak jobban össze kellene hangolnia igazgatási rendszereit annak megakadályozása érdekében, hogy a választók két különböző tagállamban kétszer szavazzanak;

AA.

mivel legalább 13 tagállam nem rendelkezik megfelelő belső szabályokkal annak megakadályozására, hogy a két tagállamban is állampolgársággal rendelkező polgárok a választási okmány 9. cikkét megszegve kétszer is szavazzanak;

AB.

mivel uniós szinten létre kellene hozni egy választási hatóságot, amely a tagállamok központi kapcsolattartó hatóságaiból álló hálózatként jár el, mivel ez megkönnyítené a hozzáférést az európai választásokra vonatkozó szabályokkal kapcsolatos információkhoz, valamint egyszerűsítené a folyamatot, továbbá kiemelné a választások európai jellegét; mivel ezért a Bizottság felhívást kap arra, hogy térképezze fel, milyen gyakorlati intézkedésekre van szükség egy ilyen uniós szintű hatóság létrehozásához;

AC.

mivel a tagállamok eltérő alkotmányos és választási hagyományai miatt a választhatóság alsó korhatára a 28 tagállamban 18–25 év között változik, és az aktív választójogi alsó korhatár 16–18 év között mozog; mivel az aktív választójogi korhatárnak és a jelöltség alsó korhatárának harmonizálása nagymértékben kívánatos lenne az uniós polgárok valódi választójogi egyenlősége biztosításának eszközeként, és lehetővé tenné a polgárság legalapvetőbb területén, nevezetesen a demokratikus folyamatban való részvételhez való jog tekintetében a megkülönböztetés elkerülését;

AD.

mivel az uniós szintű politikai pártok hivatalos létrehozása és megszilárdulása elősegíti az európai politikai tudatosság kifejlődését és az uniós polgárok kívánságainak kifejezésre juttatását, és mivel ez egyúttal megkönnyítette a választási rendszerek fokozatos közelítésének folyamatát is;

AE.

mivel a postai, az elektronikus úton és az interneten történő szavazás az európai választások lebonyolítását hatékonyabbá és a választók számára vonzóbbá tehetné, a lehető legmagasabb szintű adatvédelmi követelmények biztosításának feltételével;

AF.

mivel a legtöbb tagállamban a végrehajtó hatalom képviselői anélkül indulhatnak a nemzeti parlamenti választásokon, hogy intézményi tevékenységükkel fel kellene hagyniuk;

AG.

mivel a mandátumok nők és férfiak közötti megoszlásának egyensúlya terén 1979 óta történt folyamatos előrelépés ellenére még mindig nagy eltérések mutatkoznak a tagállamok között ezen a területen, és 10 tagállamban a kisebb számban képviselt nem a helyek kevesebb mint 33 %-át foglalja el; mivel az Európai Parlament jelenlegi összetétele elmarad a Charta által képviselt, nemek közötti egyenlősséggel kapcsolatos értékektől és céloktól, mivel a képviselőknek csak 36,62 %-a nő;

AH.

mivel a nők és férfiak közötti egyenlőséget, mint az Unió alapjául szolgáló értéket, meg kell valósítani, ugyanakkor csak nagyon kevés tagállam foglalta bele ezt az elvet nemzeti választójogába; mivel a nemi kvóták és a halszálka-listák (nők és férfiak felváltva szerepelnek a listán) a politikai döntéshozatalban igen hatékony eszközöknek bizonyultak a megkülönböztetés és a nemi alapú egyenlőtlenségek kezelésére, valamint a politikai döntéshozatali szervekben a demokratikus képviselet javítására;

AI.

mivel az EUSZ-ben rögzített csökkenő arány elve jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az európai projekt iránt valamennyi tagállam közös felelősséget vállaljon.

1.

úgy határoz, hogy választási eljárását jóval a 2019-es európai választások előtt megreformálja abból a célból, hogy megerősítse az európai választások demokratikus és transznacionális dimenzióját és az uniós döntéshozatali folyamat demokratikus legitimációját, megszilárdítsa az uniós polgárság koncepcióját és a választói egyenlőséget, hogy előmozdítsa a képviseleti demokráciát és az uniós polgárok európai parlamenti közvetlen képviseletét – összhangban az EUMSZ 10. cikkével –, javítsa az Európai Parlament működését és az Unió kormányzását, legitimebbé és hatékonyabbá tegye az Európai Parlament munkáját, növelje az európai választások lebonyolítási rendszerének hatékonyságát, támogassa minden tagállamban a polgárok közös felelősségvállalását, kiegyensúlyozottabbá tegye az Európai Parlament összetételét és a lehető nagyobb választói egyenlőséget és részvételt biztosítsa az uniós polgárok számára;

2.

javasolja, hogy növeljék az európai politikai pártok ismertségét azáltal, hogy neveiket és logóikat feltüntetik a szavazólapokon, és ajánlja, hogy ugyanezeket tüntessék fel a televíziós és rádiós kampányközvetítések során, a plakátokon és az európai választási kampányokban használt egyéb anyagokon is, különösen a nemzeti pártok választási programjain, mivel ezek az intézkedések növelnék az európai választások átláthatóságát és demokratikusabbá tennék azok lebonyolításának módját, mivel a polgárok egyértelműen össze tudják majd kapcsolni szavazatukat az európai politikai pártok politikai befolyására és az európai parlamenti képviselőcsoport megalakítására való képességére gyakorolt hatással;

3.

úgy véli ugyanakkor, hogy az Unió szubszidiaritás iránti elkötelezettsége tükrében az európai választásokon versengő regionális pártoknak azonos gyakorlatot kellene követniük, és a regionális hatóságokat ezzel összefüggésben a hivatalosan elismert regionális nyelvek használatára kellene bátorítani;

4.

arra bátorítja a tagállamokat, hogy segítsék elő az európai politikai pártok, valamint vezető jelöltjeik részvételét a választási kampányokban, különösen a televízióban és más médiumokban;

5.

úgy határoz, hogy közös minimum határidőt határoz meg a választási listák megállapítására, ami a választások előtt legalább 12 hét, hogy növelje a választói egyenlőséget azáltal, hogy a jelöltek és a választók számára Unió-szerte azonos időszakot biztosít a szavazás előtt a felkészülésre és mérlegelésre; arra bátorítja a tagállamokat, hogy fontolják meg, milyen módokon lehetne nagyobb konvergenciát biztosítani a választási kampányra vonatkozó szabályok között az európai választások tekintetében;

6.

elengedhetetlennek véli, hogy a politikai pártok valamennyi szinten demokratikus és átlátható eljárásokat fogadjanak el a jelöltek kiválasztására; ajánlja, hogy a nemzeti pártok az európai választáson induló jelöltjeik kiválasztására tartsanak demokratikus szavazást;

7.

javasolja, hogy vezessenek be kötelező, 3–5 % közötti szavazatküszöböt a helyek megszerzésére az egyetlen választókerületből álló tagállamokban és azokban a választókerületekben, ahol a listás rendszert alkalmazzák, és amelyekben a megszerezhető helyek száma a 26-ot meghaladja; úgy véli, hogy ez az intézkedés fontos az Európai Parlament működésének megóvása érdekében, mivel el fogja kerülni a további fragmentálódást;

8.

javasolja, hogy annak ellenére, hogy a tagállamok a választási időszakon belül szabadon állapíthatják meg a választás napját, a választás minden tagállamban az európai választások vasárnapjának estéjén, közép-európai idő szerint este 21.00 órakor fejeződjön be, mivel ez biztosítaná a választási okmány 10. cikke (2) bekezdésének helyes alkalmazását, és ezáltal csökkentené annak lehetőségét, hogy befolyással legyen a választás eredményére, ha egyes tagállamokban a választás eredményét azelőtt közzéteszik, mielőtt a szavazás valamennyi tagállamban befejeződött volna; támogatja, hogy a választási eredmények korai kihirdetésére vonatkozó tilalom valamennyi tagállamban maradjon érvényben;

9.

úgy határoz, hogy a vezető jelöltek európai politikai pártok általi megnevezésére közös határidőt állapít meg, ami az európai választások előtt 12 hét, hogy lehetővé tegye ezek választási programjának bemutatását, a jelöltek közötti politikai viták megszervezését és az Unió egészére kiterjedő választási kampányok összeállítását; úgy véli, hogy a vezető jelöltek megnevezésének folyamata a választási kampányok fontos részét képezi, mivel közvetett kapcsolat van az európai választások eredménye és a Bizottság elnökének kiválasztása között, ahogy azt a Lisszaboni Szerződés rögzíti;

10.

úgy határoz, hogy közös nyolchetes határidőt állapít meg a választói névjegyzék véglegesítésére, és hathetes határidőt a kettős állampolgársággal rendelkező uniós polgárokra és a más tagállamban élő uniós polgárokra vonatkozó információknak a választói névjegyzékért felelős egyetlen nemzeti hatósággal való cseréjére;

11.

javasolja, hogy növeljék a választások integritását a kampánykiadásoknak egy olyan ésszerű összegre való korlátozása által, amely lehetővé teszi a politikai pártok, a jelöltek és választási programjaik megfelelő bemutatását;

12.

javasolja, hogy minden uniós polgár számára – ideértve azokat is, akik harmadik országban rendelkeznek lakóhellyel – biztosítsák azt a jogot, hogy az európai parlamenti választásokon leadhassák szavazatukat; úgy véli, hogy ez végre valamennyi uniós polgár számára azonos jogot biztosítana az európai választásokon való szavazásra, azonos feltételekkel, lakóhelyüktől és állampolgárságuktól függetlenül;

13.

felszólítja azonban a tagállamokat, hogy jobban hangolják össze igazgatási rendszereiket annak megakadályozása érdekében, hogy a választók két különböző tagállamban kétszer szavazzanak;

14.

bátorítja a tagállamokat, hogy tegyék lehetővé a postai, elektronikus és az internet útján történő szavazást a részvétel növelése és annak érdekében, hogy a szavazást valamennyi polgár számára megkönnyítsék, különösen a mozgáskorlátozott emberek és azon személyek esetében, akik harmadik országban vagy olyan tagállamban élnek, amelynek nem állampolgárai, feltéve hogy megteszik a szükséges intézkedéseket az ilyen módon való szavazás alkalmazásával kapcsolatos esetleges csalások megakadályozására;

15.

jövőbeli lépésként ajánlja a tagállamok számára, hogy fontolják meg, milyen módokon lehetne a választójogi korhatárt 16 évben harmonizálni annak érdekében, hogy az uniós polgárok választói egyenlősége tovább növekedjen;

16.

kéri az Európai Parlament és a Bizottság közötti kapcsolatokról szóló keretmegállapodás felülvizsgálatát az Európai Parlamentbe való megválasztásra törekvő biztosokra vonatkozó szabályok kiigazítása érdekében, hogy a választások idején ez ne hátráltassa a Bizottság intézményi hatékonyságát, és egyúttal elkerüljék az intézményi erőforrások nem rendeltetésszerű felhasználását;

17.

úgy határoz, hogy megadja a Parlament számára azt a jogot, hogy a Tanáccsal folytatott konzultációt követően rögzítse az európai parlamenti választások választási időszakát;

18.

arra ösztönzi a tagállamokat, hogy fogadjanak el megfelelő jogi keretet annak biztosítására, hogy a média, és különösen a közszolgálati műsorszolgáltatók, a választási kampánnyal a lehető legmagasabb színvonalnak megfelelően informatív, tisztességes és objektív módon foglalkozzanak; ezt elengedhetetlennek tartja annak lehetővé tétele érdekében, hogy az uniós polgárok megalapozott döntést hozhassanak az egymással versengő politikai programokról; elismeri az önszabályozási eszközök, például a magatartási kódexek jelentőségét e cél elérésében;

19.

kéri a politikai pártok közötti szabad verseny biztosítását célzó normák megerősítését és különösen a médiapluralizmus és a közigazgatás minden szintje semlegességének fokozására a választási eljárás tekintetében;

20.

rámutat a nők politikai döntéshozatalban való fokozottabb jelenlétének és annak fontosságára, hogy a nők az európai választásokon nagyobb számban képviseltessék magukat; felhívja ezért a tagállamokat és az Unió intézményeit, hogy tegyenek meg minden szükséges intézkedést a férfiak és a nők közötti egyenlőség előmozdítására a választási folyamat egésze tekintetében; hangsúlyozza ezzel összefüggésben a nemi szempontból kiegyensúlyozott választási listák fontosságát;

21.

bátorítja a tagállamokat, hogy tegyenek intézkedéseket az etnikai, nyelvi és más kisebbségek európai választásokon való megfelelő képviseletének előmozdítására;

22.

kívánatosnak tartja egy európai választási hatóság létrehozását, amelynek feladata az európai parlamenti választásokra vonatkozó információk központosítása, a választások lebonyolításának felügyelete és a tagállamok közötti információcsere elősegítése lehetne;

23.

úgy határoz, hogy az európai parlamenti képviselői tisztségnek összeférhetetlennek kell lennie a jogalkotói hatáskörrel felruházott regionális parlamenti vagy közgyűlési tagsággal is;

24.

emlékeztet arra, hogy a tagállamok a Bizottság ajánlásai ellenére több alkalommal is elmulasztották a választások megtartására ugyanazt a közös napot kijelölni; bátorítja a tagállamokat, hogy törekedjenek e kérdésben a megállapodásra;

25.

továbbítja a Tanács számára az Európai Parlament képviselőinek közvetlen és általános választójog alapján történő választásáról szóló okmány módosítására irányuló, mellékelt javaslatot (16);

26.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást az Európai Tanácsnak, a Tanácsnak, a Bizottságnak és a tagállamok parlamentjeinek és kormányainak.

27.10.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 366/19

—

tekintettel a gyermek jogairól szóló, 1989. november 20-án, New Yorkban elfogadott ENSZ-egyezményre,

—

tekintettel a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló, 2006. december 13-án, New Yorkban elfogadott ENSZ-egyezményre,

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés 3. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 24. cikkére,

—

tekintettel a felülvizsgált Európai Szociális Chartára,

—

tekintettel a faji egyenlőségről szóló 2000/43/EK irányelvre és a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód keretéről szóló 2000/78/EK irányelvre,

—

tekintettel a Bizottság „Beruházások a gyermekek érdekében: a hátrányos helyzetből való kitörés” című 2013. február 20-i ajánlására (2013/112/EU),

—

tekintettel a Bizottság „Foglalkoztatási és szociális fejlemények Európában (2012)” című jelentésére,

—

tekintettel a Bizottság 2011. február 15-i, „Az EU gyermekjogi ütemterve” című közleményére (COM(2011)0060),

—

tekintettel „A szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai platformja: A szociális és területi kohézió európai keretrendszere” című, 2010. december 16-i bizottsági közleményre (COM(2010)0758),

—

tekintettel „Az EU gyermekjogi stratégiája felé” című, 2006. július 4-i bizottsági közleményre (COM(2006)0367),

—

tekintettel az Eurofound „Harmadik európai életminőség-felmérés – Életminőség Európában: a válság hatása” című jelentésére,

—

tekintettel az Eurofound (2013) „Harmadik európai életminőség-felmérés – Életminőség Európában: társadalmi egyenlőtlenségek” című jelentésére,

—

tekintettel a gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezmény 25. évfordulójáról szóló, 2014. november 27-i állásfoglalására (1),

—

tekintettel „A válság hatása a kiszolgáltatott helyzetű csoportok ellátáshoz való hozzáférésére” című, 2013. július 4-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel a Bizottság „Szociális beruházás a növekedés és a kohézió érdekében, többek között a 2014–2020-as időszakra szóló Európai Szociális Alapon keresztül” című közleményéről szóló 2013. június 12-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai platformjáról szóló 2011. november 15-i állásfoglalására (4),

—

tekintettel „A nőket sújtó szegénység megjelenési formáiról az Európai Unióban” című 2011. március 8-i állásfoglalására (5),

—

tekintettel 2011. március 8-i állásfoglalására az egészségügyi egyenlőtlenségek csökkentéséről az EU-ban (6),

—

tekintettel a szegénység elleni küzdelemben a minimáljövedelem szerepéről és Európában a befogadó társadalom előmozdításáról szóló, 2010. október 20-i állásfoglalására (7),

—

tekintettel az EU-ban a társadalmi integráció előmozdításáról és a gyermekszegénységet is ideértve a szegénység elleni küzdelemről szóló, 2008. október 9-i állásfoglalására (8),

—

tekintettel 2008. január 16-i állásfoglalására: az EU gyermekjogi stratégiája felé (9),

—

tekintettel a Save the Children szervezet „Gyermekszegénység és társadalmi kirekesztés Európában” című, 2014. évi jelentésére,

—

tekintettel az UNICEF Kutatási Hivatalának „A recesszió gyermekei: a gazdasági válság hatása a gyermekjólétre a gazdag országokban” című jelentésére (2014),

—

tekintettel az Európai Szegénységellenes Hálózat és a Eurochild „A gyermekek jóléte felé Európában – az Európai Unióban előforduló gyermekszegénység magyarázata” című jelentésére (2013),

—

tekintettel a Eurochild „A vonatkozó 2014-es nemzeti reformprogramok és nemzeti szociális jelentések a gyermekszegénység és gyermekjólét szempontjából” című, 2014. évi értékelő jelentésére,

—

tekintettel a Eurochild 2014. november 26–28. között, Bukarestben megrendezett 11. konferenciájának jelentésére;

—

tekintettel az az UNICEF Innocenti Kutatóközpontjának „A gyermekszegénység mérése: a világ gazdag országaiban tapasztalható gyermekszegénység új rangsora” című jelentésére (2012),

—

tekintettel a DRIVERS „Társadalmi egyenlőtlenségek a koragyermekkori egészség és fejlődés vonatkozásában: Európa egészére kiterjedő, rendszerezett szakirodalmi áttekintés” című, végleges tudományos jelentésére (London, 2014. szeptember),

—

tekintettel a jövedelmekre és életkörülményekre vonatkozó uniós statisztikára (EU-SILC) 2013,

—

tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak a „Munka és szegénység: egy nélkülözhetetlen globális koncepció felé” című, 2009. szeptember 30-i véleményére,

—

tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak a „Gyermekszegénység és gyermekjólét” című, 2010. július 14-i véleményére,

—

tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak az „Európai minimáljövedelem és szegénységi mutatók” című, 2013. december 10-i véleményére,

—

tekintettel az EU társadalmi befogadással foglalkozó, független szakértőkből álló hálózata által „Beruházások a gyermekek érdekében: a hátrányos helyzetből való kitörés – tanulmány a nemzeti szakpolitikákról” címmel készített összefoglaló jelentésére (10),

—

tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

—

tekintettel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság jelentésére (A8-0310/2015),

A.

mivel nagyobb politikai láthatóságot kell adni a gyermekszegénység elleni küzdelemnek az EU legmagasabb politikai szintjén, ha az EU teljesíteni kívánja az Európa 2020 stratégia arra irányuló célját, hogy 2020-ig legalább 20 millió fővel csökkentsék a szegénység által sújtottak számát;

B.

mivel a gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezmény (UNCR) értelmében minden gyermek számára biztosítani kell az oktatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz, a lakhatáshoz, a védelemhez, az őket érintő döntéshozatalban történő részvételhez, a pihenéshez és a szabadidőhöz, a kiegyensúlyozott étrendhez és a családon belüli gondoskodáshoz való jogot;

C.

mivel a tagállamok többsége eddig kevés figyelmet fordított arra, hogy felhasználja az EU strukturális alapjait Európában a gyermekszegénység riasztó és még mindig növekvő mértéke elleni fellépésre, valamint társadalmi integrációjuk és általános jólétük előmozdítására;

D.

mivel a társadalmi egyenlőtlenségek jelentősen hozzájárulnak a gyermekszegénység megnövekedéséhez, és mivel az EU 19 tagállamában a gyermekek vannak leginkább kitéve a szegénység kockázatának;

E.

mivel az Eurostat szerint a gyermekszegénységet befolyásoló fő tényezők a javak újraelosztásával kapcsolatos politika, a jövedelemtámogatáson keresztül megvalósuló kormányzati beavatkozás hatékonysága, a támogató szolgáltatások nyújtása, a foglalkoztatási politika (11), a szülők munkaerő-piaci helyzete, ami összefügg a végzettségükkel, valamint a háztartás összetétele, ahol a gyermekek élnek; mivel a foglalkoztatás növelése a szegénység elleni küzdelem hatékony eszköze;

F.

mivel az EU össznépességének egyötöde 18 éven aluli; mivel a kötelezettségvállalások ellenére ma EU-szerte négy gyermekből több mint egy a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázatának van kitéve;

G.

mivel a Parlament ismételten felszólított a szociális beruházási csomag végrehajtására, és támogatja a Bizottság „Beruházások a gyermekek érdekében: a hátrányos helyzetből való kitörés” című ajánlását, amely átfogó szakpolitikai keretet javasol a gyermekszegénység elleni küzdelemre és a gyermekek jólétének előmozdítására, a következő három pillérre támaszkodva: a megfelelő erőforrásokhoz való hozzáférés az Európai Szociális Alap keretében, a jó minőségű és inkluzív szolgáltatásokhoz való hozzáférés, valamint a gyermekek részvétele a társadalomban és a döntéshozatalban, és amely elismeri a gyermekeket mint a jogok gyakorlóit; ugyanakkor sajnálatonak tartja, hogy az EU nem hozott koherens intézkedéseket ennek az európai szemeszteren keresztül történő végrehajtása érdekében;

H.

mivel bár a rendkívül alacsony munkaintenzitású szülők gyermekei esetében a szegénység, illetve a társadalmi kirekesztés valószínűsége 56,7 %-kal nagyobb, a gyermekszegénység kockázata ma a magas munkaintenzitású családok esetében is fennáll (Romániában, Litvániában, Portugáliában, Spanyolországban, Görögországban, Lettországban, Szlovákiában, Lengyelországban, illetve Luxemburgban);

I.

mivel a gyermekszegénység a családok szegénységéből ered, mivel az alacsony jövedelmű és nagycsaládokat jobban fenyegeti a szegénység veszélye, míg a jövedelmek újraelosztása jelentős hatással van a társadalmi egyenlőtlenségek ciklusainak csökkentésére, és mivel a romló nemzeti bérpolitikák és szociális védelmi rendszerek növelik a szegénység és társadalmi kirekesztés kockázatát, ami hozzájárul a növekvő gyermekszegénységhez, ahogyan az a legalacsonyabb arányú gyermekszegénységi mutatókkal rendelkező tagállamok esetében látható, amelyek egyben az általános szegénység és egyenlőtlenség legalacsonyabb szintjeivel is rendelkeznek;

J.

mivel 2008 és 2012 között a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázatának kitett gyermekek száma majdnem egymillióval nőtt Európában (EU27+Norvégia, Izland és Svájc), és mivel számuk csak 2011 és 2012 között félmillióval emelkedett (12); mivel 2013-ban az Eurostat adatai szerint az EU28-ban 26,5 millió gyermeket fenyegetett a szegénység és a társadalmi kirekesztés; mivel az EU27 országaiban a szegénység és társadalmi kirekesztés kockázata 2008 és 2012 között 26,5 %-ról 28 %-ra növekedett; mivel 2013-ban az EU28 országaiban a 18 év alatti teljes lakosság 28 %-át fenyegette szegénység vagy társadalmi kirekesztés kockázata, és az országok nagy többségében a szegénység és a társadalmi kirekesztés nagyobb mértékben fenyegeti a gyermekeket, mint a felnőtteket;

K.

mivel a nők körében a férfiakhoz képest nagyobb a szegénység kockázata, és mivel a nők szegénysége elleni küzdelem nem csak saját jogán fontos, hanem a gyermekszegénység csökkentésére irányuló erőfeszítések szempontjából is létfontosságú;

L.

mivel az EU-n belül az országok között egyre nagyobb mértékű az egyenlőtlenség; mivel aggasztó, hogy az alultáplált gyermekek aránya növekszik, ami az Európai Unióban már eltűnt betegségek újbóli megjelenését eredményezi (pl. angolkór); mivel jellemző, hogy az UNICEF szerint (13) olyan országokban, mint Észtország, Görögország és Olaszország, 2008 óta drámai módon megkétszereződött azon gyermekek aránya, akik két, egymás követő napon át nem jutnak húshoz, csirkéhez vagy halhoz;

M.

mivel a néhány ország legutóbbi időszaki jelentéseiről szóló záró megállapításaiban az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a gazdasági válság miatt a gyermekek körében nőtt a szegénységi ráta és/vagy a szegény kockázatának való kitettség aránya, ami hátrányosan érinti a Gyermek Jogairól szóló ENSZ-egyezményben szereplő jogok közül több jog gyakorlását is, nevezetesen az egészséghez, az oktatáshoz és a szociális védelemhez való jogét, és annak biztosítására ösztönözte a hatóságokat, hogy védjék meg a gyermekekre vonatkozó költségvetési tételeket, és mivel a pénzügyi és gazdasági válság az élet- és munkakörülmények romlásához és egy új csoport kialakulásához vezetett, akikre „új rászorulókként” is hivatkoznak;

N.

mivel a kedvező vállalkozói környezet ösztönzi a foglalkoztatás növekedését a tagállamokban, és szélesíti a foglalkoztatási lehetőségeket a szülők számára, akik így üdvözlendő szerepmodellként szolgálhatnak, különösen azokban a közösségekben, amelyeket hátrányosan érintett a több nemzedéken átívelő szegénység és kirekesztés;

O.

mivel az egyszülős családok, különösen a gyermeküket egyedül nevelő anyák által vezetett családokat jobban fenyegeti a szegénység és a társadalmi kirekesztés veszélye (49,8 % szemben 25,2 %-kal), bár az EU-SILC szerint (14) az országok között jelentős különbségek vannak, ami a szegénység női problémává válása, a nőknek a bizonytalan foglalkoztatásban és a nem önként vállalt részidős munkákban való felülreprezentáltsága, a nők által a nem fizetett munkában eltöltött aránytalan mennyiségű idő, a nők szakmai pályafutásának a gyermekgondozás vagy más családtagok gondozása miatti megszakítása és a nemek közötti bérszakadék következménye;

P.

mivel a gyermekszegénység enyhíthető különösen a nők munkaerő-piaci lehetőségeinek javításával, mégpedig a gyermekgondozás jobb kiépítésén keresztül;

Q.

mivel védeni kell a gyermekeket, azok szüleit, nevelőszüleit és gondozóit a bármilyen alapú, például nemen, fajon, bőrszínen, nyelven, valláson vagy meggyőződésen, politikai vagy egyéb véleményen, nemzeti, etnikai vagy társadalmi származáson, nemzeti kisebbséghez tartozáson, vagyoni helyzeten, születésen, fogyatékosságon, koron vagy egyéb helyzeten alapuló megkülönböztetéssel szemben, és mivel a lakosság kiszolgáltatott csoportjaiból származó gyermekeket jobban fenyegeti a marginalizálódás, a szegénység és a társadalmi kirekesztés veszélye, amint azt a Hajléktalanokkal Foglalkozó Nemzeti Szervezetek Európai Szövetségének legutóbbi jelentései megerősítik, amelyek rámutatna, hogy a hajléktalanokat befogadó szálláshelyeken egyre több nő, fiatal, és gyermekes család (különösen migráns családok) kerül elhelyezésre; mivel az egyetlen jövedelemből élő nagycsaládokat jobban fenyegeti a szegénység és a társadalmi kirekesztés veszélye, ami a pénzügyi és gazdasági válság következtében romló nemzeti bérpolitikáknak és szociális védelmi rendszereknek tudható be;

R.

mivel a szegénység és a társadalmi kirekesztés gyermekekre gyakorolt hatásai egész életen át tartóak lehetnek és nemzedékeken átnyúló munkanélküliséghez és szegénységhez vezethetnek; mivel nőtt a különböző társadalmi-gazdasági háttérrel rendelkező gyermekek közti oktatási szakadék (11 országban a 0–3 éves gyermekek esetében csak a gyermekek 15 %-a számára biztosított a koragyermekkori oktatás és gondozás);

S.

mivel a koragyermekkori oktatás és gondozás döntő hatást gyakorol a gyermekek kognitív fejlődésére, mivel a gyermekekben az első öt életév folyamán kulcsfontosságú képességek fejlődnek ki, és mivel a magas színvonalú oktatáshoz való hozzáférés megteremti az alapjait az életben elért későbbi sikereknek az oktatás, a jólét, a foglalkoztathatóság és a társadalmi integráció terén, és jelentős hatással van az önbecsülésre, különös tekintettel a hátrányos háttérrel rendelkező gyermekekre; mivel a különböző társadalmi-gazdasági háttérrel rendelkező gyermekek között nőtt az iskolázottsági szakadék; mivel a bölcsődéhez hozzá nem férő dolgozó szülők sokszor kénytelenek egy másik gyermekre bízni a gyermekeket, vagy tanúsítvánnyal nem rendelkező, fizetett informális gondozói hálózatokhoz kell folyamodniuk, ami veszélyezteti a gyermekek biztonságát és jólétét; mivel az iskola előtti oktatás jelentős szerepet játszhat a szegénység fenyegetésének kitett gyermekek alacsony társadalmi-gazdasági státuszának ellentételezésében, és egy olyan tényező, amely elősegíti a szülők visszatérését a munkaerőpiacra (15); mivel az inkluzív oktatás kezeli az összes tanuló sokféle szükségleteit és választ ad ezekre azzal, hogy növeli a tanulásban való részvételt, valamint a kultúrák és a közösségi értékek szerepét, és így hatékony eszközt jelent a gyermekszegénység és a társadalmi kirekesztés leküzdésében;

T.

mivel a helyi és regionális hatóságok kiemelkedő szerepet játszanak a gyermekszegénység és gyermekkizsákmányolás leküzdésére irányuló munkában, és ezért döntő felelősségük van a marginalizálódás és a társadalmi kirekesztés megelőzésében, és mivel a nemzeti hatóságoknak elégséges eszközöket kell a rendelkezésükre bocsátaniuk, hogy adott esetben teljesítsék ezeket a célkitűzéseket;

U.

mivel az oktatási költségeket, különösen ami az iskolai oktatási anyagokat és a közlekedést illeti, a legtöbb országban lényegében a háztartások viselik; mivel az a kiadás a korai iskolaelhagyások számos okának egyikét képezi; mivel továbbra is pénzügyi, adminisztratív és egyéb gyakorlati akadályok állnak a társadalom peremére szorult csoportokból származó gyermekek oktatásának útjában;

V.

mivel az a társadalmi-gazdasági környezet, amelyben a gyermekek élnek, befolyásolja az iskolában és az iskolai szünidőben eltöltött idő minőségét, és mivel a szabadidő alatti ingerszegénység azzal a nem kívánt hatással jár, hogy nőnek a gyermekek közötti különbségek, különösen az oktatásuk tekintetében;

W.

mivel az iskolai lemorzsolódás aránya 2012-ben uniós átlagban 13 % volt, és vannak országok, ahol ez az arány meghaladta a 20 %-ot (Portugália, Spanyolország és Málta) (16);

X.

mivel még azokban az országokban is, ahol az egészséghez való jogot törvény biztosítja, vannak olyan gyermekek, akik nem férnek hozzá megfelelő egészségügyi ellátáshoz, egyes gyermekek pedig a sürgősségi ellátáson túl csak rendkívül korlátozottan férnek hozzá a szolgáltatásokhoz, így a háziorvosi és fogorvosi ellátáshoz, különösen a rendelkezésre álló közszolgáltatások hiánya miatt; mivel a szegénységbe születő gyermekek jobban ki vannak téve a krónikus betegségek és a nagyobb számú egészségügyi probléma veszélyének, ami az egyenlőtlenségek újratermelődéséhez vezet;

Y.

mivel a családok anyagi nehézségei hozzájárulnak a szülők mentális egészségi problémáinak növekedéséhez és a családok felbomlásához, ami tagadhatatlan következményekkel jár a gyermekek pszichoszociális és társadalmi jólétére nézve;

Z.

mivel a gyermeket körülvevő környezet – a születés előtti időszakot is ideértve – döntő hatással van kognitív rendszerének fejlődésére, kommunikációjára, nyelvhasználatára, valamint szociális és érzelmi kompetenciáira, amelyek következményekkel járnak az egészségére, jólétére, közösségekben való részvételére és tanulási képességeire nézve (17);

AA.

mivel minden gyermeknek joga van a visszaéléssel, erőszakkal és elhanyagolással szembeni védelemhez, és mivel a kutatások szerint a családokra nehezedő pénzügyi nyomás, a közszolgáltatások terén eszközölt megszorítások és szegénység növekedése a gyermekek elleni erőszak fokozódását eredményezhetik;

AB.

mivel a gyermekszegénység többdimenziós jelenség, amely többdimenziós választ igényel; mivel a foglalkoztatás fontos tényező, azonban nem mindig garantálja a szegénységből kivezető utat az érintett gyermek családja számára;

AC.

mivel a gyermekszegénység nagy gazdasági költségeket ró a társadalmakra, különös tekintettel a szociális támogatásra fordított kiadások növekedése tekintetében;

AD.

mivel a szegénység kockázatának kitett családok nagyobb valószínűséggel élnek egészségtelen és nem biztonságos helyeken, és mivel az EU28 országaiban a gyermekek 17 %-a él még mindig ilyen környezetben, és ez a szám 15 országban haladja meg az átlagot; mivel a lakásköltségek ki nem fizetése miatt végrehajtott egyre nagyobb számú kilakoltatás következtében gyermekek kényszerülnek arra, hogy egyre bizonytalanabb lakhatási körülmények között éljenek, ami negatívan befolyásolja a gyermek fejlődését és életlehetőségeit;

AE.

mivel az Eurostat európai jövedelmekre és életkörülményekre vonatkozó 2012. évi statisztikái (EU SILC) szerint az energiaszegénység valamennyi tagállamot érintő probléma; mivel az energiaárak növekedésének egyik következményeként számos gyermek fűtetlen lakásban él, és mivel ez a légzőszervi és a szív-és érrendszeri megbetegedések számának növekedéséhez vezet;

AF.

mivel az egészségügyi problémákkal küzdő gyermekeket nevelő családok, ahogy az egészségügyi problémákkal küzdő szülők is, gyakrabban szembesülnek a szegénység kockázatával, a család felbomlásával, és nehézséget okoz számukra, hogy elhelyezkedjenek a munkaerőpiacon;

AG.

mivel a következő fenntartható fejlődési célok 2015 utáni menetrendje és azok egyetemessége lehetőséget kínálnak a gyermekek érdekében végrehajtott beruházások és a gyermekek jogainak fokozására;

AH.

mivel a szegénység kockázatának kitett csoporton belül aránytalanul sok a migráns gyermek, akiknek a nyelvi korlátok miatt több megkülönböztetésben van részük, és mivel ez a helyzet még súlyosabb a rendezetlen jogi helyzetű migráns gyermekek esetében; mivel manapság a migrációs áramlatok fokozódásával egyre nő azon esetek száma, amikor a bevándorlók gyermekei más családtagokra vagy harmadik személyekre bízva szülőföldjükön maradnak, és mivel ez – különösen érzelmi téren – kedvezőtlenül hat a gyermekek fejlődésére;

AI.

mivel az, hogy az utóbbi években erőteljes politikai figyelem irányult az EU-n belül a gyermekszegénységre, és az uniós államfők támogató politikai nyilatkozatokat tettek, nem vezetett a gyermekszegénység szintjének jelentős csökkenéséhez;

AJ.

mivel a csupán az iskolában táplálékhoz jutó gyermekek számának növekedése miatt szükség van a rászoruló családokat célzó élelmiszer-támogatási programok pénzügyi megerősítésére; mivel ezek a programok, bár fontosak, nem tekinthetők hosszú távú megoldásnak;

AK.

mivel a környezeti tényezők, mint például a szennyezés, a forgalom, a szennyezett talaj és a nem biztonságos ivóvíz gyakran aránytalanul sújtják a szegénységben élő gyermekeket;

1.

azt javasolja, hogy a tagállamok ténylegesen kötelezzék el magukat olyan, a gyermekszegénység leküzdését célzó szakpolitikák kialakítása mellett, amelyek a gyermekszegénységi tényezők orvoslását és a kifejezetten gyermekeknek – valamint a munkanélküli felnőtteknek – szánt szociális támogatások (így a munkanélküli segélyek és megfelelő minimáljövedelem) hatékonyságát, mennyiségét, összegét és alkalmazási körét, továbbá a szegénységben élő munkavállalók jelenségét állítják középpontba, valamint hogy ösztönözzék olyan munkaügyi törvények megalkotását, amelyek garantálják a szociális jogokat, beleértve a nemzeti gyakorlatokkal összhangban lévő, törvényben előírt megfelelő minimálbért és kollektív megállapodásokat is, amelyek nagyobb biztonságot nyújtanak a családok számára és fellépnek a bizonytalan foglalkoztatás ellen, illetve előmozdítják a megfelelő szociális jogokkal járó foglalkoztatást;

2.

kéri az említett támogatások hatékonyságának nyomon követését és értékelését a szegénység, a kirekesztés és az iskolai lemorzsolódás leküzdésére irányuló politikáknak a társadalmi méltányosság fennálló követelményeihez való hozzáigazítása érdekében; felhívja a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki és alkalmazzanak diverzifikált bizonyítékgyűjtési eljárásokat a fellépés egyes szakaszaihoz illeszkedve;

3.

azt javasolja, hogy a Bizottság a tagállamokkal együtt hozzon létre egy útitervet a „Beruházások a gyermekek érdekében: a hátrányos helyzetből való kitörés” című ajánlásban elfogadott, három pilléren alapuló megközelítés végrehajtására az erőforrásokhoz, szolgáltatásokhoz való hozzáférés, valamint a gyermekek részvétele tekintetében; úgy véli, annak érdekében, hogy a három pilléren alapuló megközelítéssel jobb eredményeket érjünk el, hasznos lenne, ha sor kerülne a gyermekszegénység mértékét és az e jelenségtől leginkább sújtott területeket pontosan és konkrétan meghatározó mutatók kidolgozására; felszólítja a tagállamokat, hogy éves nemzeti reformprogramjaikba és nemzeti szociális jelentéseikbe eredményesen és átfogóan építsék be a szociális beruházási csomag vonatkozó aspektusait és a Bizottság fent említett ajánlását, valamint felszólítja a Bizottságot, hogy az Európa 2020 keretében határozza meg a gyermekszegénység és a társadalmi kirekesztés csökkentésére vonatkozó részcélt, az európai szemeszter minden szakaszában tegye láthatóvá és egyértelművé a gyermekszegénység és a társadalmi kirekesztés csökkentését, hangsúlyozza, hogy a gyermekszegénységnek a gyermekek érdekében végrehajtott beruházásokon keresztül történő csökkentését a 2016-os éves növekedési jelentés fő prioritásaként kell javasolni, amely alapvető eszköze a szegénységgel kapcsolatos cél terén elérendő előrelépésnek; felkéri a Bizottságot az ütemterv révén annak biztosítására, hogy tagállamok évente nyomon kövessék a bizottsági ajánlás végrehajtását, és arról jelentést készítsenek, továbbá hogy használja az Európai Szociális Alapot a bizottsági ajánlás végrehajtására, valamint értékelje a nemzeti reformprogramokban javasolt reformok szegénységre gyakorolt hatásait;

4.

felhívja a tagállamokat, hogy a gyermekszegénység leküzdésére irányuló erőfeszítéseik során foglalkozzanak a gyermekeket és a sajátos szükségletekkel rendelkező és fogyatékossággal élő családtagokat gondozó nők helyzetével;

5.

azt ajánlja, hogy a tagállamok az európai strukturális és beruházási alapok forrásainak felhasználásakor és a szociálpolitikák kidolgozásakor fordítsanak nagyobb figyelmet az egészségi problémákkal küzdő gyermekeket nevelő családok (különösen az egyszülős családok) szegénységgel szembeni védelmére;

6.

ismételten hangsúlyozza az olyan preventív közpolitikák fontosságát, amelyek – a gyermekek társadalmi kirekesztésének és szegénységének következményeire történő összpontosítás helyett – ésszerű gyermekjóléti intézkedésekbe ruháznak be, amelyek támogatják a gyermekek felelősségvállalásra való nevelését, hogy később képesek legyenek beilleszkedni a társadalomba és megállják a helyüket a munkaerőpiacon is;

7.

úgy véli, hogy a szegénység, az iskolai lemorzsolódás és a társadalmi kirekesztés által érintett gyermekek számára nyújtott szükséges segítség mellett a gyermekeket és fiatalokat támogató politikáknak erőteljesen a megelőzésre kell irányulniuk, és hosszú távú stratégiákat kell magukban foglalniuk a társadalmi egyenlőtlenségek leküzdése érdekében;

8.

javasolja, hogy a tagállamok biztosítsanak a gyermekeket célzó általános jóléti juttatásokat, illetve fokozzák azok mértékét, mint például kedvezményes vagy ingyenes gyermekétkeztetést, különösen a hátrányos helyzetű, szegény gyermekek esetében egészséges fejlődésük biztosítása érdekében; felszólítja a tagállamokat, hogy átfogó stratégiák és szakpolitikai intézkedések részeként aktív foglalkoztatási intézkedéseket fogadjanak el annak támogatására, hogy a szülők jó minőségű munkahelyhez és megfelelő jövedelemhez jussanak, kiváló minőségű közszolgáltatásokhoz férjenek hozzá (különösen gyermekgondozási szolgáltatásokhoz, oktatáshoz, egészségügyhöz, lakhatáshoz és szabadidős tevékenységekhez), amelyek megkönnyítik a szakmai és a családi élet összeegyeztetést, valamint hogy erősítsék a gyermekek és családjaik részvételét e szakpolitikai intézkedések kialakításában, végrehajtásában és nyomon követésében; hangsúlyozza, hogy az egyetemes megoldásokat célzott intézkedésekkel kell összekapcsolni a gyermekek és fiatalok legkiszolgáltatottabb és leginkább marginalizálódott helyzetű csoportjainak támogatása érdekében; sajnálja, hogy a tagállamok egyre nagyobb mértékben elmozdulnak az általános támogatási politikáktól a rászorultsági alapú támogatások felé, mivel a bizonyítékok azt mutatják, hogy az általános támogatási politika jobb védelmet nyújt a gyermekszegénységgel szemben (18);

9.

arra bátorítja a tagállamokat és a Bizottságot, hogy fogadjanak el uniós előírásokat vagy hozzanak létre elfogadott módszertant a gyermeknevelés költségeinek meghatározására, valamint a gyermekszegénység megakadályozásához és leküzdéséhez szükséges megfelelő források meghatározására;

10.

felhívja a Bizottságot, hogy tartózkodjon a tagállami közszolgáltatások átalakítására és azok költségvetésének csökkentésére, valamint a rugalmas munkaügyi kapcsolatokra és a közszolgáltatások privatizálására irányuló ajánlásoktól, amelyek egyértelműen a gyermekek szociális jogainak meggyengülését eredményezték;

11.

kéri a Bizottságot, hogy az ingyenes közoktatást érintő befektetések szükségességére helyezze a hangsúlyt, és ennek keretében a legrászorulóbb társadalmi csoportok – mint a bevándorlók és a különböző jellegű fogyatékkal élők – számára határozzon meg egyedi oktatási módszereket; úgy véli, hogy az oktatás kulcsfontosságú és kiemelt szerepet játszhat azoknak a készségeknek az elsajátításában, amelyek lehetővé teszik a gyermekek számára a későbbiekben a képzett munkaerőt igénylő és megfelelő bérezést kínáló munkahelyekhez való hozzáférést, lehetővé téve számukra a szegénységből kivezető út kikövezését;

12.

emlékeztet arra, hogy a gyermekszegénység leküzdéséhez egy életcikluson alapuló szemléletre van szükség, amely magában foglalja a szegénység kockázata nemzedékek közötti ciklusának megtörését, figyelembe veszi a kisgyermekkor, gyermekkor és a fiatalkor eltérő szükségleteit, a gyermek teljes körű fejlődését szem előtt tartó megközelítést alkalmaz azzal, hogy méri az egyes gyermekek által egyidejűleg tapasztalt nélkülözések számát, feltárja a leginkább rászorulókat, és nemcsak a pénzbeli szegénységet méri, hanem a többdimenziós nélkülözést is;

13.

javasolja, hogy minden gyermeknek férjen hozzá a jó minőségű szolgáltatásokhoz fejlődésének e döntő szakaszában; úgy véli, hogy az egészségügyi ellátás, az oktatás, a szülők és a családok támogatása, a lakhatás és a védelem alapvető szolgáltatások, amelyeket a leggyakrabban a helyi és regionális hatóságok nyújtanak;

14.

sürgeti a tagállamokat, hogy fogadjanak el, hajtsanak végre és kövessenek nyomon a többdimenziós gyermekszegénység csökkentésére irányuló terveket, középpontba helyezve a gyermekek elemi jogait, valamint hogy állapítsanak meg célkitűzéseket a gyermekszegénység és a társadalmi kirekesztés mértékének csökkentése céljából, kifejezetten előtérbe helyezve és kiemelten kezelve a szegénység kockázatának a legnagyobb mértékben kitett gyermekeket; emlékeztet annak fontosságára, hogy a tagállamoknak a leghátrányosabb helyzetű gyermekek érdekében vissza kell állítaniuk a szociális védelemre, egészségügyre, oktatásra és szociális lakhatásra fordított reálkiadásoknak legalább a válság előtti szintjét;

15.

sürgeti a tagállamokat, hogy a tanulási folyamatot megkönnyítő hatékonyabb oktatási modulok kidolgozása révén hajtsanak végre a tanulási nehézséggel küzdő gyermekek társadalmi kirekesztését megakadályozó terveket;

16.

felhívja a tagállamokat annak elismerésére, hogy a gyermekszegénység és a társadalmi kirekesztés fontos akadályok, amelyeket fel kell számolniuk annak érdekében, hogy elérhessék az Európa 2020 stratégiában foglalt, a foglalkoztatási aránnyal, a kutatásba, a fejlesztésbe, az energiákba és a fenntartható fejlődésbe történő beruházással kapcsolatos céljaikat;

17.

sürgeti a tagállamokat, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet a megfelelő iskolán kívüli környezet megteremtésére és elérhetőségére, ahol a gyermekek az iskolaidőn kívül és az iskolai szünidőben értelmesen és ösztönző környezetben tölthetik el az idejüket, továbbá fordítsanak nagyobb figyelmet arra, hogy a hátrányos helyzetű, valamint távoli és megközelíthetetlen térségekben élő gyermekek számára rendelkezésre álljanak az alapvető egészségügyi ellátások;

18.

felszólítja a tagállamokat, hogy kerüljék el a szegénységgel és társadalmi kirekesztéssel szembesülő gyermekek gettósodását a gyermekek lakhatására vonatkozó minimum-előírások bevezetésével, figyelembe véve a gyermekek mindenek felett álló érdekeit, valamint úgy, hogy a háztartások számára megfelelő, az igényeiket kielégítő és a jólétüket, magánéletüket és életminőségüket biztosító otthont garantálnak, elősegítve ezzel a társadalmi igazságosság és kohézió megteremtését, valamint a társadalmi kirekesztés és a szegénység elleni küzdelmet;

19.

sürgeti a Bizottságot és a Parlamentet, hogy használják ki a többéves pénzügyi keret félidős felülvizsgálata során kínálkozó lehetőséget az Európai Szociális Alap, a leginkább rászoruló személyeket támogató európai segítségnyújtási alap, és a foglalkoztatás és a szociális innováció európai programja jobb felhasználására, és ellenőrizze, hogy a gyermekek ügye prioritást kap-e a regionális és kohéziós politikák programozása és végrehajtása során, különös tekintettel a nagy, bentlakásos intézmények fokozatos felszámolásának 2014-től végrehajtandó új kötelezettségére, illetve az örökbefogadás, valamint a hivatásos szülői jogviszony megerősítése érdekében, hogy az árva, hátrányos helyzetű gyermekek valóban családi vagy családi jellegő környezetben nőhessenek fel; felszólítja a Bizottságot arra is, hogy dolgozzon ki a gyermekszegénységet vizsgáló mutatókat;

20.

sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat annak mérlegelésére, hogy a lakosság bizonyos csoportjai tekintetében foglalkozni kell-e az élelmiszerközpontú stratégiákkal, mint amilyen az étrend diverzifikálása és a tápanyagtartalom gazdagítása, valamint a táplálkozási nevelés, a közegészségügyi és élelmiszerbiztonsági intézkedések, és végül az étrend-kiegészítés, annak érdekében, hogy megelőzzék a rossz táplálkozás és az alultápláltság gyermekek egészségére gyakorolt negatív hatásait;

21.

javasolja, hogy a tagállamok nemzeti költségvetésében szerepeljenek látható, átlátható, a részvételt erősítő és elszámoltatható rendelkezések a gyermekszegénység leküzdéséhez és a gyermekek védelmére vonatkozó kötelességük teljesítéséhez szükséges előirányzatokra és költségekre vonatkozóan, többek között a közkiadások e célok elérése érdekében történő növelése révén; felhívja a tagállamokat, hogy maximálisan használják fel az európai strukturális és beruházási alapokat, különösen az Európai Szociális Alapot annak érdekében, hogy a „Beruházások a gyermekek érdekében” című ajánlásban foglalt mindhárom pillért végrehajtsák;

22.

javasolja, hogy a Bizottság dolgozzon ki iránymutatásokat a gyermekek döntéshozatali folyamatban való részvételének támogatására, olyan mechanizmusok életbe léptetésével, amelyek előmozdítják és biztosítják a gyermekek részvételét az életüket befolyásoló döntések meghozatalában, továbbá lehetővé teszik a gyermekek számára és bátorítják őket arra, hogy érvényre juttassák megalapozott véleményüket, biztosítva, hogy ez a vélemény kellő súlyt kapjon, és megjelenjen az őket érintő fő döntésekben;

23.

javasolja az Európai Bizottságnak és a tagállamoknak, hogy tűzzenek ki célokat a gyermekeket érintő szegénység és társadalmi kirekesztés csökkentésére vonatkozóan;

24.

kéri a tagállamokat, hogy szükség esetén dolgozzanak ki együttműködési megállapodásokat a gyermekek oktatását, kulturális képzését, testedzését és beilleszkedését előmozdító és a gyermekszegénység ellen küzdő szervezetekkel és intézményekkel; javasolja ugyanakkor, hogy a tagállamok biztosítsák e támogatás, valamint tényleges eredményeinek felügyeletét, minőségét, fenntarthatóságát és célszerűségét;

25.

felhívja a tagállamokat, hogy hajtsanak végre kifejezetten a szülői jogok védelmét és fokozását célzó jogszabályokat, többek között a munka és a családi élet összehangolását lehetővé tevő, a nők terhesség és szülési szabadság utáni, munkába való visszatérését védő és az egyszülős háztartásokat támogató hatékony eszközök végrehajtása révén; hangsúlyozza továbbá, hogy az apasági szabadságra vonatkozó jogszabályok ismételt életbe léptetése jelentős lendületet adnának a nemek között és a bérezés terén alkalmazott munkahelyi megkülönböztetés elleni küzdelemnek; sürgeti a tagállamokat annak biztosítására, hogy az egyenlőtlen bánásmódot és a munkavállalók zaklatását a munkáltatók ne indokolhassák a terhességre, a gyermeknevelésre vagy a családi feladatokra való hivatkozással;

26.

javasolja, hogy a tagállamok alakítsanak ki olyan, proaktív, univerzális és integrált szociális politikákat, amelyek megelőzik a szegénységet és gyermekek kiemelését családi környezetükből; felszólítja a tagállamokat annak biztosítására, hogy a gyermekek és fiatalok intézményekben történő elhelyezésére csak legvégső megoldásként, kivételes körülmények miatt kerüljön sor, valamint hogy használják fel az uniós strukturális alapokat és az Európai Stratégiai Beruházási Alapot az intézményi szolgáltatásokról a családi és közösségi alapú szolgáltatásokra történő átállás támogatására;

27.

azt ajánlja, hogy a tagállamok az intézményi gondozástól mozduljanak el az állandó nevelőszülők általi gondozás rendszere felé, amely jobban felkészíti a gyermekeket és fiatalokat a független életre, a folyamatos tanulásra vagy munkára;

28.

ajánlja, hogy a tagállamok dolgozzanak ki és hajtsanak végre integrált gyermekvédelmi rendszereket a gyermekek erőszakkal, bántalmazással, kizsákmányolással és elhanyagolással szembeni védelme érdekében, olyan módon, hogy biztosítsák, hogy minden felelős és a rendszer minden eleme ágazatokon és hivatalokon átnyúlóan a felelősségi köröket megosztva együttműködjön, hogy minden gyermek számára védelmet nyújtó és önállóságra nevelő környezetet alakítsanak ki;

29.

sürgeti a tagállamokat, hogy folytassanak olyan politikákat, amelyek elősegítik a tisztességes munkahelyek létrehozását és fenntartását, valamint fejlesztik a képzési rendszereket, javítják a képzettséget és a kedvező körülményeket, mint amilyen a távmunka és a rugalmas munkaidő, amelyek megkönnyítik a szülők számára a szakmai pályafutás megszakadását követően a munkaerő-piacra való belépést vagy visszatérést;

30.

felhívja az uniós intézményeket, uniós ügynökségeket, a tagállamok hatóságait és más érdekelt feleket, hogy alakítsanak ki világos szerepeket, felelősségi köröket, rendszeres párbeszédet és eljárásokat azokra az esetekre, amikor a gyermekek határokon átnyúló helyzetekben szorulnak védelemre;

31.

javasolja, hogy a tagállamok biztosítsanak valamennyi gyermek számára minden életkorban hozzáférést az ingyenes, inkluzív és minőségi közoktatáshoz, beleértve a koragyermekkori oktatást és gondozást, valamint a formális és nem formális oktatást is, előmozdítva a gyermekek emocionális, szociális, kognitív és testi fejlődését, és állapítsanak meg megfelelő tanár-diák arányokat és ösztönözzék az oktatásban az eltérő szociális hátterű gyermekek keveredését a gyermekek biztonságának és jólétének védelme érdekébe, valamint annak biztosítása érdekében, hogy minden gyermek inkluzív, kiváló minőségű oktatásban részesülhessen, és ezzel maximalizálják az oktatási rendszerek által az esélyegyenlőségre és a szegénységből való kitörésre gyakorolt hatást;

32.

sürgeti a tagállamokat, hogy növeljék a kínált oktatási szolgáltatások minőségét egyedi megközelítések alkalmazásával, valamint a tanárok, szociális munkások és szülők közötti együttműködés előmozdításával, annak megakadályozása érdekében, hogy a gyermekek és fiatalok abbahagyják a tanulást;

33.

felhívja a tagállamokat, hogy fordítsanak különös figyelmet a megfizethető és hozzáférhető koragyermekkori nevelés és gondozás (ECEC) kialakítására, és tekintsék azt az egyenlőtlenség és a különösen a hátrányos helyzetű családokból származó gyermekek előtt álló kihívások kezelésére irányuló szociális beruházásnak, továbbá tudatosítsák a szülőkben is az ECEC-programokban való aktív részvétel előnyeit;

34.

felhívja a tagállamokat, hogy mozdítsák elő az inkluzív oktatást, nem csupán megfelelő számú, speciális oktatást nyújtó tanár biztosítása révén, hanem a sajátos nevelési igényű gyermekek rendes osztályokba való integrálásán keresztül is;

35.

sürgeti a tagállamokat, hogy biztosítsanak egyetemes és egyenlő hozzáférést a bölcsődékhez és az iskola-előkészítőkhöz minden társadalmi csoport gyermekei számára;

36.

felszólítja a tagállamokat, hogy ösztönözzék minden gyermek teljes körű iskolai részvételét azáltal, hogy a szegénység kockázatának kitett gyermekek számára biztosítják az alapvető iskolai eszközök, a tápláló iskolai étkezés és a szükséges iskolai közlekedés ingyenességét, fokozzák az ágazatbeli jelenlegi állami beruházások hatékonyságát, valamint eredményesebben küzdjenek a szegénység nemzedékek közötti átöröklése ellen;

37.

sürgeti a tagállamokat, hogy biztosítsanak általános, állami, ingyenes és minőségi egészségügyet a megelőzés, a védőoltási programok és az alapellátás tekintetében, továbbá biztosítsák a diagnózishoz, kezeléshez és rehabilitációhoz való hozzáférést, biztosítsanak logopédiai és pszichológiai terápiákat a gyermekeknek, biztosítva a nők számára a szexuális és reproduktív egészséghez való jogot oly módon, hogy biztosítják a terhes- és csecsemőgondozást, az otthoni ellátást a születés előtti és utáni időszakban, különösen koraszülés esetében, továbbá minden gyermek és családjuk számára a családi orvoshoz, nővérekhez, fogorvoshoz, a családi tanácsadó szolgáltatásokhoz és mentális betegségekkel foglalkozó szakorvoshoz való hozzáférést; felhívja a tagállamokat és a Bizottságot, hogy építsék be ezeket a szempontokat a nemzeti és az uniós közegészségügyi stratégiákba;

38.

javasolja, hogy a tagállamok nyújtsanak a kultúrához, sporthoz és szabadidőhöz, valamint a szabad térhez és az egészséges környezethez való hozzáféréshez fűződő jog biztosításához szükséges támogatást valamennyi gyermek számára, középpontba helyezve a szegénységben élő gyermekek, a távoli és hátrányos helyzetű területeken, illetve fogyatékkal élő, a nemzetiségi vagy etnikai, vallási, nyelvi és migráns kisebbségekhez tartozó gyermekek, az állampolgárságuktól függetlenül az EU-n belül mozgó gyermekek és a hátrahagyott gyermekek számára az egyenlő hozzáférés és a jó minőségű szolgáltatások biztosítását; emlékeztet arra, hogy a játékhoz való jogot a Gyermek Jogairól szóló Egyezmény is rögzíti;

39.

hangsúlyozza, hogy fokozni kell a szegénységgel és társadalmi kirekesztéssel szembesülő gyermekek védelmét a családon belüli erőszakkal szemben;

40.

felszólítja a tagállamokat, különösen azokat, ahol nagyobbak a társadalmi egyenlőtlenségek, hogy erősítsék meg az államilag garantálandó szociális jogokat és az államilag garantálandó szolgáltatásokhoz és szociális védelemhez való hozzáférést, növelve a szociális védelmi szolgálatoknál a gyermekekkel és családokkal, illetve a gyermekekért és családokért dolgozó alkalmazottak és szakemberek számát, és a korai beavatkozás elvével összhangban erősítve az orvosi, pszichológiai és szociális ellátást a leginkább rászorulókra, különösen a gyermekekre irányítva;

41.

javasolja, hogy a tagállamok léptessenek életbe olyan mechanizmusokat, amelyek előmozdítják és biztosítják a gyermekek részvételét az életüket befolyásoló döntések meghozatalában, továbbá lehetővé teszi gyermekek számára, és bátorítja őket arra, hogy érvényre juttassák megalapozott véleményüket, biztosítva, hogy ez a vélemény kellő súlyt kapjon, és megjelenjen az őket érintő fő döntésekben;

42.

elismeri a civil társadalom, köztük a gyermekjogi és szegénység ellen küzdő szervezetek szerepét az EU szakpolitikai koherenciájának biztosításában, és felszólít arra, hogy erősítsék meg a tagállamokban a gyermekszegénység megelőzéséről és leküzdéséről folytatott civil párbeszédet;

43.

felhívja a Bizottságot, hogy tegye kifejezett prioritásává az iskolai lemorzsolódási rátát és a gyermekszegénység elleni küzdelmet;

44.

felhívja a tagállamokat és a Bizottságot, hogy vegyenek részt tevékenyen a bármiféle kizsákmányolás – például munka, kényszerházasság, illegális örökbefogadás, jogellenes tevékenységek, illetve szexuális kizsákmányolás – céljából folytatott gyermekkereskedelemmel szembeni küzdelemben;

45.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy támogassák a szegénységgel és a gyermekek és fiatalok kirekesztésével szemben fellépő európai és nemzetközi hálózatok működését; felhívja a figyelmet arra, hogy különösen segíteni kell a legkülső régiók és a leginkább hátrányos helyzetű régiók intézményeinek e hálózatokba való integrációját;

46.

úgy véli, hogy a szegénység elleni küzdelemhez alapvető feltétel különösen a gyermekek esetében az ingyenes és általános oktatáshoz, az egészséghez és a szociális biztonsági rendszerekhez fűződő jog; e célt szem előtt tartva és tekintettel a közszolgáltatások gyengülésére felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy annak érdekében, hogy minden szegénységben élő gyermek hozzáférhessen az ingyenes egészségügyi ellátáshoz, az ingyenes oktatáshoz, az ingyenes gyermekgondozáshoz, a tisztességes lakhatáshoz és a megfelelő táplálkozáshoz, vezessenek be egy gyermekgaranciát a gyermekszegénység elleni küzdelmet szolgáló integrált európai terv részeként, amely magában foglalja a gyermekgaranciát és a szülők számára támogatást és lehetőségeket nyújtó programokat, amelyek segítségével ki tudnak lépni kirekesztett társadalmi helyzetükből, és beilleszkedhetnek a munkaerőpiacba;

47.

felhívja a tagállamokat, hogy települési önkormányzataikon keresztül – különösen a gyermekszegénység által leginkább érintett közösségekben és/vagy térségekben – támogassák a gyermekek és családtagjaik segítésére létrejött helyi központokat, ahol nemcsak jogi segítségnyújtást és/vagy tanácsadást, nevelési tanácsadást és tanulási segítséget kell biztosítani, hanem egyebek mellett az egészséges életmódra és a biztonságos internethasználatra is kell nevelni;

48.

javasolja, hogy a Bizottság és a tagállamok dolgozzanak ki olyan statisztikai módszereket, amelyek integrálják a sokdimenziós – kor, nem és az adott hátrányos helyzetű csoportokra lebontott – mutatókat a szegénység, a társadalmi kirekesztettség, az egyenlőtlenségek, a megkülönböztetés és a gyermekjólét (a szülők jövedelme, a minőségi közszolgáltatásokhoz való hozzáférés, a társadalmi és kulturális tevékenységekben való részvétel, a megfelelő formális és informális oktatási szolgáltatásokhoz való hozzáférés, a fizikai kockázatoknak való kitettség, a biztonság, a stabil családi környezet, az élettel való elégedettség foka) mérésére a szakpolitika bizonyítékokon alapuló kidolgozásához nyújtott tájékoztatás céljából, valamint a relatív szegénységre vonatkozó mérések korlátainak és az UNDP, az UNICEF, az OECD és a szociális védelemmel foglalkozó bizottság mutatókkal foglalkozó alcsoportja munkájának figyelembevétele érdekében, az AROPE, a szegénységben vagy társadalmi kirekesztettségben élők arányára vonatkozó mutató meghaladása céljából; felkéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy egy átfogó megközelítés alapján dolgozzanak ki válaszokat, és teljes körűen használják fel az olyan kezdeményezések keretében gyűjtött adatokat, mint az UNICEF által kidolgozott MODA (Multi-Overlapping Deprivation Analysis – a nélkülözés egymást többszörösen átfedő típusainak elemzése); hangsúlyozza, hogy további mutatókat kell kidolgozni, hogy javuljon a szolgáltatások minőségének, az eredménynek és a szolgáltatásokhoz való hozzáférésnek értékelése, például a szülők társadalmi-gazdasági státuszával és (migráns vagy kisebbségi) hátterével, a nemekkel, a fogyatékossággal és a földrajzi szempontokkal kapcsolatban;

49.

felkéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot és a Régiók Bizottságát, hogy dolgozzanak ki véleményt a gyermekek érdekében végrehajtott beruházásokról;

50.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamoknak.

27.10.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 366/31

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés 2. és 3. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 151., 153., 162. és 174–176. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájára,

—

tekintettel az emberi jogok és alapvető szabadságok védelmével foglalkozó európai egyezményekre, azaz az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményre (EJEE) és az Emberi Jogok Európai Bíróságának ezzel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatára, az Európai Szociális Chartára és a Szociális Jogok Európai Bizottságának ahhoz kapcsolódó ajánlásaira, valamint az Európa Tanács nemzeti kisebbségek jogainak védelméről szóló keretegyezményére,

—

tekintettel az őslakos népek jogairól szóló ENSZ-nyilatkozatra,

—

tekintettel a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek a független államokban élő bennszülött és törzsi népekkel kapcsolatos egyezményére,

—

tekintettel az Unió megkülönböztetésellenes irányelveire, az Emberi Jogok Európai Egyezményének 14. cikkére és ezen egyezmény 12. számú jegyzőkönyvére,

—

tekintettel a fogyatékkal élők jogairól szóló, 2011. január 5-i ENSZ-egyezményre,

—

tekintettel az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra, a Kohéziós Alapra, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról, az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és a 1083/2006/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1303/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1) (a továbbiakban: a közös rendelkezésekről szóló rendelet),

—

tekintettel az Európai Regionális Fejlesztési Alapról és a „Beruházás a növekedésbe és munkahelyteremtésbe” célkitűzésről szóló egyedi rendelkezésekről, valamint az 1080/2006/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1301/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (2),

—

tekintettel az Európai Regionális Fejlesztési Alapról szóló 1080/2006/EK rendeletnek a marginalizált közösségeket segítő, lakásberuházási intézkedések támogathatósága tekintetében történő módosításáról szóló, 2010. május 19-i 437/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (3),

—

tekintettel az Európai Szociális Alapról és az 1081/2006/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1304/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (4),

—

tekintettel a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó Jogok, egyenlőség és polgárság program létrehozásáról szóló 2013. december 17-i 1381/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (5),

—

tekintettel a leginkább rászoruló személyeket támogató európai segítségnyújtási alapról szóló 2014. március 11-i 223/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (6),

—

tekintettel a az európai strukturális és beruházási alapok keretében megvalósított partnerségre vonatkozó európai magatartási kódexről szóló 2014. január 7-i 240/2014/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendeletre (7),

—

tekintettel az Európai Bizottságnak az EU kohéziós politikájáról szóló 7. és 8. eredményjelentéséről, valamint a 2007–2013 közötti időszak programjainak végrehajtásáról szóló 2013. évi stratégiai jelentésről szóló, 2014. február 26-i állásfoglalására (8),

—

tekintettel a nemzeti romaintegrációs stratégiák végrehajtása terén elért eredményekről szóló, 2013. december 12-i állásfoglalására (9),

—

tekintettel az európai unióbeli szociális lakhatásról szóló, 2013. június 11-i állásfoglalására (10),

—

tekintettel a romák integrációjának európai uniós stratégiájáról szóló, 2011. március 9-i állásfoglalására (11),

—

tekintettel a kohéziós politikának a lisszaboni és az Európa 2020-célkitűzések eléréséhez való hozzájárulásáról szóló 2010. május 20-i állásfoglalására (12),

—

tekintettel a romák szociális helyzetéről és uniós munkaerő-piaci hozzáférésük javításáról szóló, 2009. március 11-i állásfoglalására (13),

—

tekintettel a Bizottságnak az Unión belüli gazdasági, társadalmi és területi kohézióról szóló, „A növekedést és a munkahelyteremtést szolgáló beruházások: a gazdasági, társadalmi és területi kohézió előmozdítása az Unióban” című, 2014. július 23-i hatodik jelentésére,

—

tekintettel a Bizottság roma és marginalizálódott közösségekről szóló 2014. február 27-i technikai iránymutatásokat tartalmazó tájékoztató kiadványára (9. tematikus célkitűzés – Társadalmi befogadás és szegénység),

—

tekintettel a „Jelentés a nemzeti romaintegrációs stratégiák uniós keretének végrehajtásáról” című 2014. április 2-i bizottsági közleményre (COM(2014)0209),

—

tekintettel a „Nemzeti romaintegrációs stratégiák: az uniós keretrendszer végrehajtásának első lépése” című 2012. május 21-i bizottsági közleményre (COM(2012)0226),

—

tekintettel az Európa Unió Duna régióra vonatkozó stratégiájáról szóló 2010. december 8-i bizottsági közleményre (COM(2010)0715),

—

tekintettel „A szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai platformja: A szociális és területi kohézió európai keretrendszere” című, 2010. december 12-i bizottsági közleményre (COM(2010)0758),

—

tekintettel az „Európa 2020: Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája” című, 2010. március 3-i bizottsági közleményre (COM(2010)2020),

—

tekintettel a Tanács 2013. december 9-i ajánlására a romák integrációját célzó hatékony tagállami intézkedésekről (14),

—

tekintettel a Bizottság 2015. július 1-jei, „Az európai strukturális és beruházási alapoknak az oktatási és térbeli szegregáció kezelésében történő felhasználásáról szóló iránymutató feljegyzésére” (Tervezet),

—

tekintettel a marginalizálódott közösségek finanszírozásáról szóló, a Bizottsághoz intézett, írásbeli választ igénylő 2015. február 24-i kérdésre (E-002782/2015),

—

tekintettel a Régiók Bizottsága romaintegrációs stratégiákról szóló véleményére (15),

—

tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

—

tekintettel a Regionális Fejlesztési Bizottság jelentésére és a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság, valamint a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság véleményére (A8-0314/2015),

A.

mivel a kohéziós politika célja a gazdasági, társadalmi és területi kohézió növelése és a szociális egyenlőtlenségek csökkentése, beleértve a szegénység és a kirekesztés enyhítését és megszüntetését, ami a szegregáció megelőzését és az egyenlő hozzáférés és esélyek előmozdítását teszi szükségessé valamennyi állampolgár, többek között a leginkább marginalizálódott csoportok, valamint a szegénység és a társadalmi kirekesztés kockázatának kitett és az oktatáshoz, foglalkoztatáshoz, lakhatáshoz és az egészségügyi rendszerekhez hozzáféréssel nem rendelkező bármilyen korú egyének esetében;

B.

mivel az 1986. évi Egységes Európai Okmány értelmében a kohéziós politika célja, hogy csökkentse a különböző régiók fejlettségi szintje közötti egyenlőtlenségeket és a legkedvezőtlenebb helyzetű régiók lemaradását; mivel az Európai Unió működéséről szóló szerződés a kohézió egy másik aspektusát teszi hozzá, amikor „a gazdasági, társadalmi és területi kohézióra” utal;

C.

mivel a társadalmi kohézió célkitűzése európai szerepvállalást kíván a marginalizálódott közösségek integrációjával kapcsolatos szakpolitikák terén és szükségessé teszi, hogy a tagállamok éljenek a képességeikkel e téren támogató intézkedések megvalósításával és transznacionális együttműködési, illetve nemzeti programok keretében fellépve;

D.

mivel 2010-ben a marginalizálódott közösségeket célzó finanszírozási lehetőségeket vezettek be az Európai Regionális Fejlesztési Alapba (ERFA); mivel a kohéziós politika 2014–2020-as jogalkotási kerete stratégiai megközelítést kínál;

E.

mivel az 1304/2013/EU rendelet előírja, hogy az Európai Szociális Alap (ESZA) a polgárok javát szolgálja, beleértve a hátrányos helyzetű csoportokat is, például a tartós munkanélkülieket, a fogyatékossággal élő személyeket, a migránsokat, az etnikai kisebbségeket, a marginális helyzetű bármilyen korú és a szegénység és társadalmi kirekesztés kockázatának kitett közösségeket és személyeket;

F.

mivel a kohéziós politika költségvetésének legalább 23,1 %-a az ESZA keretében zajló beruházásokra kerül majd elkülönítésre a 2014–2020-as programozási időszakban; mivel az Európai Szociális Alap és az Európai Regionális Fejlesztési Alap különleges és jelentős szerepet tölt be e téren, ugyanis az ESZA legalább 20 %-át a társadalmi befogadás, valamint a szegénység és a diszkrimináció minden formája elleni küzdelem előmozdítására különítik el a tagállamokban, így rendkívül fontos eszközt jelent a marginalizálódott közösségek nagyobb mértékű befogadásának elősegítésében;

G.

mivel az 1303/2013/EU rendelet számos, a megkülönböztetésmentességgel, a nemek közötti egyenlőséggel és a fogyatékossággal kapcsolatos előfeltételt állapít meg, amelyeket teljesíteni kell (16);

H.

mivel a Bizottságnak a gazdasági, társadalmi és területi kohézióról szóló hatodik jelentése kimutatta, hogy a gazdasági válság növelte a szegénységet és a társadalmi kirekesztést;

I.

mivel a gazdasági válság és az annak következtében hozott költségvetési megszorítások és egyéb megszorító intézkedések számos problémát okoztak, gyakran súlyos költségvetési problémákhoz vezetve az önkormányzatoknál, ami lehetőségek megszűnéséhez vezetett a marginalizált csoportok támogatása, befogadásuk ösztönzése és a szegregáció megelőzése terén, mivel az erre irányuló politikák főleg, és bizonyos esetekben kizárólag az európai strukturális és beruházási alapok finanszírozásától függenek;

J.

mivel a gazdasági válság következményei és a közszolgáltatások megnyirbálása súlyosbította a marginalizált közösségekben élő nők helyzetét;

K.

mivel a marginalizált közösségekbe tartozó nők az e közösségek férfitagjaihoz és a többi nőhöz képest súlyosabban szenvednek a többszörös megkülönböztetéstől, foglalkoztatási rátájuk pedig sokkal alacsonyabb;

L.

mivel a különböző szinteken és ágazatokban tevékenykedő, jelentős számú állami és magánszereplő, köztük a civil társadalom képviselői is részt vesznek és gyakran jelentős szerepet töltenek be az integrációs politikák kidolgozásában és végrehajtásában, ezért koherens és jól összehangolt megközelítésre van szükség;

M.

mivel jelenleg nincsen uniós szintű fogalommeghatározás a merginalizálódott közösségekre; mivel a jelentés megértése a marginalizált csoportok sajátos tulajdonságai és jellemzői elemzésének alapján történő megértésével kezdődik, amely egyrészt figyelembe veszi sajátos helyzetüket és szükségleteiket, például élet- és munkafeltételeiket, korlátozott hozzáférésüket az oktatási és egészségügyi rendszerekhez és a foglalkoztatáshoz, a korai iskolaelhagyást, melyet strukturális és rendszerszintû kirekesztés kísér, másrészt amelynek célja társadalmi-gazdasági befogadásuk eredményes biztosítása;

N.

mivel a Bizottság nem határozta meg a marginális helyzetű közösségek fogalmát, ezáltal a tagállamokra hárul annak a felelőssége, hogy erről nemzeti mutatóik alapján döntsenek; megjegyzi azonban, hogy a marginalizálódást a vonatkozó mutatókat, például a társadalmi kirekesztést, a hosszú távú magas munkanélküliséget, az iskolázottság alacsony szintjét, a diszkriminációt, a (rendkívül) rossz lakhatási körülményeket, a megkülönböztetés magas szintjét, a túlzott egészségi kockázatnak való kitettséget és/vagy az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés hiányát, azaz a legkiszolgáltatottabb és a leginkább segítségre szoruló lakosságot vizsgálva lehet megállapítani;

O.

mivel a marginalizáció olyan társadalmi jelenség, amely során az egyének vagy közösségek társadalmi kirekesztés alanyai lesznek, szisztematikusan kizárják őket a társadalmi integrációhoz nélkülözhetetlen társadalmi és politikai folyamatokból, illetve megtagadják tőlük az ezekhez való hozzáférést; mivel a „marginalizált közösségek” kifejezés többféle egyénre és csoportra – például a kisebbségekre, a romákra, a fogyatékossággal élőkre, a létminimum alatt élőkre vagy a szegénységnek kitett emberekre, a migránsokra, a menekültekre és a társadalmilag kirekesztett társadalmi csoportokra – vonatkozik; mivel a rasszizmus, a patriarchátus, a homofóbia, a gazdasági hátrányok és más hátrányos megkülönböztetéshez vezető tényezők hozzájárulnak az egyenlőtlenség létrejöttéhez és a marginalizált közösségekben élő nők szerepének csökkenéséhez;

P.

mivel a marginalizált közösségek közös jellemzője lehet területi jelleg, pl. a vidéki és hátrányos helyzetű területeken; érdekközösségekben élő emberek, mint a menekültek és a menedékkérők, valamint az etnikai és nyelvi kisebbségek; valamint fogyatékossággal élők, időskorúak, hajléktalanok, valamint őslakos népek; mivel a különböző típusú marginalizált közösségek közös nehézségekkel küzdenek, és a megbélyegzés és hátrányos megkülönböztetés számos formájának áldozatai;

Q.

mivel Európa számos marginalizálódott embercsoportnak ad otthont; mivel többek között romák is találhatóak köztük, amely fogalmat Európa-szerte különbözőképp értelmezik, és ők alkotják Európa legnagyobb etnikai kisebbségét, valamint egyik leginkább marginalizált csoportját;

R.

mivel a kohéziós politikának a marginalizált csoportokat diverzitásukat tekintetbe véve kellene támogatnia, figyelembe véve sajátos igényeiket; mivel a marginalizálódott közösségek finanszírozásba történő bevonása valamennyi szinten erőfeszítések megtételét teszi szükségessé, így például hosszú távú integrált és koherens megközelítést, tartós megoldásokat, a felelősségvállalás ösztönzését, a tapasztalatok felhasználását és kapacitásépítést – többek között a marginalizált közösségekben élő nők és lányok számára –, valamint az intézményi alapú ellátásról a közösségi alapúra való áttérést, a szegregáció megszüntetése és a normalizálás érdekében;

S.

mivel az európai kohéziós politikán belül a marginalizált közösségekben élő nők helyzetének erősítését célzó stratégiáknak figyelembe kell venniük az idősödő, a fogyatékossággal élő, a másokat gondozó és a mentálhigiénés problémákkal küzdő nők helyzetét;

T.

mivel a kultúrák közötti cseréket, a résztvevők szerepvállalását, a kreatív és szociális készségek fejlesztését, valamint a helyi közösség életében való aktív részvételt előmozdító, művészeti és kulturális alapú projektek a társadalmi befogadás és integráció kezelésére szolgáló leghatékonyabb eszközök közé tartoznak;

U.

mivel mind az iskolarendszeren belüli és az azon kívüli oktatás alapvető fontossággal bír a marginalizáció és a többszörös megkülönböztetés leküzdésében abban az értelemben, hogy párbeszédet teremt, nyitottságot és megértést biztosít a közösségek között, valamint elősegíti a marginalizált közösségek emancipációját; mivel nem szabad megfeledkezni a nemi dimenzióról az oktatás terén, valamint annak szerepéről a marginalizált közösségekben élő nők és lányok emancipációjában;

1.

emlékeztet arra, hogy sürgősen kezelnie kell a marginalizálódott közösségek problémáját; hangsúlyozza, hogy a kohéziós politika fontos szerepet játszik a gazdasági, társadalmi és területi integrációjuk támogatásában;

2.

emlékeztet arra, hogy a marginalizált közösségek azért kerültek a kohéziós politika intézkedéseinek középpontjába, mivel egyre nőtt az aggodalom a szociális kirekesztéssel kapcsolatban, és az elkötelezettség az ellene való küzdelemre, beleértve a romák helyzetét és életfeltételeik régóta követelt javítását;

3.

kéri az Európai Bizottságot, hogy adjon iránymutatást a marginalizálódott közösségek fogalommeghatározására vonatkozóan, meghatározva a marginalizált csoportok tulajdonságainak és jellemzőinek összességét, figyelembe véve minden egyes lehetséges célcsoport sajátos helyzetét, kihívásait és szükségleteit társadalmi-gazdasági integrációjuk előmozdítása céljából, e közösségek képviselőinek bevonásával; hangsúlyozza, hogy ennek az iránymutatásnak tovább kell növelnie a kohéziós politika hatékonyságát a gazdasági, társadalmi és területi kohézió Európai Unió-szerte történő erősítése terén;

4.

üdvözli, hogy a 2014–2020 közötti időszakra szóló kohéziós politikára vonatkozó jogalkotási keret új elemeket vezetett be, amelyek megszilárdítják az eredeti megközelítést a finanszírozási lehetőségek kiterjesztésével és olyan mechanizmusok bevezetésével, amelyek biztosítják, hogy a marginalizálódott közösségeknek szánt támogatás összhangban legyen az európai értékekkel és célkitűzésekkel és figyelembe vegye e csoportoknak a teljes folyamatba történő bevonását;

5.

felhívja a Bizottságot, hogy nyújtson részletes tájékoztatást a marginalizálódott közösségeknek szánt finanszírozási lehetőségek eredményes felhasználásáról; sürgeti egy elemzés elkészítését, amely lehetővé tenné a megfelelő következtetések levonását, valamint azon akadályok feltárását, amelyek gátolják a további felhasználást vagy a lehető legjobb eredmények elérését;

6.

felhívja a Bizottságot, hogy felügyelje az európai magatartási kódex tényleges alkalmazását a partnerségi elv és a civil társadalom bevonásának tekintetében; emlékeztet arra, hogy a közös rendelkezésekről szóló rendelet horizontális elvei – amelyek olyan alapvető jogokat foglalnak magukban, mint az esélyegyenlőség támogatása, a diszkrimináció megelőzése és a fenntartható fejlődés elősegítése – alkalmazandók az európai strukturális és beruházási alapok keretében indított programok előkészítése és végrehajtása során; emlékeztet arra, hogy a tagállamok kohéziós politika által támogatott valamennyi fellépésének tiszteletben kell tartania az alapvető jogok elveit, és soha, semmilyen módon nem járulhatnak hozzá a szegregációhoz;

7.

hangsúlyozza, hogy az esélyegyenlőség és a megkülönböztetésmentesség szerepel az európai strukturális és beruházási alapok finanszírozási szabályai között, az egyenlőtlenség rendszerszintû okainak megszüntetése érdekében, legyenek ezek akár gazdasági, akár szociális vagy nemi szempontú megkülönböztetésen alapuló okok, vagy a kultúrához és az oktatáshoz való hozzáférésre vonatkozóak; hangsúlyozza, hogy a kirekesztés alapvető okainak elemzésekor a rendszerszintű idegen- és fajgyűlölet megértésének és tudatosításának kell a középpontban lennie;

8.

emlékeztet rá, hogy a nemek közötti egyenlőség az egyik horizontálisan érvényesítendő finanszírozási elv; elítéli a marginalizált közösségekben különösen a nők, migránsok, és fogyatékossággal élők által elszenvedett hátrányos megkülönböztetés számos formáját;

9.

kiemeli, hogy a kohéziós politika végrehajtása során választ kell adni a szegénységgel, valamint a fiatalok és a gyerekek, felnőttek és fogyatékossággal élők kirekesztésével kapcsolatos kihívásra, többek között a az intézményiről a közösségi alapú gondozásra és szolgáltatásokra való átállásra; sürgeti az érintett tagállamokat, hogy tegyenek megfelelő lépéseket, és hozzanak intézkedéseket a fenti célokat kitûző stratégiák kidolgozására és végrehajtására, integrált megközelítést alkalmazva;

10.

rámutat arra, hogy a „kifejezett, de nem kizárólagos” elv szerint egyedi célcsoportokra alkalmazott politikák kidolgozásakor nem lehet kizárni más, hasonló társadalmi-gazdasági körülmények között élőket, elkerülve ezáltal a védekező reakciók kiváltását; hangsúlyozza, hogy ez az elv az első, de nem az utolsó lépés annak elismerésében, hogy figyelmet kell szentelni bizonyos, leginkább kiszolgáltatott és marginalizálódott közösségeknek és egyéneknek;

11.

hangsúlyozza, hogy a marginalizálódott közösségek integrálásának biztosítására elszámoltatható, átlátható és demokratikus struktúrákat kell létrehozni a korrupció és a források csalárd felhasználása elleni küzdelem érdekében;

12.

a marginalizálódott csoportok integrációjának kezelése tekintetében a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést tartja az egyik legfontosabb célkitűzésnek; felhívja a tagállamokat, hogy a marginalizált közösségekben javítsák és folytassák a személyre szabott egészségügyi információs anyagok biztosítását, továbbá betegségmegelőzési stratégiák és közösségi egészségügyi kezdeményezések kidolgozását; speciális struktúrák kialakítását kéri, mint a a tájékoztató pontok létrehozását, amelyek az egészségügyi ellátáshoz, a munkaerőpiachoz és az oktatáshoz való hozzáféréssel kapcsolatos kérdésekre vonatkozóan adnak tanácsot; kéri lépések tételét a közigazgatásban az igényorientált megközelítéstől a befogadó szolgáltatási megközelítés felé;

13.

sürgeti a marginalizálódott közösségekre vonatkozó nemzeti stratégiák, többek között a nemzeti romaintegrációs stratégiák, a nemzeti szegénységcsökkentési stratégiák és az esélyegyenlőségi stratégiák kohéziós politikával való összehangolását és szorosabb kapcsolatát;

14.

felhívja a tagállamokat és a Bizottságot, hogy a nemzeti romaintegrációs stratégiák uniós keretrendszerének végrehajtása során a gyermekeket tekintsék prioritásnak, és ismét hangsúlyozza a gyermekek tekintetében a lakhatáshoz, egészségügyi ellátáshoz, oktatáshoz és a méltó életkörülményekhez való egyenlő hozzáférés előmozdításának fontosságát;

15.

felhívja a tagállamokat és a helyi hatóságokat, hogy ösztönözzék az ESZA-finanszírozásnak az iskolarendszeren kívüli és az egész életen át tartó tanulással kapcsolatos projektek, valamint a kulturális alapú projektek támogatása céljából történő felhasználását az innovációt elősegítő új készségekbe való befektetés, valamint a munkanélküliség, a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem célkitűzéseinek elérése érdekében;

16.

emlékeztet arra – szem előtt tartva a regionális divergenciák erősödését, a demográfiai kihívásokat és a származási országukból növekvő számban távozó vagy távozni készülő fiatalok helyzetét –, hogy a 2014–2020-as költségvetési ciklusban kevesebb forrás áll rendelkezésre a kohéziós politikák támogatására; úgy véli, hogy a kohéziós politikának megvan a potenciálja, hogy hozzáadott értéket adjon a tagállamok már elkezdett munkájához, és hogy – különösen azokban a régiókban, amelyekben erre szükség van – a foglalkoztatási lehetőségek javítására, a társadalomban való részvételre és a készségekbe való beruházásra való összpontosítás révén a kohéziós politika többek között nagyobb társadalmi befogadást és a szegénység csökkenését fogja eredményezni azáltal, hogy megfelelő rugalmasságot biztosít annak érdekében, hogy a tagállamok a helyi igényekre szabott módon hajthassák végre az egyedi támogatásokat, és hogy a támogatásokat a legmagasabb munkanélküliségi arányt mutató és ezért a támogatásokra leginkább rászoruló területeken használják fel;

17.

felhívja a Bizottságot annak biztosítására, hogy a tagállamok operatív programjaik végrehajtása során tiszteletben tartják ezeket az elveket; kéri a Bizottságot, hogy elemzését foglalja bele a – többek között a nemzeti romaintegrációs stratégiák végrehajtásáról szóló – jelentésébe;

18.

rámutat, hogy néhány tagállam a válság során csökkentette a közszolgáltatások költségvetését, és ez fokozott munkanélküliséghez, a szociális biztonság hiányához, a háztartások nehéz helyzetéhez és egészségügyi problémákhoz vezetett; felhívja a tagállamokat az ESZA nyújtotta támogatás hatékonyabb felhasználására, egyrészt azért, hogy a marginalizált közösségek számára javuljon a közszolgáltatások minősége és az azokhoz való egyenlő hozzáférés, másrészt a megkülönböztetés minden formája elleni fellépés érdekében;

19.

felszólít az emberi jogi szempont figyelembevételére a kohéziós alapokból támogatott fellépések megtervezése során, továbbá hangsúlyozza, hogy a kulturális, gazdasági és társadalmi jogokat be kell építeni a marginalizált közösségekben élő nők saját jogon létező aktív polgárokként való elismerését célzó politikákba, a rasszizmus kérdését pedig (legyen az nyílt vagy rejtett) kimondottan meg kell említeni valamennyi fellépés és politika kidolgozása során;

20.

hangsúlyozza, hogy a partnerségi elvnek valamennyi szinten történő részvételt kell eredményeznie és azt a tagállamoknak kötelezően, és nem csak formálisan alkalmazniuk kell; hangsúlyozza a partnerségi magatartási kódex végrehajtásának fontosságát a partnerek egyenlő részvételének és képviseletének biztosítása érdekében, ami során különös figyelmet kell fordítani többek között a marginalizálódott közösségekre sajátos helyzetük és a partnerséghez való jelentős hozzájárulással kapcsolatos potenciális kihívások figyelembevétele érdekében; aggasztónak tartja, hogy a partnereknek a közös rendelkezésekről szóló rendeletben és partnerségre vonatkozó európai magatartási kódexben megállapított vonatkozó elvek szerint történő kötelező bevonása nem valósul meg megfelelően; sürgeti a tagállamokat és a Bizottságot, hogy biztosítsa a partnerek, többek között a leginkább érintettek bevonását, és valósítsa meg az ösztönzők és bevált gyakorlatok cseréjének rendszerét, beleértve azon irányító hatóságokat és kedvezményezetteket, akik e téren különösen jó eredményt értek el;

21.

sajnálatosnak tartja, hogy a Bizottság olyan partnerségi megállapodásokat fogadott el, amelyek nem tartalmaznak elegendő arányú marginalizálódott közösséget; kéri a Bizottságot, hogy tegyen lépéseket a marginalizálódott közösségek projektek előkészítésébe, végrehajtásába és értékelésébe történő bevonásának érdekében, ami eszközül szolgál az érintett közösségek lehetőségeinek kibővítéséhez; az európai szemeszterben keretében megfogalmazott ajánlásokat előterjesztését javasolja, amelyek megfelelő eszközöket jelentenek a tagállamok által meghozandó intézkedések elősegítésére;

22.

felszólítja a tagállamokat, hogy hajtsák végre, a Bizottságot pedig, hogy szorosan kövesse nyomon a marginalizált közösségek társadalmi befogadásával kapcsolatos országspecifikus ajánlásokat;

23.

üdvözli, hogy az egyes tagállamok, köztük az ajánlások címzettjei is, a marginális helyzetű közösségek társadalmi és gazdasági integrációját beruházási prioritásként kezelik operatív programjaikban; figyelmeztet azonban arra, hogy ezt is figyelembe kell venni például az oktatás és a foglalkoztatás szakpolitikai területein;

24.

sürgeti a tagállamokat, hogy teljes mértékben használják fel a forrásokat; hangsúlyozza, hogy kiemelt figyelmet kell fordítani a szociális integrációra és a szegénység és bármilyen nemű hátrányos megkülönböztetés megszüntetésére vonatkozó tematikus célkitűzés keretében végrehajtott célzott fellépéseken túlmutató finanszírozási intézkedésekre, előnyben részesítve az integrált és szisztematikus megközelítést;

25.

úgy véli, hogy a többszintű kormányzásnak és koordinációnak fontos szerepe van; hangsúlyozza, hogy a helyi hatóságok és érintettek bevonása alapvető fontosságú a célcsoport eléréséhez, és ehhez a lehető legnagyobb területi közelségre van szükség;

26.

rámutat az integrált megközelítés szükségességére; álláspontja szerint a forrásokat integráltabb módon kellene felhasználni, többek között több alapból finanszírozott programok, közösségvezérelt helyi fejlesztés, integrált területi beruházások és keresztfinanszírozás alkalmazásával a közös rendelkezésekről szóló rendelet 98.2. cikkének (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően, és szinergiákat kell megvalósítani más uniós és nemzeti finanszírozási eszközökkel; sürgeti az érintett igazgatási szerveket és hatóságokat, hogy törekedjenek aktívabb együttműködésre minden szinten, beleértve a határokon átnyúló együttműködést;

27.

megjegyzi, hogy a keresztfinanszírozást jelenleg korlátozott módon használják, amit bizonyos mértékig a közös rendelkezésekről szóló rendelet 98. cikkének (2) bekezdésében ismertetett bonyolult szabályok idézhetnek elő; álláspontja szerint a keresztfinanszírozásra vonatkozó szabályok rugalmasságának fokozása – különösen a marginalizálódott közösségek vonatkozásában – növelhetné a projektek hatékonyságát, és hatásukhoz fontos hozzáadott értéket biztosíthatna; kéri ezért a Bizottságot, hogy végezze el a keresztfinanszírozás alkalmazásának és felhasználási szintjének elemzését;

28.

megjegyzi, hogy a marginalizálódott közösségek sok esetben a városok elhanyagoltabb részein élnek; hangsúlyozza az integrált és helyi alapú megközelítést és partnerségeket ötvöző városrehabilitációs és városfejlesztési programok tényleges végrehajtásának fontosságát a hátrányos helyzetű városi övezetek számára, amely programok a gazdasági, szociális és területi kihívásokra egyaránt választ adnak és fejlesztik a városi környezetet, valamint javítják a közlekedési összeköttetéseket, e közösségek jobb megközelíthetőségének céljával; úgy véli, hogy a szegregáció, a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni sikeres küzdelem, valamint a gettósodás elkerülésének érdekében a jövőbeni uniós városfejlesztési menetrend kidolgozása során kellően figyelembe kell venni a városi térségekben élő marginalizálódott közösségekkel kapcsolatos legfontosabb kihívásokat és igényeket;

29.

felhívja a figyelmet a vidéki, hegyi és elszigetelt térségekben élő marginalizálódott közösségek sajátos szükségleteire, többek között az összekapcsolódással, a mobilitással és a szolgáltatásokhoz való hozzáféréssel kapcsolatos kihívásokra, de a kulturális és szociális lehetőségek tekintetében is; felhívja a figyelmet a régiók jobb összeköttetései kialakításának fontosságára; megjegyzi ezenkívül, hogy a határmenti területek földrajzi helyzetük miatt gyakran ki vannak téve a marginalizálódásnak, és a kohéziós politikák kialakítása során ezt jobban figyelembe kell vennie, különösen az európai területi együttműködési célkitűzés keretében;

30.

hangsúlyozza, hogy ki kell építeni az érdekeltek kapacitásait, beleértve a közszolgáltatásokat, az igazgatást és a civil társadalmi testületeket, azzal a céllal, hogy különösen a politikai döntéshozatalban való nagyobb mértékű részvételük lehetővé tétele révén erősítsék a közösségeket; felhív a célzott technikai segítségnyújtás és a finanszírozás alkalmazására e tekintetben;

31.

felkéri a Bizottságot, hogy biztosítsa a strukturális alapok irányításában részt vevő testületek adminisztratív kapacitásának javításához szükséges technikai támogatást, felhívja továbbá a tagállamokat, hogy például tréningek szervezése vagy a támogatásigénylések kitöltéséhez nyújtott segítség és magyarázatok révén adjanak tanácsokat és nyújtsanak adminisztratív támogatást annak érdekében, hogy a marginális helyzetű közösségek, például a romák, könnyebben tájékozódhassanak a vállalkozásokra és a foglalkoztatásra irányuló európai és nemzeti támogatási programokról, és segítsék őket az ilyen támogatásokra irányuló kérelmek benyújtásában;

32.

hangsúlyozza, hogy a szociális partnerek számára nem csak a saját kapacitásaiknak, hanem a szociális partnerek koordinációja és az operatív programokat kidolgozó és végrehajtó ad hoc bizottságokban való képviselete megerősítésének biztosítására kell elérhetővé tenni a technikai segítségnyújtást;

33.

hangsúlyozza, hogy a Bizottságnak – a marginalizálódott közösségek képviselőivel együttműködve – a marginalizált közösségek fogalommeghatározására irányuló iránymutatást követően eseti jellegû szakmai tanácsadó csoportot kell létrehoznia, és megfelelő képzéseket kell kialakítania az állami hatóságok körében a marginalizált közösségek előtt álló sajátos nehézségekre vonatkozóan, valamint a diszkriminatív gyakorlatok elleni fellépés érdekében, a konstruktív és hatékony párbeszéden alapuló befogadás elősegítéséhez, továbbá a marginalizált közösségekkel kapcsolatos uniós finanszírozású projektek integrált és hatékony végrehajtásának és ellenőrzésének érdekében, ezzel is növelve azok hatását;

34.

alapvető fontosságúnak tartja az egyenlőség előmozdításával foglalkozó szervek, a nőszervezetek és a marginalizált közösségekben élő nők bevonását a forrásoknak a helyi és regionális szinttől kezdve a tagállamok és az európai intézmények szintjéig valamennyi szinten történő elosztásába, felhasználásába és végrehajtásába, és úgy véli, hogy a végrehajtott programok nyomon követése és értékelése kulcsfontosságú folyamatnak tekintendő a marginalizált közösségekben élő nők részvételének növelésében;

35.

tudomásul veszi azt a megközelítést, mely alapján a beruházás végrehajtását megelőzően be kell vezetni valamennyi stratégiai és operatív szakpolitikai intézkedést, beleértve a megfelelő szintű igazgatási és intézményi kapacitásokat; ösztönzi a Bizottságot, hogy szorosan kövesse figyelemmel e feltételek teljesülését és biztosítsa, hogy a tagállamok megtegyék a kiegészítő intézkedéseket, különösen az integráció előmozdítása, valamint a szegénység és a megkülönböztetés megszüntetése területen;

36.

rámutat arra, hogy a hatékonyság érdekében az Unió által finanszírozott projekteknek hosszú távú perspektívával kell rendelkezniük, és hogy a forrásoknak a kedvezményezettek tényleges szükségleteivel kapcsolatos befektetést kell támogatniuk a célcsoportok elérésének és a kirekesztés és marginalizáció kezelésének biztosításához szükséges mechanizmusokkal; mennyiségi értékelést és nyomonkövetési mechanizmusokat sürget; sürgeti a Bizottságot, hogy vezessen be a tagállami fellépések tevőleges és részvételi nyomon követésére és felügyeletére szolgáló mechanizmusokat a marginalizált közösségek támogatására szánt források tervezési és értékelési folyamatában;

37.

kiemeli, hogy a lakhatásból való kirekesztettség, a hajléktalanság, az oktatásból való kirekesztettség és a munkanélküliség gyakran a marginalizáció kulcselemei; hangsúlyozza ezért a marginalizálódott közösségek javára szolgáló integrált lakhatási, oktatási és foglalkoztatási beavatkozások fontosságát.

38.

emlékeztet arra – szem előtt tartva, hogy a közelmúltbeli gazdasági és pénzügyi válság különösen a marginális helyzetű csoportokat sújtotta, akiket az instabil munkaerő-piaci körülmények esetén a leginkább fenyegeti a munka elvesztésének veszélye –, hogy az oktatás és a foglalkoztatás a szegénység legjobb ellenszere, ezért a marginális helyzetű közösségek társadalmi és munkaerő-piaci integrálását kiemelten kell kezelni; aggodalommal állapítja meg, hogy a marginális helyzetű közösségek tagjai gyakran kirekesztődnek a társadalomból és hátrányos megkülönböztetést szenvednek el, és ennek következtében akadályoztatva vannak a magas színvonalú oktatáshoz, a foglalkoztatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz, a közlekedéshez, általában a tájékoztatáshoz és a szolgáltatásokhoz való hozzáférés terén, ami olyan összetett problémát jelent, amelyet a az európai strukturális és beruházási alapok és nemzeti erőforrások egymást kiegészítő felhasználásával és hatékony kombinációjával megfelelő módon kezelni kell; hangsúlyozza ennek megfelelően, hogy külön erőfeszítésekre van szükség a meglévő uniós programok, mint például az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés, az Erasmus+ és a „Kreatív Európa” tekintetében, abból a célból, hogy a marginális helyzetű közösségek tagjai számára is elérhetők legyenek, rendszeresen figyelemmel kísérve, hogy sikeresen vonták-e be e közösségeket, hogy meg lehessen törni a szegénység és a marginalizálódás ördögi körét és fokozni lehessen az emberek szakmai kompetenciáit és képzettségét;

39.

szorgalmazza, hogy a forrásokat a marginalizált közösségekben élő nők életkörülményeinek javítására, valamint a magas szintű és stabil oktatáshoz, a lakhatáshoz, egészségügyi ellátáshoz, foglalkoztatáshoz, napközi otthonokhoz, szociális szolgáltatásokhoz, igazságszolgáltatáshoz és az áldozatokat támogató szolgáltatásokhoz való hozzáférésének megkönnyítésére használják;

40.

hangsúlyozza, hogy a marginalizálódott közösségek képviselőit aktívan be kell vonni és lehetővé kell tenni számukra, hogy teljes jogú tagként vegyenek részt a nyomon követési rendszerekben; rámutat arra, hogy jelentős mennyiségű tapasztalatot lehetett volna összegyűjteni helyi, regionális, nemzeti és nemzetek feletti szinten; hangsúlyozza a bevált gyakorlatok terjesztését és felhasználását; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy elemezzék az összes meglévő bevált gyakorlatot, többek között a marginalizálódott csoportok és egyének társadalmi integrációjával kapcsolatos innovatív gyakorlatokat, és kezdeményezzenek hálózatépítési tevékenységeket, többek között a szociális munkások, a fiatalokkal és közösségekkel foglalkozó szakemberek, valamint a tudósok és kutatók körében; hangsúlyozza egy uniós szintű, a bevált gyakorlatok cseréjét és a közös problémamegoldást elősegítő hálózati platform létrehozásának szükségességét, amely elektronikus oktatási eszközül is szolgálhatna a kapacitásfejlesztéshez;

41.

felkéri a Bizottságot, hogy vesse fel a kohéziós politika és a marginalizálódott közösségek kérdéseit a civil társadalommal és a partnereket képviselő szervezetekkel folytatott éves strukturált párbeszéde során, ugyanakkor biztosítsa a marginalizálódott közösségek képviselőinek részvételét is, és segítse elő a mennyiségi és minőségi elemzéseken alapuló vitát;

42.

rámutat arra, hogy nemcsak a társadalom egészének szükséges tudomást szereznie a strukturális és rendszerszintű kirekesztésről, hanem ez különösen fontos minden közigazgatási szinten a döntéshozók és az érdekeltek, valamint más érintett közigazgatási szervek munkájához is; sürgeti az összes állami érdekelt szereplőt és képzési intézményt, hogy végezze el a hátrányos megkülönböztetés és a marginalizáció okainak alapos elemzését, és hajtson végre tudatosítási tevékenységeket azzal kapcsolatban, hogy az idegen- és fajgyűlöletet, valamint a rendszerszintű kirekesztéshez vezető minden típusú marginalizációt – beleértve a romaellenességet – meg kell szüntetni; felhívja a Bizottságot, hogy szigorúan érvényesítse és ellenőrizze a megkülönböztetés elleni uniós jogszabályokat; felszólítja az állami foglalkoztatási szolgálatokat (áfsz), hogy biztosítsanak jó minőségű, a szükségletekre szabott szolgáltatásokat;

43.

hangsúlyozza, hogy kettős megközelítésre van szükség a marginális helyzetű csoportok támogatása és integrálása terén, és ezt közvetlenül az érintettekkel együtt kell megvalósítani, többek között oktatási épületek, képzési, tanácsadási és munkalehetőségek biztosítása révén, valamint a helyi közösség és a hatóságok bevonásával az előítéletek tudatosítása, a közszolgáltatások javítása és a szociális rendszerek átalakítása mellett, annak érdekében, hogy javuljon és/vagy módosuljon a közmegítélés;

44.

hangsúlyozza, hogy az oktatás az Európai Unióról szóló szerződésben szereplő alapvető jog, hangsúlyozza, hogy a magas színvonalú oktatáshoz való egyenlő hozzáférés biztosítása a társadalom valamennyi tagja számára megoldás a társadalmi kirekesztés ördögi körének megtörésére; úgy véli, hogy a sokszínűség jegyében történő nevelés által jellemzett iskolarendszeren belüli, iskolarendszeren kívüli és informális oktatás a marginalizált közösségek tényleges politikai, gazdasági és társadalmi integrációjának előzetes feltétele; hangsúlyozza, hogy marginalizálódott közösségeknek szóló programokat kell végrehajtani és tevékenységeket kell támogatni az iskola előtti nevelés biztosítása érdekében, támogatva ezzel a formális oktatást, egyúttal lehetőségeket teremtve egyéb oktatási formák nyújtására is, mint az élethosszig való tanulás, különösen a szakmai készségek és az ikt területén, valamint javítani kell a médiához való hozzáférést, többek közt a marginalizált közösségekben élő nők és lányok lehetőségeinek javítása érdekében;

45.

felhívja a tagállamokat és egyéb regionális és helyi hatóságokat, hogy ösztönözzék az ERFA-nak a kkv-k és a szociális vállalkozások támogatására, a marginalizálódott közösségek bevonásával és javára történő felhasználását; rámutat arra, hogy támogatni kell a marginalizálódott közösségeket segítő tevékenységeket a mikrovállalkozásoknak szóló segítség nyújtása és a számukra szükséges feltételek megteremtése érdekében, őrizve ezáltal a vállalkozási formák sokféleségét;

46.

rámutat, hogy több ágazat jelentős átalakuláson fog átesni a közeljövőben, részben az online eszközök és megoldások szélesebb körű elterjedése miatt; rámutat, hogy emiatt az alacsony és közepes képzettségű munkavállalók nyomás alá kerülnek, amit elsősorban a marginalizálódott csoportok tagjai fognak megérezni, mivel jelenleg többnyire ők találnak ilyen jellegű munkát; kiemeli annak fontosságát, hogy mindenki hozzáférjen az új technológiák és ágazatok területén indított képzésekhez és szolgáltatásokhoz, különös tekintettel a digitális ágazat és a zöld gazdaság által különösen a legsebezhetőbb csoportok számára nyújtott lehetőségekre; megjegyzi, hogy a mikro- és kisvállalkozások fontos szerepet játszanak a vidéki területeken lévő munkahelyek fenntartásában, és ezért felszólít, hogy helyezzenek nagyobb hangsúlyt ezen vállalkozások finanszírozáshoz jutásának biztosítására;

47.

rámutat annak jelentőségére, hogy a női vállalkozók és a marginalizált közösségekben tevékenykedő nők bátorításával növeljék az e közösségekben élő nők társadalmi szerepvállalását;

48.

hangsúlyozza, hogy a szociális vállalkozások, a szövetkezetek, a biztosító egyesületek és az alternatív vállalkozások fontos szerepet játszhatnak a marginalizált közösségekben élő nők helyzetének erősítésében; javasolja, hogy a kohéziós alapok, és különösen az Európai Szociális Alap a nemi dimenzió erőteljes figyelembevétele mellett támogassa az e területen történő beruházásokat;

49.

felkéri a Bizottságot, hogy elemezze a kohéziós politikából a GDP alapján történő támogatás meghatározására vonatkozó elosztási kritériumok korlátait, és alkalmazza hatékonyabban a rendelkezésre álló mutatókat– mint pl. az Eurostat jövedelmekre és életkörülményekre vonatkozó közösségi statisztikáját (EU-SILC) –, amelyek képesek feltárni az Unió területén lévő szegénység és társadalmi kiszolgáltatottság övezeteit annak érdekében, hogy az uniós támogatás megfelelőbben célozhassa meg a marginalizálódott közösségeket;

50.

hangsúlyozza, hogy az európai politikai párbeszédben a marginalizálódott közösségek gyakran szándékosan politikai eszközzé válnak, és következésképpen részletesen kell elemezni a strukturális kirekesztést mind a partnerségi megállapodásokban, mind pedig az operatív programokban; felhívja a Bizottságot, hogy adjon koherens, következetes és egyértelmű iránymutatást az Unió által finanszírozott, a marginalizálódott közösségekkel kapcsolatos projektek kidolgozására, végrehajtására és irányítására vonatkozóan, többek között alapos elemzések, a bevált gyakorlatok példái és politikai ajánlások révén, annak biztosítása érdekében, hogy a marginalizált közösségek a következő programozási időszakban is részesüljenek az uniós forrásokból;

51.

szorgalmazza, hogy az európai alapokból finanszírozott, az integrációt és a társadalmi befogadást célzó valamennyi kezdeményezésbe, programba, fellépésbe és finanszírozási megoldásba építsék be a nemi dimenziót és az interszekcionális elemzést, hogy válaszokat lehessen adni a marginalizált közösségekben élő nők sajátos igényeire, továbbá hogy jobb képet lehessen kapni a különböző társadalmi helyzetű és szerepű nők változatos véleményéről és kilátásairól; meggyőződése, hogy a nemi szempontú hatásvizsgálatok (gender impact assessments) és a nemek szempontját érvényesítő költségvetés-tervezés (gender budgeting) hasznos a finanszírozási prioritások, a pénzügyi források elosztása és a finanszírozási programok részletei nőkre gyakorolt hatásának felmérésében; hangsúlyozza a nemek szerint bontott adatok szisztematikus gyűjtésének és rendszeres elemzésének szükségességét;

52.

felkéri a tagállamokat, hogy ajánljanak fel díjat a marginalizálódott közösségeknek az uniós finanszírozás végrehajtásával kapcsolatos integrációja és befogadása iránti példaadó elkötelezettségért; javasolja, hogy ezt a kiemelkedő munkáért járó díjat a tagállamok településeinek vagy régióinak lehetne adományozni;

53.

felkéri a tagállamokat, hogy tegyék lehetővé és ösztönözzék a marginalizálódott csoportok integrációjával foglalkozó települések és városok számára a hálózatépítést; felveti, hogy a polgármesterek éghajlatváltozással foglalkozó szövetsége lehetne példa egy ilyen hálózatra;

54.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

27.10.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 366/42

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződésre,

—

tekintettel az EU-ról és az ENSZ-ről szóló korábbi állásfoglalásaira, különösen az Egyesült Nemzetek Szervezete Közgyűlésének 69. ülésszakáról a Tanácshoz intézett, 2014. április 2-i ajánlására (1) és „Az EU mint globális szereplő: a multilaterális szervezetekben betöltött szerepe” című, 2011. május 11-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel a Tanács 2015. június 22-i, az Egyesült Nemzetek 70. Közgyűlésére vonatkozó, következtetéseire,

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Alapokmányára,

—

tekintettel az ENSZ Közgyűlésének az Európai Uniónak az ENSZ munkájában történő részvételéről szóló határozatára (3), amely feljogosítja az EU-t, hogy felszólaljon a Közgyűlésen, javaslatokat terjesszen elő, és szóbeli módosításokat nyújtson be, amelyek egy tagállam kérdésére szavazásra bocsáthatók, valamint hogy gyakorolja a válaszadáshoz való jogot,

—

tekintettel a Biztonsági Tanács elnökének 2014. február 14-i nyilatkozatára (4), amely elsőként szólt az Uniónak a nemzetközi béke és biztonság fenntartásában betöltött szerepéről;

—

tekintettel a rasszizmus, a faji megkülönböztetés, az idegengyűlölet és az ezekhez társuló intolerancia elleni 2001. évi durbani világkonferencia nyilatkozatára,

—

tekintettel az Európai Parlament Uniós Külső Politikák Főigazgatósága által 2015 márciusában közzétett, „Az Egyesült Nemzetek megreformálása: A jelenlegi helyzet és az előremutató út” című tanulmányára,

—

tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

—

tekintettel a Külügyi Bizottság jelentésére és a Fejlesztési Bizottság, a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság, a Költségvetési Ellenőrző Bizottság, a Kulturális és Oktatási Bizottság, valamint az Alkotmányügyi Bizottság véleményére (A8-0308/2015),

A.

mivel az Európai Unió jövője összekapcsolódik a globális békével, biztonsággal, fejlődéssel és az emberi jogokkal; mivel az Unió előtt álló kihívások globális megoldásokat, a globális problémák pedig uniós fellépést igényelnek;

B.

mivel az Európai Unió külpolitikájának elveit és céljait az Európai Unióról szóló szerződés 21. cikke rögzíti, és e célok szorosan kapcsolódnak az ENSZ céljaihoz; mivel az EUSZ 21. cikke kifejezetten előírja az ENSZ Alapokmánya és a nemzetközi jog elveinek tiszteletben tartását;

C.

mivel az Unió egyedülálló képessége, hogy a diplomáciai, biztonsági, védelmi, gazdasági, fejlesztési és humanitárius eszközök teljes skáláján képes erőforrásokat mozgósítani – az ENSZ Alapokmányában foglalt rendelkezések teljes betartásával; mivel ezeket az eszközöket átfogó megközelítés szerint használja, ami által egyedülálló rugalmassággal tud hatékonyan foglalkozni a legnagyobb biztonsági kihívást jelentő célokkal;

D.

mivel az Unió az ENSZ égisze alatt tevékenyen részt vesz a béke, a biztonság és a haladás előmozdításában közös kül- és biztonságpolitikája (KKBP) és közös biztonság- és védelempolitikája (KBVP) révén;

E.

mivel az Unió védi értékeit, alapvető érdekeit, biztonságát, függetlenségét és integritását, valamint a béke megőrzése, a konfliktusok megelőzése és a nemzetközi biztonság erősítése érdekében cselekszik, összhangban az ENSZ Alapokmányával és az 1975. évi Helsinki Záróokmánnyal, továbbá az 1990-ben elfogadott, az új Európáért létrejött párizsi charta céljaival; mivel az Unió része az ENSZ közös biztonsági rendszerének, a charta VIII. fejezetében szereplő regionális megállapodások egyikeként is;

F.

mivel az Unió a szegénység felszámolásának, a hosszú távú béke és stabilitás előmozdításának és a társadalmi egyenlőtlenségek elleni küzdelem elsődleges céljából támogatja a fejlődő országok fenntartható gazdasági, társadalmi és környezeti fejlődését, valamint humanitárius segítséget nyújt a természeti vagy ember okozta bármely típusú válság sújtotta lakosságnak, országoknak és régióknak;

G.

mivel az Unió vezető szerepet tölt be különböző egymással összefüggő szakpolitikai területeken: kereskedelem, fejlesztés, humanitárius segítségnyújtás, környezet és emberi jogok;

H.

mivel az Unió a környezet minőségének megóvására és javítására irányuló nemzetközi intézkedések és fellépések, valamint a természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodás előmozdítása révén a környezeti fenntarthatóság megvalósításán munkálkodik;

I.

mivel az Unió vezető szerepet játszik a környezeti szakpolitikák terén is, nevezetesen az éghajlatváltozás elleni küzdelemben nem csupán azzal, hogy élen jár az ambiciózus célok kitűzésében, hanem azzal is, hogy a világszintű tárgyalások alkalmával kötelességtudóan állást foglal és kötelezettséget vállal a megállapodások és konkrét, mérhető fellépések mellett;

J.

mivel az Unió a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok és a nemzetközi jog elveinek megerősítése, támogatása és előmozdítása révén erősíti a társadalmi fenntarthatóság és a jó kormányzás alapjait;

K.

mivel a Szerződésekkel összhangban az Unió támogatja az erősebb többoldalú együttműködésen és jó globális kormányzáson alapuló nemzetközi rendszert, és elkötelezett a tényleges multilateralizmus mellett, amelynek középpontjában az ENSZ áll; mivel ez az elkötelezettség abban a meggyőződésben gyökerezik, hogy ha sikeres választ akarunk adni a globális válságokra, kihívásokra és fenyegetésekre, akkor a nemzetközi közösségnek egyetemes jogokon és értékeken alapuló hatékony multilaterális rendszerre van szüksége;

L.

mivel az Unió külpolitikájában a kétoldalú kapcsolatok, valamint az egyes országokkal, országok csoportjaival és más regionális és nemzetközi szervezetekkel világszerte folytatott együttműködés és partnerség kap fő hangsúlyt; mivel az utóbbi évtizedekben különös figyelem irányult az Unió keleti és déli szomszédságával kapcsolatos geopolitikai célokra és problémákra; mivel az Uniónak különleges kapcsolatokat ápol az afrikai országokkal, és fellépéseiben különös figyelmet fordít a bennük felmerülő kihívásokra;

M.

mivel az egyre erősebb globális egymásra utaltság összefüggésében az Uniónak a kétoldalú kapcsolatokban és többoldalú fórumokon egyaránt meg kell erősítenie szerepét;

N.

mivel az Unió részt vesz és fontos szerepet játszik a nemzetközi tárgyalásokban és közvetítésben, különösen az E3+3 és Irán közötti tárgyalásokban és a közel-keleti békefolyamatban;

O.

mivel az Uniónak a világ legnagyobb kereskedelmi blokkjaként fontos szerepe van a két- és többoldalú kereskedelemi egyezmények terén, és aktív kereskedelempolitikai intézkedéseket alakított ki a gazdasági növekedés, a szegénység csökkentése, valamint a környezetvédelem és a természeti erőforrások előmozdítása érdekében;

P.

mivel az Unió és tagállamai nyújtják a legjelentősebb pénzügyi hozzájárulást az ENSZ általános költségvetéséhez, valamint a hivatalos fejlesztési támogatáshoz és a békefenntartó műveletekhez; mivel az uniós fejlesztéspolitika óriási jelentőségű, mivel ténylegesen előmozdítja a szegénység csökkentését és a gazdasági, társadalmi és környezeti fenntarthatóságot, így erősítve a békét és biztonságot; mivel az EU egyedüli nem állam szereplőként több mint 50 többoldalú ENSZ-megállapodás és -egyezmény részes fele;

Q.

mivel az Unió az emberi jogok, az alapvető szabadságjogok, a kulturális értékek és a sokféleség, a demokrácia és a jogállamiság egyik legelkötelezettebb védelmezője és előmozdítója; mivel az ezen elvekre vonatkozó rendelkezések megjelennek az általa kötött valamennyi kétoldalú partnerségben és központi helyet foglalnak el többoldalú kapcsolatok szakpolitikájában; mivel az EU mindig nagyon erőteljesen támogatta a nemzetközi igazságszolgáltatást;

R.

mivel az Unió fontos szerepet játszik az ENSZ által a kölcsönös érdekű területeken végrehajtott műveletek támogatásában, különösen a fegyveres konfliktusokban érintett civilek, elsősorban nők és gyermekek védelme terén;

S.

mivel a nemek közötti egyenlőség az Uniónak a Szerződésekben és az Alapjogi Chartában elismert egyik alapvető értéke; mivel az Unió vállalta, hogy a nemek közötti egyenlőséget beépíti valamennyi tevékenységébe és szakpolitikai területébe, beleértve a külkapcsolati és fejlesztési együttműködési politikát is;

T.

mivel az emberiség közös értékekkel és érdekkel bír; mivel a közös problémák megoldásának és a közös célok és értékek előmozdításának terheit és hasznát méltányos módon kell megosztani;

U.

mivel az ENSZ rendszere a globális kormányzás javításának fő fóruma, és ekként a legjobb fórum az uniós értékek és érdekek előmozdítására;

V.

mivel a második világháborút követően a fő cél a béke és biztonság megőrzése volt; mivel a gazdasági és társadalmi fejlődés és az emberi jogok előmozdítása központi helyet foglal el a chartában; mivel a környezeti kérdések már az 1970-es évek elején felkerültek az ENSZ napirendjére; mivel 1987-ben a „Közös jövőnk” című Brundtland-jelentés a fenntartható fejlődés fogalmát olyan fejlődésként határozta meg, amely a jelen szükségleteit a jövő generáció szükségletei kielégítésére irányuló képességének veszélyeztetése nélkül elégíti ki; mivel az 1992. évi riói konferencia alkalmával a fejlesztési és környezeti szakpolitikákat egyesítették a szegénység hatékony csökkentésének és a fenntartható fejlődés előmozdításának világszintű megvalósítása érdekében;

W.

mivel az ENSZ-rendszer kiterjed az együttműködés összes területére a Biztonsági Tanáccsal együtt, amelynek elsődleges felelőssége a nemzetközi béke és biztonság fenntartása, és amelynek munkáját segédszervek és tanácsadó testületek segítik;

X.

mivel az ENSZ-rendszernek 19 szakosított intézménye van, köztük a FAO, IFAD, ILO, IMF, UNESCO, UNIDO, WHO és a Világbank-csoport, valamint 11 alapja és programja, köztük az UNCTAD, UNDP, UNEP, UNFPA, UNHCR, UNICEF, UN Women és a WFP (5), továbbá 9 funkcionális bizottsága, 5 regionális bizottsága és számos hasonló testülete; mivel más szervezetek, például a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szintén kapcsolódik az ENSZ-rendszerhez;

Y.

mivel az említett intézmények, alapok, programok és bizottságok nagy része a Gazdasági és Szociális Tanács és az ENSZ-közgyűlés égisze alatt működik, közülük néhány pedig jelentést is tesz nekik;

Z.

mivel az Unió és tagállamai alapvető szerepet játszanak az ENSZ elveinek és céljainak előmozdításában és az emberiség közös problémáinak megoldásában; mivel egyrészt Európának globális partnerekre van szüksége saját problémáinak megoldásához olyan területeken, mint a biztonság, környezetvédelem, az emberi jogok, migráció, a menedékjog garantálása és pénzügyi instabilitás;

AA.

mivel a szomszédaival szemben az Unióra kiemelt felelősség hárul a béke fenntartása, a fejlesztés és az emberi jogok tekintetében;

AB.

mivel döntő fontosságú, hogy az ENSZ keretében tett fellépések tiszteletben tartsák a nemzetközi jogot; mivel az ENSZ-megbízatás keretében elkövetett bűncselekmények rendkívül károsak a szervezet hitelességére, és nem maradhatnak büntetlenül;

AC.

mivel az országok földrajzi térségekre oszlanak, ami gyakran ahhoz vezet, hogy csoportokban szavaznak; mivel olyan államok is rendszeresen megsértik az emberi jogokat, amelyek az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának tagjai, és ezzel aláássák az egész Emberi Jogi Tanács eredményességét és hitelességét;

AD.

mivel Irakban és Szíriában az ISIS/Dáis arra használja fel a vallási és kulturális helyek kifosztását és a műkincsek csempészetét, hogy elősegítse az ISIS/Dáis terrorista tevékenységeinek finanszírozását; mivel az UNESCO-nak és a kulturális javak illegális importjának, exportjának és tulajdonjog-átruházásának megakadályozását és megelőzését szolgáló eszközökről szóló egyezményének központi szerepet kell játszania a szíriai és iraki kulturális örökség vészhelyzetbeli védelmének biztosításában;

AE.

mivel az EU és az ENSZ szorosan együttműködik a legkényesebb válsághelyzetekben, különösen a Közel-Keleten és Észak-Afrikában; mivel tovább kell fokozni erőfeszítéseiket e válságok békés politikai rendezése érdekében;

AF.

mivel 2015-ben az ENSZ Közgyűlés napirendjén szerepel az Internetirányítási Fórum megbízatásának megújításáról folytatandó vitát és döntés; mivel a Parlament felhívta az ENSZ Közgyűlését, hogy újítsa meg az Internetirányítási Fórum megbízatását, és erősítse meg erőforrásait, valamint az internetirányítás több érdekelt felet összefogó modelljét;

1.

emlékeztet arra, hogy az Unió és tagállamai az EUSZ 21. cikkének (1) bekezdésében rögzítettek szerint magukénak vallják az ENSZ Alapokmányának értékeit és elveit, és az Unió külső fellépésén keresztül döntő szerepük van ezen elvek és az ENSZ céljainak előmozdításában; úgy véli, hogy az Uniónak globális partnerekre van szüksége külpolitikai céljainak sikeres eléréséhez, nevezetesen a béke és biztonság, a terrorizmus, a szervezett bűnözés, a regionális konfliktusok, az államkudarcok és a tömegpusztító fegyverek terjedésének megakadályozása terén;

2.

úgy véli, hogy az Unió biztonsági környezete a nagyszámú elhúzódó vagy újonnan felmerülő biztonsági kihívás miatt egyre bizonytalanabbá és ingatagabbá válik; úgy véli, hogy a kelet-ukrajnai konfliktus, a szíriai és iraki konfliktusok, valamint ezzel egyidejűleg az ISIS terrorszervezet erősödése, a líbiai válság és az Afrikában (elsősorban a Száhel-övezetben, Líbiában és Északkelet-Afrikában) tapasztalható terrorizmus veszélye súlyos globális fenyegetések, amelyek globális válaszokat igényelnek; úgy véli, hogy az EU önmaga nem tudja kezelni ezeket a fenyegetéseket, és nemzetközi partnerek támogatására van szüksége;

3.

üdvözli, hogy az Unió és tagállamai különböző módokon és formákban aktívan részt vállalnak az ENSZ-rendszer munkájában és közreműködnek benne, amit láthatóbbá kellene tenni;

4.

örömmel állapítja meg azt is, hogy az Unió szerte a világon jelentős mértékben hozzájárul a fejlesztési és humanitárius segélyekhez; emlékeztet arra, hogy az Unió és tagállamai együttesen a világ legnagyobb adományozói a fejlesztési és humanitárius segélyek terén;

5.

emlékeztet arra, hogy az Unió valódi nemzetközi szereplővé vált, és hogy ennek megfelelően kiemelt megfigyelői státusza van az ENSZ-ben, a fő csoportok képviselői között, az egyes államok előtt jogosult felszólalni az ENSZ Közgyűlésének ülésein tartott vitákban, és javaslatokat és módosításokat nyújthat be, továbbá jogosult válaszolni, napirendi pontokat javasolni, és dokumentumokat köröztetni;

6.

emlékeztet arra is, hogy az ENSZ keretében az Uniót több szereplő képviseli: az Európai Tanács elnöke, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, az Európai Bizottság és az uniós küldöttségek, valamint a 28 tagállam, amelyek közül kettő (Franciaország és az Egyesült Királyság) vétójoggal rendelkező állandó tagja az ENSZ Biztonsági Tanácsának (ENSZ BT); ragaszkodik ahhoz, hogy a Szerződés értelmében az uniós tagállamok kötelesek legyenek összehangolni fellépéseiket valamennyi nemzetközi fórumon;

7.

meggyőződése, hogy a Szerződésbe foglalt külpolitikai célok jobb megvalósítása érdekében az Uniónak törekednie kell az ENSZ-rendszeren belüli globális kormányzás megerősítésére és saját és tagállamai befolyásának növelésére ugyanezen a rendszeren belül; emlékeztet az Unió azon kötelezettségvállalására, hogy tevőlegesen támogatja az ENSZ-rendszer átfogó reformját e rendszer legitimitásának, regionális képviseletének, átláthatóságának, elszámoltathatóságának és napjaink összetett, sokrétű kihívásaira való reagálási képességének erősítése érdekében; különösen hangsúlyozza a Közgyűlés munkája felélesztésének fontosságát;

8.

hangsúlyozza, hogy a Közgyűlésben az Uniónak nagyobb láthatóságot és politikai befolyást maga után vonó, megerősített szerepet kell játszania, lehetővé téve, hogy a Közgyűlés fent említett 2011. május 3-i határozatával összhangban jobban végrehajtsa nemzetközi kötelezettségeit;

9.

megismétli, hogy támogatja az ENSZ-rendszeren belül a parlamentek és regionális közgyűlések szerepét;

10.

felhívja a Biztonsági Tanács tagjait, hogy a Közgyűléssel szoros együttműködésben vizsgálják felül az ENSZ-főtitkár kiválasztásának átláthatatlan eljárását, és biztosítsák, hogy nők és férfiak egyenlő eséllyel indulhassanak e tisztségért; felhívja az ENSZ szerveit, nevezetesen a Biztonsági Tanácsot, hogy fordítson kellő figyelmet a nemek közötti egyenlőség általános érvényesítésére az ENSZ-ben, felhívja továbbá az uniós tagállamokat, hogy járjanak élen ebben az erőfeszítésben és támogassák a női jelölteket; kifejezi abbéli kívánságát, hogy nőt válasszanak az ENSZ következő főtitkárának; felhívja az EU-t, hogy támogassa a nemek közötti egyenlőségért és a nők társadalmi szerepvállalásának növeléséért létrehozott ENSZ-szervezetet (UN Women) abban, hogy figyelembe vegyék a nemi identitáson és nemi önkifejezésen alapuló megkülönböztetést;

11.

hangsúlyozza az ENSZ Közgyűlésének 70. ülésszakára kidolgozott jelenlegi uniós prioritásokat, melyek megismétlik az Unió hosszú ideje fennálló, arra irányuló követelését, hogy az ENSZ-nek egyszerűsítenie kellene rendszereit, költségvetését és munkamódszereit, és nem lenne szabad húzódoznia az olyan nehéz kérdésektől, mint amilyen a Biztonsági Tanács reformja;

12.

hangsúlyozza, hogy az összes tagország kormányát képviselő Közgyűlésnek rendelkeznie kell azokkal a módokkal és eszközökkel, amelyekkel lehetséges az ENSZ-rendszer irányítása és összes tevékenységének koordinációja;

13.

meggyőződése, hogy a Biztonsági Tanács reformokra szorul annak érdekében, hogy jobban tükrözze az új világhelyzetet, és hatékonyabban foglalkozhasson a jelen és a jövő biztonsági kihívásaival; arra ösztönzi az ENSZ Biztonsági Tanácsának vétójoggal rendelkező országait, hogy népirtás és emberiesség elleni bűncselekmények esetében ne éljenek vétójogukkal;

14.

emlékeztet – az Uniónak a világ béke- és biztonsági architektúrájához való hozzájárulása és a Lisszaboni Szerződésnek az európai külpolitika erősítésére irányuló célkitűzése alapján – az Unió azon hosszú távú céljára, hogy helyet kapjon a kibővített Biztonsági Tanácsban, és megismétli felhívását, hogy kezdeményezzenek európai szintű vitát a Biztonsági Tanács reformjáról; ismételten felhívja az alelnököt/főképviselőt, hogy törekedjen közös uniós álláspont kialakítására a Biztonsági Tanács hatáskörébe tartozó kérdésekben, és javítsa azokat a meglévő együttműködési mechanizmusokat, melyek célja, hogy a Biztonsági Tanácsban ülésező uniós tagállamok az Unió közös álláspontját védjék e fórumon; emlékeztet arra, hogy az EUSZ 34. cikke értelmében az ENSZ BT uniós tagállamainak tájékoztatniuk kell a többi tagállamot és a főképviselőt, és védelmezniük kell az Unió álláspontjait és érdekeit; emlékeztet arra is, hogy ha az Unió meghatározott állásponttal rendelkezik az ENSZ BT egyik napirendi pontját illetően, az említett tagállamoknak kérniük kell, hogy a főképviselőt az Unió álláspontjának ismertetése céljából hívják meg;

15.

emlékeztet arra, hogy az ENSZ Alapokmányának VIII. fejezete támogatja a regionális és szubregionális szervezetek szerepének növelését az ENSZ-en belül, és felhívja az Uniót és az EBESZ-t, hogy törekedjen saját szervezetei és más regionális szervezetek jobb bevonására a globális kormányzásba;

16.

úgy véli, hogy az ENSZ-szel folytatott további együttműködés révén az Uniónak több hasznot kellene húznia az ENSZ szakosított intézményeivel, alapjaival és bizottságaival folytatott partnerségekből; felhív az uniós koordináció megerősítésére e szervek vezető testületeiben annak biztosítása érdekében, hogy az Unió egységes álláspontot képviseljen;

17.

hangsúlyozza, hogy ezek mellett az ENSZ-en belül végrehajtandó reformok mellett az uniós külpolitikai célok, köztük az alapvető értékek előmozdítása jobb megvalósításának előfeltétele a két- és többoldalú külső szakpolitika különböző dimenzióinak hatékonyabb összehangolása; megismétli arra vonatkozó felhívását, hogy az uniós fellépésnek és a többoldalú fórumokon és a helyszínen nyújtott uniós támogatásnak nagyobb láthatóságot kell szerezni;

18.

felhívja az EU-t, hogy hatékonyabban hangolja össze a humanitárius segélyek terén, például az ECHO-n keresztül végzett munkáját az ENSZ megfelelő ügynökségeivel, hogy korlátozott erőforrások mellett optimális hatékonyságot érjen el, és elkerülje a szükségtelen átfedéseket;

19.

felhívja az érintett uniós és ENSZ-intézményeket, hogy maradéktalanul tartsák tiszteletben és hajtsák végre a finanszírozási és igazgatási keretegyezményt (FAFA); felkéri a Bizottságot, hogy tegyen jelentést a Parlamentnek a finanszírozási és igazgatási keretegyezmény végrehajtásáról és a kapcsolódó iránymutatásokról, valamint azonosítsa a javítandó területeket, illetve tegyen javaslatokat e tekintetben;

20.

hangsúlyozza az Unió ás az UNDP közötti, segélyhatékonysággal kapcsolatos együttműködést; hangsúlyozza a hatékony fejlesztési együttműködésre irányuló globális partnerség melletti elkötelezettséget, valamint minden államot és magánszektorbeli szereplőt arra ösztönöz, hogy kötelezzék el magukat e partnerség mellett;

21.

úgy véli, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága nagyon sikeresen járult hozzá ahhoz a fejlődéséhez, amit Európa az emberi jogok tiszteletben tartása terén ért el, és ez példaként szolgálhat más régiók számára;

22.

felhív a megelőző és korai figyelmeztető eszközök fejlesztésére és az ENSZ közvetítési képességeinek további javítására, a béketeremtő és békefenntartó műveletekre vonatkozó koherens és megvalósítható megbízatásokkal, amelyek emberi jogi elemet és egyértelmű kivonulási stratégiákat is tartalmaznak; arra ösztönzi az uniós tagállamokat, hogy nyújtsanak jelentősebb támogatást a béketeremtő és békefenntartó műveletekhez, és felhívja az EU-t, hogy fokozza közvetítési erőfeszítéseit a konfliktusrendezésben; tekintettel a néhány szélsőséges és terrorista csoport által a közelmúltban elkövetett atrocitásokra és az emberi jogok megsértésére, valamint a folytatódó szexuális erőszakra a konfliktusokban, beleértve a nemi erőszak háborús fegyverként való bevetését is; arra ösztönzi a Biztonsági Tanácsot, hogy – a védelmi felelősség elvével összhangban – határozzon meg ambiciózus eszközöket az efféle atrocitások hatékony megelőzése és a jogállamiság és a nemzetközi humanitárius jog támogatása érdekében, és ösztönözze az ENSZ tagországait az emberkereskedelem elleni küzdelemre, valamint a terrorista csoportok toborzása és finanszírozása elleni szigorú fellépésre azzal, hogy megakadályozzák és megtiltják a terrorista harcosok toborzását, szervezését, szállítását és felfegyverzését, valamint utazásuk és tevékenységeik finanszírozását;

23.

felszólítja az Uniót, hogy támogassa a békeműveletek felülvizsgálata, az ENSZ békeépítési struktúrája és az ENSZ BT nőkről, békéről és biztonságról szóló 1325. számú határozata közötti koherencia, szinergiák és kiegészítő jelleg megerősítését; hangsúlyozza a nők mint aktív szereplők egyenlő és teljes körű részvételének jelentőségét a konfliktusok megelőzésében és rendezésében, a béketárgyalásokon, a békeépítésben, a békefenntartásban, a humanitárius reagálásban és a konfliktust követő újjáépítés során; ebben az összefüggésben üdvözli, hogy a Bizottság felülvizsgálta humanitárius segélyezési politikáját, amely immár rögzíti, hogy a nemzetközi humanitárius jog és/vagy a nemzetközi emberi jogi normák szerint indokolt lehet a biztonságos abortusz lehetőségének biztosítása a háborúban elkövetett nemi erőszak áldozatai számára;

24.

ösztönzi az Uniót, hogy mozdítsa elő a humánbiztonság koncepciójának tágabb meghatározását, szorosabban összekapcsolva azt az emberi jogokkal, a nemek közötti egyenlőséggel és a humán fejlődéssel;

25.

meggyőződése, hogy az Uniónak határozottan és elkötelezetten támogatnia kell a Nemzetközi Büntetőbíróságot, különösen az ENSZ-szel és a Biztonsági Tanáccsal való kapcsolatok erősítése és kiterjesztése révén, és a Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútumának kampalai módosításainak gyors ratifikációja révén, amely módosítások meghatározzák az agresszió bűntettét; emlékeztet arra, hogy az elkövetők bíróság elé állítása maguknak az államoknak az elsődleges felelőssége, és támogatja az NBB joghatóságát, amennyiben a tagállamok nem képesek vagy nem hajlandók valóban kivizsgálni a nemzetközi közösség számára legsúlyosabb bűncselekményeket;

26.

támogatja az Unió és az ENSZ közötti operatív együttműködést a válságkezelés terén, ami azt is magában foglalja, hogy az Unió együtt dolgozik az ENSZ-szel mind az elemzések megosztásán (hogy közös elemzést készítsenek), mind pedig a béke- és biztonsági műveletek tervezésén (az operatív szempontok elősegítése érdekében);

27.

úgy véli, hogy többet kell tenni annak biztosítása érdekében, hogy az ENSZ tagállamai eleget tegyenek a humanitárius segítségnyújtással kapcsolatos ígéreteiknek, mégpedig azzal, hogy rendszeresen áttekintést tesznek közzé kötelezettségeik betartásáról;

28.

üdvözli, hogy az Unió elkötelezett a fegyverkereskedelemmel kapcsolatos nagyobb felelősségvállalás és átláthatóság mellett, és támogatja a Fegyverkereskedelmi Szerződés egyetemessé tételének és teljes körű végrehajtásának előmozdítását, valamint a részes államok első konferenciája eredményeinek végrehajtását; felkéri az Uniót, hogy továbbra is mozdítsa elő az atomsorompó-szerződést mint a globális atomsorompó-rendszer sarokkövét, amely az atomsorompó-szerződés VI. cikkével összhangban a nukleáris fegyverek leszerelésének alapja; kéri továbbá az EU-t, hogy tegyen lépéseket a globális leszerelés felé;

29.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az Unió továbbra is aktívan előmozdítsa az egyenlőséget és a megkülönböztetésmentességet; üdvözli az ENSZ Biztonsági Tanácsának az LMBTI-jogokról tartott első ülését, amelyre 2015. augusztus 24-én került sor, és amely elítélte LMBTI-személyek ellen a Közel-Keleten az ISIS által elkövetett támadásokat és gyilkosságokat; ösztönzi a Biztonsági Tanácsot, hogy továbbra is vegye számba az LMBTI-jogok megsértését;

30.

emlékeztet arra, hogy az Unió álláspontja a halálbüntetéssel szembeni zéró tolerancia; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az EU továbbra is támogassa a halálbüntetéssel kapcsolatos moratóriumot;

31.

meggyőződése, hogy az ENSZ-rendszer gazdasági és társadalmi dimenzióját határozottan meg kell erősíteni annak biztosításával, hogy az ENSZ-szervek megerősítsék politikai irányultságukat és az egymás között folytatott együttműködést, valamint a rendelkezésre álló erőforrások hatékonyabb felhasználásával; meggyőződése, hogy ezt az ENSZ Alapokmánya szerint e területen illetékes fő szerv, a Gazdasági és Szociális Tanács strukturális és funkcionális reformja révén kell megvalósítani; felhívja az uniós intézményeket és a tagállamokat, hogy vegyék fontolóra szerepük megerősítését a Gazdasági és Szociális Tanácsban úgy, hogy ez utóbbit fenntartható fejlődési tanáccsá alakítják át;

32.

üdvözli a fenntartható fejlődéssel foglalkozó magas szintű politikai fórum (HLPF) létrehozását, amelynek az a szerepe, hogy politikai vezetést, iránymutatást és ajánlásokat adjon a fenntartható fejlődés három (társadalmi, gazdasági és környezeti) pilléréről; meggyőződése, hogy a HLPF-nek fő döntéshozó szervvé kell válnia minden fenntartható fejlődéssel kapcsolatos szakpolitikában, biztosítva a szükségletek összehangolt és hatékony értékelését, valamint a 2015 utáni fenntartható fejlesztési keretre vonatkozó szükséges ütemtervek, határozatok és kötelező intézkedések elfogadását; ragaszkodik ahhoz, hogy szükség van a 2015. szeptemberi ENSZ-csúcsértekezlet által elfogadott fenntartható fejlesztési célok eredményes végrehajtására;

33.

meggyőződése – a menekültekkel és migránsokkal kapcsolatos, rengeteg emberi szenvedést okozó humanitárius válság tükrében, és tekintetbe véve, hogy a származási országok fenntartható fejlesztése nyújtana végső megoldást a humanitárius válságra –, hogy az e problémában érintett összes ügynökség munkáját koordinálni kellene;

34.

úgy véli, hogy a menekültekhez kapcsolódó humanitárius válság által támasztott kihívások olyan kérdések, amelyeket átfogó módon, az EU-n belüli szolidaritás szellemében, az ENSZ-szel és annak ügynökségeivel szorosan együttműködve kell kezelni;

35.

felhívja az Uniót és az ENSZ-t, hogy fokozzák erőfeszítéseiket annak érdekében, hogy ambiciózus és jogilag kötelező erejű megállapodás szülessen az ENSZ 2015. évi párizsi Éghajlat-változási Konferenciáján, és biztosítsák a COP21 gyors végrehajtását;

36.

véleménye szerint a Világbank-csoport, a Nemzetközi Valutaalap és a Kereskedelmi Világszervezet munkáját is az ENSZ-rendszer részeként kellene koordinálni, jelenlegi döntéshozatali struktúrájuk megtartása mellett, annak biztosítása érdekében, hogy az egyes döntéseket meghozzák, és az intézkedéseket elszámoltatható, eredményes és koherens módon hajtsák végre;

37.

támogatja az arra irányuló célt, hogy többoldalú szinten egy új beruházásvédelmi rendszert hozzanak létre, amelyen belül tiszteletben tartják a nemzeti bíróságok joghatóságát, és arra kéri a Bizottságot, hogy a beruházási megállapodások szövegének kidolgozásához ezt a célt építse be tárgyalási menetrendjébe; úgy véli, hogy amennyiben létre kell hozni egy befektetési vitákat rendező állandó nemzetközi bíróságot, annak az ENSZ rendszerében kell helyet kapnia, és a bíróság hatálya alá tartozók jogain és kötelezettségein kell alapulnia, hangsúlyt helyezve a multinacionális vállalatokra vonatkozó OECD-iránymutatásokra és az üzleti vállalkozások emberi jogi felelősségére vonatkozó ENSZ-irányelvekre; úgy véli, hogy az ENSZ rendszere hasznos mintákkal szolgál egy ilyen rendszerhez, különösen a finanszírozással kapcsolatos kérdéseket illetően;

38.

úgy véli, hogy a dohai fejlesztési forduló következtetéseit meg kell valósítani, és meggyőződése, hogy az ENSZ élhet kivételes helyzetével annak biztosítására, hogy a fejlődő országok szempontjából sikerrel záruljanak ezek a tárgyalások; úgy véli, hogy e tekintetben az ENSZ-nek együttműködést kell folytatnia a Kereskedelmi Világszervezettel (WTO), továbbá tanácsadást és iránymutatást kell nyújtania a fejlődő országok számára a kereskedelem és a beruházásokra vonatkozó, az Unió mint kulcsszereplő bevonásával megvalósuló stratégia előmozdítása érdekében;

39.

tisztában van az ENSZ üzleti és emberi jogokra vonatkozó irányadó elvei (UNGP-k) megerősítésének és végrehajtásának szükségességével; felszólítja az Európai Uniót, hogy járuljon hozzá az emberi jogokkal és a transznacionális vállalatokkal foglalkozó kormányközi munkacsoport munkájának sikeréhez;

40.

meggyőződése, hogy az ENSZ-nek fokoznia kell fellépését az emberek jólétével kapcsolatos ügyekben is; úgy véli, hogy ezek között szerepelhetne a kulturális fenntarthatóság és a kulturális kifejezések sokszínűségének védelme és előmozdítása az oktatás, az idegenforgalom, a kulturális diplomácia, a kulturális örökség védelme, a kreatív ágazat és a tudományos kutatás szakpolitika-alkotásba történő bevonása révén;

41.

azt ajánlja, hogy humanitárius válsághelyzetek, fegyveres konfliktusok és természeti katasztrófák esetén az Unió és az ENSZ között biztosítsák az együttműködést a vészhelyzetek idején történő oktatásra irányuló programok tekintetében azáltal, hogy továbbra is támogatják az olyan programokat, mint az UNICEF „Oktatás vészhelyzetben” és „Válság utáni átmenet” programja, az UNHCR menekülttáborokban bevezetett „Minőségi oktatás” programja és az UNRWA oktatással kapcsolatos munkája;

42.

üdvözli e tekintetben, hogy a 2014-ben kinevezett Bizottság munkáját tematikus alapon szervezik, és a főképviselő/alelnök kapta az Unió külpolitikája koordinációjának megerősített feladatát, az egyéb uniós intézményekkel szoros együttműködésben; hangsúlyozza, hogy a globális dimenziót tartalmazó szakpolitikáknak e tematikus klaszter középpontjában kell állniuk;

43.

felhívja a főképviselőt/alelnököt, hogy KKBP-ről szóló éves jelentésébe foglaljon bele egy átfogó részt az uniós globális külpolitikai célok előmozdításáról;

44.

véleménye szerint az Európai Parlamentnek képesnek kell lennie arra, hogy a Bizottsághoz hasonlóan átfogó és mélyreható módon nézzen szembe a globális kihívásokkal, és ennek megfelelően szervezze munkáját; arra ösztönzi a Parlament valamennyi bizottságát, amelyek hatáskörébe külső vagy globális dimenziójú szakpolitika tartozik, hogy a főképviselő/alelnök jelentésének megfelelő részéről szóló véleményüket küldjék el az e jelentésért felelős Külügyi Bizottságnak;

45.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, az Európai Külügyi Szolgálatnak, az ENSZ Közgyűlésének és az ENSZ főtitkárának.

27.10.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 366/51

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 4. és 13. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 107., 108., 113., 115., 116., 175. és 208. cikkére,

—

tekintettel az egy feltételes adómegállapításokkal és jellegükben vagy hatásukban hasonló egyéb intézkedésekkel foglalkozó különbizottság felállításáról, annak hatásköreiről, létszámáról és megbízatásának időtartamáról szóló, 2015. február 12-i határozatára (1),

—

tekintettel az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (ICIJ) által a luxemburgi feltételes adómegállapításokról és más káros gyakorlatokról nyilvánosságra hozott tényekre, amelyek „LuxLeaks” néven váltak ismertté,

—

tekintettel a G7-, G8- és G20-csoport nemzetközi adóügyi kérdésekkel foglalkozó csúcstalálkozóinak, különösen a 2015. június 7–8-i elmaui csúcstalálkozó, a 2014. november 15–16-i brisbane-i csúcstalálkozó, a 2013. szeptember 5–6-i szentpétervári csúcstalálkozó, a 2013. június 17–18-i Lough Erne-i csúcstalálkozó és a 2009. szeptember 24–25-i pittsburghi csúcstalálkozó eredményeire,

—

tekintettel a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) „A káros adóverseny: Egyre sürgetőbb globális probléma” című 1998-as jelentésére,

—

tekintettel az OECD „Az adóalap-erózió és a nyereségátcsoportosítás kezelése” (Addressing Base Erosion and Profit Shifting – BEPS) című 2013-as jelentésére, valamint az OECD BEPS cselekvési tervére és későbbi kiadványaira,

—

tekintettel az Európai Tanács következő következtetéseire: a közös konszolidált társasági adóalapról szóló, 2013. március 14-i következtetésekre, az adóztatásról szóló, 2013. május 22-i következtetésekre, az automatikus információcseréről szóló, 2014. december 18-i következtetésekre, az adóalap-erózióról és nyereségátcsoportosításról (BEPS), a globális szintű automatikus információcseréről és a káros adózási gyakorlatokról szóló, 2014. december 18-i következtetésekre, valamint az adókijátszásról szóló, 2014. június 27-i következtetésekre,

—

tekintettel a Gazdasági és Pénzügyi Tanács (ECOFIN Tanács) következtetéseire és az egyes adóügyi kérdésekről az Európai Tanácsnak készített, 2015. június 22-i ECOFIN-jelentésre,

—

tekintettel a magatartási kódexszel foglalkozó csoportnak a magatartási kódexről (vállalkozások adóztatása) szóló, a Tanács részére hathavonta készített jelentéseire,

—

tekintettel a közigazgatási együttműködésről szóló irányelvre (2), a kamat- és jogdíjbevételekről szóló irányelvre (3), valamint a Bizottság ezek módosítására irányuló legújabb jogalkotási javaslataira,

—

tekintettel a különböző tagállamok anya- és leányvállalatai esetében alkalmazandó adóztatás közös rendszeréről szóló, 1990. július 23-i 90/435/EGK tanácsi irányelvre (4) (az anya- és leányvállalatokról szóló irányelv), amelyet legutóbb 2015-ben módosítottak,

—

tekintettel az éves és összevont (konszolidált) éves beszámolók jog szerinti könyvvizsgálatáról szóló 2006/43/EK irányelv módosításáról szóló, 2014. április 16-i 2014/56/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (5),

—

tekintettel az EUMSZ 108. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1999. március 22-i 659/1999/EK tanácsi rendeletre (6),

—

tekintettel a tagállamok illetékes hatóságainak a közvetlen adózás és a biztosítási díjak adózása területén történő kölcsönös segítségnyújtásáról szóló, 1977. december 19-i 77/799/EGK tanácsi irányelvre (7),

—

tekintettel a pénzügyi rendszerek pénzmosás vagy terrorizmusfinanszírozás céljára való felhasználásának megelőzéséről, a 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 2005/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv és a 2006/70/EK bizottsági irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2015. május 20-i (EU) 2015/849 európai parlamenti és tanácsi irányelvre (8),

—

tekintettel az EU közös transzferár-képzési fórumának a viták elkerülése és rendezése területén végzett munkájáról és az EU-n belüli előzetes árképzési megállapodásokkal kapcsolatos iránymutatásokról szóló, a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak címzett, 2007. február 26-i bizottsági közleményre (COM(2007)0071),

—

tekintettel az állami támogatási szabályoknak a vállalkozások közvetlen adóztatásával kapcsolatos intézkedésekre történő alkalmazásáról szóló, 1998. december 10-i bizottsági közleményre (9),

—

tekintettel a „Méltányos és hatékony társaságiadó-rendszer az Európai Unióban: 5 fő cselekvési terület” című, 2015. június 17-i bizottsági közleményre (COM(2015)0302),

—

tekintettel a Bizottságnak az adócsalás és az adókikerülés elleni küzdelmet szolgáló adózási átláthatóságról szóló 2015. március 18-i közleményére (COM(2015)0136),

—

tekintettel a „Cselekvési terv az adócsalás és az adókikerülés elleni küzdelem megerősítésére” című, 2012. december 6-i bizottsági közleményre (COM(2012)0722),

—

tekintettel az agresszív adótervezésről szóló 2012. december 6-i bizottsági ajánlásra (C(2012)8806),

—

tekintettel a jó adóügyi kormányzásra vonatkozó minimumkövetelmények harmadik országok általi teljesítésének ösztönzésére irányuló intézkedésekről szóló 2012. december 6-i bizottsági ajánlásra (C(2012)8805),

—

tekintettel az adócsalás és az adókikerülés elleni küzdelem megerősítését célzó, többek között harmadik országok viszonylatában hozandó konkrét intézkedésekről szóló 2012. június 27-i bizottsági közleményre (COM(2012)0351),

—

tekintettel a közös konszolidált társaságiadó-alapról (KKTA) szóló tanácsi irányelvre irányuló 2011-es bizottsági javaslatra (COM(2011)0121), és a Parlament arra vonatkozó, 2012. április 19-i állásfoglalására (10),

—

tekintettel „A vállalati társadalmi felelősségvállalásra vonatkozó megújult uniós stratégia (2011–2014)” című, 2011. október 25-i bizottsági közleményre (COM(2011)0681),

—

tekintettel a vállalkozások adózásával kapcsolatos magatartási kódexről szóló, a Tanács és a tagállamok kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői által 1997. december 1-jén elfogadott állásfoglalásra (11), valamint a magatartási kódexszel (vállalkozások adózása) foglalkozó csoport Tanácsnak készített rendszeres jelentéseire,

—

tekintettel az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága által elfogadott, a visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló, 2014. április 30-i ajánlásra,

—

tekintettel az 1999-es magatartási kódexszel foglalkozó csoport jelentésének, a Primarolo-jelentésnek (SN 4901/99) a 26. bekezdésében említett igazgatási gyakorlatokról szóló, a Simmons & Simmons által készített 1999-es jelentésre, és e jelentés 2009-es frissített változatára,

—

tekintettel a 2007/36/EK irányelvnek a hosszú távú részvényesi szerepvállalás ösztönzése, valamint a 2013/34/EU irányelvnek a vállalatirányítási nyilatkozat egyes elemei tekintetében történő módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslathoz a Parlament által 2015. július 8-án elfogadott módosításokra (12),

—

tekintettel az adókikerülésről és az adócsalásról mint a fejlődő országok kormányzása, szociális védelme és fejlődése számára jelentett kihívásról szóló, 2015. július 8-i állásfoglalására (13),

—

tekintettel az adózásról szóló éves jelentésről elfogadott, 2015. március 25-i állásfoglalására (14),

—

tekintettel az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelméről – a csalás elleni küzdelemről szóló 2013. évi éves jelentésről szóló, 2015. március 11-i állásfoglalására (15),

—

tekintettel a szervezett bűnözés, a korrupció és a pénzmosás problémájáról szóló, 2013. október 23-i állásfoglalására (16),

—

tekintettel az adócsalás, az adóelkerülés és az adóparadicsomok elleni küzdelemről szóló 2013. május 21-i állásfoglalására (17),

—

tekintettel az adócsalás és az adókijátszás elleni küzdelem terén teendő konkrét lépésekre irányuló felhívásról szóló, 2012. április 19-i állásfoglalására (18),

—

tekintettel az „Adók és a fejlesztés – Együttműködés a fejlődő országokkal a jó adóügyi kormányzás előmozdítása terén” című, 2011. március 8-i állásfoglalására (19),

—

tekintettel a jó kormányzás adóügyek terén történő előmozdításáról szóló, 2010. február 10-i állásfoglalására (20),

—

tekintettel a nemzeti parlamentekben, különösen az Egyesült Királyság parlamentjének alsóházában (House of Commons), az Egyesült Államok szenátusában (Senate) és a francia nemzetgyűlésben (Assemblée nationale) ugyanebben a témában tartott különféle parlamenti meghallgatásokra és azt követő jelentésekre,

—

tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

—

tekintettel a feltételes adómegállapításokkal és jellegükben vagy hatásukban hasonló egyéb intézkedésekkel foglalkozó különbizottság jelentésére (A8-0317/2015),

A.

mivel a 2014. november 5-én, az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciumának köszönhetően kitört Luxleaks-botrány – amelynek során mintegy 28 000 oldalnyi, a luxemburgi adóigazgatás és több mint 300 multinacionális vállalat között a 2002 és 2010 közötti időszakban létrejött, 500-nál több magánjellegű adómegállapodást rögzítő bizalmas dokumentum került nyilvánosságra – fényt derített a drasztikus mértékű adókedvezmények megszerzése céljából kialakított, bonyolult pénzügyi struktúrákkal jellemzett titkos egyezségek alkalmazásának elterjedtségére; mivel az üzletvitelük során sok százmillió eurót kezelő luxemburgi leányvállalatok sok esetben alig vannak jelen Luxemburgban, és ott elenyésző gazdasági tevékenységet folytatnak;

B.

mivel már legalább évtizedek óta ismertek a társaságiadóalap-erózióval és az agresszív adótervezési gyakorlatokkal kapcsolatos problémák, és azóta tart e problémák nemzetközi szintű vizsgálata; mivel a LuxLeaks ráirányította a közvélemény és a média figyelmét e problémákra azáltal, hogy egy konkrét tagállamban számviteli cégek által elősegített, megkérdőjelezhető adózási gyakorlatokat tárt fel; mivel a Bizottság vizsgálataiból és a Parlament által a különbizottsága útján elvégzett munkából az derül ki, hogy nem elszigetelt esetről van szó, hanem egy Európában és azon túl is elterjedt gyakorlat, hogy egyes vállalatok teljes adókötelezettségének csökkentését eredményező adózási intézkedéseket hoznak, hogy mesterségesen kiszélesítsék a nemzeti adóalapot más országok kárára, amelyek közül néhányban megszorításokat vezettek be;

C.

mivel ezek a magatartások, amelyeknek eredményeképpen gyakran elválik az értékteremtés helye és a nyereség megadóztatásának helye, nem korlátozódnak a feltételes adómegállapításokra, hanem az EU-n belüli és kívüli nemzeti adóigazgatások által végrehajtott káros adózási gyakorlatok széles körét ölelik fel;

D.

mivel e gyakorlatok nyilvános ellenőrzés alá vonása a demokratikus ellenőrzés része; mivel tekintettel e gyakorlatoknak a társadalom egészére gyakorolt negatív hatására, azok csak addig tarthatók fenn, amíg titokban maradnak, vagy amíg eltűrik őket; mivel az oknyomozó újságírásnak, a nem kormányzati szektornak és a tudományos közösségnek jelentős szerepe van az adókikerülés leleplezésében és a nyilvánosság ezzel kapcsolatos tájékoztatásában; mivel amíg ezeket nem lehet megakadályozni, azok feltárása nem függhet egyes visszaélést bejelentő személyek bátorságától és etikai érzékétől, hanem módszeresebb jelentéstételi és információcsere-mechanizmusok részét kell alkotnia;

E.

mivel a társaságiadó-bevételek az Unió 28 tagállamában átlagosan a GDP 2,6 %-át tették ki 2012-ben (21);

F.

mivel a Szerződésben foglaltak szerint a közvetlen adóztatás főként a tagállamok hatásköre; mivel amennyiben az EU hatáskörrel rendelkezik az adóztatás területén, e hatáskör gyakorlására a Tanácson belül többnyire az egyhangúság követelménye vonatkozik; mivel ennek következtében a társasági adózás területén nem született uniós szinten semmilyen jelentős határozat a belső piaccal és az uniós szerződések hatálya alá tartozó egyéb területekkel – így a nemzetközi kereskedelmi megállapodásokkal, a közös valutával, a gazdasági és költségvetési irányítással, valamint a pénzmosás elleni elvekkel és jogszabályokkal – kapcsolatos uniós integráció közelmúltbeli fejleményei ellenére; mivel a tagállamoknak meg kell felelniük az európai versenyjognak, és biztosítaniuk kell, hogy adójogszabályaik összeegyeztethetők legyenek a belső piac elveivel, és ne torzítsák a versenyt; mivel a Tanácson belüli egyhangúság szabálya azzal, hogy valamennyi tagállamnak vétójogot ad, a fennálló helyzettől az együttműködőbb megoldások felé való elmozdulás ösztönzői ellen hat; mivel abban az esetben, ha az Európai Unió működéséről szóló szerződés 116. cikkében megállapított eljárás nem kerül alkalmazásra, a közvetlen adóztatás területét érintő egyhangú döntésre vonatkozó követelmény megváltoztatása céljából a Szerződés módosítására lenne szükség;

G.

mivel abból a jelenlegi helyzetből következően, hogy minden tagállam vétójoggal rendelkezik, valamennyi tagállamnak határozottan és az együttműködés szellemében kell fellépnie az adókijátszás és az adókikerülés páneurópai problémája elleni küzdelem során;

H.

mivel néhány dicséretes kivételtől eltekintve a nemzeti politikai képviselők eddig nem voltak kellően készek arra, hogy foglalkozzanak az adókikerülés, ezen belül a feltételes adómegállapítások problémájával;

I.

mivel az európai belső piacon a tőke szabadon áramlik, és a nagyvállalatok a vállalatcsoport szintjén számolnak be tevékenységeikről, de az adót nemzeti szinten szedik be az adóhatóságok, akik nagyon kevés információt cserélnek ki egymás között;

J.

mivel a kiteljesített belső piacon semmilyen mesterséges torzulás nem befolyásolhatja a befektetési döntéseket és a vállalkozások helyének megválasztását; mivel azonban a globalizáció, a digitalizáció és a tőke szabad mozgása megteremti a tagállamok közötti, illetve harmadik országokkal való, a befektetések és a vállalkozások elcsábítása érdekében folytatott, intenzívebb adóverseny feltételeit; mivel fontos, hogy a vállalkozások Európában maradjanak és Európába vonzzák őket, ugyanakkor mindez nem valósulhat meg olyan potenciálisan káros adózási rendszerek révén, amelyek célja elsősorban a beruházások ösztönzése és a további gazdasági tevékenységek odavonzása, a szomszédos országokban elindított hasonló intézkedésekre reagálva, vagy a tagállamok által már előzetesen fennállóként értékelt – a viszonylagos jólét, a méret vagy a peremhelyzet tekintetében mutatkozó – egyensúlyhiányok korrigálása; mivel egyes jogrendszerekben történetesen korreláció mutatkozik a vonzó társaságiadó-rendszerek és a nemzeti jólét magas szintje között; mivel az adórendszerek optimális kialakítása számos tényezőtől függ, és ezért országonként eltérő; mivel a tagállamok közötti káros adóverseny korlátozza az egységes piacban rejlő lehetőségeket;

K.

mivel ahelyett, hogy a vonzó üzleti környezet előmozdítására összpontosítanának például a jó infrastruktúra és a kiváló minőségű munkaerő révén, többek között a termelékenységgel kapcsolatos kiadások fokozásával, és ahelyett, hogy biztosítanák az adórendszer stabilitását és kiszámíthatóságát, az országok az adóversenyben részt vevő szereplőkként az adózási egyezmények hálózata mellett nemzeti jogszabályaikat felhasználva olyan országként népszerűsítik magukat, ahol érdemes befektetni, olyan központként, amelyen keresztül becsatornázhatók a pénzmozgások, vagy amelyben érdemes a nyereségeket elkönyvelni, és ezáltal a partnerországok kárára csábítanak el vállalkozásokat vagy postafiókcégeket, valamint hoznak létre tisztességtelen gyakorlatokat közöttük; mivel elszigetelten tekintve az egyes országoknak egyértelműen az az érdekük, hogy „potyautasként” viselkedjenek, vagyis elsőként alakítsanak ki és hajtsanak végre meghatározott adórendszereket és rendelkezéseket az adóalap odavonzása érdekében, és utolsóként vegyenek részt az adókikerülés kezelésére irányuló, együttműködésen és összehangoláson alapuló bármilyen intézkedésben;

L.

mivel a tagállamok között adóverseny zajlik; mivel a tagállamok közötti lojális együttműködés elvét az Európai Unióról szóló szerződés 4. cikke rögzíti; mivel a tagállamoknak az adóversennyel kapcsolatos ügyekben maradéktalanul alkalmazniuk kell a lojális együttműködés elvét;

M.

mivel egyes tagállamok ambivalens álláspontot képviselnek az adókikerülés tekintetében, és egyfelől nemzeti adóalapjuk eróziójára panaszkodnak, másrészt ugyanakkor felelősek a nemzeti és nemzetközi adórendszerek jelenlegi formájáért, amely az eróziót lehetővé tette, és mégis gátolják adórendszereiknek az összehangoltabb megoldás irányába történő bármilyen továbbfejlesztését; mivel a tőke mozgásának az EU-n belüli teljes szabadsága értelmében, és minthogy a Bizottság kinyilvánított célja a tőkepiaci unió bevezetése, teljes mértékben figyelembe kell venni a nemzeti adórendszerek és adóbevételek egymástól való kölcsönös függését és kölcsönös egymásra hatását, szem előtt tartva az egyes tagállamok adóügyi döntéseinek a határokon átnyúló, széles körű pozitív és negatív tovagyűrűző hatásait, mivel ami az egyik országban adókedvezmény, az a másik országban erodálja az adóalapot;

N.

mivel paradoxonnal állunk szemben, minthogy az adóztatás területén a tagállamok között folyó szabad verseny versenyellenes magatartásokhoz és versenytorzulásokhoz vezetett;

O.

mivel az egységes európai piac megvalósítása nagymértékben előnyösnek bizonyult a nemzetgazdaságok számára, mivel versenyképesebbé és vonzóbbá tette őket a globalizált gazdaságban, és mivel a tagállamok közötti adóügyi konvergencia idővel ugyanilyen hatással járna;

P.

mivel a jogalkotó és a gyakran elégtelenül finanszírozott adóigazgatások nem tudják előre megjósolni az egyes –különösen a nagyon nagy könyvvizsgáló cégeknél dolgozó – adótanácsadók, jogászok és közvetítő társaságok által kialakított és népszerűsített, innovatív adókikerülési rendszereket, hanem azokra csak reagálni tudnak, időnként nagy késedelemmel; mivel a tapasztalat azt mutatja, hogy azok az uniós szervek (így a tagállamok által 1998-ban létrehozott, magatartási kódexszel foglalkozó csoport vagy a Szerződések őreként a Bizottság), amelyeknek az lenne a feladatuk, hogy megakadályozzák az újabb káros adóintézkedések bevezetését, néha nem reagálva hatékonyan vagy nem rendelkezve elég felhatalmazással, alkalmatlannak bizonyultak arra, hogy fellépjenek e nemkívánatos fejleményekkel szemben, továbbá hogy az EU-ban sok új és gyakran agresszív adókikerülési intézkedés vagy megállapodás, például szabadalmi adókedvezmények bevezetésére került sor; mivel a multinacionális vállalatok az EU-ban és világszerte egy jól szervezett és képzett adótanácsadói, valamint banki és egyéb pénzügyi szolgáltatói szektor szakértelmére támaszkodva alakítják ki adókikerülési rendszereiket; mivel ez a szektor egyúttal a kormányok és a közintézmények számára adóügyekben tanácsadást nyújtó szervekben, így például a jó adóügyi kormányzás uniós platformjában is képviselteti magát; mivel aggályok merültek fel azokkal az összeférhetetlenségekkel kapcsolatban, amelyek abból eredhetnek, hogy ugyanazok a cégek a hatóságoknak és a magán multinacionális vállalatoknak is tanácsot adnak;

Q.

mivel mindenfajta adótervezésnek a jog és az alkalmazandó szerződések határain belül kell megvalósulnia; mivel az agresszív adótervezésre adható legcélravezetőbb válasz a jó jogalkotás és a kívánt eredményekkel kapcsolatos nemzetközi koordináció;

R.

mivel a jogszabályok végrehajtása döntő a kívánt célkitűzések elérése szempontjából; mivel ez a végrehajtás a nemzeti igazgatások ügye, amelyeket gyakran kevés ösztönző sarkall arra, hogy egymással európai szinten együttműködjenek; mivel ez a helyzet súlyosbítja a jogszabályok különbségeiből adódóan már Unió-szerte fennálló eltéréseket;

S.

mivel a tagállamokban, például Portugáliában és Görögországban a pénzügyi és költségvetési kiigazítási programokat felügyelő intézmények trojkája (az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap) nem tett kísérletet azoknak az adóamnesztiáknak, feltételes adómegállapításoknak, adókedvezményeknek és adómentességi programoknak a megakadályozására, amelyek tisztességtelenül diszkriminatív módon kedveztek és kedveznek az adók alól kibújó vállalatoknak és személyeknek, ami miatt nagy összegű állami bevételek esnek ki, és nő a már egyébként is túladóztatott kis- és középvállalkozások (kkv-k) és a polgárok adóterhe;

T.

mivel a gyakran több joghatóságban lebonyolított pénzügyi műveletekkel járó és több joghatóságban működő jogi személyek részvételével zajló adóbűncselekmények és pénzmosás kivizsgálása és büntetőeljárás alá vonása rendkívül nagy kihívást jelent; mivel a tagállamok adóbűncselekmények és más pénzügyi bűncselekmények kivizsgálásáért és az azok elkövetőivel szembeni büntetőeljárások lebonyolításáért felelős munkatársai gyakran alulképzettek, és nincsenek ellátva a megfelelő eszközökkel;

U.

mivel az elmúlt néhány évben a megszorítási politikák és a költségvetési korlátozások jelentősen csökkentették az adóigazgatások képességét arra, hogy kivizsgálják az adóbűncselekményeket és a káros adózási gyakorlatokat; mivel ezek a megszorítások különösen károsak voltak a trojka által vezetett pénzügyi segítségnyújtási programokban részt vevő országokban, amelyekben az állami bevételek növelését a túladóztatott kkv-k és polgárok rovására érték el, miközben a nagyvállalatok és az adók alól kibújó tehetős személyek gyakran adóamnesztiához, feltételes adómegállapításokhoz és más adómentességekhez és kedvezményekhez jutottak, mint ahogyan Portugáliában és Görögországban történt;

V.

mivel a feltételes adómegállapítások a lehetséges hatókört és a lefedett témákat, a kötelező jelleget, az alkalmazás gyakoriságát, a nyilvánosságot, az időtartamot és a díjak fizetését tekintve a tagállamokban a gyakorlatok széles körét ölelik fel, amelyek az eseti jellegű politikától a jog világos keretek között történő alkalmazásáig terjednek; mivel a feltételes adómegállapításnak nincs általánosan elfogadott nemzetközi fogalommeghatározása, azzal a kivétellel, hogy a Bizottság úgy említi, mint „a tagállam részéről vagy nevében az adójogszabályok értelmezése vagy alkalmazása tekintetében kiadott bármilyen közlemény vagy más hasonló hatású eszköz vagy intézkedés”;

W.

mivel a feltételes adómegállapítások önmagukban nem problémásak, mivel – eredeti céljuknak megfelelően – jogbiztonságot nyújthatnak az adófizetőnek és csökkenthetik a becsületes cégek pénzügyi kockázatát azokban az esetekben, amikor az adójogszabályok vagy bizonyos körülmények közötti konkrét alkalmazásuk nem világos vagy eltérő módokon értelmezhető, különösen összetett tranzakciók kapcsán, és ezáltal elkerülhetővé teszik az adófizető és az adóhatóság közötti későbbi vitákat;

X.

mivel a feltételes adómegállapítások gyakorlata az adóigazgatások és az adófizetők közötti szorosabb és együttműködőbb kapcsolat keretében fejlődött ki arra szolgáló eszközként, hogy megbirkózzanak az egyre bonyolultabb, globális és digitalizált gazdaságban bizonyos ügyletek adójogi megítélésének fokozódó összetettségével; mivel – annak ellenére, hogy a tagállamok bár titokban tartják a feltételes adómegállapításokat, azt állítják, hogy nem mérlegelésen alapulnak, hanem csupán egyértelművé teszik a hatályos adójogi szabályozást – a különbizottsága által végzett munka megerősítette, hogy a feltételes adómegállapítások kiadhatók bármiféle jogi keret nélkül olyan informális vagy mérlegelésen alapuló megállapodások útján, amelyek a jellemzően a multinacionális vállalatok által adó-hozzájárulásuk csökkentése érdekében használt adótervezési eszközökre támaszkodó, adózási megfontolásokból kialakított struktúrákat támogatják; mivel úgy tűnik, hogy ez a probléma különösen – noha nem kizárólag – a vállalaton belüli transzferárazással kapcsolatos feltételes adómegállapítások (az úgynevezett előzetes ármegállapodások) esetében áll fenn; mivel azáltal, hogy csak néhány kiválasztott szereplő számára biztosítanak jogbiztonságot, egyenlőtlenséget teremthetnek azon vállalatok között, amelyeknek ilyen feltételes adómegállapítást adtak ki, illetve az azonos ágazatba tartozó olyan vállalatok között, amelyeknek nem adtak ki feltételes adómegállapítást;

Y.

mivel sem az OECD, sem az Európai Bizottság nem szorgalmazta a feltételes adómegállapítás gyakorlatának beszüntetését;

Z.

mivel az előzetes feltételes adómegállapításoknak nem lehet céljuk, hogy bármilyen módon befolyásolják az ügyletek adójogi megítélését, ahogy az sem, hogy valamely adófizetőt előnyben részesítsenek egy másikkal szemben, hanem – minden más feltétel azonossága esetén – ugyanolyan hatással kell járniuk, mint a mögöttes adórendelkezések utólagos alkalmazásának; mivel ennek megfelelően e jelentés nem korlátozódik szigorúan a feltételes adómegállapításokra, hanem – a TAXE különbizottságnak adott megbízással összhangban – a „káros adózási gyakorlatok” általános fogalmán belül kiterjed a jellegükben vagy hatásukban hasonló bármilyen adóintézkedésekre, vagyis a külföldi illetőségű cégek vagy ügyletek azon más adójogi rendszerek kárára történő elcsábítását célzó intézkedésekre, amelyekben ezen ügyleteket rendes esetben adóztatnák és/vagy a versenyt torzító, csak egyes vállalatok előnyben részesítését célzó intézkedésekre;

AA.

mivel a káros adózási gyakorlatokhoz a következő nemkívánatos hatások közül bizonyos mértékig egy vagy több is kapcsolódhat: az átláthatóság hiánya, önkényes megkülönböztetés, versenytorzulások és egyenlőtlen versenyfeltételek a belső piacon belül és kívül, az egységes piac integritásának és az adórendszer tisztességességének, stabilitásának és legitimitásának sérülése, a kevésbé mobil gazdasági tényezők nagyobb mértékű adóztatása, fokozott gazdasági egyenlőtlenségek, az államok közötti tisztességtelen verseny, adóalap-erózió, társadalmi elégedetlenség, bizalmatlanság és demokratikus deficit;

AB.

mivel el kell ismerni, hogy miközben Európában továbbra is a kkv-k a gazdaság és a foglalkoztatás motorjai, a multinacionális vállalatok is kulcsfontosságú szerepet játszanak a beruházások, a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés előmozdításában; mivel e vállalatok az adóterhek méltányosan rájuk eső részének befizetésével azokban az országokban, ahol megvalósul a tényleges gazdasági tevékenység és értékteremtés, továbbra is jelentős mértékben hozzájárulnak az európai társadalmak jólétéhez és fenntarthatóságához;

AC.

mivel a 2015. február 26-án létrehozott illetékes különbizottsága 14 ülést tartott, amelyek során meghallgatta Jean-Claude Junckert, a Bizottság elnökét, Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős biztost és Pierre Moscovici gazdasági és pénzügyekért, valamint az adó- és vámügyért felelős biztost, Pierre Gramegnát, a Tanács hivatalban lévő elnökét, Michel Sapint, Franciaország pénzügyminiszterét, Wolfgang Schäublét, Németország pénzügyminiszterét, Pier Carlo Padoant, Olaszország pénzügyminiszterét és Luis de Guindost, Spanyolország pénzügyminiszterét, az OECD képviselőit, valamint visszaélést bejelentő személyeket, oknyomozó újságírókat, szakértőket, a tudomány képviselőit, multinacionális vállalatok, szakmai szervezetek, szakszervezetek, nem kormányzati szervezetek képviselőit és uniós nemzeti parlamenti képviselőket (lásd az 1. mellékletet); mivel a TAXE bizottság küldöttségei látogatást tettek Svájcban, hogy megvizsgálják a különbizottság mandátumának harmadik országokkal kapcsolatos bizonyos aspektusait, valamint tényfeltáró misszió céljából felkeresték a következő tagállamokat: Belgium, Luxemburg, Írország, Hollandia és az Egyesült Királyság; mivel Gibraltár és Bermuda kormányzati képviselőivel is találkozót szerveztek; mivel mindezen tevékenységek, bár változatos és értékes betekintést tettek lehetővé az EU adórendszereibe és adózási gyakorlataiba, nem tisztázták az összes kapcsolódó kérdést, többek között a fennmaradó következetlenségeket a Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker által a Krecké-jelentés hosszú ideje titkos oldalára vonatkozóan tett nyilatkozatok között;

AD.

mivel a bizottság munkáját részben hátráltatta, hogy a tagállamok egy része és a Tanács nem válaszolt kellő időben (lásd a 2. mellékletet), és végül nem is továbbította az összes kért dokumentumot, vagy csak udvarias választ adott, amely alig érintette a hozzájuk intézett kérés lényegét; mivel a felkért 17 multinacionális vállalatból csupán négy jelent meg az első meghívásra a bizottság előtt 2015 júniusában és júliusában; mivel további 11 multinacionális vállalat csak többszöri meghívás után, és azt követően vállalta a megjelenést, hogy a TAXE bizottságban megszavazták a jelentést, és ezért újabb rendkívüli ülést kellett összehívni röviddel a plenáris ülésen való szavazás előtt (lásd a 3. mellékletet); mivel a Bizottság sem működött együtt teljes mértékben, és nem küldte el a magatartási kódexről tartott üléseken készült összes dokumentumot és az informális ülések feljegyzéseit, továbbá néhány tagállam hajthatatlansága miatt csak korlátozott konzultációs eljárást biztosított; mivel emiatt meg kellett hosszabbítani a bizottság hivatali idejét;

AE.

mivel e jelentés elfogadásának időpontjában még mindig folyamatban volt több, a Bizottság által indított állami támogatásra vonatkozó vizsgálat az egyes multinacionális vállalatok leányvállalataihoz hozzárendelt adóköteles nyereséget érintő, feltételes adómegállapításokkal és jellegükben vagy hatásukban hasonló egyéb intézkedésekkel jóváhagyott transzferárképzési megállapodásokkal kapcsolatban;

1.

emlékeztet arra, hogy a társasági adóztatás iparosodott országokban létező modelljeit a 20. század első felében alakították ki, egy olyan időszakban, amikor a határokon átnyúló tevékenység korlátozott volt; megállapítja, hogy a globalizáció és a gazdaság digitalizálódása gyökeresen megváltoztatta a globális értékláncot és a piacok működésének módját, valamint hogy a nagyvállalatok többsége ma olyan transznacionális szerkezettel rendelkezik, amely szükségessé teszi a nemzeti adószabályokon való túllépést; hangsúlyozza, hogy az adóztatás területén a nemzeti és a nemzetközi szabályok nem tartottak lépést az üzleti környezet változásával;

2.

hangsúlyozza, hogy a tagállamok strukturális reformjainak szerves részeként kiegyensúlyozott és méltányos adópolitikát kell kidolgozni;

3.

megállapítja, hogy jóllehet a határokon átnyúló tevékenységet folytató cégek számára egyre bonyolultabbá válik a különféle adórendszereknek való megfelelés, a globalizáció és a digitalizáció megkönnyíti számukra, hogy tevékenységeiket off-shore pénzügyi központokon keresztül szervezzék, és globális adó-hozzájárulásaik csökkentése érdekében kifinomult struktúrákat hozzanak létre; aggodalmának ad hangot, hogy a gazdasági és adósságválság, valamint a költségvetési konszolidáció következtében, a legtöbb tagállam jelentősen csökkentette az adóigazgatási személyzetet; hangsúlyozza, hogy a nemzeti adóhatóságoknak rendelkezniük kell a szükséges erőforrásokkal, többek között emberi erőforrásokkal annak érdekében, hogy hatékonyan megelőzzék és felderítsék az adóalapjukat jelentős mértékben csökkentő agresszív adótervezést, adókijátszást és adókikerülést, és hogy eredményesen küzdjenek mindez ellen, valamint hogy biztosítsák a jobb és igazságosabb adóbeszedést és az adórendszer hitelességét; megállapítja, hogy a kutatások szerint a képzett adóigazgatási személyzet a vele kapcsolatos kiadásoknál lényegesen nagyobb bevételt termel az államnak, mivel az adóigazgatás hatékonysága közvetlenül kedvezően befolyásolja az adóbevételeket;

4.

hangsúlyozza, hogy különbség van egyrészt bizonyos adó- és nemzeti hatóságok multinacionális vállalatok nyereségének – a nyereség megszerzésének helye szerinti országokban történő adózás elkerülését célzó – áthelyezését lehetővé tevő káros gyakorlatai, másrészről pedig aközött, hogy a kormányok az uniós jogszabályokkal teljes összhangban versengenek a közvetlen külföldi befektetések országukba vonzásában, illetve a gazdasági tevékenységek országukban tartásában;

5.

hangsúlyozza, hogy a szubszidiaritás elvével összhangban a Szerződés lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy maguk határozzák meg saját társaságiadó-kulcsaikat és adóalapjukat, amíg a Szerződéssel összhangban nem fogadnak el az adóügyi konvergenciára vonatkozó szigorúbb intézkedéseket; hangsúlyozza azonban azt is, hogy a nemzeti adórendszerek túlságosan összetett szabályai az e rendszerek közötti különbségekkel társulva kiskapukat hoznak létre, amelyeket a multinacionális vállalatok agresszív adótervezési célokra kihasználnak, és amelyek így adóalap-erózióhoz, nyereségátcsoportosításhoz, az adókulcsok csökkenésének irányába ható versenyhez és végezetül az optimálistól elmaradó gazdasági eredményhez vezetnek; hangsúlyozza, hogy az ilyenfajta adókikerülés valamennyi nemzeti költségvetést összesítve vizsgálva is kedvezőtlen hatású, mivel a káros adózási gyakorlatokból eredően (az eltéréseknek, külön kedvezményeknek vagy kiskapuknak köszönhetően) az egyik tagállamban keletkező bevételek nem ellensúlyozzák az adóbevételek más tagállamokban jelentkező csökkenését; rámutat arra, hogy a további adóalap-eróziót, a káros adóversenyt és az adókulcsok csökkentésére irányuló versenyt csak a tagállamok összehangoltabb, közös megközelítése akadályozhatja meg, amelynek egy olyan közös kerethez kell elvezetnie, amelyen belül szabhatják meg a tagállamok adókulcsaikat;

6.

emlékeztet arra, hogy néhány tagállamban másoknál formálisan magasabb a társasági adó, a valóságban azonban a belföldi üzlet érdekét szolgáló csökkentések és kiskapuk miatt lényegesen alacsonyabb az adómérték, és így a tényleges adókulcs alacsonyabb, mint a formálisan alacsony kulcsot alkalmazó tagállamokban;

7.

rámutat arra, hogy a néhány tagállamban alkalmazott alacsonyabb társasági adó viszonylagosan magasabb adóbevételt biztosíthat, mint a magasabb adókulcsok;

8.

megállapítja, hogy a Bizottság szerint (22) 1995 és 2014 között a törvényben előírt társaságiadó-kulcsok 12 százalékponttal, azaz 35 %-ról 23 %-ra estek vissza az EU-ban; hangsúlyozza, hogy az adókulcsok e csökkenésével párhuzamosan a bevételkiesés csökkentésére az adóalap bővül, és a társaságok adóztatásából származó bevételek ugyanezen időszakbeli viszonylagos stabilitása a jelentős társaságalapítási tendenciával is magyarázható, vagyis azzal, hogy bizonyos vállalkozási jogi formákról, például az (egyéni) magánvállalkozásról áthelyeződik a hangsúly a társasági jogállásra, ami a személyi jövedelemadó alapjából a társaságiadó-alapra történő hasonló áthelyeződést eredményez;

9.

megjegyzi, hogy a tagállamok többsége nagy összegeket költ olyan adózási ösztönzőkre, amelyek a kkv-kat hivatottak versenyelőnyhöz juttatni, azonban a Bizottság szerint (23) ezeket a próbálkozásokat a legutóbbi tanulmányban vizsgált négy tagállamból háromban aláássák a nemzetközi adótervezés hatásai; megjegyzi, hogy ezek a hatások a kkv-k támogatására szolgáló adókiadásokhoz kapcsolódó nagy költségek ellenére versenyhátrányba hozzák a kkv-kat, és ez aláássa a nemzeti politikai döntéshozók szándékát;

10.

felhívja a figyelmet a törvényben előírt és a tényleges adókulcsok közötti növekvő résre különösen a globális szinten működő cégek esetében, amely legalább részben az általános adórendszertől való különböző eltéréseket és mentességeket tükrözi, amelyek szolgálhatják a jogalkotó szándéka szerint konkrét célkitűzések elérését, vagy eredhetnek agresszív adótervezésből, vagyis abból, hogy kizárólag adózási célból tisztán mesterséges megállapodásokat hoznak létre;

11.

hangsúlyozza, hogy globális szinten az adórendszerek közötti eltérések jelentős mértékben hozzájárulnak az adóalap-erózióhoz és az adókijátszáshoz, azonban önmagában az uniós fellépés nem fogja kezelni ezeket a kérdéseket;

12.

tudomásul veszi, hogy az EU-ban 28 – mind az adóalap, mind pedig az adókulcs meghatározása szempontjából nagyon eltérő – adórendszer működik, és hogy ez a sokféleség még nagyobb, ha figyelembe vesszük az uniós tagállamokhoz kapcsolódó, önálló adórendszerrel rendelkező különleges jogrendszereket (tengerentúli területek és koronafüggőségek); sajnálja, hogy az EU-ban jelenleg nem tartoznak közös fogalommeghatározás vagy iránymutatások hatálya alá olyan alapvető fogalmak és elemek, mint a forrásadóztatás és a lakóhely szerinti adóztatás közötti egyensúly, az állandó telephely és az adóköteles jogalanyok, a gazdasági tartalomra vonatkozó és a visszaélések elleni szabályok, a kamatok és jogdíjak fogalommeghatározása, az immateriális javak kezelése, az adósság és a saját tőke kezelése, nem beszélve arról, hogy mi vonható le vagy nem vonható le az adóalapból, és emiatt a tagállamok adórendszerei összehangolatlanok; hangsúlyozza, hogy össze kell hangolni ezeket a fogalommeghatározásokat;

13.

hangsúlyozza, hogy az egységes piacon belül a nemzeti kedvezményes rendszerek és a különböző adórendszerek közötti eltérések lehetőségeket teremtenek az adókikerülésre; megállapítja, hogy ezeket a nemkívánatos hatásokat tovább súlyosbítja a tagállamok és harmadik országok közötti, nagyszámú kétoldalú adóegyezménnyel való interakció, és az ezekben található, elégtelen visszaélés elleni rendelkezések;

14.

megállapítja, hogy ezt az EU-n belüli összehangolatlan adókeretet a tagállamok közötti együttműködés kirívó hiánya is sújtja; hangsúlyozza ezzel kapcsolatban, hogy a tagállamok nem veszik szükségszerűen figyelembe adóintézkedéseik más tagállamokra gyakorolt hatását, nemcsak adóintézkedéseik megtervezésekor, hanem akkor sem, amikor információkat osztanak meg ezen intézkedések végrehajtásáról, ami az adóügyekben olyan politikák kialakításához vezet, amelyek révén az adott tagállam mások kárán jutna előnyhöz, ami ellentétes az európai projekt alapjaival; rámutat arra, hogy a tagállamok közötti automatikus, módszeres és hatékony információcsere lehetővé tenné, hogy figyelembe vegyék meghatározott jövedelemáramlások vagy ügyletek más tagállambeli adójogi megítélését; hangsúlyozza, hogy ez részben oka egy elfogadhatatlan helyzet kialakulásának is, amelyben a multinacionális vállalatok által valamely tagállamban megtermelt nyereséget az EU-ban gyakran nagyon alacsony kulcs mellett vagy egyáltalán nem adózzák le;

15.

meggyőződése, hogy az adópolitikát és a versenypolitikát egyazon érme két oldalának kell tekinteni a belső piacon, valamint felhívja a Bizottságot, hogy vizsgálja felül és erősítse meg a versenypolitika és az állami támogatás eszközeit és forrásait;

16.

hangsúlyozza, hogy az EU-ban a nemzeti adórendszerek igen korlátozott mértékben közelednek egymáshoz, az uniós integrációs folyamatnak az elmúlt 30 évben – különösen az egységes piaccal és a gazdasági és monetáris unióval kapcsolatban – tapasztalt példátlan elmélyülése ellenére; sajnálja, hogy ezen adórendszerek összehangolása messze le van maradva, különösen az európai szemeszter keretében más területeken tett uniós szintű koordinációs erőfeszítésekkel összehasonlítva, jóllehet eltekintve a kiadási oldalon bevezetett intézkedések relevanciájától a költségvetési konszolidáció biztosítását célzó politikai intézkedéscsomag jelentős része a bevételi oldalt érinti; az az álláspontja, hogy ezt a szempontot meg kellett volna említeni az öt elnök „Az európai gazdasági és monetáris unió megvalósítása” című, 2015. júniusi jelentésében;

17.

hangsúlyozza, hogy a nemzeti költségvetési politikák közelítésére irányuló politikai akarat hiánya miatt a tagállamok a kétoldalú megközelítésmódot választják, miközben a közös megközelítés hatékonyabb lenne; emlékeztet arra, hogy a költségvetési konvergencián a megerősített együttműködés alkalmazásával is lehet munkálkodni; ezzel összefüggésben üdvözli, hogy egyes tagállamok pénzügyi tranzakciós adót kívánnak bevezetni;