19.8.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 211/1

1.1

Az EGSZB csak abban az esetben tudja határozottan támogatni az Európai Bizottság kezdeményezését, ha ez utóbbi nemcsak a kereslettel összefüggő problémákat veszi figyelembe, hanem – mindenekelőtt – a kínálati oldal optimalizálását is, és így elkerülhetővé teszi a működési zavarokat és a bürokráciát.

1.2

Az EGSZB meg van győződve arról, hogy a helyi és regionális szintű intézkedések támogatása és – a lisszaboni stratégia végrehajtásának érdekében – a hálózatba szervezésükre való képesség alapvető fontosságú egyrészt ahhoz, hogy a K+F területén közös, sikeres erőfeszítéseket lehessen tenni, amelyek innovatív vállalkozások létrehozását és fejlesztését eredményezik az Unió teljes területén, másrészt pedig különösen ahhoz, hogy a gazdasági és társadalmi szereplőket helyi szinten bevonják a fenntartható fejlődés és a globális verseny keretében kitűzött, a több és jobb munkahely teremtésére irányuló közös célok megvalósításába.

1.3

Az EGSZB kiemeli a kutatás-oktatás-innováció „tudásháromszögének” jelentőségét, amely központi szerepet játszik a növekedés és a munkahelyteremtés elősegítésében, és igen fontosnak tartja, hogy a felsőfokú oktatásban, valamint az egyetemek, a kutatóközpontok és a vállalkozások között létrejött partnerségek területén felgyorsítsák a reformokat, kiváló színvonalra törekedjenek, valamint biztosítsák, hogy az oktatás és a képzés valamennyi területe – különösen regionális és helyi szinten – eleget tegyen a kreativitás és az innováció elősegítésére irányuló feladatának. Mindenekelőtt azok a különleges régiók – eurorégiók – tartoznak ide, ahol a szomszédos entitások és partnerek közötti hálózatépítés a nemzeti határokat túllépő területeken zajlik.

1.4

Az EGSZB véleménye szerint az európai régiók versenyképessége, valamint gazdasági, társadalmi és munkaerő-piaci fejlődése a lisszaboni célok megvalósítása terén elért konkrét eredmények optimalizálása érdekében minden oldalról az eddiginél proaktívabb és összehangoltabb megközelítést kíván.

1.5

Az EGSZB teljes mértékben egyetért az Európai Bizottságnak a közösségi eszközök együttes és összehangolt alkalmazásának hiányosságaira vonatkozó diagnózisával, azonban sajnálattal állapítja meg, hogy e központi problémát – immár tíz éve – még mindig elemző megközelítéssel kezelik, nem jutván így el a probléma gyökeréhez, hogy a közösségi és európai intézkedések különböző formái között a „szimultán tervezés” (1) új kapacitásait alakíthassák ki.

1.6

Az EGSZB ugyan szükségesnek tartja, de nem találja kielégítőnek, hogy kizárólag a kereslet oldalán hozzanak intézkedéseket. Megítélése szerint azon a kijelentésen túlmenően, hogy erősebben kellene a régiókra összpontosítani, az alábbiakra van szükség:

1.7

Az EGSZB véleménye szerint a kínálati oldalon mélyreható intézkedésekre van szükség annak érdekében, hogy az európai régiók versenyképességének javításához koherens, könnyen hozzáférhető keretet biztosítsanak a rendelkezésre álló eszközök tekintetében, elhárítva a jogi természetű akadályokat és megszüntetve a pénzügyi támogatás odaítélésének és tényleges folyósításának időpontjai közötti eltéréseket.

1.8

Az EGSZB elengedhetetlennek találja egy európai gyakorlati útmutató összeállítását, amely áttekintő táblázatban összefoglalja az alábbiakat:

1.9

Az EGSZB véleménye szerint nem lehet tovább halogatni a pontos és testre szabott közösségi intézkedések meghozatalát a különböző típusú intézkedések közötti „szimultán tervezés” új eszközeinek létrehozása, valamint az érintett régiókban a források optimalizálása és összpontosítása érdekében.

1.10

Az EGSZB – amint egy korábbi véleményében (2) már kifejtette –, ezért úgy véli, hogy a részt vevő igazgatási szintek nagy száma és az európai régiók versenyképességének fellendítéséhez szükséges támogatások széttöredezettsége által okozott problémák megoldása elsőrendű fontosságú. E célból egy új kezdeményezést, a JASMINE-t (európai innovációs hálózatépítést célzó multiprojekteket támogató közös program) javasolja a mind a keresleti, mint pedig a kínálati oldalon fennálló intézményi hiányosságok orvoslására, valamint a bürokratikus terhek jelentős enyhítésére.

1.11

A JASMINE kezdeményezésnek arra kell törekednie, hogy az egységes és koherens regionális tervezés keretében a hálózatba szervezett döntéshozatali eljárás különböző szereplőinek magatartását jobban megismerje, és nagyobb összhangot teremtsen köztük.

2.1

Európa tudásorientált régióinak a változás számos tényezőjével kell szembenézniük, amelyek kihívást jelentenek, ugyanakkor lehetőséget is kínálnak, és befolyásolják, hogy mennyire képesek elérni a megújult lisszaboni stratégia céljait.

2.2

A változás tényezői között a következőket említhetjük meg:

–   exogén tényezők: felerősödött globalizációs folyamat, nagy növekedési dinamikájú kontinentális térségek létrejötte, az energia- és nyersanyagárak jelentős növekedése, előre nem látható gazdasági és technológiai fejlemények, az innovációk nemzetközivé válása, a klímaváltozással kapcsolatos problémák, gyakran nem szabályozott vagy nem szabályozható migrációs nyomások,

–   endogén tényezők: népességöregedés; környezetvédelem és az életminőség fenntartása, a termelő létesítmények és a szolgáltatási kínálat elöregedése, a közszféra modernizálása, az új tudás és a rendelkezésre álló humánerőforrás közötti fokozott kölcsönhatások, a kulturális fejlődésre és a kreativitásra való képesség, közös területi – materiális és immateriális – infrastruktúrák létrehozása.

2.3

Az EGSZB már többször nyilvánított véleményt ezekkel a témákkal kapcsolatban, mind általánosságban a lisszaboni stratégia, valamint a kutatásra és innovációra, a környezetvédelemre és a képzésre és szakképzésre vonatkozó közösségi szakpolitikák terén történt fejleményekkel, mind konkrét kérdésekkel kapcsolatban.

2.4

Az EGSZB különösen arra hívta fel a figyelmet, hogy „az Európai Unió valamennyi térségének a rendelkezésére kell bocsátani az ahhoz szükséges pénzügyi eszközöket (…), hogy meg tudjanak felelni a tudásalapú társadalomra való áttérés kihívásainak, és így hozzá tudjanak járulni ahhoz, hogy valamennyi régió teljesítse a lisszaboni célokat” (3).

2.5

Ezenkívül arra is rámutatott, hogy „az új versenyképes modellek megjelenése a globális piacon mélyreható változásokat hoz magával. Az új integrált platformoknak és hálózatoknak vállalniuk kell a kutatási és innovációs témákat, új termékek és gyártási folyamatok megtervezését, az új, szakképzettebb emberi erőforrásokkal és új anyagokkal való gazdálkodást, reklám- és egyéb marketing tevékenységet, pénzügyi és hitelezési folyamatokat, logisztikát, piaci és ügyfélszolgálati ügyintézést” (4).

2.6

Az EGSZB hangsúlyozza azt a meggyőződését, hogy a helyi szintű intézkedések támogatása és az a lehetőség, hogy ezeket hálózatba szervezzék a lisszaboni stratégia megvalósítása céljából, szükséges ahhoz, hogy elősegítsék az innovatív vállalkozások létrehozását a fenntartható és versenyképes fejlődés keretében. Mindenekelőtt azok a régiók – eurorégiók – és tevékenységek tartoznak ide, ahol a szomszédos entitások és partnerek közötti hálózatépítés a nemzeti határokat túllépő területeken zajlik.

2.7

Az EGSZB az Európai Kutatási Térség: új perspektívák című zöld könyvről szóló véleményében azt ajánlotta, hogy „hogy a tudásalapú európai társadalom létrehozása céljából az Európai Kutatási Térség egészüljön ki egy Európai Tudástérséggel”, és azt is kiemelte, hogy „az Európai Bizottság koordinációja azért is szükséges, hogy (…) hatékony irányítási és tanácsadói struktúrák, valamint jól működő munkaügyi szervezetek jöjjenek létre” (5).

2.8

Az EGSZB végül kiemelte a kutatás-oktatás-innováció „tudásháromszögének” fontosságát, amely központi szerepet játszik a növekedés és a munkahelyteremtés elősegítésében. Ezért szükség van arra, hogy a reformokat felgyorsítsák, a felsőoktatásban, az egyetemek, kutatóközpontok és a vállalkozások között létrejött partnerségek területén kiváló színvonalra törekedjenek, valamint biztosítsák, hogy a képzés és a szakképzés valamennyi területe – különösen regionális és helyi szinten – eleget tegyen a kreativitás és az innováció elősegítésére irányuló feladatának.

2.9

Az EGSZB szerint az európai régiók versenyképessége, valamint gazdasági, társadalmi és munkaerő-piaci fejlődése minden oldalról proaktívabb és összehangoltabb megközelítést kíván: az Európai Bizottságnak arra kell törekednie, hogy elhárítsa a különböző jogalapok és eljárási kritériumok bizonyos korlátait annak érdekében, hogy a közösségi költségvetés különböző finanszírozási eszközei segítségével a lehető legjobb konkrét eredményeket érjék el a lisszaboni célok megvalósítása terén, és ezáltal eleget tegyenek az adófizetők elvárásainak, többek között a közösségi és összeurópai szinten alkalmazható mechanizmusokhoz való közös hozzáférés hatékonyságának, e mechanizmusok összehangolásának, szinergiáinak és harmonizálásának tekintetében, hogy elérjék a multiplikátorhatáshoz szükséges kritikus tömeget.

2.10

A növekedést és foglalkoztatást célzó felülvizsgált lisszaboni menetrend integrált iránymutatásai (6) szerint a kohéziós politikának az alábbi három stratégiai prioritása van:

2.11

A kínálati oldalon azok a nehézségek, amelyek meggátolják a fellendülést és a célok eléréséhez rendelkezésre álló eszközök összehangolt alkalmazását, az eszközök alábbi konkrét jellemzőire vezethetők vissza:

2.12

A régiókban a keresleti oldalon gyakran az alábbi jellegzetességek figyelhetők meg:

2.13

A hiányosságok megszüntetéséhez számos közösségi program esetében kezdettől fogva biztosítani kell a technikai támogatást és a koordinációt.

2.14

A 2007–2013-as időszak különböző strukturális programjaira és intézkedéseire jellemző, dicséretre méltó szinergiákra való törekvés az optimális és konkrét célok elérésének szükséges, de nem elégséges feltételének tűnik.

2.15

Az EGSZB üdvözölte az Európai Bizottság kezdeményezéseit, például a JEREMIE-t, és egy olyan JEREMIE-központ létrehozását javasolta, amely a különféle intézkedések közötti kölcsönös információellátást és összehangolást végzi, valamint rámutatott arra, hogy hiányzik egy olyan projekt, „(…) amely össze tudná hangolni és optimalizálni tudná a jelenleg rendelkezésre álló számos kölcsönlehetőséget” (8).

2.16

Az EGSZB teljes mértékben egyetért Danuta Hübner biztosnak azzal a nyilatkozatával, hogy a JASPERS, a JEREMIE és a JESSICA (9) kezdeményezések „a tagállamokban, a régiókban és az Európai Unió valamennyi régiójának szociális partnerei körében új lendületet hoztak, és várakozásokat ébresztettek a beruházásokkal, a növekedéssel és a munkahelyteremtéssel kapcsolatban”.

2.17

Az EGSZB szerint az Európai Unió Tudományos és Műszaki Kutatási Bizottsága (CREST) által 2007. szeptemberében közzétett iránymutatások (10) fontos útmutatást jelentenek annak ellenére, hogy a kutatási, technológiafejlesztési és demonstrációs keretprogram és az új strukturális alapok közötti kölcsönhatásra korlátozódnak.

3.1

Az Európai Bizottság javaslata rávilágít arra, hogy milyen szinergiák rejlenek az európai kutatáspolitika, innovációpolitika és kohéziós politika finanszírozási eszközeiben, amelyek segítségével az érdekelt felek fokozhatják az európai régiók versenyképességét, abszorpciós kapacitásuknak megfelelően.

3.2

A strukturális és kohéziós alapokra vonatkozó új iránymutatások mellett a hetedik kutatási és fejlesztési keretprogram, valamint az új versenyképességi és innovációs keretprogram (CIP) tekintető a legfontosabb eszköznek.

3.3

Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint több tanácsadó koordinációs csoporttal működött együtt, amelyek az alábbiakat javasolták:

3.4

Az Európai Bizottság felkéri a tagállamokat, hogy tökéletesítsék a közösségi eszközök összehangolt kialakításának és felhasználásának eljárásait, és hozzanak létre rendszereket az érintett feleknek a közösségi eszközök nyújtotta lehetőségekről való tájékoztatása érdekében. Az Európai Bizottság ígéretet tesz arra vonatkozóan, hogy 2007-ig közzétesz egy olyan gyakorlati útmutatót a kutatási intézmények és a vállalkozások finanszírozási lehetőségeiről, amely a finanszírozási lehetőségek összehangolt felhasználását megkönnyítő nemzeti és regionális szintű tervezett eljárásokat tartalmazza.

4.1

Az EGSZB teljes mértékben egyetért az Európai Bizottságnak a közösségi eszközök együttes és összehangolt alkalmazásában megmutatkozó hiányosságokra vonatkozó diagnózisával, azonban a probléma megoldásáról más a véleménye: a javasolt javító intézkedéseket nem tartja elégségesnek a közösségi szakpolitikák céljainak eléréséhez, különösen a kutatás, az innováció és a szakképzés terén.

4.2

Az EGSZB egyetért az Európai Bizottsággal (11) abban, hogy „a gazdasági növekedést és a foglalkoztatást zászlajára tűző megújult partnerség elő kívánja mozdítani a tudásalapú gazdaság ügyét, és ebben a folyamatban fontos szerepet kap a kutatás, a technológiafejlesztés és az innováció”. Véleménye szerint ennek a partnerségnek azonban valamennyi szereplő közös felelősségén kell alapulnia, és a nemzeti, regionális és helyi szint mellett elsősorban közösségi szinten kell működnie.

4.3

Az EGSZB szerint a kutatási, technológiafejlesztési és innovációs területi stratégia kidolgozásán túlmenően az alábbi eszközök fokozott alkalmazására van szükség:

4.4

Az EGSZB véleménye szerint a kínálati oldalon mélyreható intézkedésekre van szükség annak érdekében, hogy az európai régiók versenyképességének fejlesztéséhez a szociális partnerek, a kereskedelmi kamarák, az egyetemek és a kutatószféra, valamint a szervezett civil társadalom bevonásával „valamely terület társadalmi felelősségű fejlődésével” összhangban könnyebb hozzáférést biztosítsanak a rendelkezésre álló eszközökhöz a fenntartható európai iparpolitika (13) stratégiáit, valamint a fenntartható termelés és a fenntartható fogyasztás stratégiáit figyelembe véve.

4.5

Az EGSZB emellett azon a véleményen van, hogy a kutatás és az innováció által a növekedés megerősítéséhez, a munkahelyek számának növeléséhez és minőségének javításához, továbbá az európai régiók versenyképességének fokozásához hozzájáruló eszközök felsorolása a rendelkezésre álló közösségi intézkedések szempontjából hiányosnak, és a rendelkezésre álló európai és nemzetközi eszközök koordinálásának lehetőségei és szükségessége szempontjából nem megfelelőnek tekinthető.

4.6

A közleményben például az alábbi intézkedési lehetőségeket nem vagy csak érintőlegesen (14) említik meg:

4.7

Ezenkívül az Európai Bizottság nem tesz említést azokról az összeurópai programokról sem, amelyek bár nem közösségiek, de hatással vannak az EU területén való technológiafejlesztésre. Ilyenek például az alábbiak:

4.8

Az EGSZB továbbá úgy véli, hogy a felsorolt nehézségeket és akadályokat a finanszírozási eszközöknek az egyes gazdasági szereplők általi, nemzeti, regionális és helyi szintű közös és összehangolt alkalmazása érdekében (19) – az 1083/2006/EK tanácsi rendelet szerint (54. cikk (5) bekezdése) – nemcsak a különböző jogi alapok, a konkrét témakörökre való összpontosítás, a földrajzi területek és a végrehajtási rendelkezések, hanem a lényeges, részben egymást kizáró különbségek szempontjából is pontosítani kell, mint például:

4.9

Az EGSZB elengedhetetlennek tartja egy összefoglaló áttekintéssel ellátott európai gyakorlati útmutató összeállítását a rendelkezésre álló közösségi és összeurópai eszközökről, a különböző értékelési kritériumokról, valamint arról, hogy mennyiben egyeztethetők össze egymással, illetve egészítik ki egymást a különböző eszközök.

4.10

Az EGSZB ismét hangsúlyozza annak szükségességét, hogy „a Közösség strukturális szakpolitikái és az Unió kutatási és innovációs politikái közötti kapcsolat” egy összehangolt közös intézkedés részét képezze, és kiemeli, „hogy a szakpolitikák erős koordinálása elengedhetetlen a működési szinergia megfelelő szintjének elérése és a polgárok, a vállalkozások és a társadalom igényeinek való megfelelés érdekében, amely során az átfogó cél a kutatási, technológiafejlesztési és demonstrációs keretprogram integrált problémamegoldási megközelítésének és a kulcsfontosságú immateriális beruházások fejlesztésének megfelelő fenntartható és kiegyensúlyozott középtávú fejlődés” (20).

4.11

Tekintettel azoknak a közösségi szakpolitikáknak a nagy számára, amelyek a kohéziós és a kutatáspolitikával együtt járulnak hozzá az európai régiók versenyképességéhez, az EGSZB felhívja a figyelmet az integrált és koordinált megközelítés szükségességére. Ehhez különösen az alábbiakra van szükség:

4.12

Ezzel kapcsolatban az EGSZB megismétli korábbi kijelentéseit (23), amelyek szerint szükség van az alábbiakra:

4.12.1

Az EGSZB emellett a közösségi képzési programok integrációját ajánlja.

4.13

Az EGSZB sajnálattal állapítja meg, hogy e központi problémát immár tíz éve elemző megközelítéssel kezelik, amely nem jut el a probléma gyökeréig. A probléma megoldásához az intézkedések különböző formái (technológiai, demonstrációs, innovációs, ismeretek terjesztése, szakképzés, finanszírozás) közötti „szimultán tervezés” új eszközeit létrehozó közösségi fellépésre lenne szükség. Olyan eszközökre, amelyek pozitív hatással vannak a különböző régiókban a foglalkoztatási helyzetre és a termelésre (24).

4.14

Az EGSZB szerint nem lehet tovább halogatni a pontos és testre szabott közösségi intézkedések meghozatalát, mert máskülönben fennáll annak veszélye, hogy az európai régiók versenyképessége és foglalkoztatáspolitikai helyzete romlik.

5.1

Az EGSZB hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a JASMINE – az Európai Kutatási Térség (EKT) felgyorsított fejlődésével összhangban – az összeurópai, közösségi, nemzeti és regionális programok közös alkalmazása előtt álló bürokratikus, eljárási és elméleti akadályok egyszerűsítésére és elhárítására szolgáló önkéntes eszköz legyen.

5.2

Az EGSZB véleménye szerint jelenleg elsőrendű fontosságú, hogy megoldják azokat a problémákat, amelyek abból adódnak, hogy az európai régiók versenyképességének fellendítésére szolgáló különféle eszközökkel kapcsolatban több igazgatási szint van. E célból egy új kezdeményezést, a JASMINE-t (európai innovációs hálózatépítést célzó multiprojekteket támogató közös program) javasol a régiók innovációját és kutatását támogató intézkedések esetében mind a keresleti, mint pedig a kínálati oldalon fennálló intézményi hiányosságok orvoslására.

5.3

Az EU konkrét intézkedéseinek a hálózatépítésen (Policy Networking) kell alapulniuk, és a következőképpen épülhetnének fel:

5.4

Az innovációra, a versenyképességre és az egymástól való folyamatos tanulásra irányuló regionális programok új prioritásainak lehetővé kell tenniük a versenyképesség aktív megerősítését és támogatását célzó szakpolitikai intézkedéseknek az olyan regionális és interregionális előzetes tervezési intézkedések, klaszterek és hálózatok segítségével történő létrehozását, amelyek minden egyes régió számára olyan közös stratégiát biztosítanak, amely alapján a megfelelő nemzeti és közösségi finanszírozási eszközök és köz-magán társulások optimális közös használatára irányuló technikai segítség nyújtható.

5.5

A JASMINE a különböző pénzügyi intézetek és a finanszírozási programok számára a közvetlen kiegészítő és/vagy nyomon követési projektek egyszerűsített engedélyezését jelző minőségi garanciaként szolgálhatna, mégpedig az Európai Bizottság és más közösségi és nem közösségi szervezetek közötti szándéknyilatkozatok és együttműködési megállapodások, valamint az Európai Bizottságnak az egyes programokért felelős szolgálataira vonatkozó igazgatási előírásai alapján. Ez azt jelentené, hogy a projektre vonatkozóan csak egy dokumentációs csomagot nyújtanának be jóváhagyásra a számos javaslatot vizsgáló finanszírozó szerveknek.

5.6

A JASMINE feladata, hogy megkönnyítse azoknak a pénzügyi forrásoknak a mozgósítását, amelyek irányítása különböző hatáskörökbe tartozik, és különböző köz- és magánszférabeli döntéshozóktól függ. A cél, hogy a forrásoknál – azok átfogó fellendítő hatását erősítve – egy olyan egységes, több projektre kiterjedő keretet hozzanak létre a megfelelő kritikus tömeg elérése érdekében, amely teljes mértékben megfelel az európai régióknak a technológiai innovációs területen meglévő potenciáljai kiépítését célzó közös stratégiának.

5.7

A JASMINE-nak a vezető piaci kezdeményezés, az európai technológiai platformok, a közös európai technológiai kezdeményezések; az ERANET és ERANET-PLUS, a „Régiók a gazdasági változásért”, a „Pro Inno”, valamint a JEREMIE, a JASPERS és a JESSICA kezdeményezések tapasztalataira és eredményeire kellene támaszkodnia (28).

5.8

A JASMINE segítségével optimalizálhatók lennének a régiók és vállalkozások innovációs és kutatási erőfeszítései, valamint az ezek alapját képező humánerőforrás, felsőoktatás, kutatóközpontok és igazgatás működése. Emlékeztetni kell azonban arra, hogy az innováció nagyrészt vállalkozói tevékenység, amelynek kibontakozásához optimális keretfeltételek szükségesek – különösen a kutatási tevékenység megadóztatása, a szellemi tulajdonjog kezelése és védelme, valamint a kiváló színvonalú oktatási és szakképzési intézmények terén –, hogy több és jobb munkahelyet lehessen létrehozni.

5.9

Végül a JASMINE hozzájárulhatna a régiókban rejlő egyedi előnyök kiaknázásához, és elősegíthetné az innovációval és a kutatással kapcsolatos cseréket.

19.8.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 211/9

1.1

Évről évre több mint 44 000 ember veszíti életét és további közel 1,7 millióan sérülnek meg közlekedési balesetben a 27 tagállam útjain. A halálos áldozatok közül több mint 8 000-en, a sérültek közül pedig 300 000-en az úthasználók leginkább veszélyeztetett csoportjából kerülnek ki, azaz gyalogosok vagy kerékpárosok (1).

1.2

A veszélyeztetett úthasználók biztonságának fokozása érdekében a jogalkotó 2003-ban keretirányelvet fogadott el, amely egyebek mellett rendelkezett a gépjárművek elülső szerkezeti elemeinek beható felülvizsgálatáról is, két szakaszban előirányozva annak megvalósítását: elsőként a 2005. október 1. után jóváhagyott gépjárműtípusokra vonatkozóan, majd pedig 2010. szeptemberi hatállyal, egy 2004 végéig elkészítendő megvalósíthatósági értékelés eredményeire alapozva.

1.3

Több független szakértő vizsgálatai is megerősítették, hogy a második szakasz nem valósítható meg, legalábbis a jelenlegi szabályozási feltételek mellett: az Európai Bizottság ezért most a második szakasz felülvizsgálatát javasolja, és új intézkedési alternatívákra tesz javaslatot, amelyek mindamellett szavatolják, sőt esetenként növelik is a meglévő irányelv rendelkezéseiben foglalt biztonság szintjét.

1.4

Az Európai Bizottság által megbízott szakértő tanulmánya (2) számos, az aktív és a passzív biztonsági intézkedéseket ötvöző megoldást javasolt – összhangban a CARS 21 munkacsoport ajánlásaival (3) és az Egyesült Nemzetek Genfben működő Európai Gazdasági Bizottsága (ENSZ EGB) által kidolgozott, a gyalogosok biztonságát szolgáló globális műszaki előírás-tervezettel –, amelyek ebben a javaslatban is helyet kaptak.

1.5

Az EGSZB emellett úgy ítéli meg, hogy a javaslat nem korlátozza a gyártók szabad versenyét, mivel nem szűkíti a gépjárműtípusok piaci kínálatát, csupán arra törekszik, hogy a keresletet a magasabb szintű biztonsági követelményeket teljesítő gépjárműtípusok felé terelje.

1.6

A fentiekre tekintettel az EGSZB fenntartás nélkül támogatja az Európai Bizottság javaslatát. Egyúttal sajnálatát fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy a végül nem megvalósíthatónak bizonyult intézkedések felülvizsgálata és az új intézkedések kidolgozása csaknem három évet vett igénybe, bár e késedelem részben olyan információk és műszaki megoldások megjelenésének tudható be, amelyek még nem álltak rendelkezésre a jelenlegi irányelv elfogadásakor.

1.7

Az EGSZB felkéri az Európai Parlamentet és a Tanácsot, hogy a javaslat mielőbbi maradéktalan elfogadásával ellensúlyozza az elszenvedett késedelmet, amelyet tovább súlyosbít, hogy Európa polgárainak életéről és egészségéről van szó, és ezáltal biztosítsa, hogy az eredeti ütemezésnek megfelelően megkezdődhessen a második szakasz.

1.8

Az EGSZB üdvözli, hogy eredményesebbek lettek a gépjárművekkel kapcsolatban elfogadott műszaki intézkedések, ugyanakkor arra szólítja fel az európai intézményeket és a tagállamokat, hogy az utak biztonságának növelése érdekében két másik területen is határozottabban sürgessenek lépéseket: az infrastruktúra minőségének és biztonságosságának növelése, valamint az úthasználók képzése és tudatosságának növelése terén. Ez a kérés természetesen a helyi és regionális önkormányzatokra is vonatkozik, amelyekre egyre több döntési felelősség hárul ezen a területen.

2.1

Az úthasználók legveszélyeztetettebb csoportja, a gyalogosok és a kerékpárosok körében évente csaknem 8 000 személy veszíti életét és további 300 000-en sérülnek meg közlekedési balesetben a 27 tagállam útjain.

2.2

Az Európai Bizottság kezdeményezésére a gépjárműgyártók már 2001-ben kötelezettséget vállaltak arra, hogy a gyalogosok és a kerékpárosok védelmében új megoldásokat fejlesztenek ki mind az aktív (ütközésmegelőző), mind pedig a passzív (ütközés esetén védelmet nyújtó) biztonsági rendszereket illetően.

2.3

A gyártók akkoriban többek között arra tettek javaslatot, hogy minden gépjárművet felszerelnek blokkolásgátló fékrendszerrel (ABS) és nappali menetjelző világítással (DRL) (bár ez utóbbi lépést később néhány tagállam tiltakozásának hatására visszavonták), illetve önkéntesen megszüntetik a merev gallytörő rácsok használatát, idővel pedig bevezetnek – akkor még csak a tervezőasztalon létező – új, aktív biztonságtechnológiai megoldásokat.

2.4

A Tanács és az Európai Parlament üdvözölte az ágazat vállalását, egyúttal azt sürgette, hogy e területet szabályozása ne önkéntes megállapodások vagy ajánlások, hanem a gyalogosok védelmére irányuló, kiforrott jogszabályok, azaz konkrét irányelv formájában történjen.

2.5

Ennek szellemében született a gyalogosok és más veszélyeztetett úthasználók védelméről szóló 2003/102/EK irányelv (4) („keretirányelv”), amelyet később a gépjárművekre szerelt elülső védelmi rendszerek használatáról (a merev lökhárítók használatának megszüntetéséről) szóló 2005/66/EK irányelv (5) követett.

2.6

A gyalogosok védelméről szóló keretirányelv az Európai Fokozott Járműbiztonsági Bizottság (EEVC) által javasolt vizsgálatokat és küszöbértékeket veszi alapul, a megvalósítást pedig két szakaszra bontja, melyek mindegyike a passzív biztonsági rendszerekre összpontosít. Az első szakasz a 2005. október 1. utáni típusjóváhagyással rendelkező gépjárművekre vonatkozóan lépett életbe, és szerkezeti módosításokat, könnyebb motorházfedelet és lökhárítókat vezetett be a maximum 2 500 kg össztömegű, M1 és N1  (6) kategóriájú gépjárművekre vonatkozóan. A második szakasz a 2010. szeptember 1. utáni típusjóváhagyással rendelkező gépjárművekre vonatkozik, és szigorúbb vizsgálatokat, illetve küszöbértékeket ír elő.

2.7

Már a javaslat parlamenti vitájakor komoly fenntartások fogalmazódtak meg a második szakaszra előírt vizsgálatok megvalósíthatóságával kapcsolatban: az irányelv szövegének végleges változata előírta az Európai Bizottság számára, hogy 2004. július 1-jéig értékelje a második szakasz megvalósíthatóságát. Az értékeléstől különösen azt várták, hogy határozza meg „a tényleges hatékonyságot tekintve legalább egyenértékű alternatív – passzív, vagy aktív és passzív intézkedések kombinációját felölelő – intézkedéseket” (7).

2.8

Egy sor független szakértői tanulmány, köztük az Európai Bizottság felkérésére elkészített tanulmányok is arra a következtetésre jutottak, hogy a kitűzött határidőre és az EEVC vizsgálati módszereivel műszakilag nem lehetséges teljesíteni a második szakasz követelményeit. Az új javaslat ebből kiindulva már módosított passzív biztonsági paraméterekkel és az iparág által időközben kifejlesztett aktív biztonsági elemekkel számol, amelyek nemcsak teljesítik, de néhány tekintetben túl is lépik az 5. cikknek „a tényleges hatékonyságot tekintve legalább egyenértékű” megoldásokra vonatkozó követelményeit.

2.9

A most javasolt vizsgálatok ezen túlmenően egyenértékűek az Egyesült Nemzetek Európai Gazdasági Bizottsága (ENSZ EGB) által kidolgozott, a gyalogosok biztonságát szolgáló globális műszaki előírás-tervezetében foglaltakkal. Az uniós jogi rendelkezések és az azon kívüli országok jogszabályainak kilátásba helyezett harmonizációja emellett az európai gépjárműipar versenyképességét is nyilvánvalóan fokozza majd.

3.1

Az új javaslat, amely immár rendelet, nem pedig irányelv elfogadására irányul, mindenekelőtt ötvözni kívánja az elülső védelmi rendszerekről szóló irányelv rendelkezéseit a gyalogosok védelmére vonatkozó korábbi irányelv rendelkezéseivel, amelyeket az alkalmazhatóság érdekében szükség szerint módosít. A rendeletjavaslat elfogadásával tehát mindkét irányelv hatályát veszti.

3.2

A rendeletjavaslat értelmében a gépjárművek típusjóváhagyásához szükséges vizsgálatok a következők:

3.2.1

Gyermek vagy kistermetű felnőtt fejformájának megfelelő próbatest és a motorházfedél elülső részének ütközése; felnőtt fejformájának megfelelő próbatest ütközése a motorházfedél hátsó részével, valamint alsó és felső lábszár formájú próbatest ütközése a lökhárítóval, a jelenlegi irányelvben a II. szakasszal kapcsolatban megfogalmazott paraméterek részleges módosításával. Inkább felmérési, mintsem típus-jóváhagyási célzattal, valamint a technikai fejlődés nyomon követéséhez a javaslat szintén előirányozza a medencecsontnak megfelelő próbatest és a motorházfedél belépő éle ütközésének, valamint a felnőtt fejformának megfelelő próbatest és a szélvédő ütközésének vizsgálatát.

3.2.2

Az elülső védelmi rendszerek (a korábbi 2005/66/EK irányelv) vonatkozásában a lábszár formájú próbatest, illetve a gyermek vagy kistermetű felnőtt fejformájának megfelelő próbatest ütközése a védelmi rendszerrel bekerül a típus-jóváhagyási vizsgálatok közé. A javaslat a szerkezeti rendszerek kialakítását és felszerelését szabályozó kötelező erejű rendelkezések mellett további vizsgálatokat is tartalmaz felmérés céljából.

3.3

A passzív biztonsági intézkedések aktív biztonsági rendszer bevezetésével egészülnek ki, így garantálható a két előző irányelvben már rögzített biztonsági szint. Ezek egyike a fékrásegítő rendszer (BAS), amely vészhelyzetben a megfelelő féknyomás megválasztásával segít a vezetőnek a gyors fékezésben. Az ABS rendszerrel együtt alkalmazva maximális féknyomást biztosít és optimalizálja a lassulás ütemét, ezzel jelentős mértékben csökkentve a gyalogosokkal való ütközés sebességét.

3.4

Végezetül pedig figyelembe véve, hogy egyre több nagyobb tömegű jármű közlekedik az utakon (például a sportos szabadidőjárművek (SUV) kategóriájában), a mostani javaslat kiterjesztené a rendelkezések hatályát a jelenlegi maximum 2 500 kg össztömegű M1 és N1 kategóriájú gépjárművekről a legfeljebb 3 500 kg össztömegű, nehezebb gépjárművekre is, tehát egészen a két kategória felső határáig.

4.1

Mindenekelőtt az EGSZB üdvözli a Bizottság azon döntését, hogy a két korábbi irányelvet a most javasolt rendeletben egyesíti. Ez a megoldás egyértelműsíti és leegyszerűsíti a vonatkozó szabályozást, melynek szükségességét az elülső védelmi rendszerek használatáról szóló irányelvvel kapcsolatos véleményében (8) az EGSZB korábban már megfogalmazta.

4.2

Az EGSZB hasonlóképpen támogatja, hogy a Bizottság rendelet elfogadására tett javaslatot, mivel ezáltal minden tagállamban egységes végrehajtási módszerek és határidők érvényesíthetők, ami különösen fontos szempont egy ennyire technikai jellegű szabályozás esetében.

4.3

Másrészről viszont az EGSZB sajnálatát fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy az EEVC által a II. szakaszra indítványozott vizsgálatokat lehetetlennek bizonyult végrehajtani, mivel megvalósíthatóságukat a kitűzött határidőre (2004. július 1.) nem sikerült értékelni, s ez hároméves késedelmet eredményezett.

4.4

Az EGSZB ennek ellenére méltányolja a hosszadalmas, ám eredményes eljárás nyomán kidolgozott megoldást, amely épít a CARS 21 csoport ajánlásaiban megfogalmazott integrált szemléletre. Ennek köszönhetően az európai rendelkezések összeegyeztethetőek az Európai Unión kívüli jogszabályokkal. Az EGSZB különös megelégedésére szolgál, hogy mindez mélyreható hatásvizsgálatra alapul, az első olyan hatásvizsgálatra, amelyet az Európai Bizottság által felállított, a hatásvizsgálatokkal foglalkozó testület tárgyalt és jóváhagyott.

4.5

A Bizottság és a felkért szakértők várakozásai szerint a választott megoldás – az aktív biztonsági intézkedések végrehajtása mellett – az eredeti II. szakasz célkitűzéseihez (9) képest (amelyek nem bizonyultak megvalósíthatónak) 80 %-kal csökkentené a halálos közúti balesetek számát, 44 %-kal pedig a súlyos sérülések számát, azaz 1 100 fővel kevesebben veszítenék életüket és 46 000 fővel kevesebben sérülnének meg a közutakon. Az új intézkedések emellett kevés ráfordítást igényelnek, így nem befolyásolnák érezhetően a gépjárműárakat.

4.6

A fentiek fényében az EGSZB erősen szorgalmazza, hogy az Európai Parlament és a Tanács teljes egészében és mielőbb fogadja el az Európai Bizottság javaslatát, hiszen a gépjárműgyártók átállási időszükséglete (10) miatt minden további késedelem elkerülhetetlen csúszást eredményez.

4.7

Az EGSZB reményei szerint a módosított rendelkezések hatálya a nagyobb össztömegű gépjárművekre, így többek között a városokban egyre nagyobb számban közlekedő SUV kategóriájú gépjárművekre is hamarosan kiterjed. Ennek érdekében haladéktalanul meg kell határozni a javaslatban említett átmeneti időszakot.

4.8

Végezetül pedig nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ezek a biztonsági intézkedések természetesen nem vonatkoznak a régebbi gépjárművekre, amelyek jelenleg a legnagyobb kockázatot hordozzák a veszélyeztetett úthasználókra nézve. Szintén érdemes megjegyezni azt, hogy bár az ABS-technológiát – ma már a hatékonyságot fokozó BAS fékrásegítéssel kiegészítve – önkéntes alapon 2004 óta széles körben alkalmazzák, kötelezővé csak az új rendelkezés hatálybalépésével válik.

4.9

Az EGSZB végül rámutat, hogy a kérdéses ütközéstípusok esetében kétfajta sérüléssel kell számolni: a gyalogos vagy kerékpáros és a gépjármű elülső szerkezeti elemének elsődleges ütközésével járó, valamint a sérült és az útfelület közötti másodlagos ütközés okozta sérüléssel. Mindkét esetre igaz az, hogy 40 km/h elsődleges ütközési sebesség felett irreális lenne elvárni a gyalogosok épségének biztosítását.

4.10

A fenti megállapítások csak azt kívánják ismételten nyomatékosítani, hogy a probléma megoldása – más egyéb közlekedésbiztonsági kérdésekhez hasonlóan – integrált megközelítést igényel, amely a gépjármű-technológiai fejlesztéseken kívül két további szempontot is figyelembe vesz: az úthasználók magatartását és a közlekedési infrastruktúra állapotát. E két szempont tekintetében mind az európai intézmények, mind pedig a tagállamok határozott szerepvállalására van szükség.

4.11

Ezzel kapcsolatban az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Bizottság a maga részéről már sokat tett és tesz továbbra is a jogalkotási és politikai kezdeményezésekre vonatkozó javaslatai, az európai kutatási keretprogramok és a közlekedésbiztonságot támogató program által rendelkezésre bocsátott finanszírozás, végül nem utolsósorban az Európai Közlekedésbiztonsági Egyezmény létrehozása révén.

4.12

Ezzel szemben a többi európai intézmény és a tagállamok, jóllehet figyelmet szentelnek a problémának, nem mindig támogatják megfelelőképpen az Európai Bizottság kezdeményezéseit. Ezzel összefüggésben említhetjük a legutóbbi példát a közúti infrastruktúra biztonsági normáinak felállítására vonatkozó európai bizottsági javaslattal (11) kapcsolatban. Ezt a javaslatot, melyet az EGSZB szükségesnek tekint ahhoz, hogy csökkenteni lehessen a közúti balesetek áldozatainak számát, az Európai Parlament túlságosan kényszerítőnek tartotta, ezért a szubszidiaritás elve nevében megfosztották legerőteljesebb kötelező érvényű rendelkezéseitől; ebben az esetben is, hacsak nem kerül sor változtatásokra a plenáris ülésen történő szavazáskor, ami nem valószínű, a Parlament a tagállamokra bízza a döntéshozatalt.

4.13

Ami a fent említett első szempontot, vagyis az úthasználók viselkedését illeti, megjegyzendő, hogy bár a közúti baleseteket sok esetben a vezető gondatlansága okozza, ugyanolyan gyakran fordul elő az is, hogy a gyalogosok vagy kerékpárosok közlekednek figyelmetlenül, áthágják a közlekedés alapvető szabályait, nemegyszer a józan ésszel szemben is. E területen az ismeretterjesztő és tájékoztató tevékenységet már az általános iskolában meg kellene kezdeni a helyes közlekedési magatartásra ösztönző, rendszeres figyelemfelkeltő kampányok formájában. Ugyanilyen fontos a másokat veszélyeztető közlekedés szigorú szankcionálása.

4.14

A közlekedésbiztonság másik alapvető szempontja az infrastruktúra javítása, mindenekelőtt a városokban, ahol a halálos kimenetelű gyalogos- és kerékpáros-balesetek 80 %-a történik. A gépjárművek, a gyalogosok és a kerékpárosok ütközése a leghatékonyabban az úthasználók lehetőség szerinti fizikai elkülönítésével kerülhető el. Ebből a szempontból a védett gyalogátkelőhelyek, gyaloghidak, kerékpársávok kiépítésével, illetve megfelelő megvilágítással, útburkolattal és – az EU tagállamaiban lehetőleg egységes – közúti jelzésekkel csökkenteni lehetne a közlekedési balesetek számát, egyben a fogyatékkal élők számára is barátságosabbá lehetne tenni a városi épített környezetet.

4.15

Az ilyen jellegű kezdeményezések növelik a biztonságot és javítják a városi élet minőségét, ezért minden bizottsági javaslatban, így a jelenlegiben is figyelmet érdemelnek, még ha csak a gépjárművek műszaki paramétereit érintik is.

M1

=

gépjárművek nyolc utas + a vezető számára, legfeljebb 3 500 kg össztömeggel.

N1

=

M1 gépjárművekből kialakított haszongépjárművek, melyek maximális tömege 3 500 kg.

19.8.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 211/12

1.1

A mobilitás iránti növekvő igény, a nagyarányú egyéni forgalom, a főként – de nem kizárólag – az agglomerációk túlterheltségével kapcsolatos problémák hozzájárultak ahhoz, hogy a közúti közlekedés a környezeti hatások értékelése során előtérbe kerülő emberi tevékenységek egyikévé vált. Az Európai Bizottság ennek ismeretében terjesztette elő rendeletjavaslatát, amellyel a nehéz tehergépjárművek által okozott légszennyezést kívánja csökkenteni.

1.2

Az EGSZB támogatja a javaslatot, amely szerinte mind a hatékonyságot, mind az átültetés határidejét illetően eleget tesz a környezeti követelményeknek, és biztosítja az ipar számára a bevezetéséhez szükséges időt.

1.3

Az EGSZB egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy a szóban forgó rendelet a kibocsátási határértékek világszintű harmonizációjában további előrelépést jelent.

1.4

Az EGSZB üdvözli, hogy a választott jogalkotási eszköz a rendelet, amellyel valamennyi tagállamban biztos alkalmazási határidők és módszerek garantálhatók, ami egy rendkívül műszaki jellegű jogszabálynál különösen fontos.

1.5

Az EGSZB teljes mértékben támogatja, hogy a független szervizeknek korlátlan hozzáférési joguk legyen a járműjavításhoz szükséges információkhoz. Fenntartásai vannak azonban azzal kapcsolatban, hogy a nehéz tehergépjárművekre is a személygépkocsikra tervezett OASIS szabványosított formátumot használják.

1.6

E fenntartások eloszlatásához az EGSZB kívánatosnak tartja, hogy az Európai Bizottság további vizsgálatokkal olyan alternatív megoldásokat keressen, amelyek ugyanazokat az – OASIS rendszertől várt – előnyöket nyújtják, ám a felhasználók által könnyebben és alacsonyabb költséggel megvalósíthatók.

1.7

Az EGSZB ismét hangsúlyozza, hogy az Európai Bizottságnak a szennyezőanyag-kibocsátás csökkentésére irányuló politikája keretében alternatív üzemanyaggal működő, kevesebb nitrogén-oxidot és koromrészecskét kibocsátó járművek bevezetését kellene ösztönöznie. Ezenkívül biztosítania kellene, hogy a jövőbeli rendeletben az üzemanyagok minőségét is kritériumként vegyék figyelembe.

1.8

Az EGSZB végül nem tartja helyénvalónak, hogy a CO2-kibocsátás kötelező méréséről olyan rendelet határozzon, amelynek pusztán a szennyezőanyag-kibocsátásokról kellene szólnia. Tekintettel az összetett és speciális, a versenyre jelentős hatással bíró témakörre, az EGSZB olyan vitától tart, amely a rendelet elfogadását és az attól remélt eredményeket késleltethetné.

2.1

A levegő minősége javult ugyan az elmúlt tíz évben, ám továbbra is súlyos problémát jelent az egész Európai Unióban, különösen a városi területeken és a nagy népsűrűségű régiókban.

2.2

Az EU még 2020-ban is messze lesz a hatodik környezetvédelmi cselekvési program által kitűzött célok elérésétől. A részecskék által okozott szennyezés – a környezetszennyezés egyéb formáinál nagyobb mértékben – egyre jobban aggasztja a tudományos közösséget. A vizsgált rendeletjavaslatnak az a célja, hogy javítsa a levegő minőségét, anélkül hogy károsan hatna az ipar versenyképességére és az áruk szabad mozgására.

2.3

Amint Günter Verheugen, az Európai Bizottság alelnöke rámutatott, az új Euro VI norma előrelépést jelent a kibocsátásokra vonatkozó jogszabályok világszintű harmonizálása felé, mivel olyan határértékeket állapít meg, amelyek hasonlóak egyes Európán kívüli országokban – például az Egyesült Államokban – megszabott határértékekhez.

2.4

A részecskéket alkotó por, amely részben természetes eredetű, részben emberi tevékenységek – különösen az égési folyamatok – során jön létre, vegyi összetételét és méreteit tekintve egyaránt bonyolult és változatos struktúrájú.

2.5

Meg kell jegyezni, hogy a finom por által okozott akut szennyezés – bár gyakran emberi tevékenységek hatásaival függ össze – a nagymértékben városiasodott területektől távol is előfordul, olyan természeti jelenségek következtében, amelyek kialakulásának kedveznek a sajátos időjárási feltételek és az érintett terület domborzati viszonyai. A különböző kibocsátási források aránya területenként is jelentősen eltérő lehet: az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) becslése szerint a 15-ök Európájában az emberi tevékenységekhez kapcsolódó összes kibocsátás 26 %-áért a közúti közlekedés felelős.

2.6

Ez ismét azt támasztja alá, hogy a kibocsátások és szennyezőanyagok problémáját mindig globálisan és integrált megközelítéssel kell értékelni.

2.7

Az EGSZB ezért örömmel fogadja, hogy az Európai Bizottság ezt a javaslatot a Tiszta levegőt Európának (CAFE (1)) programmal összefüggésben dolgozta ki, amely a levegő minőségéről szóló tematikus stratégia elkészítésének technikai alapjául szolgált.

2.8

Az EGSZB azt is helyesli, hogy az Európai Bizottság az „osztott szintű megközelítést” (split approach) választotta ennek a témának a tárgyalásához. A rendeletjavaslat meghatározza az együttdöntési eljárás szerint elfogadásra kerülő új intézkedések alapelveit. Az intézkedések végrehajtására vonatkozó műszaki követelményeket egy másik rendelet határozza meg, amelyet az Európai Bizottság fogad el egy, a szabályozást a műszaki haladáshoz igazító bizottság segítségével, a komitológiai eljárásnak megfelelően.

3.1

Az Európai Bizottságnak az volt a célja, hogy meghatározza az ajánlott levegőminőségi szintek eléréséhez szükséges intézkedéseket. Az Euro VI jelentős intézkedés a gázok (például a nitrogén-oxidok – NOx és a szénhidrogének – CH) és a légszennyező részecskék kibocsátásának csökkentésére.

3.2

A vizsgált rendeletet a 2007/46/EGK irányelv II. mellékletében meghatározott, 2 610 kg referenciatömeget meghaladó M1, M2, N1 és N2 kategóriájú járművekre, valamint az M3 és N3 kategóriába tartozó minden gépjárműre alkalmazni kell, a mellékletben meghatározottak szerint. Azokra az M1, M2, N1 és N2 kategóriájú járművekre viszont, amelyek referenciatömege nem haladja meg a 2 840 kg-ot, és típusjóváhagyásuk a 715/2007/EK rendelet alapján történik, ha a gyártó ezt kéri, nem vonatkozik a rendelet (2).

3.3

Az Euro V szinthez képest (amely 2008. október 1-jétől kötelező az új regisztrációkra vonatkozóan) a kipufogócsőnél történő kibocsátásra javasolt új határértékek (Euro VI) a nitrogén-oxidok esetében 80 %-kal, a részecskék esetében pedig 66 %-kal csökkennek. Az engedélyezett kibocsátási szintet az USA ugyanazon időszakra tervezett szintjéhez igazították. A rendelet ezenkívül – amint kialakítják a megfelelő mérési eljárást – a kibocsátott részecskék számával kapcsolatos határértéket is bevezet.

3.4

A rendeletjavaslat a jelenlegi menetciklusok alapján állapítja meg a határértékeket, de világszinten harmonizált ciklusok (WHDC) bevezetését tervezi, amint a jelenlegi ciklusok alapján mért kibocsátásokat korrelációba lehet majd hozni a harmonizált ciklusok alapján mért kibocsátásokkal.

3.5

A jelenleg hatályban lévő szabályozáshoz képest a javasolt rendelet a kibocsátásszabályozó berendezések tartósságától és megfelelőségétől függően meghosszabbítja a járművek hasznos élettartamát.

3.6

Ebből a célból a különböző gépjármű-kategóriák hasznos élettartama az alábbiak szerint meghosszabbodik:

3.7

A vizsgált rendelet értelmében az Európai Bizottság végrehajtási rendeletet is elfogad, amelynek intézkedései a következőkre terjednek ki:

3.8

A rendelet korlátlan és szabványosított hozzáférést biztosít a fedélzeti diagnosztikai rendszerre vonatkozó információkhoz és a járműjavítási és -karbantartási információkhoz (3) a független gazdasági szereplők számára. Egy másik, részletesebb rendeletre hivatkozva, a javaslat egy olyan követelményt is tartalmaz, hogy a járművek fedélzeti diagnosztikai rendszerére (OBD), valamint javítására és karbantartására vonatkozó tudnivalókat az érdekelt felek szakmai bizottsága által kidolgozott szabványos formátumban (az ún. OASIS szabvány szerint (4)), internetes oldalakon elérhetővé kell tenni.

3.9

A rendelet a következő alkalmazási időpontokat írja elő az Euro VI határértékeivel kapcsolatban:

4.1

Az elmúlt évtizedben a levegő minősége – a forgalomba került gépjárművek számának növekedése ellenére – javult. A légköri szennyezés problémája azonban még távolról sem oldódott meg – ez az egész EU-ra – mindenekelőtt a városi területekre és a sűrűn lakott régiókra – igaz. Az EGSZB ezért üdvözli az Európai Bizottság javaslatát, amelynek célja a gépjárművek konstrukciójára vonatkozó harmonizált szabályok meghatározása a belső piac működésének biztosítása érdekében, gondoskodva egyúttal a környezet magas szintű védelméről is.

4.2

A tehergépkocsikra és autóbuszokra vonatkozó Euro IV kibocsátási határértékek 2006. november 9. óta vannak érvényben, az Euro V kibocsátási határértékeket pedig 2008. október 1-jétől kell majd alkalmazni az új típusjóváhagyásokra. Az EGSZB egyetért az új rendelet alkalmazására javasolt időpontokkal.

4.3

Mivel a javaslat nem tartozik a Közösség kizárólagos hatáskörébe, az EGSZB támogatja a szubszidiaritás elvének alkalmazását. Egyetért azonban az Európai Bizottsággal, amely – mivel el kívánja kerülni az egységes piac működését gátló akadályok kialakulását, és tudatában van a levegőszennyezés határokon átnyúló hatásainak – úgy véli, hogy a javaslat célkitűzései nem teljesíthetők kellő mértékben tagállami intézkedésekkel, és európai szintű kényszerítő intézkedésekre is szükség van.

4.4

Az EGSZB azzal is egyetért, hogy a javasolt jogalkotási eszköz a rendelet, mivel ez valamennyi tagállamban biztos alkalmazási határidőket és módszereket garantál, ami ilyen műszaki jellegű jogszabálynál különösen fontos.

4.5

Az EGSZB a rendeletjavaslat bevezetésének (5) pontjában szereplő kijelentésekkel is egyetért, amelyek szerint „az EU levegőminőségi céljainak megvalósítása a járművek kibocsátásának csökkentésére irányuló folyamatos erőfeszítést igényel. Ezért az ágazatot egyértelműen tájékoztatni kell a jövőbeni kibocsátási határértékekről”, valamint azzal is, ami a (6) pontban olvasható: „A nitrogén-oxid-kibocsátásra vonatkozó határértékek kitűzésének már most biztosítania kell a járműgyártók számára, hogy terveiket hosszú távra és európai léptékben alakíthassák ki”.

4.6

Az EGSZB abban is egyetért az Európai Bizottsággal, hogy a kibocsátási szabványok meghatározása során fontos figyelembe venni egyrészt azok hatásait a piacok és a gyártók versenyképességére, a felmerülő közvetlen és közvetett üzleti költségeket, másrészt az innováció ösztönzése, a levegőminőség javulása, az egészségügyi kiadások csökkenése terén jelentkező előnyöket, továbbá a járművek várható élettartamának növekedését.

4.7

Az EGSZB teljes mértékben támogatja, hogy a független szervizek szabadon hozzáférhessenek a járműjavítási információkhoz. Az viszont nagyon aggasztja, hogy az Európai Bizottság a nehéz tehergépjárművekre is a személygépkocsikra tervezett OASIS szabványosított formátumot használja.

4.7.1

Így a nagy sorozatban gyártott járművek nem tartoznak a 2 610 kg össztömeget meghaladó tehergépjárművekre vonatkozó rendelet hatálya alá. Haszonjárművek a legkülönbözőbb kivitelben és változatban léteznek, ami az információk szabványosítására tett kísérletet – az esetleges reális hasznához képest – problematikussá és aránytalanul költségessé teszi, figyelembe véve azt is, hogy a nehéz haszonjárművek részére kevés – és ráadásul bizonyos márkákra szakosodott – szerviz működik. Az OASIS rendszer alkalmazása a nehéz tehergépjárművek javítását végző szervizek – amelyek szinte mind kkv-k –, esetében azt jelentené, hogy e szervizeknek vállalniuk kell az új rendszer bevezetésével és működtetésével járó jelentős pénzügyi és szervezési terheket, amelyek aránytalanul magasak lennének a rendszer felhasználói számára várható előnyökhöz képest.

4.7.2

A fentiek alapján az EGSZB azt javasolja az Európai Bizottságnak, hogy végezzen hatásvizsgálatot; készítse el az OASIS rendszer alkalmazásának költség-haszon elemzését, más lehetséges, egyszerűbb és alacsonyabb költségvetésű megoldásokkal összehasonlítva.

4.8

Az EGSZB ismét hangsúlyozza – amint az Európai Bizottság javaslataival kapcsolatban a múltban már tette –, hogy kevesebb nitrogén-oxidot és részecskét kibocsátó, alternatív üzemanyaggal működő járművek bevezetését kellene ösztönözni. Ennélfogva határértékeket kell bevezetni a szénhidrogének, a metántól különböző szénhidrogének és a metán vonatkozásában.

4.9

Az EGSZB reméli, hogy az Európai Bizottság minél előbb világszinten harmonizált menetciklusokat fogad el a vizsgálati eljárások vonatkozásában, amelyek az EK kibocsátási típus-jóváhagyási rendeletei alapjául szolgálnak.

4.10

A rendelet az üzemanyag-fogyasztás és a CO2-kibocsátás méréséről is intézkedik, és így bizonyos mértékig eltér kitűzött céljától, amely a légszennyező anyagok csökkentése.

4.10.1

Ezekhez a mérésekhez próbapadon végzett vizsgálatok adatait használnák fel, amelyek valójában nem mérvadóak a járműre vonatkozó tényleges adatok szempontjából. Köztudott, hogy a jármű energiahatékonysága számos tényezőtől függ; a motor csak az egyik fontos elem sok más (áttétel, aerodinamika, gördülési ellenállás, tartalék alkatrészek stb.) mellett. Ugyanaz a típusú motor olyan járművekben használható fel, amelyeknek jellemzői és felhasználási módjai igen eltérőek (TIR, építkezésekhez használt járművek, városi autóbuszok stb.).

4.10.2

Nem véletlenül történt tehát – az EGSZB emlékeztetni kíván erre ezzel kapcsolatban –, hogy a CO2-kibocsátás csökkentésére irányuló stratégiáról szóló európai bizottsági közleményben (COM(2007) 19 végleges) e stratégia az N1 típusú haszonjárművekre is vonatkozott. A téma specifikussága és a rendelkezésre álló adatok elégtelen volta miatt ezt az elképzelést aztán a vonatkozó rendeletjavaslat (COM(2007) 856 végleges) elvetette.

4.10.3

Az EGSZB arra is felhívja a figyelmet, hogy a haszonjárművek esetében az üzemanyag-fogyasztás leszorítása (és ezzel a CO2-kibocsátás arányos csökkentése) fontos piaci követelmény, mivel gyakran az üzemanyag jelenti a szállítási költségek legjelentősebb tételét. A gépkocsigyártókat tehát a verseny készteti arra, hogy a legkorszerűbb megoldásokkal álljanak elő a fogyasztás és ennélfogva a CO2-kibocsátás tekintetében.

4.10.4

A CO2-kibocsátások mérésével kapcsolatban az EGSZB arra a fontos tényezőre is rámutat, hogy ha a fogyasztásra és a CO2-re vonatkozó – csak a motoron mért – adatokat esetleges ösztönzők vagy adók megállapítására használnák fel, az ésszerűtlen piaci torzulásokhoz vezethetne.

4.10.5

A fentiek alapján az EGSZB megerősíti azzal kapcsolatos egyetértését, hogy a nehéz tehergépjárművek CO2-kibocsátásaira vonatkozóan is minél előbb célszerű jogszabályt hozni, de megítélése szerint ezt a témát helyesebb lenne – egyedi javaslat kidolgozásával – külön vizsgálni és behatóan tanulmányozni, többek között azért, hogy elejét lehessen venni egy, a rendelet elfogadását késleltethető heves vitának.

4.11

Mivel – elkerülhetetlenül magasabb áraik miatt – a piac idegenkedik a kevésbé környezetszennyező járművek vásárlásától, az EGSZB helyesnek tartaná, ha pénzügyi ösztönzőket lehetne bevezetni a vásárlás elősegítésére, és célszerűnek tartaná, hogy a tagállamok különféle ösztönzők segítségével fel tudják gyorsítani a közösségi szinten meghatározott követelményeket kielégítő járművek forgalomba hozatalát.

4.12

Az EGSZB készséggel támogatja azt a javaslatot, amely szerint a tagállamoknak szabályokat kell megállapítaniuk az e rendelet rendelkezéseinek megsértése esetén alkalmazandó szankciókról, és biztosítaniuk kell, hogy e büntetések hatékonyak, arányosak és elrettentő hatásúak legyenek.

4.13

Az EGSZB megfelelőnek tartja azokat az időpontokat, amelyeket az Európai Bizottság az új típusjóváhagyásokra (2013. április 1.), illetve az új regisztrációkra (2014. október 1.) javasol. Öt év stabilitás egy kibocsátási szint és a következő között elegendő ahhoz, hogy az ágazat számára gazdaságilag megtérüljenek az új megoldások piacra bocsátása céljából tett befektetések.

4.14

Az EGSZB az Európai Bizottságnak azzal a javaslatával is egyetért, hogy azokra az M1, M2, N1 és N2 kategóriájú járművekre, amelyek referenciatömege nem haladja meg a 2 840 kg-ot, és típusjóváhagyásuk a 715/2007/EK rendelet alapján történik, ne vonatkozzon a rendelet, ha a gyártó ezt kéri. Más szóval az EGSZB helyesli, hogy azoknak a járműveknek a típusjóváhagyásával kapcsolatban, amelyek tömege határesetet jelent, bizonyos rugalmasságot lehessen tanúsítani, mert így hatékonyabban lehet reagálni a vásárlók különféle igényeire, többek között az üzemanyag-fogyasztás, a megtett út és a szennyezőanyagok kibocsátása közötti egyensúly tekintetében.

5.1

Az EGSZB támogatja a javasolt kibocsátási határértékeket. Az „A” forgatókönyvről (5) van szó, amelyet megvizsgált az Európai Bizottság, és a konzultációba bevont érintettek többsége kedvezően fogadott.

5.2

Az EGSZB azonban úgy véli, hogy ismét rá kell mutatnia az NOx- és a CO2-kibocsátások közötti fordított viszony problémájára. Mivel mindkét kibocsátás csökkentése fontos környezetvédelmi cél, elengedhetetlen a nitrogén-oxid határértékének egyensúlyba hozása, hogy elkerülhető legyen a szén-dioxid-kibocsátás emelkedése. Ugyanis az NOx-kibocsátás várt csökkentésének hatására a CO2-kibocsátás 2–3 %-kal nő majd. Az Európai Bizottság egy 2001. évi amerikai tanulmányra hivatkozva úgy véli, hogy a rendelet hatálybalépésének időpontjában a jelenleg előre jelzett növekedést viszont a motorok technológiai fejlődése kompenzálná. Az EGSZB egyben az említett tanulmány naprakésszé tételét is ösztönzi, hogy megbízhatóbb adatokkal rendelkezzünk arról, hogy a javasolt NOx-határértékek milyen következményekkel járnak majd az üzemanyag-fogyasztásra és így a CO2-termelésre nézve.

5.3

Amint már megjegyeztük, az EGSZB örömmel fogadja az osztott szintű megközelítést, amely a kiemelt politikai fontosságú kérdésekre korlátozza az együttdöntési eljárást, és a végrehajtási intézkedéseket, valamint a technikai részleteket a komitológiai eljárás körébe utalja.

5.4

Arra azonban rámutat, hogy számos olyan intézkedés, amellyel a szabályozási bizottság foglalkozik majd (OBD, részecskeszám, a járművezető meggyőzésére szolgáló eljárások reagensek használata esetén stb.) rendkívül bonyolultak, és erőteljes hatásuk van a jármű technológiájára. Az EGSZB ezért azt javasolja, hogy mindezeket az elemeket az Euro VI határértékekkel egyszerre kezdjék alkalmazni, és hogy a rendeletjavaslat értelmében elegendő időt biztosítsanak a hatálybalépés és az alkalmazás között, hogy az ágazatnak legyen ideje a szükséges fejlesztésre.

19.8.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 211/17

19.8.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 211/17

1.1

Az energiaellátás, az energiaforrások diverzifikálása, a megújuló energiaforrások kifejlesztése az Európa jövőjét, a világ egyensúlyát és az éghajlatváltozás hatásainak csökkentését célzó erőfeszítéseket érintő alapvető kérdések közé tartozik.

1.2

Az EGSZB véleménye szerint az Európai Unió megfelelő keretet nyújt ahhoz, hogy tagországai fontos szerepet játszhassanak az energiaforrásokért folyó globális versenyben és az éghajlatváltozás kezelésében, hiszen a nemzetközi tárgyalásokon így, a szükséges kritikus méretet elérve gyakorolhatnak tényleges politikai befolyást.

1.3

Az EGSZB megelégedéssel veszi tudomásul az energia kérdésével foglalkozó XXVI. cím felvételét a Lisszaboni Szerződés tervezetébe, amely megerősíti az Európai Unió tevékenységének jogi alapjait ezen a területen.

1.4

Az EGSZB kiemeli a kutatásnak és a fejlesztésnek a fenntartható energiatermelés és a környezetvédelem terén játszott döntő szerepét, valamint hangsúlyozza a megfelelő forráselosztás fontosságát. Gondosan meg kell vizsgálni az olyan energiaforrások, valamint energia- és kibocsátáscsökkentő technológiák támogatását, amelyekről nem feltételezhető, hogy felhasználásuk gazdaságilag tarthatóvá válik, elkerülendő, hogy a közpénzeket olyan technológiák támogatására pazaroljuk, amelyeknek nincs jövőjük. Ezzel szemben az erőforrásokat olyan eljárásokkal kapcsolatos kutatásokra kell fordítani, amelyeknek a tudományos közösség ígéretes jövőt jósol. Ide tartoznak például a többek között az üvegházhatású gázok kibocsátásának minimalizálására vagy lekötésére irányuló technikák, az energiahatékonyság, a tiszta szén, az elektromos vagy más alternatív meghajtású járművek, az üzemanyagcellával való meghajtás, a napenergia, a hulladék újrahasznosításának energiahatékonysága, a magfúzió, illetve a nukleáris hulladék ártalmatlanítása.

1.5

Hangsúlyozza továbbá a berendezések és az épületek energiahatékonyságának jelentőségét is.

1.6

Szükségesnek tartja valóságos európai szintű beszerzési politika létrehozását, hogy szembe lehessen szegülni az esetenként erősen szervezett termelők által gyakorolt nyomással, és javasolja az energiapolitikák európai szintű összehangolását, valamint a nemzetközi szervezetekben – pl. a WTO, az ENSZ, a NATO és az OECD – elfoglalt álláspontok egyeztetését.

1.7

Kiemeli az energiaforrások diverzifikálásának fontosságát, és konstruktív, ám az Oroszországgal, valamint a kaukázusi és közép-ázsiai köztársaságokkal létrehozandó partnerségeket illetően óvatos hozzáállást javasol.

1.8

Hangsúlyozza, hogy helyénvaló lenne megvizsgálni az atomenergia-programok újraindításának lehetőségét azokban az országokban, ahol ebben a tárgyban egyetértenek, valamint fel kellene élénkíteni a hulladékok újrafeldolgozása területén folytatott kutatásokat. Ösztönzi továbbá a hetedik Euratom kutatási keretprogramon belül, illetve az ITER kezdeményezés keretében végzett magfúziós kutatások kiszélesítését.

1.9

Véleménye szerint szükség van az együttműködés és a koordináció megerősítésére az energiapolitika, a nemzetközi szervezetekben való képviselet és fellépés területén, a szomszédsági politika fejlesztésére az energia területén, valamint annak átgondolására is, hogy hosszabb távon létre kellene-e hozni egy közös, esetleg saját intézményekre támaszkodó energiapolitikát. Úgy véli, hogy a megújuló energiaforrások kereskedelmének valamennyi tagállamban tapasztalható dinamikája azt mutatja, hogy a polgárok érdeklődnek az effajta energiaforrások iránt. Mivel ez a helyzet pontosan illeszkedik a Lisszaboni Szerződés tervezetében definiált közösségi energiapolitika újszerűségéhez, stratégiai lehetőséget nyújthat a politika elfogadtatására és fejlesztésére.

2.1.1

A Nemzetközi Energia Ügynökség előrejelzése szerint 2030-ra a világ energiaszükséglete 55 %-kal nő majd.

2.1.2

Az Európai Unió maga is nagymértékben külső forrásokra van utalva a fosszilis szilárd tüzelőanyagok, a kőolajszármazékok és a földgáz tekintetében, és ez a függés az elkövetkezendő évek során csak tovább fokozódik. Mivel az Unió 80 %-ban a fosszilis tüzelőanyagokra van utalva, energiabehozatalának mértéke 2030-ig várhatóan 50 %-ról 70 %-ra emelkedik majd.

2.1.3

A bizonyítottan létező kőolajlelőhelyek száma 2050 után várhatólag csökkenni fog, ugyanakkor más, ma még kihasználatlan erőforrások a növekvő kereslet és a technikai fejlődés következtében a jövőben gazdaságosan kiaknázhatóak lesznek.

2.1.4

A más energiaforrásokra való áttérés elkerülhetetlen, de a folyamat nehéz lesz. A világtörténelemben ugyanakkor volt már példa hasonló változásra, többek között a 19. században, amikor a biomassza-alapú tüzelőanyagokról (elsősorban a fáról) áttértek a szén, majd a kőolaj használatára. Ma azonban még nem állnak rendelkezésünkre azok az eszközök, amelyekkel megfelelő módon aknázhatnánk ki a megújuló energiaforrásokat ahhoz, hogy korunkban is végbemenjen egy, a 19. századihoz hasonló átalakulás.

2.1.5

A nehézségek több tényezőből erednek: ilyen az energiasűrűség, a bioüzemanyagok kitermeléséhez szükséges (más, elsősorban mezőgazdasági tevékenység rovására használt) terület nagysága, az áramlások (szél, napenergia, árapály) időszakos és nehezen előrelátható jellege – emiatt a tárolókapacitások alapos előre tervezésére van szükség –, továbbá a megújuló energiaforrások földrajzi eloszlása. Az atomenergia tekintetében: még ha igen nagyra törő, a meglévő erőművek megújítását és újak létesítését célzó politika is jutna érvényre, a világszintű atomenergia-ipar akkor sem lenne képes kielégíteni a keresletet.

2.1.6

Európa nagymértékben külső energiaforrásokra van utalva. Jelenleg energiaszükségletének 50 %-át importból fedezi, és ez az energiafüggőség 2030-ig elérheti a 70 %-ot is. Európa ekkorra a kőolaj esetében 90 %-ban, a földgáz esetében pedig 70 %-ban függne az importtól!

2.1.7

2006 márciusában az Európai Tanács a következőkre utalva aggasztó képet festett a helyzetről:

Ez az aggasztó megállapítás ihlette az új energiacsomagban foglalt javaslatokat, a csomag így némileg választ jelent a leküzdendő kihívásokra.

2.1.8

Az Unió vezetőinek ezért kettős problémával kell szembenézniük: egyrészt a hagyományos elsődleges erőforrások csökkenésével, másrészt ezek problematikus földrajzi elhelyezkedésével, hiszen legnagyobb részük politikailag instabil országokban található, amelyek, amint az korábban már előfordult, erőforrásaikat a nyomásgyakorlás eszközeként is felhasználhatják az energiától függő országok ellen.

2.2.1

A kérdésben az Európai Unió valamennyi tagállama érintett, ám elszigetelt egyéni intézkedésekkel nyilván nem tudnak elég határozottan fellépni a gyakran szervezett termelőkkel szemben.

2.2.2

A tagállamok érdeke tehát az, hogy tömbbe tömörülve az Európai Uniót mint hatékony eszközt alkalmazzák egy olyan közös energiapolitika létrehozásához, amelynek alapja és célja a fogyasztás jobb ellenőrzése és az energiaforrások diverzifikálása.

2.2.3

Az Európai Unió olyan megfelelő nagyságú szereplő, amely rendelkezik a szükséges intézményi eszközökkel. Képes nemzetek feletti politikák létrehozására, nemzeti politikák összehangolására, erősebb európai kohézió kialakítására az energia terén, és a harmadik országok vonatkozásában is ki tud dolgozni energiapolitikát.

2.2.4

Végezetül: az alkotmányszerződés tervezetének elutasítása után a Lisszaboni Szerződés dinamikáját követve egy közös európai energiapolitika új, hasonló lendületet vehetne, és bizonyítékul szolgálna az Európai Unió konkrét hasznosságára is.

2.3.1

Jelenleg az energia területén az Európai Unió nem rendelkezik saját hatáskörrel. A Lisszaboni Szerződés tervezetének egyik legfontosabb újítása, hogy ezen a területen saját hatáskörrel ruházza fel az Uniót.

2.3.2

Az Európai Gazdasági Közösség létrehozásakor az akkori energetikai kérdések legnagyobb részével az Euratom, illetve az ESZAK foglalkozott.

2.3.3

Ez tehát azt jelentené, hogy az energiával kapcsolatban az Európai Unió tartózkodott mindennemű fellépéstől?

2.3.4

Bizonyosan nem, hiszen az Unió az EK-Szerződés 308. cikke alapján valódi energiapolitikát, az EK-Szerződés 154. cikke alapján pedig a transzeurópai energiahálózatokra irányuló politikát alakított ki (lásd: 1364/2006/EK határozat). Ezenkívül a belső piaci és versenyszabályokat természetesen az energiapiacra is alkalmazták (2003/55/EK irányelv a földgázpiac megnyitásáról, 2003/54/EK irányelv a villamos energiáról, a 93/87/EGK irányelv által módosított 90/377/EGK irányelv a földgáz- és a villamosáram-árak átláthatóságáról). Az ebből következő piacmegnyitásnak és az állami monopóliumok végének első hatásai néha aggodalomra adtak okot az energiaárakkal kapcsolatban, ám az esetenként tapasztalható árnövekedést elsősorban az okozta, hogy növekedett a korlátozott, sőt néha kimerülőben lévő erőforrásokra irányuló világpiaci kereslet.

2.3.5

Mindezt ki kell egészíteni az Európai Bizottságnak a következő, nem a tényleges jogalkotási javaslatok közé, hanem inkább az úgynevezett „nem kötelező érvényű eszközök” közé tartozó dokumentumaival: „Az energiaellátás biztonságára vonatkozó európai stratégia felé” című zöld könyv (2000. november 28.) és az erről szóló közlemény (2002. június 26.), a „Többet kevesebbel” című zöld könyv az energiahatékonyságról, a 2007–2012-es cselekvési terv (2006. október 19.), a Közlemény a globális energiahatékonysági és megújulóenergia-alapról (2006. október 6.).

2.3.6

Az Európai Unió tehát sokat foglalkozott az energiával kapcsolatos kérdésekkel, tevékenysége azonban meglehetősen bizonytalan jogi alapon nyugodott: ez az EK-Szerződés 308. cikke (az ún. rugalmassági záradék), amely szerint „ha a Közösség fellépése bizonyul szükségesnek ahhoz, hogy a közös piac működése során a Közösség valamely célkitűzése megvalósuljon, és e szerződés nem biztosítja a szükséges hatáskört, a Tanács a Bizottság javaslata alapján és az Európai Parlamenttel folytatott konzultációt követően egyhangúlag meghozza a megfelelő rendelkezéseket”. Az Unió közvetett módon foglalkozott is a kérdéssel, mégpedig a belső piacra, a versenyre és a környezetvédelemre vonatkozó szabályok felhasználása révén. A módszerek, legalábbis látszólag, inkább technikai és jogi, mintsem politikai jellegűek voltak.

2.3.7

Éppen ezért, és abból adódóan, hogy az energia kérdése mára mind az európai polgárok mindennapjait, mind a világ gazdaságát és stabilitását tekintve különösen fontossá vált, a Lisszaboni Szerződés tervezetébe felvették az energia kérdésével foglalkozó 176. cikket, amely az Unió energiával kapcsolatos célkitűzéseit „a környezet megőrzésének és javításának szükségességére tekintettel” és „a tagállamok közötti szolidaritás szellemében” határozza meg.

2.3.8

Az európai energiapolitika céljai a jövőbeli szerződés értelmében a következők lesznek:

2.3.9

E politika irányítása megosztott hatáskörben történik majd, és a döntések minősített többséggel születnek, az adóval kapcsolatos kérdések kivételével, amelyekre vonatkozóan továbbra is egyhangú szavazat szükséges. A 176a. cikk (2) bekezdésének második albekezdése azonban kimondja, hogy az ennek az új cikknek az (1) bekezdésében foglalt célkitűzések eléréséhez szükséges intézkedések „nem befolyásolhatják a tagállamok jogát az energiaforrások kiaknázására vonatkozó feltételek meghatározására, továbbá nem befolyásolhatják a tagállamok különböző energiaforrások közötti választását és energiaellátásuk általános szerkezetét”.

2.3.10

Az Európai Unió tehát ebben a kérdésben hatáskörrel rendelkezik majd, ami a hangsúlyosabb és konkrétabb fellépés legfontosabb eszköze. Ám elegendő lesz-e ez az eszköz, vagy intézményi szinten további előrelépés szükséges? Az eszköz megtervezése előtt azonban meg kell határozni a politikákat, azok pedig ezen a területen, a külső erők, illetve a szolgáltatások és technikák fejlődésének együttes hatására folyamatosan változhatnak.

3.1

Az európai energiapolitikát mostanáig gazdasági és/vagy a fenntartható fejlődésből adódó szükségszerűségek irányították: az energiapiac irányelvekkel és a hálózati iparágakra irányuló politikával való liberalizációjának szándéka, az energiahatékonyság elősegítését célzó politika, a megújuló energiák előmozdítását és továbbfejlesztését célzó politika, a szén-dioxid-kibocsátás elleni küzdelem stb.

3.2

Mondhatni, hogy mivel az Európai Unió a mai napig nem rendelkezett saját hatáskörrel az energiára vonatkozóan, ezért némiképp közvetett módon, a belső piaci, a környezetvédelmi és a versenyszabályok alkalmazásával közelítette meg ezt a kérdést. A módszerek, legalábbis látszólag, inkább technikai és jogi, mintsem politikai jellegűek voltak.

3.3

Ennek ellenére, ahogy láthattuk, az Unió jelentős jogalkotási és elméleti tevékenységet fejtett ki az energia területén. A közelmúltban (2007. szeptember 19-én) tett közzé egy sor, a jelenleg érvényes jogszabályokat módosító jogalkotási javaslatot (a villamos energia határokon keresztül történő kereskedelme esetén alkalmazandó hálózati hozzáférési feltételekről szóló rendelet módosítása, az Energiaszabályozói Együttműködési Ügynökséget létrehozó rendelet, a földgázszállító hálózatokhoz való hozzáférés feltételeiről szóló rendelet módosítása, a belső villamosenergia- és gázpiac közös szabályaira vonatkozó irányelvek módosítása).

3.4

A Lisszaboni Szerződés, amennyiben ratifikálására jelenlegi formájában kerül sor, e fontos politikai kérdést egyértelműbb és közvetlenebb módon közelítheti meg. A jogi hatáskör egymagában azonban nem nyújt megoldást valamennyi politikai, gazdasági és társadalmi nehézségre. Köztudott, hogy igen sokféle nemzeti megoldás létezik, többek között az atomenergia tekintetében. A Hampton Court-i informális európai csúcstalálkozó óta az Európai Tanács meghatározta egy valódi európai energiapolitika alapjait, amelyek az Energiaügyi és a Környezetvédelmi Főigazgatóság által közösen kidolgozott új energiacsomagban tükröződnek.

3.5

Amint láthattuk, az Európai Unió elsőként a piaci mechanizmusokat felhasználva a hatékonyabbnak ítélt versenypiacot kívánta létrehozni, és így, a transzeurópai energiahálózatok révén, egy összekapcsolt piachoz kívánt eljutni.

3.6

Emellett, elsősorban a leginkább energiaigényes ágazatokban (az épületek fűtése és légkondicionálása, feldolgozóipari ágazatok, közlekedés) elő kívánta segíteni az energiahatékonyságot is.

3.7

A 2006 októberében létrehozott 2007–2012-es cselekvési terv nagyra törő célkitűzése, hogy 2020-ban már az éves energiafogyasztás 20 %-át sikerüljön megtakarítani, ami az energiaintenzitás terén évente megközelítőleg 1,5 %-os megtakarítás teljesítését jelenti addig az időpontig.

3.8

Az Európai Unió a megújuló energiaforrások fejlesztésének szükségességét is hangsúlyozta. Az Európai Unió célkitűzése e téren is igen nagyra törő, hiszen 2020-ig a teljes energiafogyasztás 20 %-ának elérését tervezi, és kötelező minimális célként kívánja kitűzni, hogy 10 %-ot bioüzemanyagokból biztosítson (2007. január 10-i ütemterv a megújuló energiákról).

3.9

Hozzá kell azonban tenni, hogy ezek az energiaforrások ez idáig több szempontból hátrányban voltak a fosszilis energiaforrásokkal szemben: energiasűrűségük kisebb, helyigényesebbek (pl. a fényelektromos rendszerek), az energiatermelés időszakos jellegű, és a szóban forgó technológiák természetesen költségesek. Ezért, bár a relatív költséghátrány folyamatosan csökken, mindez azt jelenti, hogy az ezekre a technológiákra való áttérés – hacsak nem részesül sokkal nagyobb mértékű politikai és pénzügyi támogatásban – valószínűleg fokozatos és lassú lesz, és minden új energiaforráshoz komoly hatásvizsgálatokat kell végezni (lásd: Vaclav Smil: „21st century energy: some sobering thoughts” [„A 21. század energiája: néhány kijózanító gondolat”], OECD observer, no 258/259, 2006. december).

3.10

A közlekedésben felhasználható energiafajták tekintetében az Európai Bizottság különösen a bioüzemanyagok népszerűsítésére, valamint az üzemanyagcella- és a hidrogéntechnológiákra fordít figyelmet. A bioüzemanyagok tervezett térhódítása azonban bizonyos problémákat vet fel. Az üzemanyagcellák igen hatékony energiaátalakító rendszerek, amelyek segítségével jelentősen csökkenthető az üvegházhatású gázok és szennyezőanyagok kibocsátása. Ugyanakkor kevéssé valószínű, hogy ezek a technológiák gyorsan piacképessé válhatnak.

3.11

A fentiek miatt, a hetedik kutatási keretprogram, illetve a magán- és közszféra közötti partnerségek létrehozását célzó közös technológiai kezdeményezés keretében az Európai Bizottság javasolta egy üzemanyagcella- és hidrogéntechnológiai közös vállalkozás létrehozására irányuló rendelet megalkotását (COM(2007) 571 végleges). A közös vállalkozás feladata lenne egy kutatási, technológiafejlesztési és demonstrációs tevékenységi program kidolgozása az üzemanyagcellák és a hidrogéntechnológia területén.

3.12

A hidrogénüzemű gépjárművek piacának fejlesztése érdekében a Bizottság javasolt egy másik, ezen járművek típusjóváhagyására irányuló rendeletet is (COM(2007) 593 végleges), amelynek köszönhetően a szabványok nem lennének tagállamonként eltérőek, ez ugyanis akadályozná a technológia elterjedését.

4.1

A fosszilis eredetű energiák iránti igény továbbra is jelentős és életbe vágó lesz. Ezt a kikerülhetetlen tényt szem előtt tartva továbbra is reális elvárásokat kell támasztani a megújuló energiákkal szemben.

4.2

E tekintetben szükséges, hogy az Európai Unió tagállamai a Lisszaboni Szerződésben is megerősített „szolidaritás szellemében” a fosszilis tüzelőanyagokat termelő országokra vonatkozóan összehangolt politikát dolgozzanak ki. Egy beszerzési politika is nagyon hasznos lenne, de ez alapvetően az olajágazat multinacionális vállalataitól függ.

4.3

Az olajpiacot hivatalosan az OPEC szervezi. Ebben a helyzetben a 27 tagállam nyilvánvalóan nagyobb hatást érne el, ha nem egyenként, hanem közösen lépne fel, hiszen ezek az államok a legfejlettebb ipari országok, egyben a legnagyobb energiafogyasztók közé tartoznak. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy az Európai Unió közel félmilliárd fogyasztóból álló integrált piacot képvisel.

4.4

Egy ilyen vásárlói tömörülés komoly politikai tényezőként szerepelhetne az olajtermelők kartelljével szemben – míg a gáz esetében más a helyzet, mert ott nem ment végbe ilyen kartellesedési folyamat.

4.5

Az ellátási biztonság tekintetében elengedhetetlen a diverzifikáció. Ebből a szempontból Oroszországgal, ezzel a nagy európai nemzettel legalább olyan jó viszonyt kell ápolni, mint az OPEC-cel. Hasonlóképpen meg kellene fontolni egy olyan ellátási politika kidolgozását is, ahol a kaukázusi és közép-ázsiai köztársaságok lennének a partnerek.

4.6

A fosszilis energiák területén emellett felettébb kívánatos volna alternatív, elsősorban szénalapú ellátórendszerek kiépítése. A „tisztaszénnel” kapcsolatos kutatások már jelentős eredményeket értek el, és fel kell őket gyorsítani, amennyiben arra törekszünk, hogy a szénhasználat újbóli terjedése ne súlyosbítsa a globális felmelegedést. E téren nagyszabású, európai szintű kutatási és fejlesztési terv kidolgozására volna szükség, hiszen Európa még ma is szénben gazdag földrész, és a szénnek mint energiaforrásnak jóval kisebb a költségigénye a világpiaci olajénál. A szénbányászati módszerek mindenesetre továbbra is igen érzékeny kérdéskört alkotnak. Mindenki ismeri a bányászok munkájának nehéz és olykor veszélyes körülményeit. Megkülönböztetett figyelmet kell tehát fordítani a munkakörülményekre, a munkahelyi biztonságra és egészségre ebben az ágazatban.

4.7

A gépjárművek elhasznált gumiabroncsait is fel lehetne használni megújuló energiaforrásként, feltéve, hogy az elégetésükkor keletkező káros anyagok lekötése is meg van oldva. Több országban már évtizedek óta működnek gumiabroncsokkal üzemelő villanyerőművek.

4.8

A szén-dioxid-tárolás technikái ugyan fejlődnek, de továbbra is költségesek, nehézkesek és kockázatosak: sziklarepedés vagy földrengés esetén például szivárgás léphet fel, valamint a mélyrétegekben a talajvíz is szennyeződhet. Az EGSZB kidolgozás alatt álló véleményei részletesen foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel.

4.9

A fosszilis tüzelőanyagokon kívül helyben áll rendelkezésre nagy, sőt túl nagy mennyiségben még egy energiaforrás: a hulladék. Az Európai Unióban több milliárd tonna hulladék keletkezik. Az újrafeldolgozást és az újrahasznosítást tekintik általában a hulladékfelhasználás legjobb módjának, mivel ezzel csökken az új anyagok iránti igény, és elkerülhető az üvegházhatást okozó gázok képződése, ami a hulladékkezelés legtöbb más módját jellemzi. Amikor azonban erre nincs lehetőség, figyelembe kell venni a hulladék energiaforrásként történő felhasználásának lehetőségét. Ezen a téren is ösztönözni kell a kutatást és a fejlesztést, hogy az üvegházhatást okozó gázok és az egyéb szennyezőanyag-kibocsátás lehető legnagyobb mértékű csökkentése mellett a lehető legjobb energiahatékonyságot lehessen elérni.

4.10

Fejlődésre szorul a kapcsolódó jogalkotás és joggyakorlat is, hiszen az energetikai hasznosítás kategóriáját a jog egyelőre nem ismeri. Kedvező fejleményként körvonalazódik azonban, hogy az Európai Parlament elé került a hulladékokról szóló keretirányelv felülvizsgált javaslata.

4.11

Végezetül elkerülhetetlenül fel fog merülni a nukleáris energia kérdése is, hiszen nehéz lesz 2020-ra elérni az üvegházhatású gázok 20 %-os csökkentésére irányuló célt anélkül, hogy meg ne vizsgálnánk az új generációs atomerőművek programjának élénkítéséről szóló kérdést azoknak a tagállamoknak az esetében, amelyek a szóban forgó energiaforrás alkalmazása mellett döntöttek. A többi tagállamnak a megújuló energiaforrásokra vonatkozó politikáit kellene fejlesztenie.

4.12

Tény, hogy ennek az ágazatnak a fejlesztése rendkívüli biztonsági, közbiztonsági és hulladékkezelési kihívásokkal jár. De van-e arra mód, hogy megkíméljük magunkat ettől?

4.13

Az energiaforrások megválasztása vitákat gerjeszt, de egyik vita sem olyan heves, mint az atomenergia támogatói és ellenzői között dúló polémia. Európában az atomenergia kérdésében végletesen megosztott a közvélemény, ami alapján indokoltnak tűnik, hogy a tagállamok teljes mértékben maguk dönthessenek ennek az energiahordozónak a használatáról.

4.14

Az Euratom hatékony eszközt jelent Európa kezében. Ezt arra kell fölhasználnia, hogy megőrizze technológiai előnyét, biztosítsa versenyképességét, csökkentse energiafüggőségét, és élénkítse a kezdeményezéseket és a nemzetközi együttműködést a biztonság és közbiztonság érdekében, az atomfegyverek elterjedésének megakadályozására. Új irányokat is lehetne keresni az Euratom számára.

4.15

Ma az egyik legfontosabb kutatási terület a fúziós energiáé. A hetedik kutatási keretprogram kb. 2,75 milliárd eurót juttat az Euratomnak, aminek közel kétharmada a fúziós energiával kapcsolatos kutatást támogatja. Az ilyen kutatást továbbra is ösztönözni kell, és elsőbbséget kell biztosítani neki, mert ennek a technológiának a fejlesztésével jelentősen csökkenteni lehetne a hulladék élettartamát, megkönnyítve ezzel a hulladékkezelést. Az Európai Unió területén felépített ITER beindítása mérföldkő jelentőségű esemény.

4.16

A járművek meghajtása terén az Európai Uniónak nagyobb figyelmet kellene fordítania a hibrid gépjárművekre, a napenergiára, az üzemanyagcellákra és a sűrítettlevegő-meghajtású rendszerekre. A kutatás és a fejlesztés ezen a téren is nagy léptekkel halad előre: a közelmúltban egy francia mérnök egy igen takarékos, 150 km/h sebesség elérésére képes sűrítettlevegő-meghajtású járművet készített, amelynek előreláthatólag néhány hónapon belül a gyártása is megkezdődik. Az ismert indiai társaság, a Tata már meg is vásárolta a jármű indiai jogait.

4.17

Ebből kiindulva az EGSZB emlékeztet az Európai Unió energiaforrásainak kérdéskörére vonatkozó saját korábbi ajánlásaira is, melyek előkészítik és megalapozzák a jelen véleményt.

5.1

A követendő politika megszabása, a prioritások meghatározása ugyan alapvető jelentőségű, de a gyakorlatba csak azt lehet átültetni, amihez megvannak a politikai és jogi eszközök. Vajon a Lisszaboni Szerződés rendelkezései – amennyiben ratifikálják azt – elégségesek lesznek ehhez, vagy további eszközökre lesz szükség?

5.2

Kétségtelenül kitűnő, hogy az energiapolitika terén is hirdetjük a tagállamok közötti szolidaritás szükségességét, és örülni lehet annak az új fejleménynek, hogy e politika négy nagy cselekvési irányát is kijelölték, habár az irányok maguk aligha mondhatóak újító jellegűnek.

5.3

Vélekedhetünk azonban úgy is, hogy az energiaellátás világméretű kérdései ennél több figyelmet érdemelnek.

5.4

Nem volt-e túl szerény e kérdésben a Lisszaboni Szerződés – habár valószínű, hogy a közös energiapolitika terén ma még kevés az esély egy olyan külön intézményi keret létrehozására, mint amilyen az ESZAK volt egykor, és amilyen ma az Euratom?

5.5

Az energia versenye világméretben zajlik, szereplői földrész méretűek. A közösségi jelleg ugyan kétségkívül tekintélyesebbé teszi a fellépést, ám egy olyan külön hatóság létrehozása, amelynek az energetikai „diplomácia”, a beszerzési politika, a kutatási és fejlesztési keretprogramok meghatározása és finanszírozása volna a feladata, valószínűleg hozzásegítené Európát ahhoz, hogy kikerülhetetlen szereplővé váljék az energiapolitika világméretű színpadán, olyanná, amilyenek a tagállamok külön-külön nem lehetnek.

5.6

Ma az egyes országok mind másképpen állnak hozzá az energiakérdésekhez, nyilván azért, mert az 1973-as első olajválság nyomán mindegyikük elsősorban a saját ellátásának biztonságát helyezte előtérbe. Számos példát lehetne sorolni a kezdeményezések elaprózódására és az eltérő felfogásmódokra.

5.7

Ahhoz, hogy ne következhessen be a széthúzás, amelynek folytán Európa hangja teljesen elenyészhet, nagyszabású európai energiapolitikát kell kialakítani, amely szoros összhangban kell, hogy álljon az éghajlat-változási politikával. Ezen a területen Európa igyekszik megszilárdítani a nemzetközi tárgyalásokon játszott vezető szerepét. Ennek első lépéseként szorosabb koordinációra volna szükség, mihelyt a WTO, az ENSZ, a NATO, az OECD és más nemzetközi intézmények fórumain energiakérdések kerülnek szóba. Ezt követné az egyes energiapolitikák összehangolása, vagyis egy valóságos beszerzési politika bevezetése és az ellátási hálózatok tervszerű – nem pedig, mint ma, pusztán a gyakorlat diktálta – összekapcsolása. Végül pedig eljönne az az idő is, amikor ez a koordinációs, egyeztető, közös terveket kovácsoló politika végre e célból létrejött intézményekre támaszkodva segíthetné Európát abban, hogy szembenézzen az energiaügyi kihívással. De megvan-e bennünk az elszántság ehhez?

19.8.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 211/23

—

Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról szóló 2003/54/EK irányelv módosításáról

—

Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a földgáz belső piacára vonatkozó közös szabályokról szóló 2003/55/EK irányelv módosításáról

—

Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre az Energiaszabályozói Együttműködési Ügynökség létrehozásáról

—

Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre a villamos energia határokon keresztül történő kereskedelme esetén alkalmazandó hálózati hozzáférési feltételekről szóló 1228/2003/EK rendelet módosításáról

—

Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre a földgázszállító hálózatokhoz való hozzáférés feltételeiről szóló 1775/2005/EK rendelet módosításáról

1.1.1

Az EGSZB összességében pozitívan értékeli az Európai Bizottság indokait az energiapiacokra vonatkozó harmadik intézkedéscsomag előterjesztésével kapcsolatban, amely jogi és gazdasági szempontból kényes, sok vitát és ellentétes reakciókat kiváltó problémára keres megoldást.

1.1.2

Az EGSZB meggyőződése, hogy az energiaágazat jelenlegi helyzete tovább nem tartható fenn. Miután elindítottuk a piaci integráció és liberalizáció folyamatát, most félúton járván döntenünk kell, merre megyünk tovább. Az energiapiac liberalizációja elakadt, aminek következtében az átmenet költségei magasabbak lehetnek, mint a járulékos haszon. E költségek az összehangolt uniós szabályozási keretek és esetenként a valódi liberalizációs hajlandóság hiányának, valamint annak tulajdoníthatók, hogy a különböző szereplők hatáskörei nincsenek világosan elhatárolva. Ez a szabályozási bizonytalanság ahhoz vezethet, hogy az ágazatban lelohad a beruházási kedv és a verseny. Ez a folyamat széttöredezett uniós piacot eredményezett, amelyet egyes esetekben a korábbi monopóliumok tulajdonosai irányítanak, ezért szilárdan ki kell állni amellett, hogy szükség van a liberalizációs folyamat határozott folytatására.

1.1.3.1

A stratégia sarokköve az egységes európai energiapiac megvalósítása. Az EU-nak közös stratégiát kell kidolgoznia a nemzetközi szinten való gyors, egyértelmű és nagyobb tárgyalási erővel történő fellépés érdekében. Mivel égető szükség van a tagállamok, a szabályozó hatóságok és a rendszerüzemeltetők közötti együttműködésre, olyan strukturális változtatásokat kell végrehajtani, amelyek a rendszerműködés és a rendszerfejlesztés regionális szintű integrálására irányulnak. Az egyes tagállamoknak egyesíteniük kell tapasztalataikat, ismereteiket és előírásaikat, hogy közösen léphessenek fel és terjeszthessék elő (vihessék keresztül) az ellátási költségekre vonatkozó saját politikájukat, minél versenyképesebb környezetet teremtve, amely minél tisztességesebb és a pénzügyi spekulációktól független árakat tesz lehetővé. A tagállamok között nagyobb egységre van szükség, és a felhasználók/fogyasztók érdekében be kell tartaniuk a közösen elfogadott szabályokat, oly módon, hogy nemzeti szinten végrehajtják a korábban elfogadott közösségi jogszabályokat.

1.1.4.1

Az EGSZB meggyőződése, hogy a megfelelően szabályozott tisztességes verseny (amire az Európai Bizottság jelenlegi javaslata nem jelent garanciát) elősegítené az alternatív energiaforrások növelését, illetve az energetikai infrastruktúrákba való beruházást, növelné a vállalkozások (például a kkv-k) termelékenységét, ezzel pedig lehetővé tenné a tisztességes árak elérését, elősegítené az átláthatóságot és csökkentené a domináns pozíciók kialakulásának kockázatát.

1.1.4.2

A harmadik intézkedéscsomag egyik legfontosabb célja az energiaipari infrastruktúrákba történő – szükséges – beruházások ösztönzése, valamint ezen infrastruktúrák uniós szintű koordinálása. E téren az Európai Bizottság által javasolt intézkedések a helyes irányba tett lépésnek tekinthetők, ugyanakkor biztosítani kell, hogy ezek az intézkedések a szükséges termelési beruházásokat lehetővé teszik, valamint hogy a befektetők bizalmát növelik. A hálózatépítést illetően gondoskodni kell a megfelelő, minden érdekelt felet figyelembe vevő tervezésről, amelyet a megfelelő szinten és határidőre meg is valósítanak. Továbbá szükség van a beruházások uniós szintű ellenőrzésére (az Energiaszabályozói Együttműködési Ügynökség által). A jelenlegi, meglehetősen rugalmatlan piacon egyes vállalatok oligopol helyzetet élveznek, bizonyos államok nem szívesen engedik át ellátással kapcsolatos hatásköreiket, a piaci szereplők és a fogyasztók bizalma elveszőben van, ami a pénzeszközök hiányát eredményezi; ezeket a körülményeket meg kellene szüntetni.

1.1.5.1

A harmadik intézkedéscsomag által elindított szerkezetátalakítási folyamatot foglalkoztatási politikának kellene támogatnia, a szakszervezetek és a vállalatok teljes bevonásával, olyan eszközök révén, mint a corporate social restructuring, valamint a nemzeti és uniós szintű szociális „ütközők”. Bíztató jel, hogy azokban az országokban, amelyek már végrehajtották szállítási hálózataik esetében a tulajdonjogi szétválasztást, a foglalkoztatás terén nem mutatkoztak negatív hatások.

1.1.5.2

Jóllehet a kiszolgáltatott fogyasztók védelme szigorúan nemzeti hatáskörbe tartozik majd, alapvető jelentőségű, hogy az Európai Bizottság elismerje az ilyen jellegű nemzetközi intézkedések fontosságát. Az Európai Bizottságnak nyomon kell követnie az intézkedések végrehajtását, és meg kell győződnie arról, hogy azok összhangban vannak a nyílt, versenyképes piac követelményeivel. Uniós szinten ki kell dolgozni az energiaszegénység fogalmát (csökkentett ár), és a jelenlegi irányelvekben lefektetett közszolgáltatási, illetve általános érdekű kötelezettségeket továbbra is fenn kell tartani.

1.1.6.1

Az új energiapolitikai stratégiának ezért a vállalkozások közötti valódi verseny előmozdítására, így a felhasználók választási lehetőségeinek bővítésére kell irányulnia. A szállítási hálózatokat hozzáférhetővé kell tenni mindenki számára, aki használni kívánja őket. A nagy energiafogyasztók esetében európai szerződést kell aláírni, amely biztosítja a rögzített árakon (hasonló árak vagy law of one price) történő energiabeszerzést, kiküszöbölve az állami támogatást (amely torzítja a versenyt). El kell ismerni a fogyasztók uniós szinten rögzített jogait, és biztosítani kell számukra, hogy szabadon dönthessenek az általuk választott legalacsonyabb árat szabó szolgáltató mellett.

1.1.7

Az EGSZB végül úgy véli, hogy az európai bizottsági javaslatnak arra kell irányulnia, hogy megelőzze az előnyös pozícióik megőrzésén fáradozó nagy, monopolhelyzetű vállalatok és a munkahelyek megóvására jogosan törekvő szakszervezetek közös, a status quo fenntartására irányuló nem önkéntes fellépését.

1.2.1.1

Az egységes energiapiac folyamatának felgyorsítása érdekében az Európai Bizottságnak a harmadik intézkedéscsomag javaslatait oly módon kell módosítania, hogy megfelelő hatáskörrel rendelkezzen a nemzetközi szinten történő független fellépéshez, különös tekintettel az energiaforrásokra. Ennek alapján az intézkedéscsomag regionális együttműködésre vonatkozó javaslatait fontos mérföldkőnek kell tekinteni a végső cél, az egységes energiapiac szempontjából. A tagállamoknak ezenkívül villamosenergia-piacaik integrálására kellene törekedniük, a rendszerüzemeltetőknek pedig több tagállamot is el kellene látniuk. Az EGSZB meggyőződése, hogy a harmadik intézkedéscsomag regionális együttműködésre vonatkozó javaslatait semmi szín alatt nem szabad az egységes energiapiac átmeneti pótlékának vagy alternatívájának tekinteni. Rendkívül fontos a tulajdonjogi szétválasztáson alapuló regionális együttműködés a termeléstől/értékesítéstől ténylegesen szétválasztott hálózatüzemeltetők között. Az európai szabályozó hatóságok csoportja (ERGEG) által az elmúlt években támogatott regionális kezdeményezéseket is fel kellene használni a szabályozás és a piaci szabályok következetességének ellenőrzésére.

1.2.2.1

Az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak a tulajdonjogi szétválasztást kellene támogatnia, amely a beruházások ösztönzésének szempontjából kétségkívül előnyösebb, mint a független rendszerüzemeltető opciója. Ez növelné az átláthatóságot és a szereplők bizalmát, javítaná a rendszer biztonságát és az ellenőrzést a monopóliumok felett, megelőzné a diszkriminatív magatartást, és optimalizálná a hálózatok használatát és fenntartását.

1.2.2.2

További megfontolások és elemzések tárgyává kell tenni a hálózati tulajdonjog stratégiai aspektusait, illetve hogy mennyiben van szükség e tekintetben kölcsönös garanciákra egyebek között esetleges harmadik országok érdekeivel, illetve a hálózati tulajdonjog alternatíváival (köz- vagy magántulajdon) kapcsolatban. A tulajdonjogi szétválasztás végrehajtására vonatkozó európai bizottsági javaslat nem írja elő a jelenleg köztulajdonban lévő átviteli hálózatok privatizációját.

1.2.2.3

A villamosenergia- és a földgázszektor közötti különbségek nem elég markánsak ahhoz (gondoljunk az USA-val, Dániával, Hollandiával, Portugáliával, az Egyesült Királysággal, Spanyolországgal és Svédországgal kapcsolatos példákra), hogy a tulajdonjogi szétválasztás tekintetében eltérő bánásmódokat indokoljanak. A termelés/értékesítés és a szállítás tulajdonjogi szétválasztása mindkét szektorban szükségszerű. Az elégtelen vertikális szétválasztásból adódó diszkriminatív magatartás ugyanolyan lenne. A földgáz-értékesítő vállalatokat nem az kellene, hogy érdekelje, hogy ki szállítja a földgázt: pusztán arra kellene törekedniük, hogy megbízható és a szerződéses kötelezettségeik teljesítésére pénzügyileg alkalmas vállalkozásokkal kössenek üzleteket, miközben az ő földgázukat árulják.

—

a független szabályozói szerep betöltése,

—

az ENTSO tevékenységeinek ellenőrzése, valamint – az ENTSO-val és egy állandó piaci munkacsoporttal együtt – az Európai Bizottság támogatása a szükséges technikai és piaci szabályok listájának meghatározásában, valamint a megfelelő iránymutatások és szabályok kidolgozása és jóváhagyása érdekében,

—

kritériumok kidolgozása és műszaki, illetve piaci szabályzatok jóváhagyása,

—

árképzési eljárások kidolgozása és a határokon átnyúló villamosenergia-szállítás rendszerüzemeltetői költségeinek ellentételezési mechanizmusához kapcsolódó árképzés,

—

a hálózatfejlesztési elvekre vonatkozó iránymutatások kidolgozása és az ENTSO által előterjesztett 10 éves beruházási terv jóváhagyása,

—

ajánlások és vélemények kidolgozása az Európai Parlament, a Tanács és az Európai Bizottság részére,

—

konzultáció a piaci szereplőkkel,

—

a nemzeti hatóságok munkájának koordinálása, valamint

—

az átláthatóság növelése, saját ügyvezető tanácsának kinevezési eljárásait is beleértve.

1.2.4.1

A nemzeti szabályozók kulcsszerepet játszanak a verseny előmozdításában és az irányelvek nemzeti szinten történő megfelelő végrehajtásának biztosításában, különös tekintettel az infrastruktúrák részrehajlás nélküli használatának szabályaira. Ezért harmonizálni kell hatásköreiket, és növelni kell függetlenségüket a kormányoktól és az energiavállalatoktól, az erőfölénnyel való visszaélés ellenőrzése és megelőzése érdekében. Egy függetlenebb szabályozó hatóság növeli a piac iránti bizalmat, és aktívabban együtt tud működni az ACER-rel.

1.2.5.1

Az EGSZB szorgalmazza a nemzeti hálózatüzemeltetők közötti nagyobb fokú koordinációt, a beruházások növelése, illetve az infrastruktúra-kezelés optimalizálása érdekében, az integrált európai hálózat fejlesztésére irányuló igénynek megfelelően. Az Ügynökségnek a tervezettnél nagyobb szerepet kell adni a szabályzatok előterjesztésében, kidolgozásában, felügyeletében és jóváhagyásában, biztosítva a közérdekek megfelelő figyelembevételét. Az ENTSO szerepe ne haladja meg kapacitásait és kompetenciáit. Az iránymutatások és szabályzatok kidolgozását ezért az ACER-nek kellene végeznie.

1.2.6.1

Az EGSZB úgy véli, hogy egy mindenki számára hozzáférhető és/vagy európai privát, uniós szinten szabályozott, energiaszállítási és -használati hálózat kialakítására irányuló beruházási program révén az EU-nak fel kellene készülnie a hálózathasználat jövőbeli fejleményeire. Ehhez biztosítani kellene, hogy az összekapcsolási eljárások valóban átláthatóak legyenek, és piacgazdasági eljárásokon alapuljanak, azért hogy a kereskedelem minél dinamikusabb legyen. A beruházások akkor indokoltak, ha regionális szinten társadalmi-gazdasági előnyöket eredményeznek. A szabályzatok és a tízéves beruházási terv kidolgozására vonatkozó döntési folyamatba valamennyi piaci szereplőt megfelelően be kellene vonni.

1.2.7.1

Az EGSZB szerint a fogyasztóknak is képviseletet kell biztosítani az Ügynökség ügyvezetésében, a meglévő vagy jövőbeli rendelkezések alapján. Ugyanígy az összes érdekelt fél (piaci szereplők, munkavállalói szervezetek, vállalatok) számára is képviseletet lehetne biztosítani nemcsak az Ügynökség ügyvezetésében, hanem egy megfelelő felügyeleti testületben is, oly módon, hogy a szabályozás kidolgozása ne csak a legvégső szakaszokban, hanem már a kezdetektől fogva minél szélesebb körű konszenzus és részvétel mellett történjen.

2.1

Az Európai Bizottság körülbelül tíz évvel ezelőtt (nagyon megkésve) megtette az első lépéseket az egységes villamosenergia- és földgázpiac európai szabályozási kereteinek kialakítása felé. Az EGSZB-nek így többször is alkalma nyílt kifejtenie – olykor az Európai Bizottságéval ellentétes – véleményét az évek során egyre nagyobb figyelmet és vitát kiváltó kérdéskörről.

2.2

A villamosenergia- és földgázpiacra vonatkozó jogalkotási javaslatokat tartalmazó harmadik intézkedéscsomag elfogadásával az Európai Bizottság be kívánja fejezni a folyamatot, méghozzá egy gyökeresen megváltozott nemzetközi helyzetben, amely minden szereplő számára új problémákat vet fel. Nem minden tagállam ért egyet a javaslatokkal, ami késleltetheti ezek elfogadását és alkalmazását, és veszélybe sodorja az egységes európai energiapiac kialakítását.

2.3

Az EGSZB-re nagy felelősség hárul: véleményt dolgoz ki az elmúlt évek egyik legközpontibb (és legtöbb vitát kiváltó) problémájáról, amelytől nemcsak az egységes európai energiapiac, hanem a szektorban tevékenykedő európai vállalatok, az európai fogyasztók, valamint az EU-n kívüli vállalkozások sorsa is függ.

2.4

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság által elvégzett hatásértékelést (lásd ott), amely maga is tartalmaz néhány jól alkalmazható mutatót a hatékony liberalizációra és a „tisztességes” versenyre nézve.

3.1

Biztosítani kell, hogy a fogyasztók a gyakorlatban is szabadon választhassák meg szolgáltatójukat egy széles kínálatból, és élvezhessék a szabad választás „előnyeit”. Meg kell győződni arról, hogy a harmadik országbeli, az EU-ban is működő vállalkozások szintén biztosítják a felhasználók számára ezeket az optimális körülményeket.

3.2

A termelést és a szállítást szét kell választani a villamosenergia- és földgázszállítási hálózatok tulajdonjogától és üzemeltetésétől. Egy másik lehetőség: a „független rendszerüzemeltető” lehetősége is ismertetésre kerül, ahol a meglévő vertikálisan integrált vállalatok csak akkor maradhatnak a hálózat tulajdonosai, ha állóeszközeiket egy független testület vagy más vállalkozás kezeli; ez ösztönözné az infrastruktúrába történő beruházásokat.

3.3

Kézzelfogható válaszokat kell adni a piac nemzeti határok mentén való széttöredezettségére, jelenlegi vertikális integrációjára és nagyfokú koncentrációjára, ami a gyakorlatban megakadályozta a valódi versenyt és az egységes belső energiapiac kialakulását.

3.4

A határokon átnyúló kereskedelem egyszerűsítésére olyan ügynökséget kell létrehozni, melynek feladata a nemzeti energiapiaci szabályozó hatóságok közötti koordináció, illetve a különböző országokban működő vállalkozások számára egyenlő feltételek kialakítása; ez biztosíthatja a valódi európai hálózat kialakulását, előmozdítva az ellátás biztonságát és diverzifikációját. Mindez megerősíti és garantálja a tagállami hatóságok függetlenségét.

3.5

Ösztönözni kell az együttműködést, az európai átvitelirendszer-üzemeltetők által kidolgozandó új előírások alapján, és biztosítani kell a különböző nemzeti piacok közötti fokozott együttműködést, amelyek ellátását veszély fenyegeti.

3.6

Növelni kell az átláthatóságot a piaci szabályozás ésszerűsítése, valamint a fogyasztók folyamatos tájékoztatása révén, mely utóbbi „növelné” a felhasználók bizalmát a szabad piac által kínált értékek iránt (vajon volt-e eddig valóban szilárd bizalom részükről?).

3.7

Jövőre az energiafogyasztók felhasználói jogait egy (kötelező jellegű) „Charta” erősítené meg, amely magába foglalná a szolgáltatókra vonatkozó tájékoztatást, a különböző piaci opciókat, a bürokrácia csökkentését, az energiaszegénység kérdését stb (1).

4.1

A villamosenergia- és földgáz-ellátási/átviteli rendszerek valamennyi tagállamban történő tényleges (jogi és operatív) szétválasztása vertikálisan integrálatlan rendszerek létrehozása révén. Ez kulcsfontosságú a lehetséges érdekkonfliktusok megoldásához, továbbá:

4.2

Azoknak a vertikálisan integrált vállalatoknak az esetében, amelyek vonakodnak a valódi tulajdonjogi szétválasztás útjára lépni, lehetséges alternatív megoldásként felmerül egy független rendszerüzemeltető létrehozása. A független rendszerüzemeltető lehetővé teheti a vállalatok számára, hogy megőrizzék a hálózat tulajdonjogát, viszont nem üzemeltethetik a hálózatot. Ez a függetlenség kizárólag egy hatékony szabályozási rendszer keretében biztosítható.

4.2.1

A rendszerüzemeltetők függetlensége – ahogy a szállítási hálózatok és a termelési rendszerek tulajdonjogi szétválasztása is – egyformán vonatkozik az állami és a magánvállalatokra.

4.2.2

Az elsődleges cél az, hogy a villamosenergia- és földgáztermelési/ellátási szektorban tevékenykedő vállalkozások valamennyi uniós tagállamban egymástól teljesen külön működjenek.

4.2.3

Az irányelvjavaslat átmeneti eltérésekről rendelkezik a tulajdonjogi szétválasztásra vonatkozó szabályoktól az energiainfrastruktúrába irányuló beruházások esetében.

4.3

Az ellátásnak és a termelésnek a rendszerüzemeltetőktől történő elválasztását nemcsak nemzeti szinten, hanem az egész EU-ban tervezik. Egyetlen energiatermelő vállalat sem üzemeltethet vagy birtokolhat szállítási rendszert más tagállamban. Minden, a rendszerbe újonnan belépő szereplőnek bizonyítania kell az ellátó, illetve termelési tevékenységektől való függetlenségét.

4.4

A tulajdonjogi szétválasztásnak megfelelően működő piacot és hálózatot, végső soron pedig tisztességes villamosenergia- és földgáz-árképzést kell eredményeznie, amit az árak csökkenése követhet, nyilvánvaló előnyökkel a fogyasztók és az ágazat befektetői számára.

4.5

A független rendszerüzemeltetők megfelelő működése, valamint a termelési és ellátórendszerek tulajdonjogi szétválasztásának hatékonysága csak független és működőképes szabályozó hatóság mellett biztosítható. A szabályozó hatóságoknak jogilag önállónak és funkcionálisan függetlennek kell lenniük minden más állami, illetve magán entitástól, továbbá minden egyéb piaci érdektől függetlenül kell tevékenykedniük. Teljes hatáskörrel kell rendelkezniük, és a tagállami határokon át együtt kell hogy tudjanak működni egymással a következőkben:

A megállapított szabályok végrehajtásában – konzultatív testületként – külső ügynökségek (az Energiaszabályozói Együttműködési Ügynökség, CESR) segítik az Európai Bizottságot.

5.1

A belső piacok megszilárdítása a közös szabályok és megközelítések kialakításával együtt központi eleme az európai energiapiac fejlesztésének és a szükséges – határokon átnyúló – kereskedelem kialakításának. A jelenlegi rendelkezéseket (a villamosenergia-szolgáltatók működését jelenleg szabályozó műszaki előírásokat, illetve hálózati szabályokat) harmonizálni kell a különböző országok között. Úgy tűnik, hogy eddig ez az ERGEG égisze alatt nem történt meg. A harmonizáció kizárólag külön, független testület által valósítható meg, amelynek a Szerződés előírása alapján ügynökségként kell megalakulnia.

5.2

Az Ügynökség fő feladatai a következők lennének:

5.3

Az Ügynökség szervezeti struktúrája a közösségi ügynökségek jellegzetes modelljét követi, különös gondot fordítva a szabályozási funkciók függetlenségének garantálására. E cél érdekében az Ügynökség igazgatója által kinevezett Igazgatótanács mellett felállítanák a piacszabályozási ügyek összességéért felelős Szabályozók Tanácsát, valamint az Ügynökség határozatai elleni fellebbezésekben eljáró Fellebbezési Tanácsot is. Az Ügynökség legfeljebb 40–50 személyből állna, és költségvetése nem léphetné túl az évi 6–7 millió eurót, amelyet közösségi finanszírozás fedezne.

5.4

Az Európai Bizottság a Szerződések őre és a „felügyelők felügyelője”. Az Ügynökség csak egyes technikai kérdésekben rendelkezik döntéshozói hatáskörrel, illetve önállósággal. Az Európai Bizottság akár az Ügynökség tájékoztatása alapján, akár saját kezdeményezésre is dönthet úgy, hogy közbelép a jobb együttműködés vagy a piac megfelelő működése érdekében.

5.5

Az átvitelirendszer-üzemeltetők közötti hatékony együttműködés létfontosságú a piac valódi integrációja szempontjából. Jelenleg ez az együttműködési kizárólag önkéntes alapon zajlik, és nem hoz kielégítő eredményeket, különösen amikor hálózati problémák vagy áramkimaradások léptek fel. A rendszerműködés regionális szintű integrálása elősegítené:

5.6

Az átvitelirendszer-üzemeltetők közötti együttműködési struktúrákat európai szinten maradéktalanul el kell ismerni. Vagy a meglévő struktúrákra kell támaszkodni, mint a GTE és az ETSO, vagy központi és – szervezetileg, illetve a hálózattervezés és -üzemeltetés gyakorlati eszközei szintjén – állandó jellegű struktúrát kell kiépíteni.

6.1

A hálózatok – különösen a villamosenergia-hálózatok – problémája nem annyira maga a liberalizáció, mint az, hogy képessé tegyük a lakosságot, illetve a vállalatokat arra, hogy használni tudják e hálózatokat. Gondolkodni lehetne például állami tulajdonú vagy uniós szabályozás alá eső, mindenki számára hozzáférhető európai hálózatokról.

6.2

Célszerű lenne, ha az Európai Bizottság támogatná az olyan, teljes mértékben innovatív szállítási rendszer kialakítására irányuló beruházásokat, amely – intelligens interaktív hálózat alkalmazása révén – lehetővé tenné a villamos energia európai szintű felhasználását. Ez az internethez hasonló hálózat az intelligens mérők technológiáját hasznosítaná, és mindkét irányban lehetővé tenné az energia áramlását.

6.3

Ez nagymértékben ösztönözné a befektetéseket, új munkahelyeket hozna létre, és valóra váltaná a „hatalmat a népnek” régi jelszavát: az energia cserefolyamata egy mindenki számára nyitott hálózaton keresztül, mindenki igényének megfelelően zajlana, kivétel nélkül minden uniós országban ugyanazon szabályok alkalmazásával (ahogy az internet esetében már most tapasztalható).

6.4

A fenti érvek alapján fokozatosan a villamos energia elosztó rendszerének teljes szétválasztása felé lehetne haladni, míg a földgázhálózatok esetében a szétválasztás és a „független rendszerüzemeltetők” között kellene választani.

6.5

Az Európai Bizottság által megjelölt célkitűzések (a nemzeti hatóságok megerősítése, a szállításirendszer-üzemeltetők [ISO, TSO] közötti együttműködés megerősítése, a piac átláthatóságának növelése stb.) nehezen teljesíthetők, ha nem sikerül túllépni a korlátozott nemzeti szempontokon, nemcsak a hálózatokkal, hanem az ellátással, a beruházásokkal stb. kapcsolatban is. Bár az árak alacsonyan tartásához ez nem elég, egyedül az ilyen intézkedések képesek a szolgáltatás minőségének javítására.

6.6

Az a tény, hogy a kőolajtartalékok a világ néhány régiójában összpontosulnak (61,8 % a Közel-Keleten, 11,7 % Európában és Oroszországban, 9,4 % Afrikában, 8,5 % Dél-Amerikában, 5,1 % Észak-Amerikában és 3,5 % a Távol-Keleten [F. Profumo, Politecnico di Torino]) határozottabb közös politika kialakítására kellene, hogy ösztönözze az Európai Bizottságot mind a fenti régiókkal, mind azon nemzetközi szervezetekkel kapcsolatban, ahol a megállapodásokat kötik, és ahol a döntések születnek. Máskülönben az egyszerű liberalizáció csapdává válhat az óvatlan felhasználók számára, és nem lesz elegendő az árak alacsonyan tartásához, amelyek gyakran magasba szöknek olyan monopóliumok miatt, amelyek még a politikai döntéshozóknak is feltételeket diktálnak.

6.7

Az EU-nak tovább kell haladnia a szabályozott verseny és az átláthatóság útján, versenyképesebbé és átláthatóbbá téve gazdasági rendszerét. A Microsoft és a Volkswagen fölött aratott győzelmek biztató precedenst teremtenek a verseny számára, bár önmagukban nem elegendőek. Hatékonyabb intézkedéseket kellene hozni a foglalkoztatásra gyakorolt hatás és a következmények mérséklése érdekében, valamint intézkedésekkel és beruházásokkal támogatni kellene a dinamikusabb gazdasági rendszert, lehetőségeket teremtve a munkavállalók és a fiatalok számára, és ezáltal csökkentve a „védelemre” való igényüket. Az Európa gazdasági növekedésére vonatkozó nem éppen biztató legújabb adatok (lásd az Európai Bizottság közleményét) oka nemcsak az erős euróban keresendő, hanem a vállalkozások gyenge versenyképességében és a sokuk által élvezett „védelemben” is. A vállalkozások monopóliumainak az Egységes Európai Okmány életbelépése óta zajló felszámolása sikeres kell, hogy legyen, mivel kudarca a fogyasztók/polgárok érdekeinek sérelmét vonná maga után, egyrészt a szervezetlenség, másrészt a hálózatoknak ismét a közpénzekből történő fenntartására révén, a brit vasúttal történtekhez hasonlóan.

6.8

Az intézkedéscsomagról folytatott vitának nem szabad az intézményekre és a csomaggal kapcsolatos munkában részt vevőkre korlátozódnia. Az Európai Bizottságnak és az EGSZB-nek a külvilágra is ki kell terjesztenie a vitát, amelybe a nagyközönséget mint fogyasztót, valamint a munkavállalókat és a vállalkozásokat is be kell vonni, elkerülve azt, hogy a döntéseket csupán a nagy – gyakran monopolhelyzetben lévő – energiavállalatok befolyásolják. (Például a témában egy blogot lehetne nyitni a nagyközönség számára, nyilvános meghallgatásokat kellene rendezni a tagállamok többségében és néhány európai városban, az eredményeket pedig széles körű, nyilvános konferencia keretében kellene uniós szinten összegezni.) Az európai szabályozási ügynökségeknek az Európai Bizottság általi ellenőrzését egyébként demokratikus dimenzióval is bővíteni kellene, megerősítve az Európai Parlament által végzett ellenőrzéssel.

7.1

A különböző tevékenységek – az ellátás, a termelés és a hálózatüzemeltetés – tulajdonjogi szétválasztása (ownership unbundling). Ezek az intézkedések a piacra jutással kapcsolatos akadályok csökkentésének az előfeltételei. A cél a lánc több pontján különböző tevékenységeket végző, integrált vállalatok megakadályozása abban, hogy a liberalizált tevékenységek költségeinek egy részét „átvigyék” a szabályozott tevékenységekre, és így jogtalan versenyelőnyhöz juthassanak azokkal szemben, akik kizárólag versenynek kitett tevékenységeket végeznek. A villamosenergia- és földgázpiaci irányelvek átültetése a különböző tagállamok esetében nem egyformán történt, és egyes esetekben lehetővé tette vertikálisan integrált átvitelirendszer-üzemeltető, illetve termelő és ellátó vállalatok kialakulását.

7.2

A nemzeti energiaszabályozó testületek hatáskörének növelése, amely biztosítja a pártatlan hálózatüzemeltetést és általában az engedélyezett infrastruktúrák részrehajlástól mentes működését. Ez a liberalizáció lényeges alkotóeleme (átviteli, elosztó és mérő tevékenységek a villamosenergia-szektorban; szállítás, elosztás, mérés, tárolás és visszaalakítás a földgázszektorban).

7.3

Az Energiaszabályozói Együttműködési Ügynökség kulcsszerepe, a független nemzeti testületek tevékenységének ellenőrzése révén. Egy nemzetek fölötti szabályozási hatóság felállítása, amelynek feladata, hogy ellenőrizze az egyes részt vevő országok tevékenységeit, világosan meghatározott szabályozási együttműködést eredményezne, csökkentve az egyenlőtlenségeket az EU egészének perspektívái és az egyes országok kilátásai között, és megkönnyítené az integrált energiapiac felé vezető megoldások megtalálását.

7.4

A termelési struktúrától független átvitelirendszer-üzemeltetők kialakítása, amelyek együttműködnek a hatékony energiaelosztási megoldások érdekében. A vertikálisan integrált vállalatokhoz tartozó átvitelirendszer-üzemeltetők többnyire előnyben részesítik a velük kapcsolatban álló vállalatokat, aminek következtében az új versenytársak súlyos információhiányba kerülnek. A nagymértékben integrált vállalatokon belül a beruházási tevékenység gyakran torzul, mivel a domináns vállalatnak nem érdeke a hálózat minőségének javítása, hiszen az főként a versenytársakat segítené. Az átvitelirendszer-üzemeltetők hivatalos, valódi szétválasztása azonos hálózat-hozzáférési biztosítékokat nyújtana minden szállítóvállalatnak, és lehetővé tenné a hatékonyabb hálózatüzemeltetéshez és végső soron az alacsonyabb fogyasztói árakhoz szükséges technológiai fejlesztéseket.

7.5

Nagyobb átláthatóság kialakítása és a piaci hozzáférés javítása a villamosenergia- és földgázpiac likviditásának növelése érdekében. A piacon (a láncban részt vevő felek között) nincs elegendő tájékoztatás a megbízhatósággal és a határidőkkel kapcsolatban. Szembetűnő a hagyományos piaci szereplők és versenytársaik közötti kiegyensúlyozatlanság az információkhoz való hozzáférés tekintetében. A nagyobb átláthatóság minimalizálná az új piaci szereplők belépési kockázatát, és csökkentené a piacra jutás akadályait, növelve a nagykereskedelmi piacok és ezáltal az árjelzések iránti bizalmat. Mindenképpen biztosítani kell az információk bizonyos mértékű egységességét, hogy – nem tévesztve szem elől a közös stratégiai/üzleti titoktartás jelentőségét – ne legyen helyük a valódi piaci átláthatóságot veszélyeztető következetlen értelmezéseknek.

7.6

Az információkhoz való hozzáférés garantálása minden piaci szereplő számára, a piacba vetett bizalom megszilárdítása és a piac megfelelő fejlődésének biztosítása érdekében. Számos szereplő kevéssé bízik az árképzési mechanizmusokban. A földgázimport-szerződések az olajszármazékok termékkosara alapján kiszámított árindexeket veszik alapul, ezért az árak szigorúan követik az olajpiaci trendeket. Ez az összefüggés tükröződik a nagykereskedelmi árakban is, amelyeket nem a piaci kínálat és kereslet alakít, ami veszélyezteti az ellátás biztonságát. A hosszú távú importszerződések esetében nem figyelhetők meg a piaci dinamikán alapuló árképzési mechanizmusok felé mutató világos tendenciák.

7.7

Rendkívül részletes követelmények kialakítása a villamosenergia- és földgáztermelés átláthatóságának biztosítása érdekében. A kínálatra és a keresletre vonatkozóan pontos rövid távú előrejelzésekre van szükség. Ezeket a követelményeket a villamosenergia-termelőknek is be kellene tartaniuk; e cél érdekében szélesebb hatáskört kell biztosítani a nemzeti szabályozóknak.

7.8

Derivatívapiacok kialakítása. A derivatívák nemcsak az árkockázatok kezelésének hatékony megoldását jelentik, hanem a villamosenergia- és földgázpiac fejlesztésének természetes eszközét is. Jóllehet a villamosenergia-piacokon közvetlenül vagy közvetve folynak már egy ideje tárgyalások derivatívaszerződésekről, és így történt némi előrelépés az egységesedés felé, továbbra is sok teendő maradt, és nyilvánvaló egyenlőtlenségek mutatkoznak az európai földgázpiacon. Míg egyes piacokon viszonylag nagyfokú liberalizáció tapasztalható (pl. Egyesült Királyság), más országokban nincs is valódi azonnali földgázpiac (pl. Olaszország).

7.9

A tárolási berendezések szabályozása, oly módon biztosítva a harmadik felek számára az átlátható és megkülönböztetésmentes hozzáférést a piacon kínált kapacitásokhoz, hogy megelőzzük a kapacitáshalmozást.

7.10

Egyértelmű kritériumok megállapítása annak eldöntésére, mikor és hogyan kell harmadik felek számára hozzáférést biztosítani a piacon felkínált tárolókapacitáshoz.

7.11

Az LNG terminálokhoz való hozzáférés átlátható, részletes szabályainak megállapítása, amelyek alapján azonosíthatóak a mentességet élvező infrastruktúrák. Megfelelő szabályokat kell kialakítani az open season eljárás alkalmazására vonatkozóan. Ennek az eljárásnak a bevezetése, amely a még ki nem épített kapacitások előzetes lefoglalásának mechanizmusára irányul, nem feltétlenül jelent elegendő biztosítékot a szereplők számára a nagyobb hozzáférés biztosítására, mivel a nemzeti szállítási hálózaton rendelkezésre álló szállítási kapacitások allokációjánál – az eljárás részeként – elsőbbséget kell biztosítani a mentességet élvező vezetékeket vagy LNG terminálokat kiépítő vállalkozásnak. Ráadásul a fennmaradó 20 %-nyi kapacitás allokálására vonatkozó eljárás akadályozhatja a földgázellátási piacon folytatott verseny fejlődését, mivel azoknak kedvez, akik ezt a 20 %-os piacot hosszú távú szerződésekkel próbálják telíteni, az azonnali piacok és az ellátás rugalmasságának rovására.

7.12

Az uniós versenyszabályokat tiszteletben tartó kétoldalú, hosszú távú, utólagos ellátási megállapodások azonosítása. A kiskereskedelmi piacon a verseny igen korlátozott. A hosszú távú, a nyílt végű, illetve a hallgatólagos meghosszabbítási lehetőséget magukba foglaló szerződések, valamint a hosszú felmondási időszakok kumulatív hatása alapvető akadályt jelenthet a verseny számára. Az ipari végfelhasználók, illetve a termelők (a hagyományos piaci szereplők) hosszú távú szerződéses kötelezettségei országról országra változnak. Ugyanakkor növekvő igény mutatkozik egy nagyobb mértékben a versenyre támaszkodó – a nem hagyományos piaci szereplők által történő – ellátás iránt; összeurópai ellátásról nem beszélhetünk, és ezt a kérdést alaposan meg kell vizsgálni. A verseny jelenlegi szintje (kevés szolgáltató) különösen elégtelennek mutatkozik a magas koncentrációt mutató tagállamokban (Ausztria, Belgium). A gázszolgáltatás módjával kapcsolatos megkötések, valamint a szolgáltatók által a fogyasztási pontokon alkalmazott korlátozó magatartások számos aggályt vetnek fel a versennyel kapcsolatban.

7.13

A liberalizációs folyamat kiteljesedésének ösztönzése a villamos energia és földgáz kiskereskedelmi piacain. Az európai polgárok csakis egy valódi kiskereskedelmi piac révén élvezhetik a verseny előnyeit. Ez olyan egyszerűsített piaci hozzáférési szabályok bevezetését jelenti, amelyek biztosítják a kistermelők és szolgáltatók hozzáférését a piachoz, illetve ösztönzik a piac likviditását és a versenyképesebb árakat. A likviditás biztosítása alapvető a szereplők árképzési folyamatokba vetett bizalmának növelése érdekében mind a villamosenergia-piacon, mind a földgázelosztó pontokon. Ez – különösen az utóbbi esetében – lehetővé teszi a termékekkel való kapcsolat megszüntetését.

7.14

A liberalizált villamosenergia- és földgázpiac kulcsszerepe a lakosság és a vállalati szféra intelligens energiafogyasztással kapcsolatos fokozottabb tudatosságának kialakításában, amely költségmegtakarításhoz és a kibocsátások ellenőrzéséhez vezethet. Ehhez szükség van a nagyközönség nevelésére a jelenleg rendelkezésre álló energiaforrásokkal és az alternatív energiaforrásokkal kapcsolatban (megújuló energia), hogy a jelenlegi hiányra való tekintettel a fogyasztók megértsék az energia életbevágó jelentőségét. A fogyasztásnak megfelelően alakítható végfelhasználói szerződések igen lényegesek mind az energiamegtakarítás, mind a végfelhasználók által viselt költségek szempontjából.

7.15

Felelős energiafelhasználókként a fogyasztóknak – annak érdekében, hogy érvényesíteni tudják jogaikat, nem utolsósorban fogyasztói jogvédő szervezeteken keresztül – tájékoztatást kell kapniuk arról, hogy a szabályozó hatóságok betartják-e, vagy megsértik a szabályokat.

7.16

A keresletnek megfelelő kínálat biztosítása csúcsfogyasztás idején is. A villamos energia területén ez a probléma a termelőkapacitások, illetve a hálózat energiaszállítási kapacitásai szintjén mutatkozik; a földgáz esetében elegendő import- és tárolási kapacitásnak kell rendelkezésre állnia. Mindkét esetben ismert tény, hogy az importkapacitás különösen korlátozott, mivel a szállítási kapacitásokat a hagyományos piaci szereplők akár 20 vagy még több évre előre lefoglalták hosszú távú szerződésekkel. Ez azt jelenti, hogy – mind nemzeti, mind uniós szinten – a lehető leggyorsabban be kell indítani az új projekteket, illetve a villamosenergia- vagy földgáz-infrastruktúrák (földgázvezetékek) átalakítására/kiterjesztésére vonatkozó projekteket. A visszaalakító termináloknak elsődleges jelentőségük van: elsősorban a mediterrán térségben kulcsszerepet játszanak a főbb termelő országokkal (Líbia, Algéria) való kapcsolat tekintetében.

7.17

A szolidaritás növelése: az uniós tagállamoknak mind regionális, mind kétoldalú szinten együttműködési megállapodások megkötését kell szorgalmazniuk, amelyek kölcsönös segítségnyújtást és együttműködést irányoznak elő arra az esetre, ha valamelyik tagállam – közvetlenül neki fel nem róható körülményekből kifolyólag – energiahiánnyal szembesül.

19.8.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 211/31

1.1

Az EGSZB nagyra értékeli „Az Európai Unió jövőbeni tengerpolitikája felé: európai elképzelések az óceánok és a tengerek jövőjéről” című zöld könyvvel kapcsolatban lezajlott egyedülálló konzultációs folyamatot, amelyhez maga is aktívan hozzájárult idevonatkozó véleményével, valamint két konferencián való részvételével (1).

1.2

A közlemény hangsúlyozza, hogy az emberi tényező fontos szerepet játszik a tengeri klaszterben. Az EGSZB örömmel nyugtázza, hogy a szociális partnerek (ETF és ECSA (2)) megállapodtak arról, hogy a tengerészeti munka normáiról szóló 2006-os ILO-egyezmény (3) rendelkezéseit be kell építeni a közösségi jogba. Szeretné, ha a tengerészeti munka normáit az egész világon betartanák, hogy az egyezménnyel összhangban minden tengerész minél hamarabb egyenlő feltételekkel dolgozhasson. Ugyanilyen fontos, hogy a tagállamok ratifikálják a halászati ágazatról szóló nemzetközi megállapodásokat, ideértve a halászhajókon biztosítandó munkakörülményekről szóló 2007-es ILO-egyezményt is.

1.3

Az EESC üdvözli az EU munkaügyi jogalkotásában a tengerészeket/halászokat érintő kizárásoknak a szociális partnerekkel szoros együttműködésben tervezett felülvizsgálatát, és néhány kérdés tisztázását kéri a tengerészeti kiválósági oklevéllel kapcsolatban. Meg kellene fontolni, hogy megvalósítható-e egy olyan tengerészeti kiválósági oklevél, amely a tengerészek számára az Unión belüli kompjáratok esetében kötelező, más járatok esetében önkéntesen vállalható.

1.4

Az úszó egyetem a tengeri élet élményét nyújtja az úton részt vevő diákoknak. Az óceánjáró úszó campus gondolata beleillik a tágabb trendekbe, és hasznos volna, ha az Európai Bizottság alaposabban feltárná a kérdést annak vizsgálata során, hogy hogyan lehet kiváló diákokat toborozni a tengerészeti szakterületen való elhelyezkedésre (4). A tengerészek életmódjával kapcsolatos kérdéseket az uniós szociális partnereknek sürgősen napirendre kell venniük és alaposabban tanulmányozniuk kell.

1.5

A tengeri balesetekkel kapcsolatban a jövőbeli uniós politikát a következő vezérelvek alapján kell folytatni:

1.6

Az EGSZB ismételten megjegyzi, hogy a hajóipar kénytelen bunkerolajként a legrosszabb minőségű olajat elégetni, mivel a finomítóüzemek nem termelnek jobb minőségű bunkerolajat. Üdvözli a globális szintű kezdeményezéseket, amelyek az ilyen üzemanyagok minőségének kérdésével foglalkoznak annak érdekében, hogy áttörést lehessen elérni a hajók levegőszennyezésének kérdésében.

1.7

A közlemény és a cselekvési terv nem foglalkozik azzal, hogy a tengerek olajszennyezésének jelentős része kedvtelési célú hajók üzemeltetéséből származik, különös tekintettel a tengerparti államok érintettségére, ahol e hajók többsége üzemel (5). A tengerszennyezés problémáját ezenfelül tovább súlyosbítja a katonai hajók – EU-szabályok hatáskörébe nem tartozó – tevékenysége.

1.8

A tengerek (a Balti- és a Fekete-tenger) és folyók szárazföldi forrásokból eredő szennyezésének kérdésében fokozni kell az uniós erőfeszítéseket. Politikai szempontból célszerű volna, ha a problémák kezelése nem két-, hanem többoldalú fórumon zajlana.

1.9

Nemzetközi szinten az EU-nak vezető szerepet kellene vállalnia a környezetvédelmi kérdések kezelésében. Vannak lehetőségek az EU-tagállamok megerősített együttműködésére és álláspontjaik összehangolására a nemzetközi szervezetek kontextusában, anélkül hogy ez veszélyeztetné egyéni részvételüket. A nemzetközi szervezetekben nagyra értékelik az uniós tagállamok szakmai hozzájárulását, ezt pedig nem szabad aláaknázni, sőt, fokozni kell.

1.10

Az EGSZB elismeri annak előnyét, hogy a „korlátok nélküli európai tengeri szállítási térséget” virtuális tengeri térségként kezeljük. Az EGSZB nézeteivel összhangban a közlemény hangsúlyozza, hogy az elképzelés célja kizárólag az adminisztratív és vámügyi formalitások egyszerűsítése és a kereskedelem megkönnyítése az egységes uniós piac kontextusában.

1.11

Az EGSZB megerősíti a közleménynek azt a szimbolikus üzenetét, hogy Európa mindig is tengeri nemzetekből állt, és ez ma is így van. Az ennek gyakorlati megvalósítására szolgáló konkrét intézkedések azonban véleménye szerint még mindig váratnak magukra.

1.12

Az EGSZB ismételten felhívja a figyelmet arra a szerepe, amelyet a tengerpolitika megvalósításában – ideértve a területrendezést is –, az EU tengeri identitásának és tengeri kulturális örökségének tudatosításában, illetve a globális felmelegedés problémájára vonatkozó figyelem európai szintű felkeltésében játszhat.

1.13

Az EGSZB üdvözli az európai tengeri felügyeleti hálózatra és a tagállami parti őrségek közötti továbbfejlesztett együttműködésre vonatkozó javaslatokat. Az ilyen intézkedések előmozdítják a tengeri biztonságot és védelmet, a halászat és a külső határok ellenőrzését, emellett védik a tengeri környezetet.

A fokozott biztonsági megfontolásoknak való megfelelés érdekében az EGSZB továbbra is kívánatosnak tartja a hajóátvizsgálásról harmadik országokkal kötendő kétoldalú egyezmények koordinált megközelítését. Egyben uniós fellépést sürget a kereskedőhajók elleni, Délkelet-Ázsia és Afrika tengerein egyre gyakoribb fegyveres rabló- és kalóztámadások ügyében.

2.1

Az uniós integrált tengerpolitikáról szóló közlemény és az ehhez kapcsolódó, 29 egyedi intézkedés jövőbeli kidolgozását tartalmazó cselekvési terv figyelembe veszi az EU-intézményeknek és az érintetteknek az idevonatkozó zöld könyvről kinyilvánított véleményét.

2.2

A zöld könyv kapcsán indított egyedülálló konzultációs folyamat eredményeképpen széles körű konszenzus született arról, hogy holisztikus szemléletű, integrált, több ágazatra kiterjedő stratégiai megközelítés szükséges az óceánokra vonatkozóan. A néha nem kívánatos következményekkel járó töredékes látásmód helyett inkább átfogó szemléletmódot választó megközelítés támogatást érdemel.

2.3

Az EGSZB megerősíti a közleménynek azt a szimbolikus üzenetét, hogy Európa mindig is tengeri nemzetekből állt, és ez ma is így van. A cselekvési terv 29 intézkedése (konkrét észrevételek mellett) ugyan üdvözlendő, de nem elégséges.

3.1.1

Az EGSZB nagy jelentőséget tulajdonít a tengeri környezet integritása fenntartásának és annak, hogy biztosítsuk, hogy a tengeri környezetet érintő különféle emberi tevékenységek ne vezessenek a környezet fokozatos minőségromlásához.

3.1.2

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság arra irányuló terveit, hogy hatékonyabbá teszi a nemzetközi együttműködést, erősíti a politikák integrációját, végrehajtja a létező jogszabályokat és támogatja a környezeti technológiákat (hatodik közösségi környezetvédelmi cselekvési program). Nagy hangsúlyt kell helyezni a szárazföldi forrásokból eredő tengeri szennyezés megelőzéséről szóló egyezmény végrehajtására (6).

3.1.3

A túl nagy mennyiségű kibocsátás következtében a légkörben felhalmozódik a CO2 és más üvegházhatású gázok, így az óceánok már most is több CO2-t kötnek meg, és ez a tendencia várhatóan folytatódni fog. Ennek következtében egyre nagyobb az óceánok savassága, ami valószínűleg a tengeri környezet megterhelésének növekedéséhez vezet. Fokozni kell a kutatási tevékenységeket az ilyen tengeri hatások, valamint a CO2 környezetbarát visszanyerési módjainak kifejlesztése terén. Ezenkívül a tengeri energiaforrások fontos szerepet játszanak majd Európa energiaellátásának diverzifikálásában.

3.1.4

A közlemény nem foglalkozik azzal, hogy a tengerek és folyók olajszennyezésének jelentős része kedvtelési célú hajók üzemeltetéséből származik, pedig ebben különösen érintettek a tengerparti államok, ahol e hajók többsége üzemel (7). A tengerszennyezés problémáját ezenfelül tovább súlyosbítja a katonai hajók – EU-szabályok hatáskörébe nem tartozó – tevékenysége, amely a környezet és a turizmus szempontjából fokozottan hátrányos.

3.1.5

Az EGSZB ismételten megjegyzi, hogy a hajóipar kénytelen bunkerolajként a legrosszabb minőségű olajat elégetni, mivel a finomítóüzemek nem termelnek jobb minőségű bunkerolajat. Üdvözli a globális szintű kezdeményezéseket, amelyek az ilyen üzemanyagok minőségének kérdésével foglalkoznak (8) annak érdekében, hogy áttörést lehessen elérni a hajókról történő légköri kibocsátások problémája terén.

3.1.6

Valamennyi forrásból származó tenger- és levegőszennyezés károsítja a tengeri környezetet, aminek egészségügyi, szociális és gazdasági következményei vannak. A hajókról származó tengerszennyezés felügyeletére és csökkentésére elégséges intézkedések vannak érvényben, beleértve a szennyezők büntetését is, és ezeket szigorúan végre kellene hajtani. A más forrásokból (pl. ipari, városi és mezőgazdasági tevékenységek, peszticidek) származó tenger- és folyószennyezések kezelésére azonban nincs hatályban hasonló szabályozási keret. Az EGSZB-t aggasztja, hogy ha nem teszünk átfogó és hatékony lépéseket, veszélybe kerül Európa legnagyobb tengerrel kapcsolatos iparága, a part menti és tengeri turizmus. Az ilyen fellépés segítene a tengeri biodiverzitásnak, többek között a halállományok méretének és sokféleségének a fenntartásában is.

3.1.7

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az európai szomszédsági politika éves cselekvési tervei keretében az EU és a dél-mediterrán országok közötti kétoldalú megállapodás tárgyalására van szükség. A megállapodás biztosítja majd, hogy az érintett harmadik országok az EU-tagállamokkal közösen legyenek felelősek a tengerek tisztaságának megőrzéséért a levegőt szennyező kibocsátások és a folyókba (pl. a Nílus-deltába) történő hulladékkibocsátás ellenőrzése révén. A végső cél a Földközi-tenger közös örökségének megőrzése.

3.2.1

A közlemény hangsúlyozza, hogy az emberi tényező fontos szerepet játszik a tengeri klaszterben. A fenntartható tengeri politika gazdasági, társadalmi és környezeti dimenziói közti megfelelő egyensúly keresése közben azonban a cselekvési tervnek megfelelő gondot kell fordítania a társadalmi dimenzióra is.

3.2.2

Az EGSZB örömmel nyugtázza, hogy a szociális partnerek (ETF és ECSA) megállapodtak arról, hogy a tengerészeti munka normáiról szóló 2006-os ILO-egyezmény bizonyos rendelkezéseit be kellene építeni a közösségi jogba. Szeretné, ha a tengerészeti munka normáit az egész világon betartanák, hogy az egyezménnyel összhangban minden tengerész minél hamarabb egyenlő feltételekkel dolgozhasson. Ugyanilyen fontos, hogy a tagállamok ratifikálják a halászati ágazatról szóló ezzel kapcsolatos nemzetközi megállapodásokat, ideértve a halászhajókon biztosítandó munkakörülményekről szóló 2007-es ILO-egyezményt is.

3.2.3

Az uniós tengerészek képzettségéről szóló cselekvési terv kidolgozását illetően az EGSZB felhívja a figyelmet az IMO globális képzési és képesítési normákról szóló ún. STCW-egyezményére (9). Minden uniós javaslatnak összhangban kell állnia az IMO/ILO-rendszerrel.

3.2.4

Az EGSZB üdvözli az EU munkaügyi jogalkotásában a tengerészeket és halászokat érintő kizárásoknak a szociális partnerekkel szoros együttműködésben tervezett felülvizsgálatát, és néhány kérdés tisztázását kéri a tengerészeti kiválósági oklevéllel kapcsolatban. Meg kellene fontolni, hogy megvalósítható-e egy olyan tengerészeti kiválósági oklevél, amely a tengerészek számára az unión belüli kompjáratok esetében kötelező, más szolgáltatások esetében önkéntesen vállalható.

3.2.5

Csak akkor lehet hatékonyan előmozdítani az uniós tengerész-pályafutást, ha az erőforrásokra magasabb minőségi követelmények vonatkoznak, így minőségi, nem pedig költségalapokon javul az uniós tengerészek versenyelőnye.

3.2.6

A szakképzett tengerészek világszerte növekvő hiánya vészjósló következményekkel jár az EU tengeri biztonsági infrastruktúrája szempontjából, és az EU és a tagállamok megoldásra törekvő összehangolt erőfeszítései nélkül csak rosszabbodni fog a helyzet. Ilyen támogatás hiányában Európa híján lesz a biztonsági szempontból kritikus, kulcsfontosságú tengerészeti tevékenységek (hajófelügyelet és hajóvizsgálat, jog, biztosítás, hajóforgalmi szolgálat, mentés, parti őrség és révkalauz-szolgáltatások) ellátásához szükséges tudásnak és tapasztalatnak. Ezenkívül egész tengerészeti klaszterek helyeződhetnek át más régiókba. A jelenlegi tevékenységek elégtelennek bizonyultak, és az EGSZB sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az Európai Bizottságnak nem áll szándékában 2009 vége előtt napirendre tűzni a kérdést.

3.2.7

Az EGSZB riasztónak tartja, hogy egyes tagállamok tengerészeti iskoláiban milyen magas az iskolából kimaradók aránya, és a szakmában dolgozók közül mennyien fordítanak igen hamar hátat a tengerészi pályának. Ha nem fordítunk sürgősen figyelmet a jelenlegi válságra, komoly veszélybe kerülhet az EU tengerészetének jövője. Egy teljes körű stratégia keretében kellene megoldásokat találni a tengerészi pálya vonzóbbá tételére. Tovább kellene fejleszteni a szociális partnerek (ECSA és ETF) által vezetett, már létező karriertervező projekteket (career mapping).

3.2.8

Az úszó egyetem a tengeri élet élményét nyújtja az úton részt vevő diákoknak. Hasznos volna, ha az Európai Bizottság részletesebben foglalkozna az óceánjáró úszó campus gondolatával abban az összefüggésben, hogy miként lehet kiváló diákokat toborozni a tengerészeti pályára. Ugyanígy létre lehetne hozni a nagy európai kikötőkben ún. „kikötői iskolákat” (10) is, amelyekben általános (és esetleg közép-) iskolai diákokat oktatnának a parton (mivel a szárazföld könnyebb terepet jelent a gyerekek számára, mint a víz, ugyanakkor ott mégis közel vannak a tengerhez) különböző, kapcsolódó tárgyakra. Így megismertetnék őket a tengeri élővilággal és a hajókkal, valamint a hajózás alapjaival.

3.2.9

Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg a tengerészeti pálya vonzóvá tétele terén a tagállamokban fellelhető, középiskolásokra irányuló bevált gyakorlatokat.

3.2.10

A tengeri balesetekkel kapcsolatban a jövőbeli politikát a következő meggondolások alapján kell folytatni:

3.2.11

A tengerészek különösen veszélyes időjárási körülmények között szokásos feladatköreiket messze meghaladó feladatok elvégzésére kényszerülhetnek. Az IMO főtitkára szerint a munkakörnyezet természeti jellege alkalmanként olyan helyzetek elé állítja a hivatásos tengerészeket, amelyekre nem vagy csak alig lehet megfelelően felkészülni. Az, hogy miként reagálnak, az igazi bátorság próbája – ami elismerést és méltánylást érdemel (11). Az EGSZB kéri az Európai Bizottságot, hogy a tengeri balesetekkel kapcsolatos jövőbeli intézkedésekre vonatkozó javaslataiban vegye figyelembe a fenti meggondolásokat.

3.3.1

Az EU (2008 és 2018 közötti) tengeri közlekedési politikájáról szóló jövőbeli közleménynek megfelelő keretet kellene létrehoznia, amely beruházásokat vonz a hajózási ágazatba, és hozzájárul az európai hajózás globális vezető szerepének és a tengeri klaszterek tekintetében játszott katalizátorszerepének megerősítéséhez.

3.3.2

Az EGSZB üdvözli, hogy az Európai Bizottság elismeri: egy globális iparágban globális szabályokra van szükség és fontos a nemzetközi tengeri szabályozás, valamint hogy segíti a nemzetközi szerveknél (például az IMO-nál) felmerülő szabályozási problémák megoldását. A hajózás globális jellege és a hozzá kapcsolódó globális munkaerőpiac, valamint az európai hajózás világpiaci versenyhelyzete valóban olyan témák, amelyeket figyelembe kell venni.

3.3.3

Ismételten kiemelendő, hogy növelni kell a meglévő kikötői kapacitás és szolgáltatások hatékonyságát és magát a kikötői kapacitást, és javítani kell a hátországi összeköttetéseket.

3.3.4

Az EGSZB megállapítja, hogy figyelembe vették az IMO-egyezmények tagállami és nemzetközi ratifikálásának felgyorsításával, a kikötőfejlesztéssel, a hajók általi légszennyezés csökkentésével, valamint a több ágazatot összefogó klaszterek és a tengeri klaszterek európai hálózatának kiépítésével kapcsolatos ajánlásait. Elismerik továbbá az európai hajózásnak az európai és nemzetközi kereskedelemben, valamint az európai polgárok mindennapi életében játszott alapvető szerepét is.

3.3.5

A „határok nélküli tengeri szállítás európai térségével” kapcsolatban a közlemény – az EGSZB álláspontjával (12) megegyezően – hangsúlyozza, hogy az elképzelés egyedüli célja olyan virtuális tengeri térség létrehozása, amelyben az egységes uniós piac kontextusában egyszerűbbé válnak az adminisztratív és vámügyi formalitások, valamint a kereskedelem. Az EGSZB tudomásul veszi az Európai Bizottság által indított konzultációt, melynek célja az elképzelés hatékony megvalósítására irányuló esetleges további javaslatok kialakítása.

3.3.6

Az EGSZB úgy gondolja, hogy van lehetőség az EU tagállamai közötti megerősített együttműködésre/koordinációra a nemzetközi szervezetekben – anélkül, hogy ez veszélyeztetné egyéni részvételüket. A nemzetközi szervezetekben nagyra értékelik az uniós tagállamok szakmai hozzájárulását, amelyet nem szabad aláaknázni, inkább fokozni kell.

3.3.7

Az EGSZB támogatja, hogy az Európai Unió befolyásával élve arra ösztönözze a harmadik országokat, hogy ratifikálják és alkalmazzák a fontosabb tengerjogi egyezményeket. Az európai kikötők állami ellenőrzése során mind az uniós, mind a harmadik országok lobogója alatt közlekedő hajók esetében meg kell vizsgálni a nemzetközi környezetvédelmi és szociális előírásoknak való megfelelést.

4.1.1

Üdvözlendő, hogy figyelembe vették a part menti turizmus előmozdításával és a part menti régióknak adott uniós támogatás adatbázisával kapcsolatos EGSZB-javaslatokat. A szigetekkel az Uniónak központi kérdésként kellene foglalkoznia – az alábbi intézkedések révén:

4.2.1

Az EGSZB üdvözli a fokozott együttműködésre irányuló javaslatokat a Földközi-tengerrel és a Fekete-tengerrel való gazdálkodás terén, valamint a bővítési és az európai szomszédsági politika és az északi dimenzió keretében.

4.2.2

A világ még fel nem tárt olajtartalékának mintegy 20–30 %-a a Jeges-tenger alatt rejtőzik. Az éghajlatváltozás következtében a jeges-tengeri hajózási útvonalak 2015-től valószínűleg az év nagy részében használhatóak lesznek. A jeges-tengeri szakasz megnyitása távolsági és biztonsági szempontból is vonzó: például Sanghajból Rotterdamba a Jeges-tengeren át 1 000 mérfölddel rövidebb az út, mint Szuezen keresztül. A rövidebb hajózási útvonalak jelentősen csökkenthetik az üzemanyag-fogyasztást és a kibocsátást. Az EGSZB megjegyzi, hogy – a számos országot érintő jogi és környezetvédelmi kérdések sokaságát tekintve – elengedhetetlen a tengeri jégre vonatkozó nemzetközi jog egyértelművé tétele. Ebben az összefüggésben érdeklődéssel várja a Jeges-tengerrel kapcsolatos, beharangozott jelentést, amely kitér majd az éghajlatváltozás geopolitikai következményeire is. A Jeges-tengeren át vezető új hajózási útvonalak igénybevételének lehetséges környezeti hatásait szintén előre tanulmányozni kellene.

4.3.1

Az EGSZB üdvözli az európai tengeri felügyeleti hálózatra és a tagállami parti őrségek közötti továbbfejlesztett együttműködésre vonatkozó javaslatokat. Az ilyen intézkedések előmozdítják a tengeri biztonságot és védelmet, a halászat és a külső határok ellenőrzését, emellett védik a tengeri környezetet.

4.4.1

A tengerek (a Balti- és a Fekete-tenger) és folyók szárazföldi forrásokból eredő szennyezésének kérdésében a cselekvési tervben fokozni kell az uniós erőfeszítéseket. Politikai szempontból célszerű volna, ha a problémák kezelése nem két-, hanem többoldalú fórumon zajlana.

4.5.1

A tengeri állatfajok állományainak riasztó csökkenését, illetve kipusztulásukat tekintve az EGSZB hangsúlyozza a halászati erőforrások ésszerű hasznosításának szükségességét. A halgazdálkodásra vonatkozó javaslatok a helyes irányba mutatnak. Mivel a halászat az egyik legveszélyesebb foglalkozás, többet kellene tenni a szakmabeliek biztonságszemléletének javítása érdekében. Nevezetesen foglalkozni kellene a 24 méter hosszúságot el nem érő halászhajókra vonatkozó biztonsági előírások kérdésével (erre sem a hatályos nemzetközi egyezmények, sem az uniós irányelvek nem térnek ki). Az EGSZB felhívja a figyelmet arra, hogy a fajok megőrzésének szükségessége társadalmi következményekkel jár, amelyeket ekként is kell kezelni: a halászok tenger iránti elkötelezettsége gyakran erőforráshiánnyal párosul, és ebben az esetben az életüket kockáztatják.

4.5.2

A halászszakma fizikai és pénzügyi kockázatai súlyosak, és megmagyarázzák, hogy miért hagyják el oly sokan a szakmát. A halászhajók technológiai fejlesztése érdekében sürgősen szükség van uniós projektekre és programokra. A halászszakma vonzóvá tételével kapcsolatos jobb gyakorlatok átadásával összefüggésben az EGSZB üdvözli az európai szociális partnerek (Europêche és ETF) által nemrégiben közösen megjelentetett Handbook for the prevention of accidents at sea and the safety of fishermen [A tengeri balesetek megelőzése és a halászok biztonsága – kézikönyv] című kiadvány széles körű terjesztését. Ugyanilyen fontos, hogy a tagállamok felgyorsítsák az ILO (2007. júniusi) halászati munkaügyi egyezményének ratifikálási folyamatát. A végső cél, hogy a halászati tevékenységek fenntarthatóbbak és vonzóbbak legyenek.

4.6.1

Közelmúltbeli, a hajóbontás gyakorlatának javításáról szóló zöld könyv (COM(2007) 269) tárgyában megfogalmazott véleményében az EGSZB aggodalmának adott hangot amiatt, hogy „világszerte hiány van a környezetvédelmi és a társadalmi fenntarthatósági elveknek megfelelő hajóbontó telepekből”, és „ez a helyzet […] csak súlyosbodni fog azáltal, hogy hirtelen megnő a forgalomból kivont hajók száma az egyhéjazatú olajszállító tartályhajók globális kivonását [követően]” (13). Dél-Ázsiában (ahol a hajók újrahasznosítása túlnyomórészt történik) nemzetközileg elfogadható szintre kellene emelni a létesítmények állapotát és a munkakörülményeket.

4.6.2

Az EGSZB támogatja a használatból kivont hajók hatékony, biztonságos és környezetvédelmi szempontból fenntartható bontásával kapcsolatos nemzetközi szintű előrelépéseket. A legfontosabb egy kötelező érvényű egyezmény megkötése 2008/2009-ben, addig pedig az IMO-iránymutatások népszerűsítése. Ez a nemzetközileg elfogadott referenciaalap egyértelmű követelményeket támasztana a hajótulajdonosokkal szemben a hajójukon található potenciálisan veszélyes anyagokról való információszolgáltatás tekintetében, és minimumszabályokat állapítana meg a hajóbontó telepeken betartandó egészségügyi és biztonsági követelményeket és a veszélyes anyagok kezelését illetően.

4.7.1

Fokozott biztonsági megfontolásokból több uniós tagállam kötött kétoldalú egyezményt harmadik országokkal a hajóátvizsgálásról. Az EGSZB továbbra is kívánatosnak tartja, hogy az uniós tagállamok koordinált módon közelítsék meg az ilyen jellegű kezdeményezéseket, és összehangoltan osszák meg az ilyen szabályok alkalmazásával járó feladatokat az egyes országok – ezen belül flottáik – között. Alternatívát jelentene, ha az EU tagállamai mielőbb ratifikálnák a jogellenes aktusok megszüntetéséről szóló SUA-jegyzőkönyvet, amely biztosítékokat tartalmaz a hajózási piaci szereplők legitim kereskedelmi érdekeinek és a tengerészek emberi jogainak védelmében.

4.7.2

Az EGSZB aggodalmát fejezi ki a kereskedőhajók elleni támadások eszkalációja, valamint az egyre gyakoribb fegyveres rabló- és kalóztámadások miatt, különösen Délkelet-Ázsia és Afrika tengerein. Uniós intézkedéseket sürget annak érdekében, hogy a kereskedőhajók a veszélyes vizeken haditengerészeti kíséretet kapjanak.

4.8.1

A kikötött hajók üvegházhatásúgáz-kibocsátásának csökkentése céljából az Európai Bizottság a szárazföldi villamos energia alkalmazását javasolja (cselekvési terv). Szárazföldi villamos energiát alkalmazva a hajók nem saját üzemanyagukat égetik, így nem bocsátanak ki szennyezőanyagokat (kén- és nitrogén-oxidokat, finomport) és szén-dioxidot.

4.8.2

Az EGSZB támogatja a fenti javaslatot, azonban felhívja a figyelmet a következő gondokra: valószínűleg nincs olyan megoldás, amely az összes hajótípusra alkalmazható; a szárazföldi villamos energiát adott esetben fűtőanyagok és szén elégetésével működő erőművekben termelik, ami még több szén-dioxid-kibocsátással jár, ezáltal semlegesítheti a kedvező hatást. Ezért az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy vegye figyelembe a fenti megfontolásokat annak érdekében, hogy ésszerű és átfogó politikát javasolhasson.

19.8.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 211/36

19.8.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 211/37

1.1

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottságnak egy olyan program kidolgozására irányuló kezdeményezését, amelynek az a célja, hogy segítse a kkv-kat a környezetvédelmi jogszabályok betartásában, tekintettel e jogszabályok bonyolultságára, valamint a kkv-k gazdasági és társadalmi jelentőségére az európai gazdaságon belül. Ezzel kapcsolatban azonban az EGSZB rámutat arra, hogy a mikrovállalkozásokra különös figyelmet kell fordítani, mivel a strukturális problémák sebezhetőbbé teszik őket.

1.2

Az EGSZB tisztában van azzal, hogy a kkv-k számára milyen nehézségeket okoz a bonyolult környezetvédelmi jogszabályok betartása, ezért helyesli, hogy olyan eszközöket alakítanak ki, amelyek megkönnyítik megértésüket. Az elmúlt évtizedben ugyan nagyobb figyelmet fordítottak a szociális és különösen a környezetvédelmi megfontolásokra, a vállalatok társadalmi felelősségvállalását azonban még nem tekintik az üzleti világban olyan tényezőnek, amely hozzájárul ahhoz, hogy a vállalkozások versenyelőnybe kerüljenek.

1.3

Az EGSZB úgy véli, hogy az európai bizottsági kezdeményezés, amely egy olyan program kidolgozására irányul, amely segíteni igyekszik a kkv-kat a környezetvédelmi jogszabályok betartásában, igen fontos első lépést jelent.

1.4

Az EGSZB szükségesnek tartja, hogy az Európai Bizottság proaktív megközelítést dolgozzon ki a kkv-kkal kapcsolatban, oly módon, hogy területi szintű strukturált együttműködési rendszert alakít ki a vállalatok számára. A határon átnyúló együttműködésre különösen nagy figyelmet kell ezzel kapcsolatban fordítani.

1.5

Különösen a következőkre lenne szükség:

2.1

Az Európai Bizottság közleményének az a célja, hogy segítse a kis- és középvállalkozásokat (kkv) abban, hogy hatékonyan használják fel az energiát és az erőforrásokat (1). Ezt olyan jogi keret és olyan intézkedések meghatározása révén teszi, amelyek megerősítik a kisebb vállalkozások jellemző sajátosságait figyelembe vevő jelenlegi politikákat és kezdeményezéseket. Ennek érdekében a közlemény olyan program kidolgozását javasolja, amely segítséget nyújt a kkv-knak az európai környezetvédelmi jogszabályok alkalmazásában. A program pénzügyi forrásokat biztosít a támogató hálózatok számára, egyszerűbbé teszi a környezetvédelmi vezetési rendszerekhez történő hozzáférést, és növeli e vállalkozások környezetvédelmi tudatosságát.

2.2

Bár az egyes kkv-k kevesebb mint 250 személyt foglalkoztatnak, a 23 millió kkv együttvéve az EU összes vállalkozásának mintegy 99 %-át és az Unió gazdasága által termelt összes hozzáadott érték 57 %-át jelenti. Mivel a gazdasági forgalom ilyen nagy hányadát teszik ki, a kkv-k jelentős hatást gyakorolnak a környezetre is.

2.3

Számos vállalkozás nincs tisztában azzal, hogy tevékenységeik milyen hatást gyakorolnak a környezetre, sőt, többségük abban a hiszemben van, hogy ez a hatás csekély, vagy nem is létezik. A kkv-k annak feltételezésére is hajlamosak, hogy ha nem jelzik nekik az ellenkezőjét, akkor megfelelnek a környezetvédelmi jogszabályoknak. Ilyen körülmények között a kkv-k tevékenysége fokozott egészségügyi és biztonsági kockázatokkal járhat a dolgozókra nézve, valamint jelentősen veszélyeztetheti a környezetet. Ha a kkv-k gazdasági tevékenységeikbe nem építik be a környezetvédelmi szempontokat, előfordulhat, hogy nem részesülnek a jobb környezetvédelmi vezetésben és az ökoinnovációban rejlő lehetőségek gazdasági előnyeiből.

2.4

Az Európai Bizottság által javasolt, a környezetvédelmi előírásoknak való megfelelést segítő program olyan intézkedésekből áll, amelyeknek az a célja, hogy segítsék a kkv-kat tevékenységük környezeti következményeinek csökkentésében és a létező jogszabályoknak való megfelelésben. A program oly módon igyekszik csökkenteni azt a terhet, amelyet a jogszabályok betartása jelent, hogy a környezetvédelmi megfontolásokat a kkv-k tevékenységeinek középpontjába állító eszközöket és politikákat alakít ki.

2.5

A közleményben ismertetett intézkedések kiterjednek a kimondottan a kkv-kat célzó információk terjesztésére, a támogató hálózatok ösztönzésére és a helyi környezetvédelmi szakértelem kialakítására irányuló képzési tevékenységekre is.

2.6

A program intézkedéseinek finanszírozását a LIFE+ forrásai (5 millió euró a 2007–2013 időszakra), valamint a versenyképességi és innovációs keretprogram (CIP) és a strukturális alapok révén elérhető további források fogják biztosítani.

2.7

Már hét nyelven hozzáférhető egy olyan weblap, amely a kkv-k érdekeit szolgáló uniós környezetvédelmi politikáról nyújt tájékoztatást; ezenkívül az energiahatékonysággal, a légköri kibocsátásokkal, a hulladéktermeléssel, valamint a talaj- és vízszennyező anyagok kibocsátásával kapcsolatos útmutatókat is terveznek. A finanszírozási lehetőségekről kézikönyv jelenik meg.

2.8

Az új vállalkozási és innovációs hálózat 2008-tól részt vesz a program alkalmazásában, és a kkv-kat támogató más hálózatokkal együtt jelentős segítséget nyújt majd ahhoz, hogy a kkv-k operatív intézkedések formájában alkalmazhassák az uniós környezetvédelmi politikákat.

2.9

A közleményhez csatolt belső munkadokumentum számos esettanulmányt és a bevált gyakorlatokra vonatkozó példát ismertet a kkv-k vonatkozásában európai és globális szinten.

3.1

Az EGSZB örömmel fogadja az Európai Bizottság programját, mindenekelőtt azért, mert elismeri a kkv-k jelentőségét és értékét az európai gazdaság és társadalom számára.

3.2

Az EGSZB ezzel kapcsolatban hangsúlyozza az Európai Tanács 2000. június 19–20-i feirai ülésén elfogadott határozat (2), valamint a Kisvállalkozások Európai Chartájának jelentőségét (3), amely kimondja, hogy „a kisvállalkozások az európai gazdaság gerincét képezik”, valamint hogy „a munkahelyteremtés kulcsfontosságú forrásai, és az üzleti elgondolások táptalaját adják”. A Chartának az az egyik prioritása, hogy támogassa a vállalkozások növekedését és versenyképességét, mégpedig nemcsak helyi szinten, hanem a világpiacon is.

3.3

A vállalkozásoknak be kell építeniük irányítási rendszerükbe a környezetvédelmi megfontolásokat. Ezért, mivel a legtöbb kkv – különösen a kis- és mikrovállalkozások –, általában nem folytatnak környezetvédelmi politikát, integrált környezetvédelmi vezetés bevezetésére lesz szükség, ügyelve ugyanakkor arra, hogy az adminisztratív terheket minimális szinten tartsák.

3.4

Az első lépés annak a fokozott tudatosítása, hogy ezek az eljárások nem pusztán korlátozó jellegűek, illetve költségesebbek, hanem elősegíthetik a vállalatok versenyképességének javítását, és hosszú távon hozzáadott értéket állíthatnak elő.

3.5

Azok a kkv-k, amelyek folyamatosan képesek – például környezetvédelmi vezetési rendszerek segítségével – ezeknek a tevékenységeknek a felügyeletére, ki tudják bővíteni az ellenőrzésnek alávetett irányítási paramétereket, és egyetlen stratégiai tervbe foglalják mind az idetartozó gazdasági és pénzügyi adatokat, mind pedig azokat, amelyek a vállalat szociális és környezeti hatásával kapcsolatosak (4). Így nemcsak gazdasági és környezeti előnyök származnak a források hatékony, ésszerű felhasználásából, hanem a munkaszervezés módosításával a munkahelyi biztonságról is gondoskodni lehet.

3.6

Az EGSZB ezért egyetért azzal, hogy hosszú távú stratégia elfogadására van szükség, amelyet aztán a tagállamoknak mihamarabb alkalmazniuk kell.

4.1

Jobb szabályozás a politikák kialakítása és megvalósítása terén: A jobb szabályozás ebben az összefüggésben azt jelenti, hogy a kkv-kat nagyobb mértékben bevonják a – bevált gyakorlatok elemzésére támaszkodó – környezetvédelmi politikák kidolgozásába. A megfelelően meghatározott és terjesztett bevált gyakorlatok a környezetvédelmi jogszabályok alkalmazásának támogatására szolgáló, gazdaságilag leghatékonyabb eszközt jelentik. Az adminisztratív terhek és a bürokrácia uniós, nemzeti és regionális szinten történő csökkentésére, valamint az érthetőség fokozására nemcsak a majdani új jogszabályokkal kapcsolatban, hanem a jelenlegi rendelkezések bármilyen felülvizsgálata esetén is törekedni kell.

4.2

Elérhetőbb, testre szabott környezetvédelmi vezetési rendszerek: ha a környezetvédelmi szempontokat a növekedés és az innováció érdekében beépítik a stratégiai döntésekbe, akkor a vállalkozások nemcsak hogy be tudják tartani a meglevő jogszabályokat, hanem új, jobb gyakorlatokat is ki tudnak kísérletezni, amelyek figyelembe veszik mind a kezdeményezési szabadságot, mind a kis- és mikrovállalkozások sajátos igényeinek kielégítésére szolgáló paramétereket. Különösen az lenne fontos, hogy környezetvédelmi vezetési rendszerek (például az EMAS vagy az ISO) elfogadását ösztönözzék. Az EMAS-szal (közösségi környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszer) kapcsolatban ez a cél például úgy érhető el, ha az idetartozó rendeletbe a kkv-k számára kedvező rendelkezéseket foglalnak bele, a szabályokat a kkv-k struktúrájának megfelelően alkalmazzák (5), fokozatosan csökkentik a rendszerhez csatlakozott cégek ellenőrzését és ezek információszolgáltatási kötelezettségét. Mindennek az lenne a célja, hogy a kkv-kat csatlakozásra ösztönözze, jelenleg ugyanis csak Olaszországban, Németországban és Spanyolországban jelentős a csatlakozások száma. Az EGSZB reméli, hogy az Európai Bizottság – különösen a jelenlegi EMAS felülvizsgálata céljából – figyelembe veszi ezeket a javaslatokat, valamint az éghajlatváltozásról és a civil társadalom ezzel kapcsolatos szerepéről 2006 júliusában elfogadott véleményét (6). Végül az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg a helyi és regionális szintű informális és nem kodifikált eszközökben rejlő hasznos elemeket, amelyek alkalmasak a jelenlegi környezetgazdálkodási rendszer gazdagítására, mivel a jelenlegi helyzeten csak a kkv-knak és ezek szövetségeinek közvetlen, helyi szintű bevonása változtathat.

4.3

Célzott pénzügyi támogatás és többéves pénzügyi program: a pénzügyi eszközök nagy száma zavart okozhat, és akadályozhatja az eszközök hatékony működését. Az EGSZB ezért reméli, hogy az Európai Bizottság minél hamarabb közzéteszi tervezett kézikönyvét, amely ismerteti a környezetvédelmi jogszabályok kkv-k általi fokozott mértékű tiszteletben tartását és a kkv-k környezetvédelmi teljesítményének javítását célzó projektek új finanszírozási lehetőségeit. Az EGSZB hosszú távon kedvezőbbnek tartaná, ha a kkv-kkal kapcsolatos valamennyi intézkedés ugyanahhoz a költségvetési tételhez tartozna.

4.4

Helyi környezetvédelmi szakértői hálózat kialakítása a kkv-k részére: olyan szakértőkre van szükség, akik szakmai segítséget tudnak nyújtani a kkv-knak. Ehhez elengedhetetlen a kkv-k helyi szerveinek és az intézményeknek a bevonása. Ezenkívül arról is gondoskodni kell, hogy a szolgáltatások költségei ésszerű határokon belül maradjanak, és hogy a kkv-knak lehetőségük nyíljon saját konzultánsok képzésére és igénybevételére.

4.5

Jobb kommunikáció és célzottabb tájékoztatás: A tervezett – a kkv-portálhoz kapcsolódó – többnyelvű weboldalnak (7) a kkv-kat támogató hálózatok számára az uniós környezetvédelmi politikával és a kkv-kkal kapcsolatos legfőbb információforrássá kell válnia. Az EGSZB rendkívül fontosnak tartja, hogy a kkv-k azonnal hozzáférjenek az információkhoz, és közvetlenül kapcsolatba léphessenek az uniós intézményekkel.

4.5

Az EGSZB örömmel fogadja az Európai Bizottságnak az „Enterprise Europe” hálózat elindítására irányuló kezdeményezését – ez egy új, jelentős európai hálózat uniós és az Unión kívüli vállalkozások támogatására. Azt is alapvető fontosságúnak tartja, hogy az EU folytassa a kkv-k részére nyújtott szolgáltatások bővítését, mindenekelőtt a határokon átnyúló kereskedelem és beruházások, a kkv-k és a nagyvállalatok közötti technológiai együttműködés, az innováció, az uniós finanszírozási források ismerete, valamint a kkv-knak szóló kutatási programok tekintetében.

19.8.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 211/40

1.1

Az EGSZB osztja az Európai Bizottság nézetét, amely szerint a tagállami környezetvédelmi ellenőrzési rendszerek keretét ajánlás formájában kellene kialakítani. Az ajánláson viszont a végrehajtás zökkenőmentesebbé tétele és a hatékonyságának növelése végett érdemes lenne módosítani. Az egyes ágazatokra vonatkozó külön jogszabályok Közösség-szerte jogilag kötelező érvényűek a legfontosabb területeken elvégzendő ellenőrzési tevékenységekre, azok hatókörére és megvalósítására nézve.

1.2

Ahhoz, hogy egy ajánlást hatékonyan végre lehessen hajtani, mindennél fontosabb, hogy közérthető és világos legyen. Hasonlóképpen az is alapvető, hogy a megállapított problémákra vonatkozó környezetvédelmi ellenőrzések hatálya megfelelően körül legyen határolva.

1.3

A megfelelő meghatározás, a világos fogalmazás és a fogalmak egységesítése kiemelt jelentőséggel bír az ellenőrzési tevékenységeknek a Közösség területén való harmonizációját, valamint a vállalatok számára az egyforma körülmények megteremtését tekintve. A közösségi jogban sok helyütt előfordulnak még ugyanezek a fogalmak, ám meghatározásuk jogi aktusonként eltérő lehet. A fogalmak meghatározásához ezenkívül általános értelemben vett alaposabb vizsgálatra is szükség van.

1.4

Emellett az ellenőrzések tervezésére, végrehajtására, nyomon követésére és a jelentéstételre vonatkozó követelményeket is feltétlenül meg kell határozni.

1.5

Az ellenőrzési tevékenységek irányítási rendszerét illetően helyénvaló a korszerű menedzsmentmódszerek alkalmazását ajánlani. Ezek a módszerek elősegítik az ellenőrzési tevékenységeknek a legfontosabb környezetvédelmi érdekeltségű területekre való összpontosítását, hatékonyabb tervezést tesznek lehetővé, és hozzájárulhatnak a környezetvédelem tartós javulásához.

1.6

A hatályos közösségi jognak megfelelően tovább kell egységesíteni az információhoz való hozzáférést. A rendelkezésre bocsátott információknak megfelelő összképet kell adniuk az ellenőrzés által megállapított tényekről, az előírt korrekciós intézkedésekről és azok végrehajtásáról.

1.7

A nemzetközi együttműködés további erősítése, valamint az ellenőrzési és a jogszabály-érvényesítési normák jobb összehangolásának biztosítása végett lényeges az IMPEL hálózat támogatása.

2.1

Az ellenőrzések fontos eszköznek bizonyulnak a közösségi környezetvédelmi jogszabályok végrehajtásának és érvényesítésének biztosítására. Az Európai Parlament és a Tanács 2001-ben elfogadta a tagállamokban végzett környezetvédelmi ellenőrzések minimumkövetelményeinek megállapításáról szóló 2001/331/EK ajánlást (1).

2.2

Az ajánlás nem kötelező erejű kritériumokat tartalmaz a környezetvédelmi ellenőrzések tervezésére, végrehajtására és nyomon követésére, valamint az ellenőrzésekről szóló jelentéstételre vonatkozóan. Célja a közösségi jogszabályok betartásának erősítése, valamint azok minden tagállamban következetes érvényesítéséhez és végrehajtásához való hozzájárulás.

2.3

Az Európai Bizottság vizsgálatot végzett az ajánlás végrehajtásáról és alkalmazásáról, és annak alapján dolgozza majd ki az ajánlás új változatát, amelynek előterjesztésére 2008-ban kerül sor.

2.4

Minden tagállam benyújtott egy jelentést az ajánlás végrehajtásáról és egy másikat az ajánlás alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatairól. Megjegyzendő azonban, hogy az ajánlás végrehajtási folyamata tagállamonként erősen eltér. Megállapítható, hogy bár részben már minden tagállam végrehajtotta az ajánlást, csupán kis számuk alkalmazza azt teljes egészében. Továbbra is jelentős különbségek tapasztalhatók a környezetvédelmi ellenőrzések végrehajtásában a Közösségen belül. Ezek a különbségek a vállalkozások közötti verseny torzulásához is vezetnek.

2.5

A jelentős – és megszüntetendő – eltérések különösen az alábbi területeken jelentkeznek:

2.5.1.1

A jelenlegi hatály főként az ipari és a hulladékkezelő létesítményekre terjed ki, és kizár számos olyan tevékenységet, amelyet a közösségi környezetvédelmi jog szabályoz. Az ajánlás például nem tartalmaz kritériumokat a hulladékszállítás ellenőrzésére vonatkozóan. Az országhatárokon keresztül történő hulladékszállítást uniós szinten a hulladékszállításról szóló rendelet (2) szabályozza. Ennek a rendeletnek a végrehajtása az Európai Bizottság fő prioritásai közé tartozik.

2.5.1.2

Az ajánlás a Natura 2000 területek ellenőrzésére vonatkozóan sem tartalmaz követelményeket. Az Európai Bizottság ezért örömmel fogadja a „Green Enforce Network” (zöld jogérvényesítési hálózat) megalakulását, amelynek célja a tagállamok közötti együttműködés és tapasztalatcsere ösztönzése a természetvédelmi jogszabályok végrehajtásának elősegítésére. Ez a hálózat jelenleg mérlegeli, hogy a Natura 2000 területek ellenőrzésére vonatkozó követelmények kidolgozásával hozzájárulhatna-e a környezetvédelmi ellenőrzések továbbfejlesztéséhez.

2.5.1.3

Az ajánlás alkalmazási körébe nem tartozó további környezetvédelmi jogszabályok a vegyi anyagok regisztrálását és engedélyezését (REACH (3)), az egyes veszélyes anyagok termékekben való korlátozását (pl. a veszélyes anyagok alkalmazását korlátozó irányelv (4)), a veszélyeztetett fajok kereskedelmét (5), valamint a géntechnológiával módosított szervezetekkel összefüggő tevékenységeket és a gyártói felelősségi rendszereket érintik.

2.5.2

A fogalommeghatározások tisztázása: az ajánlásban használt bizonyos fogalmak értelmezése tagállamonként más és más. Eltérő értelmezés különösen az alábbi fogalmak esetében tapasztalható:

2.5.3

Az ellenőrzések tervezésére, végrehajtására, nyomon követésére és a jelentéstételre vonatkozó követelmények: az ajánlásnak az a célja, hogy az ellenőrzött létesítmények jobban betartsák a környezetvédelmi jogszabályokat, és hogy a környezet védelme fokozódjon. Ennek érdekében az ajánlás követelményeket határoz meg a környezetvédelmi ellenőrzés tervezésének, végrehajtásának, nyomon követésének, illetve az ellenőrzésről szóló jelentéstételnek a módjára vonatkozóan.

2.5.4

A jelentések kidolgozása: az első jelentéstételi időszak során hatalmas mennyiségű információ gyűlt össze arról, hogy a tagállamokban hogyan hajtják végre és alkalmazzák az ajánlást. Ezek az adatok azonban nem mindig hasonlíthatók össze. Egy ilyen jelentéstételi rendszerhez teljesen egyértelmű és egységes formátumot kellene kidolgozni az adatok összehasonlíthatóságának biztosítására.

2.5.5

Az információhoz való hozzáférés: az ajánlás előirányozza, hogy az ellenőrzési terveket és jelentéseket a hatályos közösségi irányelveknek megfelelően közzé kell tenni. A jelentésekből kiderül, hogy több tagállam sem az ellenőrzési terveket, sem pedig a jelentéseket nem teszi elérhetővé a nyilvánosság számára. A környezetvédelmi ellenőrzésekhez kapcsolódó információkra a 2003/4/EK irányelv követelményei vonatkoznak, tehát már fennáll az információk hozzáférhetővé tételének jogi kötelezettsége. Az irányelv mentességekre is elegendő indokot sorol fel, amikor magasabb rendű érdekek védelmére van szükség, és emiatt megtagadható az információhoz való hozzáférés. Szükség lesz olyan mechanizmusok bevezetésére, amelyek ennek a jognak a gyakorlását lehetővé teszik.

2.6.1

Az ajánlás felülvizsgálata: az ajánlást a tagállamok ellenőrzési rendszereit átfogó általános keretnek kell tekinteni. A benne szereplő követelmények általános jellegűek. A kritériumok igen általános és leíró jellege miatt nem tűnik helyénvalónak azokat jogilag kötelező erejű követelményekké átformálni. Az ajánlást azonban végrehajtásának javítása és hatékonyságának fokozása érdekében módosítani kell.

2.6.2

Ágazati ellenőrzési minimumkövetelmények: a környezetvédelmi ellenőrzésre vonatkozó, az ajánlásban meghatározott általános kritériumokon kívül bizonyos létesítmények vagy tevékenységek vonatkozásában jogilag kötelező erejű követelményeket kellene belefoglalni az ágazatspecifikus jogszabályokba. A jogilag kötelező erejű követelmények annak biztosításához szükségesek, hogy az ellenőrzések magasabb politikai prioritást élvezzenek, és a Közösségben jobban lehessen érvényesíteni a környezetvédelmi jogot. Az ágazati ellenőrzési követelmények kiegészíthetik az ajánlást, vagy olyan létesítményeket, illetve tevékenységeket érinthetnek, amelyekre az ajánlás nem terjed ki.

2.6.2.1

Az IPPC-irányelv (7) felülvizsgálatának részeként – ami az Európai Bizottság 2007. évi jogalkotási munkaprogramjában szerepel, és az abban foglalt jogszabályok végrehajtásának elemzésén alapul – az Európai Bizottság megvizsgálja, hogyan lehet jobb megfelelőségi keretet biztosítva gondoskodni arról, hogy az IPPC-létesítmények tagállami ellenőrzése következetesebb és megbízhatóbb legyen.

2.6.2.2

Az Európai Bizottság a hulladékszállítás ellenőrzésére vonatkozó, jogilag kötelező erejű szabályokról szóló javaslat benyújtását is tervezi. Egyedi kritériumokat kellene meghatározni az ellenőrzések kielégítő minőségének és gyakoriságának biztosítása érdekében. Rendelkezni kellene továbbá a hatóságok megfelelő képzéséről és együttműködéséről is.

2.6.3

Iránymutatás kidolgozása és a tagállamok közti együttműködés: Az IMPEL számos projektet hajtott végre, amelyek célja a tagállamok közötti, a környezetvédelmi ellenőrzéssel kapcsolatos együttműködés erősítése és az információcsere ösztönzése (8). Az Európai Bizottság aktívan támogatta a projekteket és részt is vett bennük. Mindezen kezdeményezéseknek pozitív hatása volt a Közösségen belüli ellenőrzések megerősítésére, ezért az IMPEL-t ösztönözni kellene az ilyen projektek folytatására.

3.1

Az EGSZB örömmel fogadja az Európai Bizottság közleményét a tagállamokban végzett környezetvédelmi ellenőrzések minimumkövetelményeinek megállapításáról szóló 2001/331/EK ajánlás felülvizsgálatáról, és méltányolja az ajánlás végrehajtására irányuló felmérés érdekében végzett erőfeszítéseket (9).

3.2

A környezetvédelmi ellenőrzések az egyes tagállamok végrehajtói feladatkörének alapvető elemét képezik a környezetvédelem terén. Ezért a tagállamoknak a nemzeti környezetvédelmi politika végrehajtása mellett a közösségi környezetvédelmi politika közös elveinek megvalósításáról is gondoskodniuk kell, méghozzá amennyire csak lehet, egységes módon, függetlenül attól, hogy az egyes tagállamokban a jogszabályok mely szervre ruházzák az ellenőrzések véghezvitelének feladatát.

3.3

Az EGSZB tudatában van annak, hogy mindenképpen biztosítani szükséges a közösségi jog nagyobb tiszteletben tartását a környezetvédelem terén, és hozzá kell járulni ahhoz, hogy annak alkalmazása és végrehajtása koherens módon történjen minden tagállamban, hogy a meghatározott és alkalmazott minimumkövetelmények a jövőben is elősegítsék az egyenlő körülmények megteremtését, különösen a gazdasági verseny szempontjából.

3.4

Az EGSZB úgy véli, hogy a közlemény tárgyában érdekelt felekkel folytatott további vita során olyan elengedhetetlen ismeretek birtokába lehetne jutni, amelyek segítségével az ellenőrzésekhez olyan optimális keretet lehet kialakítani, amely világos és jól alkalmazható Közösség-szerte mindenütt.

4.1

Ahhoz, hogy egy ajánlást hatékonyan végre lehessen hajtani, mindennél fontosabb, hogy közérthető és világos legyen. Az EGSZB azt is örömmel fogadja, hogy az Európai Bizottság erre fel kívánja hívni a figyelmet.

4.1.1

Az EGSZB nézete szerint mindenképp elengedhetetlen a legproblematikusabb területeken a környezetvédelmi ellenőrzések hatályának megfelelő meghatározása, és nem szabad, hogy ez hátrányosan befolyásolja az ellenőrzések rendszerét, illetve egyes konkrét nemzeti megközelítéseket. Ezeket a nemzeti megközelítési módokat kizárólag akkor lenne szabad alkalmazni, amennyiben azt a konkrét nemzeti környezetvédelmi célkitűzések megkövetelik.

4.1.2

Abban az esetben, ha konkrét közösségi jogszabályok írják elő az ellenőrzést, azt egyetlen megadott jogi aktusnak kellene szabályoznia, hogy ne fordulhassanak elő értelmezési különbségek.

4.1.3

A közleményből kiderül, hogy a megfelelő meghatározás, a világos fogalmazás és a fogalmak egységesítése kiemelt jelentőséggel bír az ellenőrzési tevékenységeknek a Közösség területén való harmonizációját, valamint a vállalatok számára az egyforma körülmények megteremtését illetően. Az ajánlás végrehajtásának egységessége végett feltétlenül szükséges az alapfogalmak pontos meghatározása, amely lehetővé teszi a más jogi aktusokkal való kapcsolat megteremtését és a velük való harmonizációt.

4.1.4

Az EGSZB kiemeli, hogy a közösségi jogban sok helyütt előfordulnak még ugyanezek a fogalmak, ám meghatározásuk jogi aktusonként eltérő lehet. A fogalmak meghatározásához ezenkívül általános értelemben vett alaposabb vizsgálatra is szükség van.

4.2

Az EGSZB szerint továbbá az ellenőrzések tervezésére, végrehajtására, nyomon követésére és a jelentéstételre vonatkozó követelményeket is feltétlenül meg kell határozni, ám a konkrét ellenőrzési tevékenységek elvégzéséhez kellő mozgásteret kell hagyni. Létre kellene hozni egy olyan jelentéstételi rendszert, amely olyan egyszerű és közérthető, amennyire csak lehetséges, és összevethető adatokat eredményez az ellenőrzési rendszerek működéséről és a környezetvédelmi jogszabályok fokozott betartatására irányuló célkitűzések megvalósításáról.

4.3

Az ellenőrzési tevékenységek irányítási rendszerét illetően helyénvaló a korszerű menedzsmentmódszerek alkalmazását ajánlani – ezek használatával bizonyos tagállamok már jó eredményeket értek el. Ezek a módszerek elősegítik az ellenőrzési tevékenységeknek a legfontosabb környezetvédelmi érdekeltségű területekre való összpontosítását, hatékonyabb tervezést tesznek lehetővé, és hozzájárulhatnak a környezetvédelem tartós javulásához.

4.4

Az EGSZB azt kéri, hogy az információkhoz való adott szintű hozzáférés biztosításáról szóló hatályos közösségi rendelkezéseknek megfelelően tegyék egységesebbé az információhoz való hozzáférést a tagállamokban. A rendelkezésre bocsátott információknak nem szabad hátrányosan befolyásolniuk az ellenőrzési tevékenységek hatékonyságát, és összképet kell adniuk az ellenőrzés által megállapított tényekről, a kivetett korrekciós intézkedésekről és azok végrehajtásáról.

4.5

Az EGSZB osztja az Európai Bizottság nézetét, amely szerint a tagállami környezetvédelmi ellenőrzési rendszerek keretét ajánlás formájában kellene kialakítani. A kritériumok általános és leíró jellege miatt ugyanis nem tűnik helyénvalónak azokat jogilag kötelező erejű követelményekké átformálni. Az ajánlást azonban végrehajtásának javítása és hatékonyságának fokozása érdekében módosítani kell.

4.6

A jelen vélemény egyébként azon a tényen alapszik, hogy igen sok jelenlegi és kidolgozás alatt álló közösségi jogi aktus ágazatspecifikus ellenőrzések végrehajtásának követelményeit és feltételeit írja elő. Ezek a jogszabályok Közösség-szerte jogilag kötelező érvényűek az ellenőrzési tevékenységekre, azok hatókörére és megvalósítására nézve.

4.7

Az EGSZB úgy véli, hogy a nemzetközi együttműködés további erősítése végett lényeges az IMPEL hálózat támogatása, amely lehetővé tette számos, az ellenőrzések tervezésére és végrehajtására vonatkozó orientációs dokumentum elkészítését. A hálózat emellett információ- és tapasztalatcseréket is szervezett az ellenőrök számára. Az IMPEL hálózat szaktevékenységei – különösen a múltbeli tapasztalatok mintájára kialakított egyedi programok révén – kiemelkedő hozzájárulást jelenthetnek. Az IMPEL az általános képzés és a szakmai továbbképzés elősegítésében is hasznos szerepet tölthet be. Hasznos lehetne továbbá központi egységet kialakítani az Európa-gyűjtemény számára (átfogó statisztikák és egyéb információs eszközök az Európa-szerte végzett ellenőrzési és jogszabály-érvényesítési tevékenységekkel kapcsolatban).

19.8.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 211/44

19.8.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 211/45

19.8.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 211/46

19.8.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 211/47

19.8.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 211/48

1.1

Az EGSZB örömmel fogadja az Európai Parlament, a Tanács és az európai szociális partnerek véleményeit a rugalmas biztonsággal kapcsolatos vitában. Változó világunkban alapvetően fontos megvitatni, hogy a rugalmasság és a biztonság közötti egyensúly uniós és tagállami szinten hogyan járulhat hozzá a több és jobb munkahely kialakításához.

1.1.1

Az EGSZB már hangsúlyozta, hogy a rugalmas biztonság fogalma nem a munkavállalók jogainak egyoldalú és jogszerűtlen korlátozását jelenti. Az európai szociális partnerek felkérték a tagállamokat, hogy vizsgálják felül, és ha szükséges, igazítsák ki a munkaügyet érintő jogszabályokat, a munkavédelmi rendszereket és – a szociális partnerekkel együtt – a kollektív tárgyalási gyakorlatot, mégpedig például abból a célból, hogy: „minden munkaviszonyban biztosítva legyen a rugalmasság és biztonság közötti optimális egyensúly, illetve hogy bármilyen szerződéssel foglalkoztatott dolgozó számára biztosítva legyen a biztonság megfelelő szintje, hogy így kezelni lehessen a szegmentált munkaerőpiacok problémáját”.

1.2

A rugalmas biztonsággal kapcsolatos eszmecserék a tagállamokban is vitaindítóként hatottak, sőt, bizonyos tagállamokban összehangolt intézkedésekhez is vezettek. Ez kiemeli annak fontosságát, hogy a szociális partnereket a vitába és a döntéshozatali folyamatba is tevékenyen be kell vonni.

1.3

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a rugalmas biztonságot nem lehet az Európai Unióra váró többi kihívástól elkülönítve kezelni. A globalizáció, az új technológiák gyors fejlődése és a demográfiai helyzet kihívásai – csakúgy, mint a környezeti kihívások – megváltoztatják az európai munkaerőpiacot. A rugalmas biztonság része kell hogy legyen e külső és belső tendenciákra és kényszerítő körülményekre adott válasznak, amely a dolgozók és a munkaadók közti igazságos egyensúly elérését célozza meg.

1.4

Európának az EGSZB véleménye szerint az innovációs képességére, termékeinek és szolgáltatásainak magas minőségére, a jól képzett munkaerejére és a társadalmi modelljére kell összpontosítania, és a minőség terén kell versenyeznie világpiaci versenytársaival. Ezt kellene megjeleníteni a foglalkoztatási iránymutatásokban is. Az EGSZB örömmel fogadná, ha a rugalmas biztonsággal kapcsolatos eszmecserék hatására, és különösen a munkahelyek minőségének tekintetében módosítanák az iránymutatásokat.

1.5

Végezetül az EGSZB néhány ajánlást fogalmaz meg a rugalmas biztonság megvalósításával kapcsolatban:

2.1

A rugalmas biztonság kérdése azóta folyamatosan napirenden van, amióta az első foglalkoztatási iránymutatásokat elfogadták. A jelenlegi vita azonban 2006 januárjában, a Tanács rugalmas biztonságról szóló informális ülésén kezdődött. Az Európai Tanács 2006. tavaszi ülésén arra kérte a tagállamokat, hogy fordítsanak kiemelt figyelmet a rugalmas biztonság jelentette alapvető kihívásra. A rugalmas biztonság kérdését a 2006. decemberi és a 2007. márciusi európai csúcstalálkozóval egybekötött két háromoldalú szociális csúcstalálkozón is megvitatták. Az Európai Bizottság 2007. júniusában közleményt adott ki a rugalmas biztonságról, amit az Európai Parlament és a Tanács is megvitatott és feldolgozott. A Tanács döntése egyhangú volt. A szociális partnerek továbbá 2007 októberében közös elemzést készítettek az európai munkaerőpiacot érintő fő kihívásokról, és ajánlásokat fogalmaztak meg a rugalmas biztonsággal kapcsolatban. Az EGSZB mindegyik hozzászólást örömmel fogadja, különösen az európai szociális partnerek által készített közös elemzést (1).

2.2

A rugalmas biztonsággal kapcsolatos eszmecserék a tagállamokban is vitaindítóként hatottak, sőt, a közelmúltban néhány tagállamban összehangolt intézkedésekhez is vezettek. Az EGSZB örömmel fogadja ezeket a vitákat, ám egyúttal kiemeli: alapvető fontosságú, hogy a szociális partnereket a vitába és a döntéshozatali folyamatba is tevékenyen be kell vonni.

2.3

A rugalmas biztonságról szóló, 2007. júliusában elfogadott és ma is érvényes EGSZB-vélemény (2) alapján e vélemény célja:

3.1

Az EGSZB örömmel fogadja a különböző véleményeket a rugalmas biztonsággal kapcsolatos vitában. Változó világunkban alapvetően fontos megvitatni, hogy a rugalmasság és a biztonság közötti egyensúly uniós és tagállami szinten hogyan járulhat hozzá a több és jobb munkahely kialakításához.

3.2.1

A rugalmas biztonságot nem lehet az Európai Unióra váró többi kihívástól elkülönítve kezelni. A globalizáció, az új technológiák gyors fejlődése és a demográfiai helyzet kihívásai megváltoztatják az európai munkaerőpiacot. Ugyanakkor az EGSZB szeretné hozzátenni, hogy várhatóan a környezeti kihívások is hatással lesznek a munkaerőpiacra. A rugalmas biztonság része kell hogy legyen e külső és belső tendenciákra és kényszerítő körülményekre adott válasznak, amely a szociális, a környezetvédelmi és a gazdasági fejlődés közti igazságos egyensúly elérését célozza meg.

3.2.2

Az EGSZB úgy véli, hogy a környezetvédelmi kihívások hatással lesznek Európa munkaerőpiacára. Egyre inkább energiamegtakarításra és a fenntarthatóbb környezetet biztosító rendszerek bevezetésére kényszerítenek majd. Emellett azonban ösztönzőleg hathatnak a technológiai innovációra, amely hozzájárulhat a gazdaság és a foglalkoztatottság növekedéséhez.

3.2.3

Az EGSZB felhívta a figyelmet arra, hogy az éghajlatváltozás tovább növelheti a jelenleg is létező társadalmi aránytalanságokat és különbségeket (3) mind az EU-ban, mind a világ más részein. Megjegyezte továbbá azt is, hogy az alkalmazkodásra és a hatások enyhítésére kell törekednünk anélkül, hogy ez munkanélküliséghez és társadalmi torzulásokhoz vezetne (4).

3.2.4

A globalizáció és a piacok ebből következő integrálódása Európa munkaerőpiacára is kihat. Változnak a fogyasztási, termelési és befektetési szokások. Ezek a fejlemények nem elkerülhetetlenek, és nem is lehetetlen befolyásolni vagy alakítani őket. Az egészségre, a balesetvédelemre és a munkavállalók jogaira vonatkozó jogszabályok javítják a munkával töltött idő minőségét és globális normákat alakítanak ki. A termékszabványok növelhetik a versenyképességet, kellően figyelembe véve a vállalkozások alkalmazkodóképességét is. Ugyanakkor az európai munkaerőpiacoknak alkalmazkodniuk kell, hogy megfeleljenek a globalizált világ kihívásainak. Európának sok tekintetben javára vált a globalizáció. Az egységes piac hozzájárult a nemzetközileg versenyképes vállalatok kialakulásához az EU-ban. Így az EU képessé vált arra, hogy kimagasló színvonalú árukat és szolgáltatásokat értékesítsen.

3.2.5

A globalizáció és a technológiai fejlődés nem gátolta meg a foglalkoztatottság növekedését Európában. 1995 és 2005 között nőtt a nettó foglalkoztatottság, és az EU-ban 18,5 millió új munkahelyet hoztak létre. A kereskedelemmel kapcsolatos kiigazítások következtében megszűnő állások száma csekély a gazdaság általános munkahely-teremtési arányához képest. A közelmúltbeli fejlemények az Európai Unióban azt mutatják, hogy a kereskedelmi nyitottság ténylegesen növelheti a foglalkoztatási lehetőségeket.

3.2.6

A globalizáció azonban növelheti a kiszolgáltatottságot is. A cégeknek egyre nagyobb mértékben kell versenyezniük. Bizonyos állásokért – amelyek korábban védettnek számítottak – most nemzetközi szinten folyik a verseny. A korábban hosszú éveken át helyi jellegűnek tekintett szolgáltatásokat most határokon keresztül is lehet nyújtani. Gyakrabban történnek átszervezések és gyorsabban mennek végbe. Amikor a kereskedelmi okokból állásukat elveszítő dolgozókat újra alkalmazzák, jellemzően alacsonyabb fizetést kapnak. Ezért számos embernek a globalizáció a fizetés csökkenését jelenti, amikor új állást vállal. A gazdaságban ugyanis csökkent a munkajövedelmek aránya. A szociális partnerek azt is kiemelték, hogy az Amerikai Egyesült Államokkal összehasonlítva az EU az alacsony termelékenységnövekedésű ágazatokban több munkahelyet hozott létre, míg a magas termelékenységnövekedésű ágazatokban csökkent a foglalkoztatottság (5).

3.2.7

A munkaerőpiac változásainak következtében nőtt a részmunkaidőben, illetve a határozott időre szóló szerződéssel dolgozók száma. Igaz, hogy a foglalkoztatás e típusai többnyire megkönnyítették a munkába állást, és növelték a foglalkoztatottságot Európában, az átmenetileg alkalmazott dolgozók azonban általában kevésbé termelékenyek, a munkaadó által támogatott képzésekben kisebb arányban részesülnek (6), és könnyebben éri őket munkahelyi baleset (7). Annak is fennáll a veszélye, hogy nem tudnak kitörni az ideiglenes foglalkoztatásból. A határozott idejű szerződéssel rendelkezőknek alig több mint a fele rendelkezik hat év után határozatlan idejű szerződéssel, míg ez az arány több mint háromnegyed azoknál, akik eleve határozatlan idejű szerződéssel kezdtek (8).

3.2.8

A demográfiai kihívások leküzdéséhez új szolgáltatásokat és foglalkoztatási lehetőségeket kell létrehozni többek közt a gyermek- és az idősgondozás terén. Ezen belül Európának a munkaszervezés, a nemek közötti egyensúly, valamint a munka és a magánélet összehangolása terén is fejlődnie szükséges.

3.2.9

Az adópolitika számos uniós országban fellendülés idején általában enyhül, a gazdasági ciklus mélypontjain pedig szigorodik. Különösen ez a helyzet az euróövezethez tartozó nagyobb országokban. Ezenkívül sok EU-tagállamban az államadósság a népesség elöregedésének fényében továbbra is magas (9).

3.3.1

A rugalmas biztonságra vonatkozó politikák bevezetésekor a foglalkoztatási iránymutatások jelzik a tagállamok számára, hogy Európának milyen munkaerőpiac és gazdaság kialakítását kellene megcéloznia. Az EGSZB-nek ezzel kapcsolatban egyértelmű az álláspontja: Európának innovációs képességére, termékeinek és szolgáltatásainak magas minőségére, jól képzett munkaerejére és szociális modelljére kell összpontosítania, és a minőség terén kell versenyeznie világpiaci versenytársaival, nem pedig beszállnia a legalacsonyabb bérekért és szociális normákért folyó hajszába: ez utóbbi téren Európa ugyanis csak vesztes lehet (10).

3.3.2

Számos foglalkoztatási iránymutatás szolgálhatna a rugalmas biztonságról szóló vita alapjául. Az EGSZB örömmel venné, ha ajánlásainak megfelelően módosítanák az iránymutatásokat, különösen a munkahelyek minőségét illetően, ahogy azt a foglalkoztatási iránymutatásokról szóló véleményében is megfogalmazta (11).

3.3.3

Az EGSZB számos alkalommal fűzött megjegyzéseket a felülvizsgált lisszaboni folyamathoz és az új foglalkoztatási iránymutatásokhoz (12). Az EGSZB üdvözölte az új, integrált megközelítést és a többéves ciklust, de rámutatott arra is, hogy:

3.3.4

Az EGSZB hangsúlyozta, hogy a nemzeti reformprogramok sikerének egyik záloga az, hogy valamennyi fontos szociális szereplőt – különösen a szociális partnereket – minél szélesebb körben bevonják a folyamat minden szakaszába, és hogy a szociális partnerek szerepét meg kell erősíteni (13). Az EGSZB továbbá azt is hangsúlyozni kívánja, hogy ezen belül fontos konzultálni a nemzeti gazdasági és szociális tanácsokkal.

3.4.1

A rugalmas biztonság nagy szerephez juthat a megújult lisszaboni stratégia céljainak elérésében, amely a nemzeti reformok és politikai lehetőségek keretrendszerét adja. Mindazonáltal sem a rugalmas biztonság elve, sem az összetevői nem új keletűek. Már az 1998-ban, az európai foglalkoztatási stratégiával összefüggésben elfogadott első foglalkoztatási iránymutatás felkérte a szociális partnereket, hogy vegyenek részt a rugalmasság és a biztonság közti egyensúlyról szóló tárgyalásokon.

3.4.2

Az EGSZB szeretné hangsúlyozni, hogy nincsen mindenki számára megfelelő egységes megoldás, az intézkedések optimális összetétele tagállamonként változhat. Az EGSZB már felhívta rá a figyelmet, hogy a rugalmas biztonságról szóló vita eddig főként a külső rugalmasság növelésére és arra korlátozódott, hogy ezt a növekedést miképpen lehet a munkaerő-piaci intézkedések, illetve a szociális biztonsági rendelkezések megerősítésével kompenzálni. Ehelyett inkább egyéb dimenziókra kellene összpontosítani, és hatékonyabban törekedni olyan helyzetekre, amelyekben valamennyi fél nyertesnek tekintheti magát (14). A rugalmas biztonság magában foglalja a munkaadók és munkavállalók közötti jogok és kötelezettségek egyensúlyának meghatározását, a tárgyalások során ezen a téren kiegyensúlyozott és igazságos megoldásoknak kell születniük (15).

3.4.3

A rugalmas biztonság fogalmát többek között az Európai Bizottság alkalmazza a nemzeti reformprogramok értékelésekor, valamint az EU elnöksége a munkaerőpiac változásairól folytatott megbeszélések során. A rugalmas biztonság a tagállamok munkaerőpiacainak értékelési keretévé vált. Az Európai Bizottságnak figyelembe kell vennie minden közelmúltbeli fejleményt és hozzászólást. Ahhoz, hogy ki lehessen értékelni az egyes tagállamokban fennálló különböző, gyakran igen összetett előfeltételeket, alapvető az érintett szereplőkkel folytatott szoros együttműködés. A szociális partnerekkel is konzultálni kell, mielőtt a kormányok benyújtják nemzeti reformterveiket.

3.5.1

Az EGSZB már hangsúlyozta, hogy a rugalmas biztonság fogalma nem a munkavállalók jogainak egyoldalú és jogszerűtlen korlátozását jelenti – ezt az elképzelést az EGSZB elutasítja (16). Az európai szociális partnerek (17) felkérték a tagállamokat, hogy vizsgálják felül, és ha szükséges, igazítsák ki a munkaügyet érintő jogszabályokat, a munkavédelmi rendszereket és – a szociális partnerekkel együtt – a kollektív tárgyalási gyakorlatot, mégpedig abból a célból, hogy:

3.5.2

Az EGSZB elismeri az egész életen át tartó tanulásra irányuló átfogó stratégia fontosságát, és azt, hogy az emberi erőforrásokba történő fokozottabb befektetés alapvető a lisszaboni stratégia megvalósításához. Ugyanakkor az Eurostat adatai azt mutatják, hogy csak csekély, illetve semmilyen előrelépés nem történt a dolgozók egész életen át tartó tanulásban való részvételének növelésére. Számos közelmúltban megfogalmazott EGSZB-vélemény hangsúlyozza az egész életen át tartó tanulás jelentőségét a munkavállalók képességfejlesztése, illetve karrierlehetőségeik és termelékenységük növekedése szempontjából. Noha a tagállamok és a többi szereplő a múltban sokszor elkötelezte magát az egész életen át tartó tanulás mellett, a gyakorlatban még sok tennivaló akad. 2002-ben az európai szociális partnerek cselekvési keretet alakítottak ki a képességek és képesítések egész életen át tartó fejlesztésére.

3.5.3

Az EGSZB véleménye szerint az aktív munkaerő-piaci politikákkal összekapcsolt, széles körre kiterjedő jóléti rendszerek megkönnyítenék a megfelelő munkahelyek megtalálását, ösztönöznék az innovációt és magasabb termelékenységhez vezetnének azokban az érzékeny ágazatokban, amelyek Európa jövőbeni versenyképessége szempontjából alapvető fontosságúak. A rugalmas biztonság fontos részét képezik a jövedelemhez képest magas, hatékony és foglalkoztatásorientált munkanélküli-juttatások, további lehetőségeket kínálva a megfelelő, minőségi foglalkoztatást ígérő munkaerő-közvetítésre, és egyúttal a foglalkoztatás biztonságát is javítva. Tehát nem csupán arról van szó, hogy „megfelelő” szintű jövedelempótlást kell nyújtani, hanem arról is gondoskodni kell, hogy az megfelelő életszínvonalat tudjon biztosítani, ám egyúttal fenntartható is legyen, valamint össze kell kapcsolni az aktivizálási stratégiákkal és a magas szintű munkaközvetítési szolgáltatásokkal.

3.5.4

Az EGSZB már korábban is hangsúlyozta a nemek közötti egyenlőség fontosságát (18). Intézkedéseket kell bevezetni a szakmai, a magán- és a családi élet összehangolására, és lépéseket kell tenni, hogy mind a nők, mind a férfiak kibontakoztathassák szakmai képességeiket és gazdaságilag függetlenné válhassanak. Az EGSZB arra biztatja a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetét, hogy folyamatosan ellenőrizze a rugalmas biztonságot a nemek közötti egyenlőség szempontjából.

3.5.5

A dolgozók földrajzi és szakmai értelemben vett mobilitása szükséges eszköz a munkaerőpiac hatékonyságának biztosítására, valamint a szűk keresztmetszetek csökkentése révén a munkaerő iránti kereslet és kínálat közti egyenlőtlenségek kiigazítására bizonyos ágazatokban és szakmákban. A földrajzi mobilitás hozzájárulhat a munka- és életkörülmények felzárkóztatásához. A földrajzi és a szakmai mobilitás továbbá jelentősen kihat a növekedés és a foglalkoztatottság szintjére is. Az elmúlt években azok a tagállamok, amelyek a legmagasabb átlagos mobilitási szinttel rendelkeztek, erős gazdasági növekedésről és a munkanélküliség alacsony – illetve a korábbihoz képest lényegesen kisebb – arányáról számolhattak be. Ez azt mutatja, hogy összefüggés van a mobilitás szintje és a gazdaság, valamint a munkaerőpiac jó teljesítménye között.

3.6.1

Az EGSZB hangsúlyozza a szociális párbeszédnek és annak fontosságát, hogy a szociális partnerek tevékenyen részt vegyenek a rugalmas biztonságról szóló politikák kialakításában és megvalósításában valamennyi szinten (19). Amint erre az EGSZB az előző véleményében is rámutatott, a munkaadók és munkavállalók európai és nemzeti szintű kapcsolatrendszerének erősítése előfeltétele a rugalmas biztonságról szóló bármely vitának.

3.6.2

A rugalmas biztonsághoz a bizalom légkörére és az érdekeltek közti széles körű párbeszédre van szükség; arra, hogy a szociálisan kiegyensúlyozott politikák érdekében mindenki vállalja a változtatás felelősségét. Ez magában foglalja annak lehetőségét is, hogy a politikák megvalósítását, csakúgy, mint azok eredményeit, ellenőrizzék és értékeljék.

3.6.3

A civil társadalomnak is szerepe van a rugalmas biztonság megvalósításában. A szociális civil szervezetek létfontosságú szolgáltatást nyújtanak a perifériára sodródott vagy ennek veszélyével szembesülő embereknek, valamint segítenek a családi és a szakmai élet összeegyeztetésében. Az oktatási szervezetek ösztönzik a felnőttek egész életen át tartó tanulását, és ilyen képzéseket is nyújtanak. A szervezett civil társadalom hozzájárulhat a foglalkoztatás minőségének emeléséhez, és mérsékli azokat a kihívásokat, amelyekkel az európai munkaerőpiacon hátrányos megkülönböztetésnek kitett legsebezhetőbb csoportok – a fiatalok és az idősek, a nők, a bevándorlók és a fogyatékkal élők – szembesülnek.

4.1

Az EGSZB nyomatékosan kéri az Európai Bizottságot, hogy értékelje ki a közleményéről alkotott különböző hozzászólásokat és véleményeket, illetve a közelmúlt többi fejleményét. A tagállamok és a szociális partnerek a megvalósításkor minden szinten szerepet játszanak a rugalmas biztonság elképzelésének kialakításában. Ez azért alapvető fontosságú, mert a rugalmas biztonságot a tagállamok nemzeti reformprogramjainak értékelése során is alkalmazzák.

4.2

Az EGSZB arra biztatja az Európai Bizottságot, hogy amikor a tagállamok beépítik a közös alapelveket nemzeti reformprogramjaikba, és ezzel a nemzeti politikák olyan elegyét hozzák létre, amely a saját feltételeiknek és gyakorlataiknak megfelel, kövesse nyomon a teljes folyamatot, és hozzon létre fórumot, amely lehetővé teszi a bevált gyakorlatok megosztását és az összehasonlító elemzést, és magában foglalja különösen a szociális partnereket, illetve a szervezett civil társadalmat. Az EGSZB ezért örömmel fogadja, hogy az Európai Bizottság ténykereső „Rugalmas biztonsági missziót” állított fel.

4.3

Az EGSZB támogatja a szociális partnerek aktív bevonását a rugalmas biztonságra irányuló politikák kidolgozásába és végrehajtásába a folyamat minden szakaszában. Már korábban kiemelte, hogy „[o]lyan alapos és élénk szociális párbeszédre van szükség, amelyben a szociális partnerek aktívan részt vesznek, megvitathatják a rugalmas biztonság meghatározását, összetevőit, kiértékelhetik az eredményeit, és felelősséget vállalhatnak mindezért” (20).

4.4

Az érintett szereplők között nagyon fontos a kölcsönös bizalom. A szervezett civil társadalom jelentős szerepet tölthet be a bizalom növelésében, de segíthet abban is, hogy azok, akik igen messze kerültek a munkaerőpiactól, közelebb juthassanak hozzá.

4.5

A rugalmas biztonság működésének fontos előfeltételei a foglalkoztatás növekedését elősegítő szilárd makrogazdasági politikák, valamint a növekedési potenciál teljes kiaknázásának és támogatásának kedvező üzleti környezet.

4.6

Az EGSZB arra biztatja a tagállamokat és az EU-t, hogy a rugalmas biztonság bevezetése során olyan, az alkalmazkodóképességet elősegítő jogi keretet hozzanak létre és tartsanak fenn, amely egyszerű, átlátható és kiszámítható, továbbá erősítsék meg a munkavállalói jogokat, tiszteletben tartásukat, illetve érvényesíthetőségüket, valamint támogassák stabil jogi keret kialakítását a kollektív tárgyalás, valamint a társadalmi párbeszéd érdekében az Unió egész területén. A rugalmas biztonság modelljeinek alappillére minden esetben az olyan politika, amely szavatolni képes a magas szintű szociális védelmet, továbbá az elegendő eszközzel rendelkező közszolgáltatások teherviselése, végül pedig a kollektív tárgyalások és a szociális párbeszéd stabil jogi kerete. Ezen belül – átláthatóságuk és kiismerhetőségük folytán – az ILO munkaügyi normái és az uniós jogszabályok is fontos alapot képeznek.

4.7

Az általános értelemben vett jóléti rendszerek annak biztosításával javíthatják a mobilitást, hogy a munkahelyüket érintő változásokkal szembesülő munkavállalók nem kerülnek ki vesztesként a helyzetből. A tájékoztatásra és a konzultációra vonatkozó nemzeti és uniós szabályok betartása fontos a változásokra való felkészüléshez és az azzal járó következmények enyhítéséhez. Az EGSZB egy korábbi véleményében már javasolta, hogy vizsgálják felül az európai üzemi tanácsokról szóló irányelvet (21), az Európai Bizottság pedig nemrégiben indította útjára a konzultáció második szakaszát, amelynek révén a szociális partnereknek lehetőségük nyílik arra, hogy tárgyalásokat kezdeményezzenek a meglévő jogszabályok felülvizsgálata érdekében. Az EGSZB arra is ösztönzi a Tanácsot és az Európai Bizottságot, hogy próbálja meg rendezni a szociális ügyeket érintő, függőben lévő jogszabályok ügyét.

4.8

Az EGSZB kiemeli annak fontosságát, hogy a rugalmas biztonság megvalósítására gazdasági forrásokat különítsenek el. Ha a rugalmas biztonságot az intézmények megerősítésére, az aktív munkaerő-piaci politikákra és az egész életen át tartó tanulásra való ráfordítások nélkül valósítják meg, akkor nem jön létre kiemelkedő minőségű munkaerőpiac. Ez a biztonságnak a bizonytalan állásokra való kiterjesztésére is vonatkozna. A politikáknak a nők, a fiatalok és az idősek munkaerő-piaci integrálására kellene összpontosítaniuk. A rugalmas biztonságot átfogó és következetes megközelítéssel kell alkalmazni. E tekintetben alapvető, hogy megfelelő forrásokat különítsünk el az európai alapok – az Európai Szociális Alap (ESZA) és az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) – számára.

4.9

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az idevonatkozó politikáknak kölcsönösen erősíteniük kell egymást. A növekedés, a munkahelyek létrehozása, a szociális kohézió, a környezetvédelem mind egyenlően fontos, és egymást ki nem záró tényezők. A fenntartható növekedés a magasabb szintű jóléti törekvések és a jobb környezet függvénye.

4.10

Az EGSZB szeretné, ha összehangolt, többszintű megközelítést alkalmaznának, mivel a rugalmas biztonság többdimenziós jellege folytán fontos a különböző politikai szintek összehangolására törekedni. A gazdasági és szociális kohézió javítása érdekében következetesebb politikával kell a kérdést megközelíteni, és a különböző szereplők, valamint szintek között több kölcsönhatásra van szükség.

4.11

Az EGSZB amellett érvel, hogy a rugalmas biztonság megvalósítása során figyelembe kell venni az új kockázatokat, és a váltást díjazni kell. A globalizáció hatására növekedni fognak a dolgozókat és a vállalatokat érintő kockázatok. Ezeket az új kockázatokat mindenképpen figyelembe kell venni, ha a globalizáció kihívásainak meg akarunk felelni. Alapvető fontosságú, hogy pozitív, minőségi hozzáállással ösztönözzük a mobilitást, befektetve az emberekbe és növelve a jogok hordozhatóságát.