15.2.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 58/1

15.2.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 58/2

—

tekintettel az ENSZ tengerjogi egyezményére (UNCLOS) és az annak végrehajtását érintő két megállapodásra: a XI. rész végrehajtásáról szóló megállapodásra és a halállományokról szóló ENSZ-megállapodásra (UNFSA),

—

tekintettel az ENSZ Közgyűlésének a nemzeti joghatóságokon kívül eső területek tengeri biológiai sokféleségének megőrzéséről és fenntartható használatáról szóló, az ENSZ tengerjogi egyezményének keretében kialakítandó, kötelező erejű nemzetközi eszközről szóló határozatára,

—

tekintettel a fenntartható fejlődésről szóló, 2012-ben Rio de Janeiróban tartott ENSZ-konferencia (Rio+20) „A jövő, amelyet akarunk” című záródokumentumára,

—

tekintettel az ENSZ nyitott végű informális ad hoc munkacsoportjának jelentéseire,

—

tekintettel a Biológiai Sokféleség Egyezményre (CBD) és a CBD részes felei által elfogadott, a biológiai sokféleségre vonatkozó aicsi célkitűzésekre, és különösen a 6., 10. és 11. célkitűzésre,

—

tekintettel az ökológiai vagy biológiai szempontból fontos tengeri területek meghatározásáról és a CBD hatálya alá tartozó nyílt óceáni területeken és mélytengeri élőhelyeken található védett tengeri területek reprezentatív hálózatainak kialakításáról szóló, 2009. évi azori-szigeteki tudományos kritériumokra és iránymutatásokra,

—

tekintettel a CBD keretében folyó, az ökológiai vagy biológiai szempontból fontos tengeri területek leírására irányuló folyamatra, amely már 204, a kritériumoknak megfelelő terület leírását eredményezte, amelyek között sok a nemzeti joghatóságokon kívül eső terület,

—

tekintettel arra, hogy míg az Indiai-óceán déli részén, a Csendes-óceán keleti trópusi és mérsékelt égövi részein, a Csendes-óceán északi részén, az Atlanti-óceán délkeleti részén, az Északi-sarkvidéken, az Atlanti-óceán északnyugati részén, a Földközi-tengeren, a Csendes-óceán délnyugati részén, a tágan értelmezett karibi térségben és az Atlanti-óceán középnyugati részén az ökológiai vagy biológiai szempontból fontos tengeri területeket már leírták, az más régiókra még nem terjedt ki,

—

tekintettel a környezetről és a fejlődésről szóló riói nyilatkozatra, az Agenda 21-re, az Agenda 21 további végrehajtását szolgáló programra, valamint a fenntartható fejlődésről szóló világ-csúcstalálkozón elfogadott végrehajtási tervre (a fenntartható fejlődésről szóló johannesbourgi nyilatkozatra és a végrehajtási tervre),

—

tekintettel a Mezőgazdasági és Élelmezési Világszervezet (FAO) 1995. októberi konferenciája által elfogadott, a felelősségteljes halászatra vonatkozó magatartási kódexére és az ahhoz kapcsolódó okmányokra, különösen a nemzetközi védelmi és gazdálkodási intézkedések nyílt tengeri halászhajók általi betartásának előmozdításáról szóló, 1995. évi megállapodásra,

—

tekintettel az ENSZ 2030-ig tartó időszakra szóló fenntartható fejlesztési menetrendjére (UNGA A/RES/70/1, elfogadva 2015-ben) és a 14. fenntartható fejlesztési célra („Az óceánok, tengerek és tengeri erőforrások megőrzése és fenntartható hasznosítása a fenntartható fejlődés céljait követve”),

—

tekintettel az ENSZ fenntartható fejlesztési programjának 14. céljára,

—

tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

—

tekintettel a Halászati Bizottság jelentésére (A8-0042/2016),

A.

mivel a Föld felszínének 71 %-át tenger borítja, és a bolygó vízkészletének 97 %-a a tengerekben található; mivel a tenger a világ biológiai sokféleségének jelentős – továbbra is nagyrészt feltáratlan – része számára biztosít otthont;

B.

mivel becslések szerint a tengerek 64 %-a, különösen a mélytengerek és a mély tengerfenék az államok nemzeti joghatóságán kívül eső terület, amelyet nemzetközi jog szabályoz;

C.

mivel az óceán a Föld számos rendszerében, többek között az éghajlatban és az időjárásban jelentős szerepet játszik, és egy sor emberi tevékenység – például a halászat, energiatermelés, közlekedés és kereskedelem – folytatásának helyszíne;

D.

mivel a védett tengeri területek kialakítása nyomán a nemzeti joghatóságokon kívül eső területek kevesebb mint 1 %-a áll védelem alatt, és mivel az óceáni régiók túlnyomó többségében nincs olyan irányítási keret, amely jogi felhatalmazással rendelkezne védett tengeri területek létrehozására;

E.

mivel a tengeri biológiai sokféleség védelme és megőrzése az egész emberiség közös érdeke, és ennek megfelelően kell kezelni;

F.

mivel az egészséges tengeri élőhelyek és a fenntartható halállományok megőrzése alapvetően fontos a halászat hosszú távú fenntarthatósága szempontjából;

G.

mivel 2014-ben a védett ökoszisztémák világszerte a földterület 15,2 %-át, a tengeri területeknek pedig csupán 8,4 %-át tették ki;

H.

mivel a túlzott kiaknázás, a szennyezés, a tengeri szemét és a tengeri élőhelyek és ökoszisztémák pusztulásának negatív hatását az éghajlatváltozás és az elsavasodás is súlyosbítja;

I.

mivel a fenntartható fejlődésről szóló (2012. évi, Rio de Janeiró-i) ENSZ-konferencia „A jövő, amelyet akarunk” című záródokumentuma hangsúlyozta, hogy a gazdasági és társadalmi fejlődés alapját képező természeti erőforrások védelme és az azokkal való gazdálkodás a fenntartható fejlődés átfogó célkitűzéseit és alapvető feltételeit jelenti;

J.

mivel a tengerekben és óceánokban komoly – eddig nagyrészt kiaknázatlan – lehetőségek rejlenek a kék növekedésre, például a megújuló energia és a gyógyászati termékek terén, amit a mai fejlődő országok számára a fejlődés lehetséges útjának lehetne tekinteni; mivel a tengerfejlesztés és a kék növekedési potenciál előfeltétele a tengeri fajokkal és a tengeri környezettel, a víz alatti domborzattal kapcsolatos ismeretek bővítése és a sérülékeny tengeri ökoszisztémák feltérképezése;

K.

mivel a tengeri biológiai sokféleség megőrzése és annak fenntartható használata közvetlenül összefügg a hosszú távú fenntartható fejlődéssel, és ezért valamennyi ország és terület számára társadalmi, gazdasági és környezetvédelmi jelentőséggel bír;

L.

mivel a több mint 30 évvel ezelőtt kialakított, a nyílt tenger szabadságának elvén alapuló, a nemzeti joghatóságokon kívül eső területekre vonatkozó jelenlegi jogi keret a joghatóságokon kívüli területek tengeri biológiai sokfélesége megőrzésének és fenntartható használatának sikeres előmozdítása érdekében további fejlesztésre szorul;

M.

mivel az elmúlt évtizedekben megemelkedett a tengeri környezetben kialakított tevékenységek száma; mivel tudomásul vesszük a mélytengereken folytatott különböző tevékenységek és a tengerek biológiai sokféleségére gyakorolt hatásuk közötti dinamikát;

N.

mivel tudomásul vesszük a mélytengereken folytatott különböző tevékenységek közötti kölcsönhatásokat és halmozódó hatásokat, és mivel azok hatást gyakorolnak a tengerek biológiai sokféleségére;

O.

mivel az ENSZ Közgyűlése 2004-ben létrehozta a nyitott végű informális ad hoc munkacsoportot, azzal a céllal, hogy tanulmányozza és elemezze a nemzeti joghatóságokon kívüli területek tengeri biológiai sokféleségének megőrzését és fenntartható használatát;

P.

mivel a munkacsoport 2011-ban ajánlást tett egy olyan folyamat elindítására, amely feltárná a hiányosságokat és a lehetséges további lépéseket, ideértve az UNCLOS keretében létrehozandó esetleges többoldalú megállapodást, valamint arra, hogy a folyamat terjedjen ki a tengeri genetikai erőforrások összességére (a hasznuk megosztásának kérdését is ideértve), valamint olyan intézkedésekre, mint a területalapú irányítási eszközök (például védett tengeri területek), a környezeti hatásvizsgálati folyamatok, a kapacitásépítés és a tengeri technológia átadása;

Q.

mivel a 2011. évi munkacsoport társelnökei által készített összefoglaló elismerte, hogy az ökológiai vagy biológiai szempontból fontos területek leírására irányuló tudományos folyamat és e területek tényleges meghatározása/kijelölése között szakadék tátong, mivel akkoriban egyetlen globális fórum sem rendelkezett hivatalos felhatalmazással, a regionális és ágazati fórumok pedig ezzel kapcsolatban legitimitási problémákkal szembesültek;

R.

mivel a 2011. évi munkacsoport társelnökei által készített összefoglaló megállapította, hogy általánosságban elismerik az aktuális helyzet korlátait és hiányosságait;

S.

mivel az állam- és kormányfők 2012 júniusában, a Rio+20 záróokmányában elkötelezték magukat amellett, hogy a munkacsoport munkája alapján sürgősen és az ENSZ Közgyűlés 69. ülésének lezárása előtt foglalkoznak a nemzeti joghatóságokon kívüli területek tengeri biológiai sokfélesége megőrzésének és fenntartható használatának kérdésével, többek között annak révén, hogy határozatot hoznak egy, a tengerjogi egyezmény hatálya alá tartozó nemzetközi eszköz létrehozásáról;

T.

mivel a halászat önmagában és az éghajlatváltozással, a tengerszennyezéssel és az ember által folytatott más tengeri tevékenységekkel együtt is jelentős hatást gyakorol a tengeri biomasszára és a biológiai sokféleségre, így minden tengeri megőrzési és irányítási intézkedésnek átfogóan kell kezelnie a halászatnak a nemzeti joghatóságokon kívüli területek tengeri biológiai sokféleségére gyakorolt hatásait, azok elkerülése vagy minimálisra csökkentése érdekében; mivel továbbá a halászat nem az egyetlen olyan emberi tevékenység, amelynek következtében pusztulnak az óceánok erőforrásai, ezért a nemzetközi fellépés sem összpontosíthat mindössze erre az egy területre;

U.

mivel a halászati erőforrások esetében ma többek között az ásványkitermelés, az energiahordozók utáni fúrás és a földterületek városi platformok általi használata további halálozási tényezőket jelent, és a jövőbeli tengerfejlesztés nem várt halálozási tényezőket válthat ki, amelyekre való tekintettel körültekintően kell eljárni;

V.

mivel a tengeri biológiai sokféleség már eddig is jelentős hanyatlást szenvedett el; mivel a halászati lehetőségek jövő nemzedékei számára való megőrzése, illetve a tengeri biológiai sokféleség védelme és a tengeri ökoszisztémák megőrzése között szoros kapcsolat áll fenn;

W.

mivel a fenntartható és szelektív halászati technikák a halászati erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodás és a járulékos fogások minimalizálásának létfontosságú eszközei, és ezáltal hozzájárulnak a tengeri biológiai sokféleség megőrzéséhez;

X.

mivel a tengeri tevékenységekben érintett valamennyi szereplő közötti koordináció és konzultáció alapvetően fontos a tengeri biológiai sokféleség megőrzésének és az erőforrások fenntartható használatának biztosítása szempontjából;

Y.

mivel az Unió legkülső régióira jellegüknél fogva sajátos földrajzi és esetenként geopolitikai körülmények jellemzők, és specifikus regionális együttműködési mechanizmusokban vesznek részt;

Z.

mivel a halászat igen fontos tevékenység, amely mind a nemzeti joghatóságok alá tartozó, mint az azokon kívül eső területeken folyik;

AA.

mivel az Unió kulcsszerepet tölt be a tengerek és óceánok világszintű irányításában, és nemzetközi szinten hatalmas befolyást gyakorol a halászatra, többek között a 17 regionális halászati gazdálkodási szervezetben való részvétele révén; mivel e vezető szerep azzal jár, hogy az Unió felelősséggel tartozik azért, hogy világszerte proaktív politikát fogadjanak el a tengeri biológiai sokféleség védelmére vonatkozóan;

AB.

mivel az UNFSA, amely a kizárólagos gazdasági övezeteken túlnyúló halállományok és a hosszú távon vándorló halállományok védelme és kezelése tekintetében megállapítja a részes államok jogait és kötelezettségeit, átfogó és előremutató dokumentum, amelyet nem szabad megváltoztatni, veszélyeztetni vagy enyhíteni, és amelynek maradéktalan végrehajtását az új nemzetközi eszköz keretében elfogadandó megerősített együttműködési folyamatok révén biztosítani kell;

AC.

mivel le kell vonni a tanulságot az Unió és a Feröer szigetek, illetve Izland között kialakult közelmúltbeli nézeteltérésekből annak lehetővé tétele érdekében, hogy az állományokat világszerte fenntartható módon kezeljék;

AD.

mivel az UNCLOS rendelkezései értelmében minden országnak joga van ahhoz, hogy élvezze az erőforrásainak megőrzéséből és fenntartható használatából fakadó előnyöket;

AE.

mivel elismerjük az államok azon kötelezettségét, hogy megvédjék és megőrizzék a tengeri környezetet, ideértve a ritka és sérülékeny ökoszisztémákat és a csökkenő állományú, veszélyeztetett és kihalással fenyegetett fajok élőhelyeit;

AF.

mivel az UNFSA keretet biztosít az elővigyázatossági megközelítés és a halászati gazdálkodás ökoszisztéma alapú megközelítéseinek alkalmazása, a kizárólagos gazdasági övezeteken túlnyúló halállományokra és a hosszú távon vándorló halállományokra vonatkozó megőrzési és állománykezelési intézkedések és a nemzetközi együttműködés számára a regionális és szubregionális halászati gazdálkodási szervezetek és mechanizmusok révén; mivel tényleges végrehajtását javítani kell;

AG.

mivel az ENSZ Közgyűlés 61/105. és 64/72. határozata felhívja az államokat és a regionális halászati gazdálkodási szervezeteket, hogy fogadjanak el intézkedéseket a mélytengeri erőforrások hatékony védelmének biztosítása és annak megelőzése érdekében, hogy a fenékhalászat jelentős negatív hatást gyakoroljon a nemzeti joghatóságokon kívül eső területek sérülékeny tengeri ökoszisztémáira;

AH.

mivel a kapacitásépítéssel összefüggésben elismerjük és támogatjuk a fejlődő országok jogait és különleges elvárásait annak érdekében, hogy módjuk nyíljon élvezni az erőforrások megőrzéséből és fenntartható használatából, valamint a kizárólagos gazdasági övezeteken túlnyúló halállományokról és a vándorló halállományokból eredő előnyöket;

AI.

mivel az úgynevezett kóbei folyamat keretében tett intézkedések elismerik a tonhalállományokkal gazdálkodó azon regionális halászati gazdálkodási szervezetek által eddig tett erőfeszítéseket, amelyek vállalták, hogy független teljesítményértékelést végeznek, és felhívják ezen regionális halászati gazdálkodási szervezeteket, hogy rendszeresen készítsenek ilyen értékeléseket, és az eredményeket tegyék nyilvánosan elérhetővé, valamint ajánlásaikat maradéktalanul hajtsák végre; mivel egyes hatóságok, például az ENSZ Közgyűlése és az OECD Halászati Bizottsága szintén felszólították ugyanerre a többi regionális halászati gazdálkodási szervezetet, és mivel sor került ezen értékelésekre;

AJ.

mivel a regionális halászati gazdálkodási szervezetek léteznek, és némelyikük védett tengeri területek létrehozásán fáradozik a halállományok megőrzése és fenntartható szintre való visszaállítása érdekében;

AK.

mivel a CBD egy sor olyan munkaértekezlet létrejöttét segítette elő, amelyek célja az ökológiai vagy biológiai szempontból fontos tengeri területek leírása, többek között a nemzeti joghatóságokon kívül eső területeken, és e munkaértekezletek eredményei most vezetési konzultációs célokra széles körben hozzáférhetők a CBD egy weboldalán;

AL.

mivel a tudományos adatok és ismeretek gyűjtése és megosztása a jóhiszemű és a rendelkezésre álló legjobb tudományos szakvéleményen alapuló döntések meghozatala szempontjából kiemelkedően fontos;

AM.

mivel a tengeri műanyag szemét környezeti problémája közvetlen fenyegetést jelent a tengeri sokféleségre nézve, és mivel a probléma leküzdésének terjedelmét és eszközeit továbbra sem tárták fel megfelelő módon, és mivel megoldása gazdasági lehetőségnek is bizonyulhat;

AN.

mivel a munkacsoport 2015. január 23-i dokumentumában hangsúlyozta, hogy átfogó, globális rendszerre van szükség annak érdekében, hogy jobban kezeljék a nemzeti joghatóságokon kívüli területek tengeri biológiai sokfélesége megőrzésének és fenntartható használatának kérdését;

AO.

mivel az Unió hatékonyan fejleszti és ösztönzi a bevált gyakorlatokat a halállományok fenntartható használatának megvalósítása érdekében, és programjai – többek között Horizont 2020 – révén serkenti az adatgyűjtést, a kutatást és a fenntartható fejlesztést;

AP.

mivel a munkacsoport 2015. január 23-án támogatásáról biztosította azt az ajánlást, miszerint az egyezmény keretében jogilag kötelező erejű nemzetközi eszközt kell kialakítani;

AQ.

mivel az ENSZ Közgyűlése 2015. június 19-én határozatot fogadott el a nemzeti joghatóságokon kívül eső területek tengeri biológiai sokféleségének megőrzéséről és fenntartható használatáról szóló, az UNCLOS keretében kialakítandó, kötelező erejű nemzetközi eszközről;

1.

üdvözli az ENSZ Közgyűlésének azon határozatát, hogy a nemzeti joghatóságokon kívül eső területek tengeri biológiai sokféleségének megőrzéséről és fenntartható használatáról szóló, az UNCLOS keretében kialakítandó, kötelező erejű nemzetközi eszközt dolgoz ki többek között a jelenlegi hiányosságok orvoslása érdekében; hangsúlyozza, hogy e folyamat nem veszélyezteti majd a vonatkozó hatályos eszközöket és kereteket, sem pedig az érintett globális, regionális és ágazati szerveket (pl. a regionális halászati gazdálkodási szervezeteket); kiemeli, hogy gyors, ámde körültekintő előrelépésre van szükség ezen új eszköz kidolgozása során, és el kell érni a szövegtervezet 2017 végéig történő véglegesítésére vonatkozó célt;

2.

hangsúlyozza, hogy az államok közötti jó kapcsolatok és az erőforrások fenntartható kiaknázása szempontjából az UCLOS keretében végzett munka kitűnő kilátásokat, lehetőségeket és következményeket kínál, ugyanakkor elismeri, hogy az új kihívások és lehetőségek kiigazításokat tesznek szükségessé;

3.

hangsúlyozza az óceánok és tengerek és az azokban található erőforrások megőrzésének és fenntartható használatának jelentőségét; felhívja az Uniót és a nemzetközi közösséget, hogy segítsék elő a tengeri biológiai sokféleség megőrzését és fenntartható használatát egyéb intézkedések mellett a tengeri ökoszisztéma-gazdálkodás modern és fenntartható koncepciói, óceánirányítási elvek, a tengeri erőforrásokkal való gazdálkodás (ásványkitermelés, energiahordozók utáni fúrás stb.) és a halászat irányítása, a tudományos alapú tengerpolitikai irányítás beépítése, az állományok helyreállítása és a maximális fenntartható hozam előállítására képes szinten tartása, a tengeri biológiai sokféleség ökoszisztéma-alapú kezelése és megőrzése, a hatályos jogszabályok érvényre juttatása és az elővigyázatossági megközelítés végrehajtása révén;

4.

rámutat, hogy a tengeri biológiai sokféleségre nehezedő nyomás 2020-ig történő kezelése érdekében a tagállamoknak lépéseket kell tenniük kezelési tervek végrehajtása, a szabályok alkalmazásának nyomon követése, tudásalapjuk elmélyítése, a kutatási hálózatok megerősítése és a tengeri biológiai sokféleséggel kapcsolatos információk koordinációja céljából;

5.

elismeri és támogatja, hogy az Unió és a Bizottság pozitív vezető szerepet játszik, figyelembe véve az uniós halászati ágazat és piac fő szereplőinek álláspontját is, valamint hogy az európai halászati politika a fenntarthatóságra irányul;

6.

elismeri, hogy az Unió régóta fontos szerepet tölt be a tengeri élő erőforrások fenntartható kezelésének biztosításában, különösen a jogellenes, be nem jelentett és szabályozatlan halászat elleni küzdelemben; hangsúlyozza, hogy a jogellenes, be nem jelentett és szabályozatlan halászat jellegénél fogva fenyegetést jelent a tengeri biológiai sokféleségre nézve, és súlyosan veszélyezteti a tengeri ökoszisztémák védelmét; rámutat, hogy az Unió prioritásává tette a jogellenes, be nem jelentett és szabályozatlan halászatot, és hogy a küzdelem sikere szempontjából a nemzetközi együttműködés kiemelkedő jelentőségű; ösztönzi a FAO-t és a regionális halászati gazdálkodási szervezeteket, hogy a többoldalú együttműködés javítása érdekében fokozzák erőfeszítéseiket;

7.

kiemeli, hogy a tengeri eredetű élelmiszerek ágazatában pozitív szerepet játszik a környezetvédelmi címkézés, amely lehetővé teszi a fogyasztók számára, hogy hozzájáruljanak az erőforrások fenntarthatóságához és a tengeri biológiai sokféleség megőrzéséhez, miközben megalapozott döntést hoznak;

8.

arra bátorítja a Bizottságot, hogy folytassa a támogatást és koordinációt, és biztosítsa, hogy ezen új nemzetközi megállapodás keretében hatékonyan kezeljék az emberi tevékenységek – többek között a halászatnak és a tengerfenék és az óceánok kiaknázásának minden formájának – a nemzeti joghatóságokon kívül eső területek biológiai sokféleségére gyakorolt hatását; megállapítja ezért, hogy a meglévő jogszabályok érvényre juttatását továbbra is elő kell segíteni, és a koherencia és következetesség biztosítása érdekében ki kell alakítani a szükséges irányítási eszközöket;

9.

arra ösztönzi a regionális halászati gazdálkodási szervezeteket, hogy biztosítsák ajánlásaik maradéktalan végrehajtását, továbbra is végezzenek rendszeresen független értékeléseket, és biztosítsák ezen értékelések megfelelő végrehajtását;

10.

nyomatékosan kéri a Bizottságot, hogy segítse elő és támogassa a védett tengeri területekre vonatkozó holisztikus és átfogó megközelítést, mivel a megőrzést célzó erőfeszítések tekintetében valódi koordináció és együttműködés nem lehetséges az óceánokon és a tengereken folytatott emberi tevékenységek széles körében részt vevő érdekelt felek lehető legszélesebb körének bevonása nélkül;

11.

ösztönzi és nyomatékosan kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy segítsék elő az ökológiai vagy biológiai szempontból fontos tengeri területek kijelölését és végrehajtását a nemzeti joghatóságokon kívül eső területeken;

12.

nyomatékosan kéri a Bizottságot, hogy működjön együtt minden érintett féllel annak érdekében, hogy az UNCLOS keretében kialakítandó új nemzetközi eszköz kapcsán továbbra is támogassák és segítsék elő egy intézményi mechanizmus kidolgozását a védett tengeri területek folytonos, koherens, működőképes és reprezentatív hálózatainak – mint az ökológiai és biológiai folytonosság biztosításához elengedhetetlen eszközök – nyomon követésére és végrehajtására vonatkozó, szükséges szabályok meghatározása, kezelése és kidolgozása érdekében;

13.

felhívja a Bizottságot, hogy dolgozzon fel egy sor átfogó adatot Európa regionális tengereinek biológiai sokféleségéről; úgy véli, hogy ezen adatok összegyűjtése szükséges kihívás, mivel a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv hatálya alá tartozó fajok és élőhelyek 80 %-át ismeretlenként sorolták be;

14.

kéri, hogy az Unió vállaljon vezető szerepet a tengeri műanyag szemét problémájának leküzdésében és a kék gazdaság keretében az erre vonatkozó kutatás finanszírozásában;

15.

hangsúlyozza, hogy ezen új nemzetközi megállapodásnak valamennyi érdekelt fél számára egyenlő feltételeket kell biztosítania; úgy véli, hogy az új nemzetközi megállapodásnak ezenfelül a fejlődő országok, különösen a kis szigetállamok egyedi szükségleteit is figyelembe kell vennie a kapacitásépítés tekintetében annak érdekében, hogy a nemzetközi közösségnek többek között a védett tengeri területekre vonatkozó céljai teljesüljenek;

16.

nyomatékosan kéri a Bizottságot, hogy valamennyi ágazat, többek között az újonnan elfogadott eszközök, az UNFSA és a FAO meglévő eszközei, a regionális halászati gazdálkodási szervezetek és egyéb ágazati szervezetek – például a Nemzetközi Tengeri Talapzat Hatóság és a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet – között mozdítsa elő a fokozott együttműködést, koordinációt, átláthatóságot és elszámoltathatóságot;

17.

felhívja az ENSZ-t, hogy működjön együtt az államokkal a meglévő szabályok hatékonyabb végrehajtása érdekében, és szükség esetén alkosson további szabályokat, amelyek közvetetten elősegítik a mélytengeri biológiai sokféleség védelmét és javítják a társadalmi, biztonsági és ellenőrzési feltételeket, például olyan globális irányítási eszközök létrehozása révén, mint egy, a hajók lajstromozására szolgáló központosított eszköz, például a FAO égisze alatt fejlesztett globális halászhajólajstrom, elkerülve ugyanakkor a halászokra háruló bürokratikus terheket;

18.

hangsúlyozza, hogy a regionális halászati gazdálkodási szervezetek felhatalmazásának ki kell majd terjednie a halászat nemzeti joghatóságokon kívül eső területek tengeri biológiai sokféleségére gyakorolt hatásaira;

19.

nyomatékosan kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az UNCLOS keretében megkötendő új nemzetközi megállapodás biztosította felhatalmazás révén támogassák és segítsék elő egy olyan intézményi mechanizmus kidolgozását, amely a tengeri környezetre potenciálisan jelentős hatást gyakorló tevékenységekre – többek között a tengeri erőforrások kiaknázására – vonatkozó, az UNCLOS 206. cikke által előírt előzetes környezeti hatásvizsgálat végrehajtására irányul, amennyire kivitelezhető, szilárd tudományos alapokon, és hogy e tevékenységekhez részletes környezetvédelmi és társadalmi-gazdasági ellenőrzés kapcsolódjon;

20.

felhívja a Bizottságot, hogy az új nemzetközi megállapodással összefüggésben tegyen meg mindent a tengeri környezeti károkozás elismertetéséért és az e károkért való felelősség láncolatának meghatározásáért;

21.

nyomatékosan kéri a Bizottságot, hogy hívja fel azokat az államokat, amelyek még nem tették meg, hogy ratifikálják az UNCLOS-t vagy csatlakozzanak hozzá;

22.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást az ENSZ Közgyűlésének és a jövőbeli nemzetközi megállapodás szövegének kidolgozásáért felelős előkészítő bizottságnak.

15.2.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 58/9

—

tekintettel az 1951-es genfi egyezményre és annak kiegészítő jegyzőkönyvére, különösen a visszaküldés tilalmához fűződő jogra;

—

tekintettel az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményre,

—

tekintettel az Emberi Jogok 1948. évi Egyetemes Nyilatkozatára,

—

tekintettel a gyermek jogairól szóló 1989-es ENSZ-egyezményre és annak 25. évfordulójáról szóló, 2014. november 27-i európai parlamenti állásfoglalásra (1),

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Tengerjogi Egyezményére (UNCLOS, 1982), az „Életbiztonság a tengeren” tárgyú nemzetközi egyezményre (SOLAS, 1974) és a tengeri felkutatásról és mentésről szóló (módosított) nemzetközi egyezményre (SAR, 1979),

—

tekintettel a migráns munkavállalók és családtagjaik jogainak védelméről szóló nemzetközi egyezményre,

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájára,

—

tekintettel a kísérő nélküli kiskorúakra vonatkozó cselekvési tervről szóló bizottsági közleményre (2010–2014) (COM(2010)0213) és a kísérő nélküli kiskorúak helyzetéről szóló, 2013. szeptember 12-i európai parlamenti állásfoglalásra (2),

—

tekintettel a Földközi-tengeren bekövetkezett legutóbbi tragédiákról és az Európai Unió migrációs és menekültügyi politikáiról szóló, 2015. április 29-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel az Európába irányuló migrációról és menekülthullámról szóló, 2015. szeptember 10-i állásfoglalására (4),

—

tekintettel az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságában 2015-ben tartott vitákra: április 14-én, Avramopoulos biztos jelenlétében tartott vitára; május 6-án a szolidaritásról és a felelősség méltányos megosztásáról, többek között a kutatási és mentési kötelezettségekről tartott vitára; május 26-án a harmadik országokkal folytatott együttműködés stratégiájáról tartott vitára; június 4-én az EU-ba érkező menedékkérők és menekültek számára biztonságos és jogszerű utak kidolgozásáról és a közös európai menekültügyi rendszer megvalósításáról tartott vitára; június 25-én az emberkereskedelemmel és -csempészettel, valamint a rendezetlen jogállású migránsok munkaerejének kizsákmányolásával kapcsolatos problémák kezeléséről, a megfelelő legális gazdasági migrációs csatornák kifejlesztéséről, valamint a határigazgatásról és vízumpolitikáról tartott vitára; július 2-án a migráció és a fejlesztés összefüggésrendszerében az uniós belügyi alapok elköltésének módjáról tartott vitára; július 6-án a migrációra vonatkozó menetrendből kiinduló első bizottsági javaslatcsomagról, valamint a szolidaritásról és a felelősség méltányos megosztásáról, többek között a kutatási és mentési kötelezettségekről és az EU-ba érkező menedékkérők és menekültek számára biztonságos és jogszerű utak kidolgozásáról tartott vitára; július 16-án szakértők jelenlétében a migrációs politikával kapcsolatos uniós finanszírozásról, az uniós tagállamokban és Norvégiában a kísérő nélküli kiskorúakra vonatkozó politikákról, gyakorlatokról és adatokról, az EU-nak a migráció területén harmadik országokkal folytatott együttműködéséről, valamint a gazdasági migráció szabályozásának új módjairól tartott vitára; szeptember 22-én az európai migrációs stratégiát követő második bizottsági javaslatcsomagról tartott vitára; szeptember 23-án a nemzeti parlamentekkel a fogadóállomásokon alapuló koncepcióról és a migráció nemzeti és helyi szinten történő kezeléséről tartott vitára; október 19-én az embercsempészettel, az emberkereskedelemmel és a rendezetlen jogállású migránsok munkaerejének kizsákmányolásával kapcsolatos problémák kezeléséről tartott vitára; november 10-én „A menekültügyi válság kezelése: az európai migrációs stratégia szerinti kiemelt intézkedések végrehajtásának helyzete” című bizottsági közleményről (COM(2015)0510) tartott vitára; november 19-én az EU migrációs és menekültügyi politikáihoz kapcsolódó belső és külső finanszírozásáról tartott vitára; december 10-én az EU migrációs területen harmadik országokkal folytatott együttműködéséről tartott vitára; és december 21-én a határigazgatásról és vízumpolitikáról, a közös európai menekültügyi rendszer hatékony megvalósításáról, valamint a megfelelő jogszerű gazdasági migrációs csatornák kidolgozásáról tartott vitára,

—

tekintettel az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság és a Fejlesztési Bizottság 2015. április 1-jén a fejlesztés és a migráció kapcsolatáról tartott együttes ülésére, valamint az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság, a Külügyi Bizottság és az Emberi Jogi Albizottság 2015. szeptember 15-én a Földközi-tenger térségében folyó migrációs áramlásokkal összefüggésben az emberi jogok tiszteletben tartásáról tartott együttes ülésére,

—

tekintettel az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság küldöttségének 2015 szeptemberében Lampedusára tett, a kutatási-mentési műveletekkel kapcsolatos látogatásáról, valamint 2015 októberében Tunéziába tett, a harmadik országokkal a migráció, a menekültügy és a határellenőrzés terén folytatott együttműködéssel kapcsolatos látogatásáról szóló jelentésére, továbbá tekintettel a Költségvetési Bizottság és az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság közös küldöttségének 2015 júliusában Szicíliába tett, a régióra nehezedő migrációs nyomás kezelésével, különösen annak költségvetési vonatkozásaival kapcsolatos látogatásáról szóló jelentésére,

—

tekintettel a Bizottság migrációval kapcsolatos, tíz pontból álló intézkedési tervére, amelyet a közös Külügyi és Belügyi Tanács 2015. április 20-án Luxemburgban tartott ülésén ismertetett,

—

tekintettel a Bizottság „Európai migrációs stratégia” című közleményére (COM(2015)0240),

—

tekintettel az Európai Uniónak a földközi-tengeri térség déli középső részén folytatott katonai műveletéről szóló, 2015. május 18-i (KKBP) 2015/778 tanácsi határozatra,

—

tekintettel az EUNAVFOR Med művelet második szakaszának, újabb nevén a Sophia műveletnek a megindítására vonatkozó határozatra, amelyet az uniós nagykövetek fogadtak el a Politikai és Biztonsági Bizottságban (5), valamint tekintettel az Égei-tengeren a NATO vezetésével végrehajtott műveletekre;

—

tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2015. október 9-i 2240(2015). számú határozatára,

—

tekintettel a Bizottságnak a migránscsempészet elleni uniós cselekvési tervről (2015–2020) szóló közleményére (COM(2015)0285),

—

tekintettel az Eurodac-rendeletnek az ujjlenyomat-vételi kötelezettség tekintetében való végrehajtásáról szóló bizottsági szolgálati munkadokumentumra (SWD(2015)0150),

—

tekintettel az európai letelepítési programról szóló bizottsági ajánlásra (C(2015)3560) és a Tanácsban ülésező tagállamok kormányai képviselőinek a többoldalú és nemzeti programokon keresztül 20 000, nemzetközi védelemre szoruló személy letelepítéséről szóló következtetéseire, amelyet a Bel- és Igazságügyi Tanács 2015. július 20-i ülésén ismertettek,

—

tekintettel a Bizottságnak a fogadóállomásokon (hotspotokon) alapuló megközelítéshez kapcsolódó magyarázó feljegyzésére, a Görögországban és Olaszországban kialakult helyzetről szóló 2016. február 10-i jelentésére, valamint a Görögország által elért eredményekről szóló 2016. március 4-i jelentésére;

—

tekintettel a nemzetközi védelem területén Olaszország és Görögország érdekében elfogadott átmeneti intézkedések megállapításáról szóló 2015. szeptember 14-i (EU) 2015/1523 tanácsi határozatra,

—

tekintettel a nemzetközi védelem területén Olaszország és Görögország érdekében elfogadott átmeneti intézkedések megállapításáról szóló 2015. szeptember 22-i (EU) 2015/1601 tanácsi határozatra,

—

tekintettel a Bizottságnak az áthelyezési válságmechanizmus létrehozásáról, valamint a valamely harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26-i 604/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatára (COM(2015)0450),

—

tekintettel a Bizottságnak a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló 2013/32/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alkalmazása céljából a biztonságos országok közös uniós jegyzékének létrehozásáról, valamint a 2013/32/EU irányelv módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatára (COM(2015) 0452),

—

tekintettel „A visszatérésre vonatkozó uniós cselekvési terv” című bizottsági közleményre (COM(2015)0453),

—

tekintettel a tagállamok illetékes hatóságai által a visszatéréssel kapcsolatos tevékenységeik végzése során használandó közös „Visszatérési kézikönyv” kidolgozásáról szóló bizottsági ajánlásra (C(2015)6250) és annak mellékletére,

—

tekintettel „A jelenlegi menekültügyi válsággal kapcsolatos közbeszerzési szabályok” című bizottsági közleményre (COM(2015)0454),

—

tekintettel az Európai Bizottság és a főképviselő „Az európai menekültügyi válság kezelése: az EU külső tevékenységének szerepe” című közös közleményére (JOIN(2015)0040),

—

tekintettel az afrikai stabilitással és az irreguláris migráció okainak kezelésével foglalkozó szükséghelyzeti alap létrehozásáról szóló bizottsági határozatra (C(2015)7293),

—

tekintettel a Bizottság „A menekültügyi válság kezelése: azonnali operatív, költségvetési és jogi intézkedések az európai migrációs stratégia keretében” című közleményére (COM(2015)0490) és annak mellékleteire,

—

tekintettel a Bizottság „A menekültügyi válság kezelése: az európai migrációs stratégia szerinti kiemelt intézkedések végrehajtásának helyzete” című közleményére (COM(2015)0510) és annak mellékleteire,

—

tekintettel a Bizottság „Az Európai Határ- és Parti Őrség és Európa külső határainak hatékony igazgatása” című közleményére (COM(2015)0673) és az Európai Határ- és Parti Őrségről és a 2007/2004/EK rendelet, a 863/2007/EK rendelet, valamint a 2005/267/EK tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatára (COM(2015)0671), az illegálisan tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok visszatérését szolgáló európai úti okmányról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatára (COM(2015)0668), az 562/2006/EK rendeletnek a külső határokon végzett ellenőrzések releváns adatbázisok felhasználásával való megerősítése tekintetében történő módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatára (COM(2015)0670), a Bizottságnak a nemzetközi védelem területén Olaszország és Görögország érdekében elfogadott átmeneti intézkedések megállapításáról szóló (EU) 2015/1523 és (EU) 2015/1601 tanácsi határozat 9. cikkével összhangban a nemzetközi védelem területén Svédország érdekében elfogadott átmeneti intézkedések megállapításáról szóló tanácsi határozatra irányuló javaslatára (COM(2015)0677), valamint a Bizottság Törökországgal közös önkéntes humanitárius befogadási rendszerről szóló ajánlására (C(2015)9490),

—

tekintettel a Bizottságnak az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz intézett, „A menekültügyi válság kezelése: Az európai migrációs stratégia szerinti kiemelt intézkedések végrehajtásának helyzete” című közleményére (COM(2016)0085),

—

tekintettel a Bizottság általa Görög Köztársasághoz intézett, a Görögország által a 604/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti átadás folytatására való tekintettel meghozandó sürgős intézkedésekről szóló ajánlására (C(2016)0871),

—

tekintettel a nemzetközi védelem területén Olaszország és Görögország érdekében elfogadott átmeneti intézkedések megállapításáról szóló (EU) 2015/1601 határozat szerint Ausztriára jutó kérelmezői létszám 30 %-a áthelyezésének ideiglenes felfüggesztéséről szóló tanácsi végrehajtási határozat tervezetére (COM(2016)0080),

—

tekintettel a Bizottságnak az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz intézett, „Vissza a schengeni rendszerhez – menetrend” című közleményére (COM(2016)0120),

—

tekintettel a Bizottság által az Európai Parlament és a Tanács számára készített, „Második jelentés a Törökország által a vízumliberalizációs menetrend követelményeinek teljesítése terén tett előrelépésekről” című jelentésére (COM(2016)0140) és a Bizottság ehhez kapcsolódó munkadokumentumára (SWD(2016)0097),

—

tekintettel az Unióban nyújtandó vészhelyzeti támogatásról szóló tanácsi rendeletre irányuló javaslatra (COM(2016)0115) és a 2016. évi 1. sz. költségvetésnek ezen eszköz céljaira szolgáló költségvetési tétel létrehozása érdekében történő, a közeljövőben esedékes módosítására,

—

tekintettel az Európai Tanács által a 2015. április 23-i rendkívüli ülésén, a 2015. június 25–26-i ülésén, az uniós állam- és kormányfők migrációról szóló 2015. szeptember 23-i informális ülésén, a 2015. október 15-i, a 2015. december 17-i és 18-i, valamint a 2016. február 18-i és 19-i ülésén elfogadott következtetésekre,

—

tekintettel a Tanács által a biztonságos származási országokról a 2015. július 20-i ülésén, a migrációról a 2015. július 20-i ülésén, a visszatérési politika jövőjéről a 2015. október 8-i ülésén, a migrációról a 2015. október 12-i ülésén, a menekültügyi és migrációs válság kezelését célzó intézkedésekről a 2015. november 9-i ülésén, a hontalanságról a 2015. december 4-i ülésén, valamint a migránscsempészetről a 2016. március 10-i ülésén elfogadott következtetésekre,

—

tekintettel a 2015. szeptember 14-én elfogadott elnökségi következtetésekre,

—

tekintettel a Tanácsban ülésező tagállamok kormányai képviselőinek 2015. július 20-i ülésükön elfogadott következtetéseire, amelyek tárgya többoldalú és nemzeti programok végrehajtása nemzetközi védelemre szoruló 20 000 személy letelepítése céljával,

—

tekintettel a 2015. október 15-i EU–Törökország közös cselekvési tervre, valamint az ahhoz kapcsolódó 2016. február 10-i és március 4-i végrehajtási jelentésekre,

—

tekintettel az EU állam- és kormányfőinek 2016. március 7-i nyilatkozatára,

—

tekintettel a Földközi-tenger keleti térségében és a Nyugat-Balkánon húzódó útvonallal foglalkozó, 2015. október 8-án megrendezett magas szintű konferencián elfogadott nyilatkozatra, valamint a nyugat-balkáni útvonalon kialakult menekültáradattal foglalkozó, 2015. október 25-i találkozón a vezetők által elfogadott nyilatkozatra valamint az ehhez kapcsolódó, az elért haladásról szóló 2016. február 10-i jelentésre,

—

tekintettel a 2015. november 11-én és 12-én Vallettában tartott, migrációval foglalkozó Európai Unió–Afrika csúcstalálkozón elfogadott cselekvési tervre és politikai nyilatkozatra,

—

tekintettel az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) munkájára és jelentéseire, és különösen az Európai Unióban a menekültügy helyzetéről szóló 2014-es jelentésére és a havonta megjelenő menekültügyi trendekre,

—

tekintettel a Frontex munkájára és jelentéseire, és különösen a 2015-ös éves kockázatelemzésére, valamint a kockázatelemzési hálózati negyedéves jelentéseire,

—

tekintettel az Europol munkájára és jelentéseire, és különösen a „Mare” elnevezésű Közös Operatív Csapatra, valamint az Európai Migránscsempészeti Központnak (EMSC) Europol általi létrehozására,

—

tekintettel az Eurojust munkájára és jelentéseire, és különösen az emberkereskedelemről szóló jelentéseire,

—

tekintettel az Alapjogi Ügynökség (FRA) munkájára, éves jelentéseire és tanulmányaira, és különösen a munkaerő-kizsákmányolás súlyos formáiról, valamint a rendezetlen jogállású migránsok és a velük kapcsolatba lépő személyek kriminalizálásáról szóló tanulmányaira,

—

tekintettel a C. politikai tematikus főosztálynak az EUMSZ 80. cikkének végrehajtásáról, a nemzetközi védelmet kérelmezők új módszereiről, alternatív útvonalairól és a menekültügyi eljárásokhoz való hozzáférési módjaikról, az EU-ba irányuló munkavállalási célú migráció szabályozásának új módjairól, a közös európai menekültügyi rendszer erősítéséről és Dublin alternatíváiról, az EU-nak a migráció terén harmadik országokkal folytatott együttműködéséről szóló, valamint „A női menedékkérők és menekültek fogadása az Unióban” című tanulmányaira, továbbá tekintettel a D. politikai tematikus főosztály „Migrációs politikák: a hatékonyság elemzése és a jövőben alkalmazandó bevált gyakorlatok” című, és az EXPO politikai tematikus főosztály „Migránsok a Földközi-tengeren: az emberi jogok védelme” című tanulmányára,

—

tekintettel az Európai Migrációs Hálózat (EMH) tanulmányaira, és különösen a kísérő nélküli kiskorúakra vonatkozó politikákról, gyakorlatokról és adatokról szóló tanulmányára,

—

tekintettel az ENSZ menekültügyi főbiztosának munkájára és jelentéseire,

—

tekintettel az ENSZ a migránsok emberi jogaival foglalkozó különleges előadójának munkájára és jelentéseire,

—

tekintettel az Európa Tanács munkájára, jelentéseire és állásfoglalásaira,

—

tekintettel a Nemzetközi Migrációs Szervezet munkájára és jelentéseire,

—

tekintettel az ENSZ Kábítószer- és Bűnügyi Hivatalának munkájára és jelentéseire,

—

tekintettel a Régiók Bizottságának az európai migrációs stratégiáról szóló, a 2015. december 3–4-én megtartott 115. plenáris ülésén elfogadott véleményére,

—

tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak az európai migrációs stratégiáról és a migránscsempészet elleni uniós cselekvési tervről szóló véleményére,

—

tekintettel a földközi-tengeri térségben kialakult helyzetről és a migrációval kapcsolatos átfogó uniós megközelítés szükségességéről szóló, 2014. december 17-i állásfoglalására (6),

—

tekintettel a „80. cikk – Szolidaritás és a felelősség méltányos megosztása, ideértve a kutatási és mentési kötelezettségeket is” című munkadokumentumra,

—

tekintettel az embercsempészettel, az emberkereskedelemmel és a rendezetlen jogállású migránsok munkaerejének kizsákmányolásával kapcsolatos problémák kezeléséről szóló munkadokumentumra,

—

tekintettel a „Határigazgatás és vízumpolitika, a Frontex és más illetékes ügynökségek szerepét is ideértve” című munkadokumentumra,

—

tekintettel a „Biztonságos és jogszerű utak kidolgozása az EU-ba érkező menedékkérők és menekültek számára, beleértve az áttelepítési és kapcsolódó integrációs politikákat is” című munkadokumentumra,

—

tekintettel a „Megfelelő legális gazdasági migrációs csatornák kialakítása” című munkadokumentumra,

—

tekintettel „Az EU migrációs és menekültügyi politikájával kapcsolatos belső és külső uniós finanszírozás” című munkadokumentumra,

—

tekintettel „A közös európai menekültügyi rendszer hatékony végrehajtása, ideértve az EASO szerepét is” című munkadokumentumra,

—

tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

—

tekintettel az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság jelentésére, valamint a Külügyi Bizottság, a Fejlesztési Bizottság, a Költségvetési Bizottság, a Foglakoztatási és Szociális Bizottság, a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság, a Regionális Fejlesztési Bizottság, a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság, valamint a Petíciós Bizottság véleményére (A8-0066/2016),

A.

mivel 2014. december 17-i állásfoglalásában arra utasította az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságot, hogy értékelje a különböző érintett politikákat, dolgozzon ki ajánlásokat és számoljon be erről stratégiai saját kezdeményezésű jelentés formájában a plenáris ülésen;

B.

mivel a Frontex adatai szerint (7) 2015-ben 1,83 millió személyt észleltek, miközben szabálytalanul próbáltak meg átkelni az EU külső határain, ami a 2014 folyamán az Unióba érkezett 282 500 migránssal összevetve példátlan mértékű adat; és mivel az IOM/UNICEF adatai szerint a tengeren át érkező összes migráns mintegy 20 %-a gyermek (8);

C.

mivel az EASO adatai szerint (9) 2015-ben több mint 1,4 millió nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be az ún. „EU+ országokban” (10), amely kérelmek száma április óta folyamatosan nőtt, ugyanakkor az ismétlődő kérelmek száma csökkent, és mivel a kérelmezők mintegy 6 %-a vallja magát kísérő nélküli kiskorúnak; mivel 2016 februárjában a tengeren érkezők 22 %-a bolt nő és 40 %-uk gyermek (11);

D.

mivel a Gyermek Jogairól szóló ENSZ-egyezmény alkalmazásában minden tizennyolc év alatti személy gyermeknek tekintendő;

E.

mivel a Nemzetközi Migrációs Szervezet szerint 2015-ben több mint 3 771 személy veszítette életét vagy tűnt el a Földközi-tengeren (12); mivel 2016. március 8-ig a jelentések szerint 444 személy veszítette életét a Földközi-tengeren; mivel 2016 első kilenc hetében 77 – átlagosan tehát naponta egynél több – gyermek halt meg; mivel az EUROPOL legfrissebb adatai szerint legalább 10 000 kísérő nélküli gyermek tűnt el érkezését követően Európában

F.

mivel október 3-át „A megemlékezés napjának” kellene nyilvánítani, emléket állítva minden olyan migráns és menedékkérő férfinak, nőnek és gyermeknek, akik az üldözés, diktatúrák, háborúk és nyomorúság elől próbáltak menekülni és eközben életüket veszítették, valamint megemlékezve minden olyan férfiról és nőről is, akik nap mint nap életüket kockáztatják azért, hogy megmentsék őket;

G.

mivel a világ bizonyos részein háború dúl és erőszak uralkodik, és az ott élő embereket a rendkívüli szegénység, a környezet állapotának romlása együttes hatásai sújtják és a fiatalok jövője kilátástalan, ami további erőszakot és bizonytalanságot kelthet, és ismét egész népességeket kényszeríthet migrációra;

H.

mivel az EUMSZ 80. cikke a szolidaritás elvét és a felelősség méltányos megosztása elvét az egész uniós rendszer középpontjába állítja, jogalapot biztosítva így ezen elveknek a menekültüggyel, migrációval és határellenőrzéssel kapcsolatos uniós politikákban történő érvényesítésére;

I.

mivel a szolidaritás a belső és a külső szolidaritás formájában egyaránt megjelenhet; és mivel az áthelyezés, a menekültügyi határozatok kölcsönös elismerése, az operatív támogató intézkedések, a jelenleg hatályos dublini rendelet és az ideiglenes védelemről szóló, proaktív módon értelmezett irányelv a belső szolidaritást szolgáló eszközök tárát alkotják, ugyanakkor az áttelepítés, a humanitárius befogadás és a tengeri kutatás és mentés a külső szolidaritást segíti elő, a polgári védelmi mechanizmus pedig mindkét cél szolgálatába állhat;

J.

mivel 2016. március 3-án az olasz fogadólétesítményekben a más tagállamba történő áthelyezésre váró 39 600 menedékkérőből csak 338-et helyeztek ténylegesen át, míg Görögország esetében a 66 400 tervezett áthelyezésből 322-ra került ténylegesen sor;

K.

mivel a migránscsempészet, az emberkereskedelem és a munkaerő-kizsákmányolás olyan elkülönült jogi jelenségek, amelyekkel külön jogi kereteken belül uniós és nemzetközi szinten kell foglalkozni, és amelyek kellően célzott választ igényelnek, ugyanakkor a gyakorlatban gyakran átfedik egymást; és mivel az embercsempész és emberkereskedő hálózatok igen gyorsan képesek változtatni módszereiken, ezért a válaszintézkedéseknek is a lehető legfrissebb és legpontosabb adatokon kell alapulniuk; mivel a migránscsempészet elleni küzdelem keretében foganatosított intézkedéseknek nem szabad azokat a személyeket is sújtaniuk, akik a rendezetlen jogállású migránsok számára humanitárius segítséget nyújtanak;

L.

mivel a migránscsempészet, az emberkereskedelem és a munkaerő-kizsákmányolás elleni küzdelem egyaránt igényel rövid, közép- és hosszú távú válaszokat, többek között a bűnözői hálózatok felszámolását és az elkövetők bíróság elé állítását, az adatok gyűjtését és elemzését, az áldozatok védelmét és a jogellenesen tartózkodó migránsok visszatérését célzó intézkedéseket, valamint a harmadik országokkal folytatott együttműködést, továbbá az emberkereskedelem és embercsempészet áldozatai iránti keresletet és a migrációnak az embereket az embercsempészeknek kiszolgáltató kiváltói okait kezelő, hosszabb távú stratégiákat;

M.

mivel a határ- és vízumpolitika terén számos bizottsági javaslattal kapcsolatban rendes jogalkotási eljárás van folyamatban, különös tekintettel a következő javaslatokra: az uniós vízumkódexről szóló rendeletre irányuló javaslat (átdolgozás) (2014/0094(COD)), a körutazói vízum létrehozásáról szóló rendeletre irányuló javaslat (2014/0095(COD)), és a vízumok egységes formátumának biztonsági szempontjáról szóló rendeletre irányuló javaslat (2015/0134(COD)); és mivel e területen a Bizottság a közelmúltban új javaslatokat terjesztett be, amelyeket a rendes jogalkotási eljárás keretében fognak kezelni;

N.

mivel a belső határellenőrzések megszüntetésének a külső határok hatékony igazgatásával, szigorú közös szabályok betartásával, a tagállamok közötti hatékony információcserével és az alapvető jogok teljes körű tiszteletben tartásával párhuzamosan kell történnie;

O.

mivel az Európai Parlament felhívta az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökséget, hogy erősítse meg az alapvető jogok esetleges megsértéseinek kezelésével kapcsolatos kapacitását, többek között a harmadik országok illetékes hatóságaival kötött vagy kötendő együttműködési megállapodások keretében, és mivel az új uniós határügynökségre vonatkozó bizottsági javaslat már panaszkezelési mechanizmust is magába foglal;

P.

mivel a jelenlegi vízumkódex lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy „humanitárius okból” eltérjenek a vízumkérelmek rendes elfogadhatósági kritériumaitól (19. és 25. cikk);

Q.

mivel a világ menekültpopulációjának 86 %-át nem iparosodott országok fogadják be; mivel a bűnszövetkezetek és embercsempészek kihasználják az Unióba belépni próbáló, a háború elöl menekülő elkeseredett emberek helyzetét;

R.

mivel az Unióba jutás jogszerű és biztonságos útvonalai korlátozottak, és sokan továbbra is vállalni fogják a veszélyes utazás kockázatát; és mivel az Unióba érkező menedékkérők és menekültek számára – a meglévő jogszabályok és gyakorlatok alapján – biztonságos és jogszerű utak kidolgozása lehetővé tenné az Unió és a tagállamok számára, hogy jobban átlássák a védelmi szükségleteket és az Unióba irányuló migrációs áramlásokat, és felszámolják az embercsempészek üzleti modelljét;

S.

mivel az EU harmadik országokkal folytatott együttműködése olyan politikai eszközök segítségével zajlik, mint a regionális párbeszédek, kétoldalú párbeszédek, közös migrációs és mobilitási programok, mobilitási partnerségek, továbbá olyan jogi eszközök támogatása mellett, mint a „globális megállapodásokban” szereplő migrációs záradékok, visszafogadási megállapodások, vízumkönnyítési megállapodások, vízummentességről szóló megállapodások, illetve olyan operatív eszközök közreműködésével, mint a regionális védelmi programok és regionális fejlesztési és védelmi programok, a Frontex munkavégzési megállapodásai és az EASO harmadik országokkal folytatott együttműködése;

T.

mivel az egyes tagállamok a migrációval kapcsolatban továbbra is intenzív, kétoldalú szintű külső tevékenységeket folytatnak;

U.

mivel az Unió fokozta a harmadik országokkal a migráció és a menekültügy terén folytatott együttműködését annak érdekében, hogy megfelelően reagáljon a jelenlegi menekültválságra, és új együttműködési kezdeményezéseket indított, mint például az EU-Törökország közös cselekvési terv, a nyugat-balkáni útvonalakkal kapcsolatos kötelezettségvállalások, valamint a vallettai csúcstalálkozón elfogadott cselekvési terv;

V.

mivel az Unióban a munkaképes korú népesség 2020-ig várhatóan 7,5 millióval csökkenni fog; mivel az uniós munkaerőpiaci igények alakulásával kapcsolatos előrejelzések szerint munkaerőhiány van kialakulóban, illetve egyes területeken kialakulhat a jövőben; és mivel a harmadik országbeli állampolgárok sok nehézségbe ütköznek külföldi képesítéseik elismertetésekor, ezért elvállalt munkájukhoz viszonyítva többnyire túlképzettek;

W.

mivel a munkavégzési célú migrációval kapcsolatos jelenlegi uniós megközelítés széttagolt, ugyanis több különálló irányelv foglalkozik konkrét munkavállalói kategóriákkal és olyan harmadik országbeli állampolgárokkal, akik bizonyos feltételek mellett dolgozhatnak; és mivel ez a megközelítés csak rövid távú, körülhatárolt igényeket elégíthet ki;

X.

mivel számos uniós pénzügyi eszköz létezik a tagállamok és harmadik országok migrációval, menekültüggyel és határigazgatással kapcsolatos fellépéseinek finanszírozására; mivel a tagállamok számára a finanszírozást főként a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapból (AMIF) és a Belső Biztonsági Alapból (ISF) folyósítják, de mivel számos más program és alap is felhasználható a migrációval kapcsolatos tevékenységekhez; és mivel a harmadik országoknak nyújtott finanszírozást ugyan főként a Fejlesztési Együttműködési Eszközön keresztül folyósítják, azt a különböző bizottsági főigazgatóságok és a Külügyi Szolgálat kezelik;

Y.

mivel a költségvetési sorok és felelősségek széttöredezettsége megnehezíti, hogy átfogó képet kapjunk az alapok felhasználásának módjáról, sőt az Unió által a migrációra fordított pontos összegről;

Z.

mivel a közös európai menekültügyi rendszer közös szabályokat tartalmaz a közös menekültügyi politikával, az egységes menekültstátusszal és az egész Unióban érvényes közös menekültügyi eljárásokkal kapcsolatban; mivel azonban több figyelmeztető jelzés, többek között a Bizottság által elfogadott, kötelezettségszegési eljárás megindításáról szóló határozatok azt mutatják, hogy sok tagállamban még nem teljesen valósították meg a közös európai menekültügyi rendszert; mivel a megvalósításra a nemzeti jogok harmonizálása és a tagállamok közötti szolidaritás előmozdítása érdekében alapvetően szükség van, és mivel a tagállamok támogató segítségnyújtást igényelhetnek az EASO-tól a közös európai menekültügyi rendszernek való megfeleléshez; mivel a befogadási feltételek és a menekültügyi eljárások harmonizálása csökkentheti a jobb feltételeket kínáló országokra nehezedő stresszt, és alapvető fontosságú a felelősségmegosztás szempontjából;

AA.

mivel a dublini rendszer jelenlegi mechanizmusai nem kellően objektívek, nem képesek megállapítani a felelősség megosztásának méltányos kritériumait és nem biztosítják a nemzetközi védelemhez való gyors hozzájutást; mivel a rendszert a gyakorlatban nem alkalmazzák, és az ideiglenes áthelyezésről szóló két tanácsi határozatban egyértelmű eltérések is vannak; és mivel a Bizottság 2016 márciusára ígérte a Dublin III. rendelet rendes felülvizsgálatára irányuló javaslatot;

AB.

mivel az 1951. évi Genfi Egyezmény 3. cikkében foglalt rendelkezések szerint a tagállamok nem alkalmazhatnak hátrányos megkülönböztetést a menekültek faja, vallása vagy származási országa alapján;

1.

rámutat, hogy a migrációval kapcsolatos uniós fellépéseknek a szolidaritás elvén kell alapulniuk; megjegyzi, hogy a szolidaritás EUMSZ 80. cikkében megállapított elve a menekültügyre, bevándorlásra és a határellenőrzési politikákra egyaránt vonatkozik; véleménye szerint az EUMSZ 80. cikke a 77–79. cikkel együttesen szolgáltat jogalapot a szolidaritás elvének e területeken történő érvényesítéséhez;

2.

abból a tételből indul ki, hogy az életmentésnek az első helyen kell állnia a prioritások között, és hogy elengedhetetlenül fontos a kutatási és mentési műveletek megfelelő uniós és tagállami szintű finanszírozása; megjegyzi, hogy egyre több illegális migráns érkezik tengeri úton, és riasztó mértékben nőtt a tengeren életüket vesztő személyek száma, valamint hogy Európa részéről jobb válaszreakcióra van szükség;

3.

emlékeztet arra, hogy az életmentés a veszélyben lévőkkel való szolidaritás megnyilvánulása, ugyanakkor a nemzetközi jog szerinti jogi kötelesség is, mivel az Egyesült Nemzetek Tengerjogi Egyezményének – amelyet minden tagállam és maga az Unió is ratifikált – 98. cikke előírja, hogy minden esetben a tengeren bajba jutott személyek segítségére kell sietni;

4.

véleménye szerint a tengeri kutatási és mentési műveletek során feltétlen szükség van egy állandó, erőteljes és hatékony uniós válaszlépésre, hogy meg lehessen előzni a Földközi-tengeren átkelni próbáló migránsok körében előforduló halálesetek számának meredek emelkedését;

5.

e tekintetben azt javasolja, hogy erősítsék meg a kutatási és mentési kapacitásokat, és a tagállami kormányoknak pénzügyi segítségnyújtás és eszközök tekintetében több forrást kell mozgósítaniuk egy, az EU egészére kiterjedő, a veszélyben lévő menekültek és migránsok felkutatására, mentésére és megsegítésére, valamint a legközelebbi biztonságos helyre történő eljuttatásukra irányuló humanitárius művelet összefüggésében;

6.

rámutat arra, hogy a tengeren bajba jutott embereket ténylegesen segítő magán hajóparancsnokok vagy nem kormányzati szervezetek (NGO-k) nem fenyegethetők e segítség miatt kiszabható büntetéssel; úgy véli, hogy a kereskedelmi hajózás nem tekinthető olyan lehetőségnek, amely helyettesíti a tagállamok kutatási és mentési kötelezettségeit;

7.

felszólít arra, hogy egyértelműen tegyenek különbséget az Unióba becsempészett személyek és az Unióba emberkereskedelem útján bekerült személyek között, mert bár a szakpolitikai válaszokat megfelelően integrálni kell, e válaszoknak egyúttal megfelelően célzottaknak is kell lenniük; kijelenti, hogy általános értelemben véve a migránscsempészet egy személy szabálytalan belépését könnyíti meg valamely uniós tagállamba, míg az emberkereskedelem egy személy erőszakos, megtévesztő vagy visszaélésszerű eszközök alkalmazásával, kizsákmányolás céljából megvalósított toborzását, szállítását vagy fogadását jelenti;

8.

megállapítja, hogy a migráció bármely holisztikus megközelítésének szükségszerűen tartalmaznia kell az emberkereskedelemmel és embercsempészettel foglalkozó bűnözői hálózatok tevékenységének megakadályozását célzó intézkedéseket;

9.

üdvözli azt a pozitív szerepet, amelyet a haditengerészet hajói mindeddig betöltöttek a tengeri életmentésben és a bűnözői hálózatok felszámolása terén; támogatja az olyan haditengerészeti műveletek céljait, mint például a Sophia művelet, és hangsúlyozza az emberi élet védelmének szükségességét, kiemelve, hogy a műveletnek minden vonatkozásában biztosítania kell a migránsok életének megóvását;

10.

kiemeli, hogy a katonai műveletek a migráció semmilyen holisztikus megközelítésében sem válhatnak döntően meghatározó vonatkozássá, és ismételten hangsúlyozza, hogy a Sophia művelet nem vonhat el a Földközi-tengeren a tengeri életmentés céljaira egyébként már rendelkezésre bocsátott eszközöket;

11.

rámutat, hogy mivel a bűnözők igen gyorsan képesek változtatni módszereiken, a szakpolitikai intézkedéseket a legfrissebb pontos adatokhoz kell igazítani; pozitív előrelépésnek tekinti, hogy a Bizottság 2015. május 27-én elfogadott egy migránscsempészet elleni uniós cselekvési tervet (a továbbiakban: a migránscsempészetről szóló cselekvési terv), amelyben kapcsolattartó csoport létrehozását irányozza elő a migránscsempészettel kapcsolatos problémákkal foglalkozó uniós ügynökségek között, az együttműködés és az információcsere megerősítése céljával;

12.

hangsúlyozza, hogy a meglévő eszközöket, például az ügynökségek kockázatelemzéseit teljes mértékben fel kell használni; megjegyzi, hogy az uniós ügynökségeknek teljes mértékben együtt kell működniük egymással, emellett azonban fokozniuk kell a tagállamokkal folytatott együttműködésüket is; megállapítja, hogy az erőfeszítések jobb összehangolása révén lehetővé kell tenni az adatok nemzeti szinten történő összegyűjtését és továbbítását az ügynökségekhez;

13.

emlékeztet rá, hogy az áttelepítés folyamata – azaz a nemzetközi védelmet kérelmező vagy nemzetközi védelemben részesülő személynek az egyik tagállamból egy másikba történő átadása – az Unión belüli szolidaritás gyakorlati példája; arra is emlékeztet továbbá, hogy az Európai Parlament 2009 óta kéri a menedékkérők tagállamok közötti elosztására vonatkozó kötelező mechanizmus bevezetését;

14.

megjegyzi, hogy az elmúlt év során a Tanács két határozatot fogadott el az Unióban történő ideiglenes áthelyezési intézkedésekről (a továbbiakban: az áthelyezésről szóló határozatok) (13), és hogy ezek a nemzetközi védelmet kért személyek Görögországból és Olaszországból más tagállamokba történő átszállítását tartalmazzák; megjegyzi, hogy bár az áthelyezésről szóló határozatok nem szüntetik meg a felelősségek elosztásáról szóló dublini szabályokat, lehetővé teszik az ezen szabályoktól való ideiglenes eltérést;

15.

véleménye szerint a sürgősségi áthelyezési intézkedések meghozatala a helyes irányba tett lépés, és felszólítja a tagállamokat, hogy ezen intézkedések szerinti kötelezettségeiknek a lehető leghamarabb tegyenek eleget;

16.

emlékeztet arra, hogy az áthelyezésről szóló határozatok alkalmazásának céljából az áthelyezés csak olyan állampolgárságú személyekre vonatkozik, amely állampolgárság esetében a nemzetközi védelmet megadó határozatok uniós szintű átlaga az azt megelőző három hónapban az Eurostat adatai alapján legalább 75 % volt; megjegyzi, hogy az áthelyezésről szóló határozatok viszonylag kevés embert érintenek, és nem vonatkoznak jelentős számú, harmadik országból származó kérelmezőre, akik e határozatok értelmében nem áthelyezhetők;

17.

megjegyzi továbbá, hogy az áthelyezésről szóló jelenlegi határozatok szerint még mindig az első érkezés szerint tagállamoknak kell kezelniük a legbonyolultabb nemzetközi védelem iránti kérelmeket (és fellebbezéseket), meg kell szervezniük a hosszabb ideig tartó befogadást, és koordinálniuk kell azon személyek visszaküldését, akik végül nem jogosultak nemzetközi védelemre; megismétli, hogy a közös európai menekültügyi rendszer működtetésére szolgáló bármely új rendszernek a szolidaritáson és a felelősség méltányos megosztásán kell alapulnia.

18.

véleménye szerint az áthelyezésről szóló határozatokban foglalt kritériumokon – mint például a tagállam GDP-je, a tagállam népessége, a tagállamban tapasztalható munkanélküliségi ráta és a tagállamban korábban menedéket kért személyek száma – túlmenően két egyéb kritériumot is figyelembe kell venni, mégpedig a tagállam területének nagyságát és a tagállam népsűrűségét;

19.

úgy véli, hogy az áthelyezés végrehajtásakor – amennyire csak a gyakorlatban lehetséges – figyelembe kell venni a kérelmező preferenciáit; elismeri, hogy ez módot ad a másodlagos mozgások elkerülésére és a kérelmezők arra való bátorítására, hogy fogadják el az áthelyezési határozatot, azonban nem akadályozhatja meg az áthelyezési folyamatot;

20.

véleménye szerint az áttelepítés az egyik előnyben részesített lehetőség arra, hogy a menekültek és nemzetközi védelemre szorulók számára biztosítsák az Unióba történő biztonságos és jogszerű belépést, amennyiben a menekültek nem tudnak visszatérni a származási országukba, de a fogadó országban sem tudnak hatékony védelmet igénybe venni vagy beilleszkedni;

21.

megjegyzi továbbá, hogy az áttelepítés az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának égisze alatt működő, jól kialakított humanitárius program, és a nemzetközi védelemre szoruló személyeknek a tagállamok területére történő szabályszerű érkezése kezelését szolgáló hasznos eszköz;

22.

rámutat arra, hogy tekintettel az Unió külső határaira érkező migránsok soha nem látott mértékű beáramlására, valamint a nemzetközi védelmet igénylő személyek létszámának folyamatos növekedésére, az Uniónak az áttelepítéssel kapcsolatban kötelező érvényű jogalkotási megközelítésre van szüksége, ahogyan azt a Bizottság migrációs stratégiája is megállapította; azt javasolja, hogy tényleges hatás eléréséhez ennek a megközelítésnek az Uniótól nemzetközi védelmet kérő menekültek teljes számához képest érdemi számú menekült számára kell biztosítania az áttelepítést, valamint figyelembe kell vennie a globális áttelepítési szükségletekről az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága által évente közzétett beszámolókat;

23.

hangsúlyozza, hogy állandó, uniós szintű, minden tagállam számára kötelező letelepítési programra van szükség, amely az Unióban védelmet kereső menekültek összesített számát figyelembe véve az egyes tagállamok számára a letelepítések ésszerű számát írja elő;

24.

rámutat arra, hogy a humanitárius befogadás az áttelepítést kiegészítő lehetőségként használható fel annak érdekében, hogy a leginkább kiszolgáltatott személyek, pl. a kísérő nélküli kiskorúak, a fogyatékkal élő vagy sürgős orvosi beavatkozásra szoruló menekültek sürgős, gyakran időszakos védelemben részesülhessenek;

25.

hangsúlyozza, hogy amennyiben a harmadik országbeli állampolgárok számára az áttelepítés nem jöhet szóba, a tagállamokat arra kell ösztönözni, hogy dolgozzanak ki és működtessenek humanitárius befogadási programokat;

26.

rámutat arra, hogy a humanitárius vízumok a nemzetközi védelemre szoruló személyek számára biztosítják egy harmadik országba való belépés lehetőségét, hogy ott menedékjogot kérhessenek; felszólítja a tagállamokat, hogy használják ki a meglévő lehetőségeket humanitárius vízumok uniós nagykövetségeken és konzuli hivatalokban történő kiadására – különösen a veszélyeztetett csoporthoz tartozó személyek részére – a származási és a tranzitországokban;

27.

úgy véli, hogy a nemzetközi védelemért folyamodó személyek számára lehetővé kell tenni, hogy európai humanitárius vízumot igényeljenek közvetlenül bármelyik tagállam konzulátusán vagy nagykövetségén, és amennyiben elbírálást követően humanitárius vízumot kapnak, ez feljogosítana a belépésre a vízumot kibocsátó tagállam területére kizárólag abból a célból, hogy ott nemzetközi védelem iránti kérelmüket benyújtsák; úgy véli ezért, hogy szükség van a vízumkódex módosítására oly módon, hogy konkrétabb rendelkezéseket tartalmazzon a humanitárius vízumokra vonatkozóan;

28.

rámutat arra, hogy további lépésekre van szükség annak biztosításához, hogy a közös európai menekültügyi rendszer valóban egységes rendszerré váljon;

29.

emlékeztet arra, hogy a harmonizáció javításához feltétlenül szükséges a csomag végrehajtásának átfogó értékelése (a Bizottság értékelő jelentésének formájában), amelyet gyors nyomon követés követ, amennyiben a végrehajtás valamely tagállamban nem kielégítő;

30.

megjegyzi például azt, hogy az elfogadhatatlan kérelmek, későbbi kérelmek, felgyorsított eljárások és határellenőrzési eljárások mind olyan egyedi esetek, amelyekkel kapcsolatban a menekültügyi eljárásokról szóló irányelv átdolgozása igyekezett megtalálni a rendszer hatékonysága és a kérelmezők – különösen a a veszélyeztetett csoporthoz tartozó személyek – jogai közötti kényes egyensúlyt; hangsúlyozza, hogy az ilyesfajta egyensúlyt csak akkor lehet elérni, hogy a jogszabályokat teljes mértékben és megfelelően hajtják végre;

31.

hangsúlyozza az idegenrendészeti őrizet minden formája feletti, a bevándorlási és menekültügyi jogszabályoknak megfelelően történő igazságügyi hatósági felügyelet fontosságát; emlékeztet arra, hogy mind a nemzetközi jog, mind az Európai Unió Alapjogi Chartája kötelezi a tagállamokat arra, hogy a megvizsgálják a fogva tartás alternatíváit, felhívja a tagállamokat a menekültügyi eljárások és a befogadási feltételekről szóló irányelvek megfelelő alkalmazására az idegenrendészeti fogdákhoz való hozzáférés vonatkozásában;

32.

emlékeztet arra, hogy fontos a hontalan személyek számának csökkentése, és ösztönzi a tagállamokat, hogy vezessenek be célzott eljárásokat a hontalanság megállapítására, és osszák meg egymással bevált gyakorlataikat a hontalan személyekre vonatkozó adatok gyűjtése, illetve a hontalanság megállapítására szolgáló eljárások tekintetében;

33.

megállapítja, hogy a Dublin III. rendelet (14) működése számos kérdést vetett fel a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam megállapításának tisztességes és szolidáris jellegével kapcsolatban; megjegyzi, hogy a jelenlegi rendszer nem veszi kellő mértékben figyelembe, hogy az Unió külső határain található egyes uniós tagállamok mekkora migrációs nyomásnak vannak kitéve; úgy véli, hogy a tagállamoknak fel kell mérniük a dublini logikából fakadó nehézségeket, és az Uniónak meg kell teremtenie a szolidaritás gyakorlásának feltételeit a tagállamai között és az érintett migránsok iránt;

34.

rámutat arra, hogy az Unióba egyre nagyobb számban érkező migránsok miatt a dublini rendelettel létrehozott rendszerre nehezedő nyomás azt mutatja, hogy a rendszernek ebben a formájában egyáltalán nem sikerült megvalósítania két elsődleges célkitűzését, azaz a felelősség megosztásának objektív és tisztességes kritériumainak megállapítását és a nemzetközi védelemhez való gyors hozzájutás biztosítását; megismétli fenntartásait azon kritérium tekintetében, hogy jelenleg az első belépés szerinti tagállam felelős a nemzetközi védelem iránti kérelem vizsgálatáért, és úgy véli, hogy ezt a kritériumot felül kell vizsgálni;

35.

továbbá arra is rámutat, hogy ugyanakkor még mindig magas az Unión belüli másodlagos mozgások előfordulása; magától értetődőnek találja, hogy a dublini rendszert létrehozásától kezdve nem a tagállamok közötti felelősség-megosztásra szánták, hanem fő célja az volt, hogy gyorsan egyetlen tagállamra hárítsa a menedékkérelem feldolgozásának felelősségét;

36.

javasolja, hogy az áthelyezésről szóló határozatok alapjául szolgáló kritériumokat közvetlenül építsék be az Uniónak a nemzetközi védelem iránti kérelmekkel kapcsolatos felelősségmegosztásra vonatkozó egységes szabályaiba; hangsúlyozza, hogy a dublini rendelet felülvizsgálatakor fontos az „egyértelműen nemzetközi védelemre szoruló kérelmezők” fogalmának felülvizsgálata, mivel azokkal a migránsokkal és menekültekkel, akik nem esnek ebbe a kategóriába, mindenképpen az első érkezés szerinti tagállamnak kell foglalkoznia;

37.

úgy véli, hogy az Európai Uniónak arányos és megfelelő pénzügyi és technikai támogatással kellene segítenie azokat a tagállamokat, amelyekhez a legtöbb menedékkérelem érkezik; úgy találja, hogy a szolidaritási és felelősségmegosztási intézkedések alkalmazása mellett szóló érvnek annak kell lennie, hogy javuljon a közös európai menekültügyi rendszer színvonala és működése;

38.

rámutat, hogy a dublini rendszer alapvető átalakításának egyik lehetősége a kérelmek uniós szinten történő központi összegyűjtése – aminek során az egyes menedékkérőket úgy tekintenék, mint akik nem egyetlen tagállamban, hanem az Unió egészében kérnek menedéket –, valamint az Unióban menedéket kérő személyekre vonatkozó felelősség megosztását lehetővé tevő központi rendszer létrehozása lenne; javasolja, hogy e rendszer az egyes tagállamokra vonatkozó küszöbértékeket állapítson meg az érkezők számára vonatkozóan, ami érezhetően segítene a másodlagos mozgások felszámolásában, mivel az összes tagállam teljes részt vállalna a központosított rendszerből, és nem egyénileg felelne a kérelmezők más tagállamoknak történő kiosztásáért; úgy véli, hogy e rendszer néhány uniós fogadóállomás („hotspot”) alapján működhetne, ahonnan az Unióban történő szétosztás zajlana; kiemeli, hogy a felelősségmegosztás bármely új rendszerébe be kell építeni a családegyesítésnek és a gyermek mindenek felett álló érdekének fő elvét;

39.

megállapítja, hogy a tagállamok jelenleg csak abban az esetben ismerik el a másik tagállamokból származó menekültügyi határozatokat, ha azok elutasítóak; megismétli, hogy a pozitív menekültügyi határozatok kölcsönös elismerése logikus lépés lenne az EUMSZ 78. cikke (2) bekezdése a) pontjának helyes végrehajtása felé, amely „az Unió egészén belül érvényes, egységes menekült jogállást” ír elő;

40.

rámutat arra, hogy tömeges beáramlás esetén a Bizottság saját kezdeményezésére vagy egy tagállam kérelmének megvizsgálása után javasolhatja az átmeneti védelemről szóló 2001/55/EK tanácsi irányelv (15) (a továbbiakban: az átmeneti védelemről szóló irányelv) alkalmazását; megállapítja, hogy az irányelv tényleges alkalmazásához minősített többséggel elfogadott tanácsi határozatra van szükség; megjegyzi, hogy az irányelv alkalmazását indokolhatja annak kockázata, hogy az uniós menekültügyi rendszer nem tud megbirkózni a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek tömeges beáramlásával vagy várható tömeges beáramlásával; kiemeli azonban, hogy 2001-es elfogadása óta az átmeneti védelemről szóló irányelvet egyszer sem alkalmazták;

41.

megjegyzi, hogy az átmeneti védelemről szóló irányelv a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek harmadik országokból való evakuálásának lehetőségéről is rendelkezik, és hogy ez az evakuálás lehetővé tenné a humanitárius folyosók használatát az UNHCR-rel együttműködésben, a tagállamokra pedig szükség esetén az a kötelezettség hárulna, hogy adjanak meg valamennyi lehetőséget a vízum megszerzésére;

42.

úgy véli, hogy a leginkább érintett tagállamok menekültügyi rendszere máris egyértelműen túlterhelt, és hogy az átmeneti védelemről szóló irányelvet saját logikája szerint már alkalmazni kellett volna; kéri, hogy az irányelv felülvizsgálatakor mindenképpen határozzák meg világosan, hogy mi minősül a menekültek „tömeges beáramlásának”; értelmezése szerint az átmeneti védelemről szóló irányelv felülvizsgálatát a dublini rendszer felülvizsgálatának részeként lehetne elvégezni;

43.

megjegyzi, hogy alapvető fontosságú az összes társadalmi szereplő részvétele, ezért azt javasolja, hogy – tiszteletben tartva a tagállamok hatáskörét az integrációs intézkedések tekintetében – erősíteni kell a bevált gyakorlatok cseréjét e tekintetben; hangsúlyozza, hogy az országokban jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok integrációjára szolgáló lépéseknek a befogadást, nem pedig az izolációt kell támogatniuk; megjegyzi, hogy a helyi és regionális hatóságok – köztük a városok – kulcsszerepet játszanak az integráció folyamatában;

44.

hangsúlyozza, hogy a befogadó tagállamoknak segítséget és lehetőségeket kell adniuk a menekülteknek a beilleszkedéshez, valamint életük új társadalomban történő felépítéséhez; megjegyzi, hogy ennek szükségszerűen magában kell foglalnia a szálláshelyet, az írás-olvasás és a nyelv oktatását, az interkulturális párbeszédet, az oktatást és a szakmai képzést, valamint tényleges hozzáférést a társadalom demokratikus struktúráihoz – a kvalifikációs irányelvnek (16) megfelelően; megjegyzi, hogy – az uniós állampolgárokhoz hasonlóan – a menekültek is rendelkeznek jogokkal és kötelességekkel egyaránt a befogadó tagállamokban; hangsúlyozza ezért, hogy az integráció kétirányú folyamat, és hogy az Unió alapértékei iránti tiszteletnek, valamint a menekültek alapvető jogai tiszteletben tartásának az integrációs folyamat szerves részét kell képeznie;

45.

emlékeztet arra, hogy a befogadási feltételekről szóló irányelv 15. cikke értelmében a tagállamoknak kell megállapítaniuk, hogy milyen feltételek alapján biztosítják a nemzetközi védelmet kérelmezőknek a munkaerőpiachoz való hozzáférést, amennyiben e hozzáférés eredményes és megfelel a szóban forgó cikk (1) bekezdésében foglalt határidőnek; értelmezése szerint a 15. cikk (2) bekezdésének megfelelően munkaerőpiac-politikai okokból a tagállamok elsőbbségben részesíthetik az uniós polgárokat és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államok állampolgárait, valamint harmadik országok jogszerűen területükön tartózkodó állampolgárait;

46.

véleménye szerint amennyiben az Unióban nemzetközi védelemben részesülő személyek olyan tagállamban kapnak állásajánlatot, amely eltér a nemzetközi védelmet megadó tagállamtól, biztosítani kell számukra, hogy az ajánlatot elfogadják;

47.

megerősíti, hogy a külföldi képesítések jobb elismerése gyakorlati szempontból biztosíthatja, hogy harmadik országok már az Unióban tartózkodó állampolgárai jobban be tudjanak illeszkedni, és felkéri a Bizottságot, hogy e tekintetben megfelelő javaslatokat terjesszen elő;

48.

ösztönzi az áttelepítés céljából befogadott személyeket célzó magán és közösségi integrációs programokat, amelyek a tagállamokkal és helyi hatóságokkal együttműködve, illetve azok bevált gyakorlataira alapozva valósulnak meg;

49.

ösztönzi a tagállamokat, hogy törekedjenek a családok együtt tartására, ami hosszú távon elősegítheti a beilleszkedési folyamatot, mivel a figyelmet így az új élet kialakítására lehet összpontosítani, nem kell a továbbra is bizonytalan helyzetben levő családtagokért aggódni;

50.

hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak a jogi és a gyakorlati akadályok felszámolásával fel kell gyorsítaniuk a családegyesítésre vonatkozó határozatok meghozatalát;

51.

javasolja, hogy a dublini rendelet alapjaiban történő átdolgozásáig a tagállamok a család egységének tiszteletben tartása érdekében jobban használják ki a mérlegelési záradékokat;

52.

hangsúlyozza az Unióba érkező gyermekek kiszolgáltatott helyzetét, és megismétli, hogy minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy mindenekelőtt gyermekként bánjanak vele; felhívja a tagállamokat, hogy maradéktalanul alkalmazzák a közös európai menekültügyi rendszernek a kísérő nélküli kiskorúakra, többek között a jogi segítségnyújtáshoz való hozzáférésre, a gyámságra, az egészségügyi ellátáshoz, a lakhatáshoz és az oktatáshoz való hozzáférésre, a számukra érthető nyelven való kommunikációhoz való jogra, a megfelelően képzett tisztviselőkkel való elbeszélgetésre stb. vonatkozó egyedi rendelkezéseit; ismételten kéri, hogy a tagállamok ne tartsanak fogva gyermekeket amiatt, mert migránsok;

53.

emlékeztet arra, hogy a támogatást, a tájékoztatást és a védelmet ki kell terjeszteni a kísérő nélküli és a hozzátartozóiktól elszakított gyermekekre is, összhangban mindenek felett álló érdekükkel, valamint hogy gyorsan kell intézkedni a kíséret nélküli és a hozzátartozóiktól elszakított gyermekek által benyújtott családegyesítési kérelmek tekintetében;

54.

megjegyzi, hogy a hatékony gyámság és a gyermek szempontjait figyelembe vevő védőháló kulcsfontosságúak a szülői felügyelet nélküli gyermekek bántalmazásának, elhanyagolásának és kizsákmányolásának megelőzése terén; hangsúlyozza uniós útmutatások kidolgozásának fontosságát egy olyan gyámsági rendszer létrehozása érdekében, amely megfelelő támogatást és védelmet nyújt, és biztosítja, hogy a külföldi és belföldi gyermekek egyenlő bánásmódban részesüljenek;

55.

úgy véli, hogy az életkor-meghatározást a legkevésbé invazív, multidiszciplináris, biztonságos módon és a gyermekek testi épségét és emberi méltóságát tiszteletben tartva, a lányokra külön figyelmet fordítva kell elvégezni, független, szakképzett szakemberek és szakértők által;

56.

felhívja a tagállamokat, hogy gyűjtsenek lebontott adatokat a menekült és migráns gyermekek helyzetéről annak érdekében, hogy javítsák a rendszerek menekült és migráns gyermekek integrálására való alkalmasságát;

57.

tisztában van azzal, hogy a biztonságos visszatérés lehetővé tétele azon személyek számára, akiket a menedékjog iránti kérelmük egyéni értékelését követően nem minősítettek uniós védelemre jogosultnak, olyan feladat, amelyet a közös európai menekültügyi rendszer megfelelő végrehajtásának részeként kell megvalósítani;

58.

elismeri, hogy tekintettel arra, hogy 2014-ben az Uniót elhagyni kényszerült harmadik országbeli állampolgárok 36 %-át ténylegesen visszaküldték, szükség van az uniós visszatérési rendszer hatékonyságának javítására;

59.

úgy véli, hogy a visszafogadások hatékonyságának növelése és a visszaküldések európai szintű következetességének biztosítása érdekében új európai visszafogadási megállapodásokat kell elfogadni, amelyeknek elsőbbséget kell élveznie a tagállamok és harmadik országok közötti kétoldalú megállapodásokkal szemben;

60.

úgy véli, hogy a migránsok visszatérését csak biztonságosan, az adott migránst megillető alapvető és eljárási jogok maradéktalan tiszteletben tartása mellett szabad megvalósítani, és csak akkor, ha a visszatérés célországa biztonságos; megismétli e tekintetben, hogy az önkéntes visszatérést előnyben kell részesíteni a kiutasítással szemben;

61.

javasolja, hogy a tagállamok minden olyan kísérlete, hogy visszatoloncoljanak olyan migránsokat, akik számára nem adtak lehetőséget menedékkérelem benyújtására, ellentétes az uniós és a nemzetközi joggal, és hogy a Bizottság lépjen fel a visszatoloncolást megkísérlő minden tagállammal szemben;

62.

tudomásul veszi a Bizottságnak a biztonságos származási országok uniós jegyzékére, valamint a menekültügyi eljárásokról szóló irányelv (17) módosítására irányuló közelmúltbeli javaslatát; megjegyzi, hogy ha ez az uniós jegyzék kötelező lenne a tagállamok számára, elviekben a menekültügyi eljárás, többek között a visszatérés megkönnyítésének fontos eszközévé válhatna;

63.

sajnálatát fejezi ki a jelenlegi helyzet miatt, amelyben a tagállamok különböző biztonságos országokat tartalmazó jegyzékeket alkalmaznak, ami akadályozza az egységes alkalmazást és ösztönzi a másodlagos mozgásokat;

64.

hangsúlyozza, hogy a biztonságos származási országok jegyzékének semmilyen esetben sem szabad elvonatkoztatnia attól az elvtől, amely szerint minden személy számára biztosítani kell a nemzetközi védelem iránti kérelmének megfelelő egyedi megvizsgálását;

65.

megállapítja, hogy 2015 szeptemberében a Bizottság 40 esetben volt kénytelen a közös európai menekültügyi rendszer megvalósításával kapcsolatos kötelezettségszegési eljárásról határozni 19 tagállam ellen, ami hozzáadódik a már függőben lévő 34 ügyhöz; ismételten hangsúlyozza, hogy a Parlamentet teljes körűen tájékoztatni kell a Bizottság által olyan tagállamok ellen indított eljárásokról, amelyek nem vagy nem megfelelően hajtották végre az e területre vonatkozó uniós jogszabályokat;

66.

ismételten hangsúlyozza annak jelentőségét, hogy amint megállapodás született az uniós jogszabályokról és el is fogadták azokat, a tagállamok hajtsák is végre e jogszabályokat;

67.

megjegyzi továbbá, hogy lehetetlen a közös európai menekültügyi rendszer egyes elemeinek előnyeit és hátrányait megfelelően értékelni, mivel számos tagállam még nem hajtotta végre teljes egészében a jogszabályt;

68.

javasolja, hogy hosszú távon az EASO váljon a közös európai menekültügyi rendszer (CEAS) legfőbb koordinátorává, amely garantálja a rendszer szabályainak egységes alkalmazását; megismétli, hogy amint a közös európai menekültügyi rendszer valóban európai szintűvé válik, az EASO-nak a tagállami szakértők csoportjából teljes jogú uniós ügynökséggé kell fejlődnie, amely operatív támogatást nyújt a tagállamoknak és a külső határokon; hangsúlyozza e tekintetben, hogy az EASO számára rövid, közép- és hosszú távon egyaránt biztosítani kell a szükséges finanszírozást és humán erőforrásokat;

69.

megjegyzi, hogy az EASO 2015-ös, áthelyezésre, áttelepítésre és külső dimenzióra vonatkozó költségvetése azonban mindössze 30 000 EUR volt; megismétli, hogy ezt a nagyon csekély költségvetést nem lehet komolyan venni a Földközi-tengeren jelenleg zajló események, valamint annak a fényében, hogy milyen sok hivatkozás történik az EASO-ra az áthelyezésről szóló határozatokban; emlékeztet arra, hogy rövid, közép- és hosszú távon jelentősen növelni kell az EASO költségvetését, emberi erőforrásait, illetve az áthelyezésre és az áttelepítésre elkülönített összegeit;

70.

megjegyzi, hogy a közelmúltban a Frontex szerepet játszott a tengeren bajba jutott hajók vagy személyek részére történő segítségnyújtásban, és elismeri a Triton és Poszeidón közös műveleteken keresztül a Földközi-tengeren zajló mentési és életmentési feladatokhoz való hozzájárulását;

71.

tudomásul veszi, hogy a közelmúltban javasolt Európai Határ- és Parti Őrség célja, hogy a Frontex helyébe lépjen, és biztosítsa a külső határokon az integrált európai határigazgatást a migráció hatékony kezelése és az Unión belül a magas szintű belbiztonság biztosítása, ugyanakkor az Unión belül a személyek szabad mozgásának garantálása érdekében; a Szerződésekkel és az azok jegyzőkönyveivel összhangban megjegyzi, hogy azok a tagálllamok, amelyek tagjai a schengeni térségnek, ám még nem tagjai a belső határellenőrzés nélküli schengeni térségnek, részt vehetnek az új javaslat szerinti összes fellépésben, és/vagy élvezhetik azok előnyeit;

72.

várakozással tekint a társjogalkotó intézményeken belül és azok között a rendes jogalkotási eljárás keretében, az EUMSZ 294. cikkével összhangban zajló tárgyalásokra;

73.

emlékeztet arra, hogy a schengeni térség létrehozása óta az Unióban megszűntek a belső határok, és hogy a schengeni térség tagállamai egymásra épülő lépésekből álló közös politikát alakítottak ki a schengeni külső határokkal kapcsolatban, valamint hogy az ebben a rendszerben rejlő logika szerint a belső határellenőrzések megszüntetésének mindig a schengeni térség külső határainak megerősítését célzó kompenzációs intézkedésekkel, valamint a Schengeni Információs Rendszeren (SIS) keresztül történő információmegosztással párhuzamosan kell zajlania;

74.

elismeri, hogy a schengeni térség integritása és a belső határellenőrzés megszüntetése a külső határok hatékony igazgatásától függ, ahol minden tagállamnak szigorú közös szabályokat kell alkalmaznia a külső határokon, és a tagállamok között hatékony információcserének kell zajlania;

75.

elfogadja, hogy az Uniónak meg kell erősítenie a külső határok védelmét és tovább kell fejlesztenie a közös európai menekültügyi rendszert, és hogy intézkedésekre van szükség a schengeni térség kapacitásának erősítéséhez, hogy szembe tudjon nézni az Európa előtt álló új kihívásokkal, ugyanakkor fenn kell tartani a biztonság és a személyek szabad mozgásának alapelveit;

76.

rámutat arra, hogy a schengeni határ-ellenőrzési kódex értelmében a schengeni térségbe való belépést általában a külső határon ellenőrzik, és hogy ezen kívül számos harmadik országbeli állampolgárnak vízummal kell rendelkeznie ahhoz, hogy beléphessen a schengeni térségbe;

77.

megismétli a UNHCR felhívását, hogy az alapvető jogok és nemzetközi kötelezettségek tiszteletben tartása csak akkor biztosított, ha a működési eljárások és tervek e kötelezettségeket a szárazföldi, tengeri vagy légi határokon dolgozó határellenőrök számára készült gyakorlati, egyértelmű iránymutatás formájában megfogalmazzák; rámutat az uniós polgári védelmi mechanizmus további erősítésének szükségességére az olyan eseményekre való reagálás érdekében, amelyek széles körű hatást fejtenek ki jelentős számú tagállamban;

78.

ismételten hangsúlyozza a menekültügyre és migrációra vonatkozó jogszabályokat illetően, hogy ahhoz, hogy a belső és külső határokra vonatkozó jogszabályok eredményesek legyenek, alapvető fontosságú, hogy az uniós szinten elfogadott intézkedéseket a tagállamok megfelelően hajtsák végre; kiemeli, hogy a megnövekedett nyomás következtében elengedhetetlen az intézkedéseknek a külső határokon található tagállamok általi jobb végrehajtása, ami segíthet a polgárok biztonsági aggályainak eloszlatásában;

79.

tudomásul veszi, hogy 2015. december 15-én a Bizottság a schengeni határ-ellenőrzési kódex célirányos felülvizsgálatára vonatkozó javaslatot terjesztett elő, amely az összes uniós állampolgár (nem csupán harmadik országbeli állampolgárok) vonatkozó adatbázisok alapján történő rendszeres ellenőrzésének bevezetését javasolja a schengeni térség külső határain;

80.

úgy véli, hogy a schengeni térség az európai integráció egyik fő vívmánya; megjegyzi, hogy a szíriai és a régióban másutt folyó konfliktusok következtében példátlanul sok menekült és migráns érkezett az Unióba, és emiatt nehézségek keletkeztek az Unió külső határainak egyes szakaszain; aggódik amiatt, hogy erre válaszul néhány tagállam szükségesnek látta belső határai lezárását vagy ideiglenes határellenőrzés bevezetését, ezzel megkérdőjelezve a schengeni térség megfelelő működését;

81.

emlékeztet arra, hogy a Bizottság a migrációra vonatkozó európai menetrendben „uniós fogadóállomásokon alapuló koncepciót” javasolt, amely szerint a határfelügyeleti ügynökség, az EASO, az Europol és az Eurojust ügynökségeknek – a saját megbízatásuk keretein belül – operatív segítséget kell nyújtaniuk a tagállamok számára;

82.

rámutat e tekintetben arra, hogy az uniós ügynökségek számára biztosítani kell a feladataik teljesítéséhez szükséges erőforrásokat; ragaszkodik ahhoz, hogy az uniós ügynökségek és az érintett tagállamok maradéktalanul tájékoztassák a Parlamentet a fogadóállomásokon végzett munkáról;

83.

megjegyzi, hogy az áthelyezésről szóló mindkét határozat rendelkezik az Olaszországnak és Görögországnak a fogadóállomásokon nyújtandó operatív támogatásról, a következő célokra: a migránsok előszűrése első megérkezéskor, a nemzetközi védelem iránti kérelmük nyilvántartásba vétele, az áthelyezésre vonatkozó tájékoztatás nyújtása a kérelmezők számára, a visszatérést célzó műveletek megszervezése azon személyek tekintetében, akik nem kérelmeztek nemzetközi védelmet és egyébként nem jogosultak a maradásra, vagy akik kérelmét elutasították, valamint az áthelyezés eljárással kapcsolatos valamennyi lépés megkönnyítése;

84.

kéri, hogy az uniós fogadóállomásokat a lehető leghamarabb alakítsák ki, hogy e tagállamok számára konkrét operatív segítséget nyújthassanak; technikai és pénzügyi források és támogatás biztosítását kéri az érkezés szerinti első tagállamok, közöttük Olaszország és Görögország számára, az Unióba érkező minden menedékkérő gyors és hatékony nyilvántartásba vételének és az illetékes hatóságokhoz való utalásának biztosítása érdekében, alapvető emberi jogaikat maradéktalanul tiszteletben tartása mellett; úgy véli, hogy a gyors és hatékony uniós segítségnyújtás a tagállamok részére, illetve a segítség elfogadása fontosak a kölcsönös bizalom szempontjából;

85.

elismeri, hogy e fogadóállomások egyik fő célja annak lehetővé tétele, hogy az Unió által biztosított védelem és humanitárius segítség gyorsan eljusson a rászorulókhoz; hangsúlyozza, hogy nagyon kell ügyelni arra, hogy a fogadóállomásokon a migránsok besorolása az összes migráns jogainak maradéktalan tiszteletben tartásával történjen; elismeri azonban, hogy a nemzetközi védelmet kérelmező személyeknek az Unióba történő első belépésekor zajló megfelelő azonosítása megkönnyítheti a megreformált közös európai menekültügyi rendszer általános működését;

86.

megjegyzi, hogy a Bizottság az embercsempészetre vonatkozó cselekvési tervében kimondja, hogy fontolóra veszi a harmadik országok emberkereskedelem áldozatává vált vagy az illegális bevándorlás megkönnyítésére irányuló cselekményektől érintett, a hatáskörrel rendelkező hatóságokkal együttműködő állampolgárai részére kiállított tartózkodási engedélyről szóló 2004/81/EK tanácsi irányelv felülvizsgálatát;

87.

úgy véli, hogy e felülvizsgálatra szükség van, és hogy emellett meg kell fontolni olyan rendszer bevezetését is, amely lehetővé teszi az emberkereskedelem és embercsempészet áldozatai számára, hogy ténylegesen hozzájárulhassanak valamely emberkereskedő vagy embercsempész ellen indított büntetőeljáráshoz anélkül, hogy attól kellene tartaniuk, hogy ellenük is eljárás indul;

88.

megjegyzi, hogy a Bizottság fontolóra veszi a jogellenes be- és átutazáshoz, valamint a jogellenes tartózkodáshoz történő segítségnyújtás meghatározásáról szóló 2002/90/EK tanácsi irányelv felülvizsgálatát; véleménye szerint senkit sem szabad büntetőjogi felelősségre vonni azért, mert különböző formákban humanitárius segítséget nyújt az arra rászorulóknak, és ezt az elvet az uniós jognak is tükröznie kell;

89.

hangsúlyozza, hogy az embercsempész és emberkereskedő hálózatok felszámolása irányába tett újabb fontos lépés a pénzügyi nyomozások előnyben részesítése, mivel a bűnözői hálózatok nyereségeinek nyomon követése és elkobzása e hálózatok meggyengítésének és felszámolásának alapvető feltétele; e tekintetben arra szólítja fel a tagállamokat, hogy gyorsan és ténylegesen ültessék át a negyedik pénzmosási irányelvet;

90.

emlékeztet arra, hogy a bűnügyi nyomozások eredményes lefolytatásának biztosítása érdekében fontos teendő a gyakorlati munkát végző személyek továbbképzése, hogy az érintettek maradéktalanul megértsék a kezelni kívánt jelenséget, és képesek legyenek annak már korai szakaszban történő felismerésére;

91.

rámutat arra, hogy a migrációval és a mobilitással kapcsolatos általános megközelítés menedékjoggal és nemzetközi védelemmel kapcsolatos pillérjét tovább kell fejleszteni, és nagyobb mértékben bevonni a harmadik országokat; megjegyzi, hogy az ezen a területen zajló jelenlegi intézkedések a regionális védelmi programok vagy regionális fejlesztési és védelmi programok keretében a származási és tranzitországokban az embercsempészettel és emberkereskedelemmel foglalkozó hálózatok kezelésére vonatkozó kapacitásépítésre összpontosítanak; megjegyzi ugyanakkor, hogy e programok áttelepítésre vonatkozó összetevője még mindig gyenge; úgy véli, hogy a kapacitásépítési erőfeszítéseket és áttelepítési tevékenységeket fokozni kell, és a nagyszámú menekült népességet befogadó harmadik országokkal együttműködésben kell azokat megvalósítani;

92.

elismeri, hogy az Unió migrációval, menekültüggyel és határokkal kapcsolatos külpolitikájának célkitűzéseit tartalmazó alap-jogiaktus a migrációval és a mobilitással kapcsolatos általános megközelítés; tudomásul veszi, hogy ennek égisze alatt számos egyéb eszköz is létezik, például regionális párbeszédek, kétoldalú párbeszédek, mobilitási partnerségek, közös migrációs és mobilitási programok, visszafogadási megállapodások, vízumkönnyítési megállapodások, vízummentességről szóló megállapodások, regionális védelmi programok és regionális fejlesztési és védelmi programok;

93.

megérti, hogy a külső dimenziónak a harmadik országokkal folytatott együttműködésre kell összpontosítania az okok kiküszöbölése és az Európába áramló illegális áramlások kezelése tekintetében; megérti, hogy a legfontosabb származási, tranzit- és célországokkal folytatott partnerségeknek és együttműködésnek továbbra is a figyelem középpontjában kell állnia például a Khartoum- vagy Rabat-folyamat, az Afrika és Európa közötti migrációs és mobilitási párbeszéd, a Budapest-folyamat és a Prága-folyamat révén;

94.

rámutat, hogy az EU-nak és tagállamainak alaposan meg kell fontolniuk, hogy mely harmadik országok bűnüldöző szerveit támogatják, figyelembe véve, hogy e szervek megsértik-e a migránsok emberi jogait;

95.

ajánlja, hogy harmadik országokkal folytatott együttműködés esetén értékelni kelljen az adott országok menekültügyi rendszereit, az általuk a menekültek számára nyújtott támogatást, valamint képességüket és hajlandóságukat az országukba vagy azon keresztül irányuló emberkereskedelem és embercsempészet felszámolása tekintetében;

96.

kéri az Uniót, hogy nyújtson segítséget a harmadik országoknak menekültügyi rendszereik és beilleszkedési stratégiáik kidolgozásában, annak érdekében, hogy a harmadik országok nemzetközi védelemre szoruló állampolgárai náluk kereshessenek védelmet; meggyőződése, hogy az EU-nak olyan megközelítést kell elfogadnia a harmadik országokkal folytatott együttműködés tekintetében, amely mind az EU, mind az adott harmadik ország, mind pedig az ebben az országban tartózkodó menekültek és a migránsok számára előnyös;

97.

újból emlékeztet arra, hogy az Unió felgyorsította a harmadik országokkal folytatott együttműködést a migráció és a menedékjog terén annak érdekében, hogy megfelelő választ adjon a jelenlegi menekültválságra, és új együttműködési kezdeményezéseket indított, mint például az EU és Törökország közötti közös cselekvési tervet; hangsúlyozza, hogy e tekintetben valamennyi félnek be kell tartania a közös cselekvési terv keretében tett vállalásait, ideértve a szírek tömeges beáramlásához vezető okok kezelését, a szíreknek ideiglenes védelem keretében, valamint a törökországi fogadó közösségeknek nyújtandó támogatás kidolgozását és a Törökországnak azon kötelezettségvállalási betartása érdekében nyújtott támogatást, hogy megakadályozza a területéről az Unióba irányuló illegális áramlást;

98.

rámutat, hogy számos csempészett személy bizonyos fokig tudatában van a kockázatoknak, ettől függetlenül mégis útra kel, mert e kockázatokat kevésbé súlyosnak ítéli meg azokhoz képest, amelyekkel akkor szembesülne, ha lemondana a migrációról;

99.

üdvözli, hogy az embercsempészetről szóló cselekvési terv az újabb kampányok indítását a meglévők értékeléséhez köti; ajánlja, hogy a tájékoztató kampányok tartalmazzanak azon kritériumra vonatkozó információt, amelynek alapján meghatározható a védelmi jogállás az EU-ban, ez ugyanis meggyőzheti az elindulás értelmetlenségéről azokat a migránsokat, akik azt kockáztatják, hogy az EU-ba vezető kockázatos út végén visszaküldik őket, mert Európában nem jogosultak védelemre;

100.

újból kijelenti, hogy az EU-nak hosszú távú stratégiát kell elfogadnia, hogy segítsen ellensúlyozni a harmadik országokban azon „kényszerítő tényezőket” (konfliktus, üldöztetés, etnikai tisztogatás, általános erőszak, és egyéb tényezők, mint a rendkívüli szegénység, az éghajlatváltozás vagy természeti katasztrófák), amelyek az embereket a csempészhálózatok karjaiba lökik, mivel ebben látják az egyetlen esélyt arra, hogy eljussanak az Európai Unióba;

101.

újból emlékeztet arra, hogy a migránsok emberi jogaival foglalkozó különleges ENSZ-előadó legális migrációs csatornák megnyitására kérte az Uniót, amelyek lehetővé teszik a migránsok számára, hogy legális be- és kilépési csatornákat használjanak ahelyett, hogy az embercsempész-bűnszövetkezetekhez fordulnának;

102.

hangsúlyozza, hogy az Unióba érkező menekültek számának közelmúltbeli növekedése megmutatta, hogy a megelőző intézkedések nem elegendőek a jelenlegi migrációs jelenség kezelésére;

103.

megérti, hogy nagyobb erőfeszítést kell tennünk a migráció alapvető okait képező geopolitikai kérdések megoldására, mivel a háború, a szegénység, a korrupció, az éhség és a lehetőségek hiánya azt eredményezi, hogy az emberek továbbra is úgy érzik majd, hogy Európába kell menekülniük, kivéve, ha az Unió megvizsgálja, hogy hogyan lehet újjáépíteni ezeket az országokat; rámutat, hogy ennek megfelelően a Bizottságnak és a tagállamoknak biztosítaniuk kell a pénzt a harmadik országokbeli kapacitások építése érdekében például az ottani beruházások és az oktatás elősegítése, a menekültügyi rendszerek megerősítése és tökéletesítése, a határok hatékonyabb igazgatása, valamint a jog- és igazságszolgáltatási rendszer megszilárdítása révén;

104.

megjegyzi, hogy a harmadik országok fő finanszírozási eszköze a Fejlesztési Együttműködési Eszköz (DCI), amely a globális közjavak és kihívások program keretében a migráció finanszírozása céljából rendelkezésre álló egyetlen, a Nemzetközi Együttműködés és a Fejlesztés Főigazgatósága (DEVCO) által irányított uniós, globális, tematikus migrációs finanszírozást tartalmazza; megjegyzi továbbá, hogy hasonlóképp, mint a tagállamoknak közvetlenül juttatott alapok esetében, a DCI irányításában egyéb bizottsági főigazgatóságok és uniós szervek is részt vesznek, ezért az Unió szomszéd országoknak nyújtott támogatását az Európai Szomszédságpolitika és a Csatlakozási Tárgyalások Főigazgatósága nyújtja az Előcsatlakozási Támogatási Eszköz útján; a humanitárius segítséget a Humanitárius Segélyek és Polgári Védelem Főigazgatósága (ECHO) nyújtja; az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) pedig a Stabilitási Eszközt irányítja; emlékeztet arra, hogy míg a Migrációügyi és Uniós Belügyi Főigazgatóság (HOME) általkezelt két alapnak – az AMIF és az ISF – külső vetülete is van, ez új szereplő a külső finanszírozási színtéren;

105.

üdvözli a közelmúltban alapított Afrikárét Uniós Szükséghelyzeti Alapot és az EU által az alapnak biztosított 1,8 milliárd EUR forrást, ami a harmadik országok finanszírozásának új eleme; kéri a tagállamokat, hogy továbbra is járuljanak hozzá az alaphoz;

106.

javasolja, hogy a migrációval és a mobilitással kapcsolatos általános megközelítéssel (GAMM) összhangban i. a legális migrációt és mobilitást, ii. az illegális migrációt és az emberkereskedelmet, iii. a nemzetközi védelmet és iv. a migráció fejlesztésre gyakorolt hatását kezelő négy tematikus pillér egyenlő súlyt kapjon az EU külpolitikájában és finanszírozásában;

107.

megjegyzi, hogy az EU migrációs és menekültügyi politikáját különböző politikai eszközök révén hajtják végre, melyek mindegyike saját, egymáshoz nem feltétlenül kapcsolódó célkitűzéseket követ, és a számos érintett szereplő között elégtelen módon valósul meg a finanszírozás koordinálása; rámutat, hogy a költségvetési sorok és felelősségek széttöredezettsége olyan irányítási struktúrát eredményez, amely megnehezíti, hogy átfogó képet kapjunk a migráció és a menekültügy terén rendelkezésre álló különböző alapok elosztásáról és végső felhasználásáról; rámutat, hogy emellett ez a széttöredezettség nehezebbé teszi az EU által a migrációs politika céljaira költött összeg egészének pontos megállapítását;

108.

úgy véli, hogy az uniós finanszírozásra vonatkozó, migrációval kapcsolatos átfogó áttekintést kell készíteni mind az Unión belül, mind azon kívül, mivel egy ilyen áttekintés hiánya az átláthatóság és a megalapozott politikai döntéshozatal egyértelmű akadályát jelenti; megjegyzi, hogy az egyetlen lehetőség egy, az Unió által finanszírozott valamennyi migrációs politikával kapcsolatos projekt adatbázisát tartalmazó weboldal létrehozása; hangsúlyozza, hogy az átláthatóság szükségessége a költségvetési vonalakat is kiterjeszti annak érdekében, hogy az Uniós migrációs politika valamennyi céljának megfelelő finanszírozást biztosítsanak;

109.

emlékeztet, hogy az uniós migrációs források pozitív hatása azokon a nemzeti és uniós szintű folyamatokon nyugszik, melyek célja az átláthatóság, a hatékony nyomon követés és az elszámoltathatóság biztosítása, véleménye szerint mérlegelni kell, hogy a nyomon követés és az értékelés utólagos folyamatok helyett hogyan tehető folyamatossá, illetve erősíteni kell a Számvevőszék szerepét; megjegyzi, hogy összehasonlítható minőségi és mennyiségi mutatókat kell kidolgozni ahhoz, hogy mérni lehessen az uniós források hatását és segítsenek értékelni, hogy ezek a források elérték-e céljukat;

110.

üdvözli az Unió 2016-os költségvetésében biztosított, a jelenlegi migrációs jelenség kezelésére szolgáló kiegészítő finanszírozást; rámutat, hogy az új finanszírozások túlnyomó részét a 2014-2020-as előrehozott többéves pénzügyi keretből (MFF) biztosítják, melynek eredményeképp az Unió ma azt a pénzt költi el, amelyet holnap kellett volna elköltenie;

111.

elismeri, hogy bár a közelmúltbeli költségvetési javaslatok és az Unió 2016-os költségvetésében tervezett további források – a Rugalmassági Eszközt is beleértve – üdvözlendők, a közép és hosszú távú finanszírozás kérdése továbbra sem megoldott; aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az AMIF költségvetési sorai tekintetében 2016-ra javasolt összegek növelését nem kíséri a szóban forgó alap keretében a 2014–2020 közötti időszakban rendelkezésre álló globális források javasolt felülvizsgálata; hangsúlyozza, hogy ha ez nem változik, az AMIF keretében biztosított finanszírozás jóval 2020 előtt elapad;

112.

felszólítja a tagállamokat, hogy maradéktalanul használják ki azokat a forrásokat, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül a migrációs politikához, de felhasználhatók a területhez tartozó fellépések finanszírozására (például integrációs tevékenységek), ilyenek lehetnek például az Európai Szociális Alap, a leginkább rászoruló személyeket támogató európai segítségnyújtási alap, a Horizont 2020, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Jogok, egyenlőség és polgárság program;

113.

javasolja, hogy a többéves pénzügyi keret 2016 végére ütemezett felülvizsgálata keretében jelentős további új forrást kell biztosítani az állampolgárságról, szabadságról, biztonságról és igazságügyről szóló 3. fejezetben, annak érdekében, hogy a migrációs tendenciák, valamint az uniós és tagállami menekültügyi, migrációs és integrációs politikák kapcsolódó pénzügyi követelményei alapján elegendő forrás álljon rendelkezésre;

114.

rámutat, hogy a nem kormányzati szervezetek számára kulcsfontosságú feladat az operatív finanszírozás biztosítása, mivel a legtöbb finanszírozás projektekhez kapcsolódik; kijelenti, hogy a Bizottságnak és a tagállamoknak elő kell mozdítaniuk és adott esetben finanszírozniuk kell a migránsoknak segítséget nyújtó önkéntes és nem kormányzati szervezetek által tett kezdeményezéseket; kéri a tagállamokat és a Bizottságot, hogy amennyiben célszerű és lehetséges, törekedjenek a migráció, integráció és menekültügy terén tevékenykedő, a fenti szolgáltatásokat biztosító civil társadalmi szervezetek által irányított projektek finanszírozására;

115.

újból kijelenti, hogy biztosítani kell a civil társadalom részvételét az Unió fellépéseinek és a nemzeti programok megvalósításában a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapban lefektetett partnerségi elvekkel összhangban; javasolja, hogy uniós szinten fontolják meg a Bizottság és a megfelelő, menekültügyi, migrációs és integrációs problémákon dolgozó civil társadalmi szervezetek közötti rendszeres konzultációt;

116.

megjegyzi, hogy az Unióba irányuló migrációs áramlás 2015-ös felgyorsulása előtt – az OECD és a Bizottság 2014-es jelentése szerint – az Unió munkaképes korú lakossága (15–64 év) várhatóan 7,5 millió fővel csökken 2013 és 2020 között, és amennyiben a nettó migrációt kizárjuk az előrejelzésekből, a csökkenés még ennél is hangsúlyosabb, mivel így a munkaképes korú lakosság 11,7 millió fővel csökkenne;

117.

rámutat, hogy 2015 novemberében a fiatalok munkanélküliségi aránya a tagállamokban 20 % volt;

118.

megjegyzi továbbá, hogy az Eurostat legújabb előrejelzései szerint a 65 év felettiek 15-64 év közöttiekhez viszonyított aránya a 2013 eleji 27 %-ról 2050-re legalább 50 %-ra fog nőni; megjegyzi, hogy ez azt jelenti, hogy a jelenlegi arány, amely szerint négy munkaképes korú lakosra jut egy 65 év feletti személy akként fog változni, hogy a jövőben két munkaképes korú lakosra jut egy 65 év feletti;

119.

kijelenti, hogy uniós szinten jelenleg az EUMSZ 79. cikke szabályozza a legális migráció kezelését;

120.

megérti, hogy a 79. cikk (5) bekezdése kifejezetten a tagállamok hatáskörébe rendeli, hogy meghatározzák, hány munkavállalási céllal érkező, harmadik országokból származó állampolgárt engednek be a területükre;

121.

rámutat, hogy az EU 2020 stratégia megállapította, hogy átfogó munkaerőpiaci migrációs politikára van szükség, továbbá a migránsokat jobban kell integrálni, hogy az Unió elérje intelligens, fenntartható és inkluzív növekedésre vonatkozó célkitűzéseit;

122.

megjegyzi, hogy az EU-nak a munkavállalási céllal az Unióba érkező harmadik országbeli állampolgárok hozzáférésére vonatkozó jogszabályi kerete meglehetősen töredezett, mivel specifikus munkavállalói kategóriákra összpontosít ahelyett, hogy általában a migráns munkásokra vonatkozó szabályozást határozná meg;

123.

úgy véli, hogy az Uniónak hosszú távon általánosabb szabályokat kell megállapítania az Unióba munkavállalási céllal érkező harmadik országbeli állampolgárok belépése és tartózkodása tekintetében, annak érdekében, hogy kielégítse az uniós munkaerőpiacon meghatározott keresletet;

124.

Kéri, hogy a munkaerőpiacra vonatkozóan átfogó jövőképet alakítsanak ki az Unióban, mivel ez a munkaerőpiaci politikák kibontakoztatásának előfeltétele; rámutat, hogy eszközöket kell kidolgozni az Unió jelenleg és jövőbeni munkaerőpiaci igényeinek meghatározására és előrejelzésére; javasolja a meglévő eszközök – mint például az Európai Szakképzésfejlesztési Központ (CEDEFOP) vagy az OECD által kifejlesztett eszközök – további tökéletesítését, sőt akár egyesítését, melyhez a harmadik országokbeli potenciális munkaerő-beáramlásra vonatkozó nemzetközi statisztikák társulnának annak érdekében, hogy pontosabb képet kapjunk a helyzetről;

125.

meggyőződése, hogy a hatékonyabb információk és az ilyen információk elemzésére szolgáló tökéletesebb eszközök segítséget fognak nyújtani a politikai döntéshozóknak a jövendő munkavállalási célú migrációra vonatkozó politikák kidolgozásában, és az Uniónak, valamint a tagállamoknak azonosítaniuk kell a munkaerőpiacaikon tapasztalt aránytalanságokat, ami segítheti őket abban, hogy betölthessék azokat az állásokat, amelyek egyébként nem tudnának betölteni;

126.

megjegyzi, hogy a munkaerő kizsákmányolására emberkereskedelem és embercsempészet következményeképpen egyaránt sor kerülhet, sőt, akár e bűncselekmények hiányában is, aminek következményeképpen a rendezetlen jogállású migránsokat kizsákmányoló személyek büntetlenül maradnak azokban a tagállamokban, amelyek joga szerint nem követnek el bűncselekményt;

127.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a szabálytalan jogállású migránsok munkaerejét kizsákmányoló munkáltatók felfedezésének és/vagy büntetőjogi felelősségre vonásának alacsony kockázata a súlyos munkaerő-kizsákmányolás fontos tényezője, különösen a kockázatnak leginkább kitett ágazatokban (pl. a mezőgazdaságban, az építőiparban, a szállodai és éttermi ágazatban, valamint a háztartási alkalmazottak és a gondozási szolgáltatások esetében); javasolja, hogy a büntetlenség felszámolása érdekében mindenekelőtt azt kell biztosítani, hogy a súlyos munkaerő-kizsákmányolás minden esetben bűncselekménynek minősüljön, és a nemzeti jog szerint megfelelően büntessék, és a kockázatnak kitett ágazatokban fokozzák a munkaügyi ellenőrzéseket;

128.

megjegyzi, hogy jelenleg számos tagállam csak abban az esetben tekinti bűncselekménynek a munkaerő kizsákmányolását, ha az csempészés formájában nyilvánul meg, ami szabályozatlanul hagyja azokat az eseteket, amikor a munkaerőt kizsákmányolók nem vettek részt a csempészetben, vagy részvételük nem bizonyítható;

129.

ismételten kijelenti, hogy maradéktalanul végre kell hajtani és a gyakorlatban alkalmazni kell az illegálisan tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokat foglalkoztató munkáltatókkal szembeni szankciókra és intézkedésekre vonatkozó minimumszabályokról szóló 2009/52/EK irányelvben említett panaszok elősegítésének biztosítására szolgáló eljárásokat; meggyőződését fejezi ki, hogy biztosítani kell az embercsempészet áldozatainak hatékonyabb védelmét, köztük az Unióba csempészett azon személyekét, akik együttműködnek és elősegítik a csempészek/és vagy emberkereskedők büntetőjogi felelősségre vonását; javasolja, hogy ezen túlmenően támogassák az emberkereskedelem elleni Európai Üzleti Koalíció létrehozását (az emberkereskedelem elleni küzdelemről szóló 2014-es stratégia felvetése szerint) az emberkereskedelem-mentes ellátási láncok létrehozási céljából;

130.

meggyőződését fejezi ki, hogy a migránsok munkaerejének kizsákmányolását felszámolni kívánó minden erőfeszítés során kettős megközelítést kell alkalmazni, amelynek célja egyrészt a visszaélést elkövető munkáltatók tényleges felelősségre vonása, másrészt az áldozatok védelme az ilyen jellegű kizsákmányolással szemben;

131.

ismételten emlékeztet arra, hogy migrációról szóló menetrendjében a Bizottság kinyilvánította azon szándékát, hogy felülvizsgálja a magas szinten képzett harmadik országokbeli munkavállalók belépésének és tartózkodásának feltételeiről szóló irányelvet (kékkártya-irányelv) különösen annak hatálya (az Európában befektetni kívánó vállalkozókra történő esetleges kiterjesztés) és az Unión belüli mobilitásra vonatkozó szabályok tökéletesítése tekintetében;

132.

ismételten kijelenti, hogy a Bizottság jelenlegi kék kártya irányelvre vonatkozó megvalósítási jelentésében hangsúlyozza annak hiányosságait, beleértve a harmonizáció rendkívül alacsony szintjét, amely a tagállamoknak biztosított széleskörű mérlegelési lehetőségből, különösen a tagállamok azon jogából ered, hogy párhuzamos nemzeti rendszereket tartsanak fenn;

133.

ezenfelül nyilvánvalónak tartja, hogy az irányelvnek nemcsak a magasan képzett munkavállalókra kell összpontosítania, hanem célzottan azon magas képzettséget igénylő munkahelyekre is, amelyek esetében bizonyítottan munkaerőhiány áll fenn; ezen túlmenően meggyőződése, hogy a kék kártya felülvizsgálatának széleskörűnek és célzottnak kell lennie, és a jelenlegi irányelv ellentmondásainak kiküszöbölésére kell irányulnia, különös tekintettel a nemzeti rendszerekre; javasolja, hogy a hatály felülvizsgálatát oly módon fontolják meg, hogy az kiterjedjen azon harmadik országbeli állampolgárokra is, akik elő tudják segíteni az Unió munkaerőpiaci hiányosságainak orvoslását;

134.

utasítja az Elnököt, hogy ezt a határozatot küldje meg a Tanácsnak és a Bizottságnak, a tagállamok parlamentjeinek és kormányainak, az EASO-nak, a Frontexnek, az Europolnak, az Eurojustnek, a FRA-nak, az eu-LISA-nak, az Európa Tanácsnak, a Régiók Bizottságának, valamint az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak.

15.2.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 58/33

—

tekintettel a jogalkotás minőségének javításáról szóló intézményközi megállapodásra (1),

—

tekintettel az Európai Parlament és a Tanács illetékes szervezeti egységei között létrejött, 2011. július 22-i gyakorlati megállapodásra az első olvasatban elfogadott megállapodások esetében az EUMSZ 294. cikke (4) bekezdésének alkalmazásáról,

—

tekintettel „Az uniós szabályozás célravezetősége, a szubszidiaritás és az arányosság – a jogalkotás minőségének javítása 2011-ben – 19. jelentés” című, 2014. február 4-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel a jogalkotás minőségének javításáról – a szubszidiaritás és az arányosság elvének alkalmazásáról szóló 18. jelentésről (2012) szóló, 2012. szeptember 13-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel a jogalkotás minőségének javításáról, a szubszidiaritásról és az arányosságról, valamint az intelligens szabályozásról szóló, 2011. szeptember 14-i állásfoglalására (4),

—

tekintettel a Bizottság szubszidiaritásról és arányosságról szóló 2012. évi éves jelentésére (COM(2013)0566) és a Bizottság szubszidiaritásról és arányosságról szóló 2012. évi éves jelentésére (COM(2014)0506),

—

tekintettel az intelligens szabályozásról szóló, 2014. december 4-i tanácsi következtetésekre,

—

tekintettel az Európai Unió parlamenti elnökeinek 2015. április 21-i konferenciájának következtetéseire,

—

tekintettel a COSAC parlamenti vizsgálattal kapcsolatos európai uniós eljárások és gyakorlatok fejleményeiről szóló 2012. szeptember 27-i, 2013. május 17-i, 2013. október 4-i, 2014. június 19-i és 2014. november 14-i féléves jelentéseire,

—

tekintettel a független érdekelt felek adminisztratív terhekkel foglalkozó magas szintű munkacsoportjának 2014. október 14-i, „A bürokrácia csökkentése Európában – örökség és kilátások” című végleges jelentésére (5),

—

tekintettel eljárási szabályzata 52. és 132. cikkére,

—

tekintettel a Jogi Bizottság jelentésére és a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság, a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság, a Költségvetési Ellenőrző Bizottság, a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság, valamint az Alkotmányügyi Bizottság véleményére (A8-0301/2015),

A.

mivel 2012-ben a Bizottsághoz 83 jogalkotási javaslattal kapcsolatos indokolással ellátott vélemény érkezett; mivel a benyújtott dokumentumok száma 2012-ban 292 volt, beleértve azokat is, amelyek nem minősülnek indokolással ellátott véleménynek;

B.

mivel 2013-ban a Bizottsághoz 99 jogalkotási javaslattal kapcsolatos indokolással ellátott vélemény érkezett; mivel a benyújtott dokumentumok száma 2013-ban 313 volt, beleértve azokat is, amelyek nem minősülnek indokolással ellátott véleménynek;

C.

mivel 2012-ben a nemzeti parlamentek 12 indokolással ellátott véleményt adtak ki a Monti II. javaslatról (6) 19 szavazatot képviselve (a szavazatküszöb 18), és így elindult az első ún. sárga lapos eljárás, amelynek értelmében a javaslatot előterjesztő intézménynek kell a javaslatot felülvizsgálnia és a javaslat visszavonására, módosítására vagy fenntartására vonatkozó döntését megindokolnia;

D.

mivel a Bizottság visszavonta a Monti II. javaslatot, de jelezte, hogy az összhangban áll a szubszidiaritás elvével, és hogy a javaslat visszavonására azért került sor, mert az Európai Parlamentben és a Miniszterek Tanácsában nem volt elég támogatottsága (7);

E.

mivel 2013-ban a nemzeti parlamentek 13 indokolással ellátott véleményt bocsátottak ki az Európai Ügyészség létrehozásáról szóló javaslatról (8) 18 szavazatot képviselve, és ezáltal megindítva a második sárga lapos eljárást;

F.

mivel a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy javaslata megfelel a szubszidiaritás elvének, és annak visszavonása vagy módosítása nem szükséges; mivel a Bizottság bejelentette, hogy a jogalkotási eljárás során kellőképpen figyelembe fogja venni az indokolással ellátott véleményeket (9);

G.

mivel több nemzeti parlament is aggodalmát fejezte ki a Bizottság megközelítésével kapcsolatban, tekintettel arra, hogy a Bizottság által benyújtott indokolások és érvek nem elégségesek; mivel az Európai Parlament Jogi Bizottsága és Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága vitát folytatott erről a kérdésről;

H.

mivel a Tanáccsal az Európai Ügyészségről ezt követően folytatott tárgyalások során az eredeti javaslathoz képest – amelyhez az indokolással ellátott vélemény született – a javaslat hatályát és a munkamódszereket leszűkítették;

I.

mivel kezdeményezési jogából adódóan a Bizottság felel annak biztosításáért, hogy a szakpolitika kialakításának korai szakaszában megfelelő döntések szülessenek arról, szükséges-e uniós szintű fellépést javasolni, és amennyiben igen, milyen formában;

J.

mivel a Bizottság éppen a hatásvizsgálati folyamatra vonatkozó iránymutatások felülvizsgálatát végzi, amely magában foglalja a szubszidiaritás és az arányosság elvének figyelembevételét;

K.

mivel a Parlament létrehozta saját hatásvizsgálati osztályát, amely 2013-ban 50 alkalommal adott előzetes értékelést és egy bizottsági hatásvizsgálatról két részletes értékelést;

L.

mivel a nemzeti parlamentek megfigyelték, hogy a felhatalmazáson alapuló jelentős hatáskörök és nagy számuk megnehezíti annak hatékony értékelését, hogy a végleges szabályok tiszteletben tartják-e a szubszidiaritás elvét;

M.

mivel a szubszidiaritás és az arányosság ellenőrzésére, illetve hatásvizsgálatra csak a jogalkotási folyamat elején kerül sor;

1.

megjegyzi, hogy a szubszidiaritás és az arányosság az Európai Unió alapvető vezérelvei;

2.

hangsúlyozza, hogy az uniós hatáskörök gyakorlását az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében kifejtetteknek megfelelően a szubszidiaritás és az arányosság elvének kell vezérelnie; üdvözli, hogy 2012-ben és 2013-ban e két elv érvényesülését mind az uniós intézmények, mind a nemzeti parlamentek alaposan tanulmányozták;

3.

üdvözli, hogy az utóbbi években a nemzeti parlamentek szorosabban részt vettek és fokozottan bekapcsolódtak az európai jogalkotási folyamatba, amelynek következtében nagyobb figyelmet kaptak az EU alapját képező elvek, köztük intézményközi vonatkozásokban a szubszidiaritás és az arányosság elve, megjegyzi azonban, hogy ezzel kapcsolatban még további munkára van szükség; ezért a Bizottság és a nemzeti parlamentek közötti párbeszéd megerősítése érdekében első lépésként azt javasolja, hogy a Bizottság évente tartson tanácskozást e parlamentekkel;

4.

úgy véli továbbá, hogy a szubszidiaritás és az arányosság elve jelenti a kiindulópontot a politika kialakításához; hangsúlyozza ezért annak fontosságát, hogy a jogalkotási folyamat elején fel kell mérni, hogy a szakpolitikai célkitűzéseket uniós szinten, és nem nemzeti vagy regionális kezdeményezések révén lehet-e jobban megvalósítani;

5.

felhívja a figyelmet a parlamentek jelentőségére, területi hatására és a polgárokhoz való közelségére, és kéri, hogy adott esetben nagyobb mértékben vonják be e parlamenteket a korai előrejelző rendszerbe;

6.

megjegyzi azonban, hogy a nemzeti parlamentek által benyújtott vélemények többsége mindössze néhány nemzeti parlamenttől érkezik be, és arra ösztönzi a többi parlamentet is, hogy vállaljanak nagyobb szerepet az uniós vitában;

7.

hangsúlyozza, hogy az uniós intézményeknek tiszteletben kell tartaniuk az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében és az Európai Unió működéséről szóló szerződés 2. jegyzőkönyvében rögzített szubszidiaritás és arányosság elvét, amelyek olyan általános jellegű elvek, amelyek az intézményeket az uniós hatáskörök gyakorlása során kötelezik, azzal a kivétellel, hogy a szubszidiaritás elve nem alkalmazandó az Unió kizárólagos hatáskörébe tartozó területeken;

8.

úgy véli, hogy a szubszidiaritás elvének érvényesülését ellenőrző mechanizmus kiemelten fontos az uniós és a nemzeti intézmények közötti együttműködés szempontjából;

9.

megjegyzi, hogy a Bizottság által készített éves jelentések igen felszínesek, és felszólítja a Bizottságot, hogy vegye fontolóra részletesebb jelentések elkészítését a tekintetben, hogy az uniós politikák kialakítása során hogyan tartják tiszteletben a szubszidiaritás és az arányosság elvét;

10.

tudomásul veszi a 2012. és 2013. évi éves jelentésben a Bizottság által alkalmazott módszert, amely a statisztikákban a javaslatcsomagokról a nemzeti parlamentek által benyújtott indokolással ellátott véleményeket csupán egy indokolással ellátott véleménnyé minősítette, ahelyett, hogy minden egyes javaslatról készült indokolással ellátott véleménynek tekintette volna;

11.

úgy véli, hogy összességében véve az indokolással ellátott vélemények az összes indítvány százalékos arányában jelentősen megszaporodtak a 2010. és 2011. évhez képest, és hogy a 2012-ben benyújtott indokolással ellátott vélemények száma az összes indítvány 25 %-át tette ki, míg ez a szám 2013-ban a nemzeti parlamentektől a 2. jegyzőkönyv szerinti eljárás értelmében származó indítványok 30 %-át tette ki; tudomásul veszi a nemzeti parlamentek bevonását a jogalkotási folyamatba;

12.

rámutat, hogy a nemzeti parlamentek 2012-ben alkalmazták először az úgynevezett sárga lapos eljárást a szubszidiaritás elvével összefüggésben, mégpedig a kollektív fellépéshez való jognak a letelepedés szabadságával és a szolgáltatásnyújtás szabadságával összefüggésben való gyakorlásáról szóló rendeletre irányuló bizottsági javaslat (Monti II.) esetében; megjegyzi, hogy bár a Bizottság végül arra jutott, hogy a javaslat nem sérti a szubszidiaritás elvét, politikai támogatás hiányában visszavonta a javaslatot; megjegyzi, hogy a második sárga lapos eljárás 2013-ban indult a Bizottság Európai Ügyészség létrehozásáról szóló tanácsi rendeletre irányuló javaslatával kapcsolatban; megjegyzi, hogy a Bizottság arra jutott, hogy a javaslat megfelel a szubszidiaritás elvének, és annak fenntartása mellett döntött;

13.

megjegyzi, hogy a nemzeti parlamentek indokolással ellátott véleményei rámutatnak arra, hogy a szubszidiaritás és az arányosság elvét többféleképpen értelmezik; ebben az összefüggésben emlékeztet arra, hogy a Szerződésekben megfogalmazottak szerint a szubszidiaritás elvének megfelelően azokon a területeken, amelyek nem tartoznak kizárólagos hatáskörébe, az Unió „csak akkor és annyiban jár el, amikor és amennyiben a tervezett intézkedés céljait a tagállamok sem központi, sem regionális vagy helyi szinten nem tudják kielégítően megvalósítani, így azok a tervezett intézkedés terjedelme vagy hatása miatt az Unió szintjén jobban megvalósíthatók”; emlékeztet továbbá, hogy „az arányosság elvének megfelelően az Unió intézkedése sem tartalmilag, sem formailag nem terjedhet túl azon, ami a Szerződések célkitűzéseinek eléréséhez szükséges”; arra ösztönzi a nemzeti parlamenteket, hogy a szubszidiaritás és az arányosság elvei teljesülésének értékelésekor maradjanak hűek az EUSZ betűjéhez; határozottan javasolja, hogy a nemzeti parlamentek és az európai intézmények folytassanak eszmecserét a szubszidiaritás és az arányosság elvei vizsgálatának gyakorlatáról;

14.

megjegyzi, hogy a nemzeti parlamentek által benyújtott indokolással ellátott vélemények jelentősen eltérnek a felhozott kérdések formáját és típusait illetően; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy nincs közös „minta”, mivel ez megnehezíti annak felmérését, hogy a nemzeti parlamentek milyen alapon interveniálnak;

15.

emlékeztet arra, hogy korábbi parlamenti jelentések beszámoltak olyan esetekről is, amikor a szubszidiaritás elvét nem alkalmazták megfelelően a Bizottság által végzett hatásvizsgálatok során; továbbá emlékeztet arra, hogy a Hatásvizsgálati Testület éves jelentéseiben is felvetették ezt a kérdést; tudomásul veszi, hogy a Hatásvizsgálati Testület által 2012-ben és 2013-ban felülvizsgált hatásvizsgálatok több mint 30 %-áról vélte úgy, hogy esetükben nem volt kielégítő a szubszidiaritás elvének elemzése; aggodalmának ad hangot amiatt, hogy ez a szám 2014-ben 50 %-ra emelkedett, és felszólítja a Bizottságot, hogy a hatásvizsgálatokra vonatkozó iránymutatások felülvizsgálata során foglalkozzon e kérdéssel, és fordítsa meg ezt a tendenciát;

16.

felhívja a figyelmet a hatásvizsgálat mint a jogalkotási folyamat során a döntéshozatali eljárást támogató eszköz jelentőségére, és ennek kapcsán hangsúlyozza, hogy gondosan mérlegelni kell a szubszidiaritással és az arányossággal kapcsolatos kérdéseket;

17.

hangsúlyozza, hogy a polgárok bizalmának fokozása érdekében alapvető fontosságú olyan alapos hatásvizsgálatok elvégzése, amelyek részletesen értékelik a szubszidiaritás elvének való megfelelést, mivel a polgárok gyakran úgy vélik, hogy a szubszidiaritás elve a demokratikus folyamat kulcsfontosságú eleme; ezért rámutat, hogy a szubszidiaritás elvének fokozott ellenőrzése az úgynevezett „demokratikus deficit” csökkentését szolgáló fontos eszköz lehetne;

18.

megismétli a 2011. szeptember 14-i, fent említett állásfoglalásában tett felhívását, amely a javasolt jogszabály alátámasztásaként elvégzett bizottsági hatásvizsgálatokat – amelyek reformjáról jelenleg vita zajlik – kiegészítő nemzeti hatásvizsgálatok alkalmazására használják; úgy véli, hogy a Parlamentben a közelmúltban létrehozott hatásvizsgálati osztályok pozitív kiegészítést fognak nyújtani a Bizottság munkájához;

19.

csalódottságának ad hangot a Bizottság nemzeti parlamenteknek adott válasza miatt azokban az esetekben, amikor sárga lap kiadására került sor; úgy véli, hogy a Bizottságnak bármely közzétett véleményen kívül átfogóan és egyedi alapon folytatott párbeszéd részeként kell megválaszolnia a nemzeti parlamentek által felvetett aggályokat; úgy véli, hogy a Bizottságnak álláspontjának részletes kifejtésére a Parlament illetékes bizottsága vagy bizottságai előtt is meg kell jelennie;

20.

kiemeli, hogy az uniós döntéshozatal befolyásolásának eszközeként szolgáló sárga lapos eljárás hatékonyan megerősíthető a nemzeti parlamentek véleményével kapcsolatos korai információcsere révén, ezért a szubszidiaritás és az arányosság elvének való megfelelés értékelésének hatályáról és az ehhez használt értékelési módszerekről folytatott eszmecserére ösztönzi a nemzeti parlamenteket;

21.

úgy véli, hogy a politikai párbeszéd egyre fontosabb a szubszidiaritás elve tiszteletben tartásának biztosítása érdekében; úgy véli, hogy javítani kell a politikai párbeszédet nemcsak a sárga vagy narancssárga lapos eljárások során, hanem általánosságban véve is; e tekintetben üdvözli a Juncker által vezetett Bizottság azon kötelezettségvállalását, hogy még több nemzeti parlament előtt jelenik meg, és kéri a Parlamentet, hogy fontoljon meg hasonló kezdeményezéseket; úgy véli, hogy ösztönözni lehetne az előadókat, hogy a nemzeti parlamentekkel gyakrabban találkozzanak, különösen, hogy a videokonferencia és más online platformok segítségével könnyebb és hatékonyabb a kapcsolatfelvétel;

22.

hangsúlyozza, hogy az uniós intézményeknek és a nemzeti parlamenteknek tovább kell munkálkodniuk a „szubszidiaritás kultúrájának” Unióban történő terjesztését illetően; két konkrét kezdeményezést javasol, amelyek a jelenlegi jogalkotási folyamat során megkönnyítik a szubszidiaritás mérlegelését, nevezetesen a politikai párbeszéd során az álláspontok, elképzelések és a nemzeti parlamentek által tett egyéb javaslatok nagyobb mértékű beépítésével, különösen az előkészítő munka során, például a Bizottság által készített zöld és fehér könyveknél, és a szubszidiaritási ellenőrzés értelmében a nemzeti parlamentekkel való konzultációs időszak meghosszabbításának mérlegelésével, amennyiben ezt a nemzeti parlamentek idő szűkére hivatkozva, objektív indokokkal, igazolva, például természeti katasztrófára és a nemzeti parlamentek és a Bizottság által jóváhagyandó szünetekre hivatkozva kérelmezik; úgy véli, hogy ezt elsősorban az intézmények és a nemzeti parlamentek által elfogadott politikai kötelezettségvállalással lehet elérni, ugyanakkor ez nem okozhatja a vonatkozó jogszabályok késedelmes elfogadását;

23.

ha a tagállamok egyetértenek azzal, hogy a nemzeti parlamentek számára a szubszidiaritás és az arányosság elvének alkalmazásáról szóló jegyzőkönyv 6. cikke szerinti indokolással ellátott vélemény kiadására megadott határidő meghosszabbodjon, akkor ezt figyelembe kell venni a Szerződés következő felülvizsgálatakor; ezt követően az ilyen meghosszabbított határidőt a másodlagos jogszabályokban is meg lehet határozni;

24.

fontosnak tartja, hogy a sárga lapos eljárást a parlamentek könnyen végrehajthassák, ugyanakkor a Szeződéseknek megfelelően ismételten megerősíti a szubszidiaritás elvét;

25.

megjegyzi, hogy a COSAC-ban több nemzeti parlament kifejezte, hogy érdekelné a zöld kártya mint a politikai párbeszéd javítása eszközének bevezetése, amely – miután megszerezte a Parlament támogatását – lehetővé tenné a nemzeti parlamentek számára, hogy a Bizottság felé és a Bizottság kezdeményezési jogának kellő figyelembe vételével konstruktív javaslatokkal éljenek;

26.

megjegyzi, hogy a jogalkotási javaslatok drámai változáson mehetnek keresztül az intézmények általi elfogadás folyamata során; emlékeztet arra, hogy a szubszidiaritás elvének való megfelelés ellenőrzésére csak a jogalkotási folyamat kezdeténél, nem pedig lezárásánál kerül sor; emlékeztet továbbá arra, hogy hatásvizsgálatokat inkább a jogalkotási folyamat kezdeti mintsem végső szakaszában szoktak folytatni; hangsúlyozza, hogy az elfogadási eljárás megindítását követően félidős értékelésre van szükség, és hogy a jogalkotási folyamat végén adott esetben figyelmeztetni kell azokat a tagállamokat, amelyek nem tartják tiszteletben a szubszidiaritás elvét;

27.

felszólít ezért, hogy a jogalkotási tárgyalások lezárultakor és a végleges szöveg elfogadását megelőzően újabb szubszidiaritási ellenőrzést és teljes körű hatásvizsgálatot folytassanak a szubszidiaritás elvének való megfelelés és az arányosság vizsgálatának biztosítására; úgy véli, hogy egy ilyen „megfontolási időszak” segítséget nyújthat a döntéshozóknak annak értékelése során, hogy a jogszabályok megfelelnek-e az Unió alapelveinek, illetve fokozná a gyakran igen intenzív tárgyalási időszakok eredményeinek átláthatóságát;

28.

tudomásul veszi az új Bizottság szakpolitikai céljait az uniós jogszabályokra irányuló kezdeményezések és javaslatok terén, amelyek konkrétan: a költségek minimalizálása; a polgárok, vállalkozások és munkavállalók előnyben részesítése; valamint a szabályozásból eredő szükségtelen terhek elkerülése;

29.

úgy véli, hogy a többéves pénzügyi keretbe tartozó programoknak fel kell mérniük és a kedvezményezett tagállamokban kimutathatóan megteremtett hozzáadott értékben kifejezve bizonyítaniuk kell a szubszidiaritás elvének való megfelelést;

30.

kéri a Bizottságot, hogy az arányosság és a szubszidiaritás elvével összhangban, illetve a pályázati eljárás hatékonyabbá és eredményorientáltabbá tétele céljából egyszerűsítse az uniós források megpályázásának folyamatát;

31.

kiemeli elkötelezettségét amellett, hogy a saját kezdeményezésű jogalkotási jelentései értékelése, a bizottsági hatásvizsgálatok előzetes értékelése, valamint a potenciális európai uniós hozzáadott érték és az uniós fellépés hiányából adódó költségek folyamatos értékelése révén biztosítsa a szubszidiaritás és az arányosság elvének tiszteletben tartását;

32.

külön kitér a beruházó és állam közötti vitarendezésről (ISDS) szóló közelmúltbeli megbeszélésekre és az Európai Bizottság arra irányuló javaslataira, hogy felváltsák a jelenlegi modellt; emlékeztet arra, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés 3. cikke kizárólagos uniós hatáskörbe tartozó területként határozza meg a közös kereskedelempolitikát, amelynek közös elveken kell alapulnia; megjegyzi, hogy a szubszidiaritás elve ezért nem vonatkozik a közös kereskedelempolitikára;

33.

felkéri a tagállamokat, hogy ne akadályozzák a beruházó és állam közötti, szerződésen alapuló választottbírósági eljárás átláthatóságára vonatkozó UNCITRAL-egyezményt, hogy a Bizottság aláírhassa azt az egész Unió nevében; sajnálatát fejezi ki a jelenlegi helyzet miatt, amelyben egyes uniós tagállamok részes felei az egyezménynek, míg mások nem; úgy véli, hogy e példa rávilágít arra, hogy minden szinten fokozottan tisztázni kell az Unió külföldi közvetlen befektetésekre vonatkozó kizárólagos hatáskörének kiterjedését; emlékeztet arra, hogy a tagállamok által végrehajtott különböző beruházásvédelmi politikák vezettek a jelenlegi helyzethez, amikor a tagállamok közel 1 400 kétoldalú beruházási szerződés részes felei, amelyek különböző rendelkezései – egyes esetekben – külföldön az adott beruházás származási országától függően az uniós beruházók eltérő kezelését eredményezhetik;

34.

más országoknak nyújtott uniós pénzügyi támogatásokat, különösen a makroszintű pénzügyi támogatásokat illetően alaposabb előzetes és utólagos hatásvizsgálatokra szólít fel a javasolt eszközök arányosságát illetően, annak érdekében, hogy a támogatás hatékony és valóban hasznos legyen szükséget szenvedő partnereink számára; ragaszkodik ahhoz, hogy hozzanak létre feltételrendszert a támogatás kiosztásához, és megfelelően ellenőrizzék a pénzeszközök felhasználását, beleértve a csalás és korrupció megelőzésével és az ellenük való küzdelemmel kapcsolatos intézkedéseket, valamint a Parlament átfogó és részletes vizsgálatát; felhív az Unió külső eszközeinek erős beépítésére, összekapcsolva a kereskedelmet, a fejlesztést és a kül- és biztonságpolitikát; hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak nagyobb elkötelezettséget kell mutatniuk e tekintetben;

35.

rámutat a megfelelő konzultációnak, párbeszédnek és a polgárok, vállalkozások (nevezetesen a kkv-k) és a civil társadalom kereskedelempolitikát érintő uniós döntéshozatali folyamatba való bevonásának fontosságára;

36.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

15.2.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 58/39

—

tekintettel a jogalkotás minőségének javításáról szóló intézményközi megállapodásokra (1),

—

tekintettel az Európai Parlament és a Tanács illetékes szervezeti egységei között létrejött, 2011. július 22-i gyakorlati megállapodásra az első olvasatban elfogadott megállapodások esetében az EUMSZ 294. cikke (4) bekezdésének alkalmazásáról,

—

tekintettel „Az uniós szabályozás célravezetősége, a szubszidiaritás és az arányosság – a jogalkotás minőségének javítása 2011-ben – 19. jelentés” című, 2014. február 4-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel a Bizottság hatásvizsgálati útmutatójának felülvizsgálatáról és a kkv-teszt szerepéről szóló, 2014. november 27-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel a Bizottság végrehajtási hatáskörének gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusról és a jogalkotási felhatalmazás hatáskörének nyomon követéséről szóló, 2014. február 25-i állásfoglalására (4),

—

tekintettel a jogalkotás minőségének javításáról – a szubszidiaritás és az arányosság elvének alkalmazásáról szóló 18. jelentésről (2010) szóló, 2012. szeptember 13-i állásfoglalására (5),

—

tekintettel a jogalkotás minőségének javításáról, a szubszidiaritásról és az arányosságról, valamint az intelligens szabályozásról szóló, 2011. szeptember 14-i állásfoglalására (6),

—

tekintettel a független hatásvizsgálatok biztosításáról szóló, 2011. június 8-i állásfoglalására (7),

—

tekintettel az intelligens szabályozásról szóló, 2014. december 4-i tanácsi következtetésekre;

—

tekintettel a „Célravezető és hatásos szabályozás program (REFIT): helyzetkép és kilátások” című bizottsági közleményre (COM(2014)0368),

—

tekintettel a Bizottságnak az uniós szabályozás célravezetőségéről szóló korábbi közleményeire (COM(2012)0746 és COM(2013)0685),

—

tekintettel a szubszidiaritásról és az arányosságról szóló bizottsági jelentésre (a jogalkotás minőségének javítása 2011. – 19. jelentés) (COM(2012)0373),

—

tekintettel az „Intelligens szabályozás – válasz a kis- és középvállalkozások szükségleteire” című bizottsági közleményre (COM(2013)0122),

—

tekintettel „A kkv-kkal kapcsolatos intelligens szabályozás – Nyomon követés és konzultáció” című bizottsági szolgálati munkadokumentumra (SWD(2013)0060),

—

tekintettel az „Intelligens szabályozás az Európai Unióban” című bizottsági közleményre (COM(2010)0543),

—

tekintettel az érintettekkel való konzultációról szóló 2014-es bizottsági iránymutatásokra,

—

tekintettel a független érdekelt felek adminisztratív terhekkel foglalkozó magas szintű munkacsoportjának a 2014. július 24-i, „A bürokrácia csökkentése Európában – örökség és kilátások” című végleges jelentésére, és különösen a magas szintű munkacsoportnak a munkavállalókat, a közegészségügyet, a környezetvédelmet és a fogyasztókat képviselő négy tagja 12. mellékletben foglalt különvéleményére,

—

tekintettel a Gazdasági és Szociális Bizottság 2014. december 10-i véleményére (8),

—

tekintettel az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett, „Minőségi jogalkotással javítani az eredményeken – uniós program” című bizottsági közleményre (COM(2015)0215),

—

tekintettel az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz intézett, „Javaslat – Intézményközi megállapodás a minőségi jogalkotásról” című bizottsági közleményre (COM(2015)0216),

—

tekintettel a REFIT-platform létrehozásáról szóló bizottsági határozatra (C(2015)3261) és a „A REFIT-Platform felépítése és működése” című bizottsági közleményre (C(2015)3260),

—

tekintettel az Európai Bizottság elnökének a független Szabályozói Ellenőrzési Testület létrehozásáról szóló határozatára (C(2015)3263) és a Bizottsághoz intézett, a „Szabályozói Ellenőrzési Testület – küldetés, feladatok és személyzet” című közleményre (C(2015)3262), továbbá tekintettel az „Általános indokolás” című bizottsági közleményre (C(2015)3264/2),

—

tekintettel a szabályozás javítására vonatkozó iránymutatásokról szóló bizottsági szolgálati munkadokumentumra (SWD(2015)0111),

—

tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

—

tekintettel a Jogi Bizottság jelentésére és a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság, a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság, és a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság véleményére (A8-0208/2015),

A.

mivel a REFIT-program a szabályozás javításáról szóló új bizottsági stratégia központi elemét jelenti;

B.

mivel a REFIT-program célja a szabályozás javítására irányuló eljárás megszilárdítása, az uniós jogszabályok egyszerűsítése, az adminisztratív és szabályozási terhek csökkentése, valamint a bizonyítékokon alapuló politikai döntéshozatalra támaszkodó jó kormányzás megkezdése, amelyben a hatásvizsgálatok és az utólagos ellenőrzések alapvető szerepet játszanak, anélkül, hogy kiváltanák a politikai döntéshozatalt;

C.

mivel a Bizottság a REFIT-programmal kapcsolatos tevékenységének támogatására új REFIT-platformot hozott létre, amely két csoportból tevődik össze: egyrészről a „kormányképviselők csoportjából”, amely az egyes tagállamok magas rangú közigazgatási szakértőiből áll, másrészről az „érdekelt felek csoportjából”, amely legfeljebb 20 szakértőből áll, akik közül két szakértő az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot és a Régiók Bizottságát, a többi szakértő pedig a vállalkozásokat – többek között a kkv-kat –, a szociális partnereket és a civil társadalmi szervezeteket képviseli;

D.

mivel az éves REFIT-eredménytábla minden szakpolitikai területen és a Bizottság által meghatározott minden kezdeményezés – köztük a Parlament és a Tanács intézkedései – tekintetében lehetővé teszi az elért eredmények értékelését;

E.

mivel a jogalkotás minőségének javításáról szóló 2003. évi intézményközi megállapodás a Lisszaboni Szerződéssel létrehozott jelenlegi jogalkotási környezet miatt elavulttá vált;

F.

mivel az elmúlt években a jobb szabályozásra irányuló program ettől függetlenül hozzájárult a jogalkotási gyakorlatok javításához; mivel a Bizottság által a területen nagy számban bevezetett nevek és programok (pl. „a szabályozás javítása”, „a jogalkotás minőségének javítása”, „intelligens szabályozás”, „célravezető szabályozás”, „gondolkozz először kicsiben”, „célravezetőségi vizsgálat”, „ABR+”) különösen a polgárok számára nem elég egyértelműek és átláthatóak a célok és az intézkedések tekintetében, és ezért azokat jobban össze kellene hangolni;

G.

mivel a Bizottság a „Minőségi jogalkotással javítani az eredményeken – uniós program” című, 2015. május 19-i közleményében a szabályozás javításával kapcsolatban immár egy következetes, egységes megközelítést javasolt, amely a jogalkotás teljes politikai ciklusát figyelembe veszi, valamint minden intézmény részéről célzott kölcsönhatást követel meg, és amelyet ezért a Parlamentnek behatóan meg kell vizsgálnia annak érdekében, hogy az uniós polgárok érdekét tartva szem előtt a lehető legjobb eredményeket érje el;

H.

mivel az EUSZ 3. cikkében megfogalmazott valamennyi uniós cél és célkitűzés egyforma jelentőséggel bír; mivel a Bizottság hangsúlyozza, hogy a REFIT program nem kérdőjelezi meg az érvényes politikai célkitűzéseket és nem fejthet ki káros hatást a polgárok, fogyasztók és munkavállalók egészségére és biztonságára vagy a környezetre;

I.

mivel a Bizottság 2014 második felében nyilvános konzultációkat tartott a hatásvizsgálati iránymutatásai felülvizsgálatáról és az érdekeltekkel való konzultációról szóló iránymutatásairól;

J.

mivel a Bizottság 2015. évi munkaprogramja meghatározása során először alkalmazta az úgynevezett politikai folytonosság megszakítása elvet, amellyel nagy számú függőben lévő jogalkotási javaslat visszavonását indokolta;

K.

mivel az Európai Bizottság 2015. évi munkaprogramjában azt irányozta elő, hogy tevékenységeit a főbb gazdasági és társadalmi kihívásokra összpontosítja, és mivel az új struktúra célja az, hogy garantálja a következetes szakpolitikai megközelítést, ezzel is fokozva az átláthatóságot az EU-ban és az elfogadást az uniós polgárok körében;

1.

üdvözli Juncker bizottsági elnöknek a Parlament ezzel kapcsolatos ismételt kérésére válaszul hozott azon határozatát, hogy a Bizottság első alelnökét bízza meg a szabályozás javításának feladatával, ami kiemeli a kérdés politikai jelentőségét; reméli, hogy e megbízatás eredményeképpen az uniós jogszabályok a lehető legjobb minőségűek lesznek, meg fognak felelni a polgárok és az érdekelt felek elvárásainak, és biztosítani fogják, hogy a fogyasztói, környezetvédelmi, szociális, egészségügyi és biztonsági normákhoz hasonló közpolitikai célkitűzések ne szenvedjenek csorbát;

2.

rámutat, hogy a szabályozás javításának magában kell foglalnia a közigazgatási „kultúrát” az Európai Unió valamennyi szintjén, szem előtt tartva az Unió-szerte rendkívül magas szintű bürokráciát és a jogszabályok egyszerűsítésének szükségességét, továbbá az uniós aktusok európai, illetve nemzeti, regionális és helyi szinten való végrehajtását és alkalmazását, hogy valamennyi szinten biztosítva legyen a megfelelő ügyintézés és az „Európa-barát magatartás”;

3.

hangsúlyozza, hogy a Bizottságnak a jogalkotási aktusok száma helyett elsőbbséget kellene biztosítania bizonyos intézkedések kidolgozásának, és a jogalkotás minőségére és a meglévő jogszabályok jobb végrehajtására kellene összpontosítania; e tekintetben hangsúlyozza, hogy a költségek nem lehetnek döntő tényezők, hanem kizárólag a jogalkotás minőségét kell megfelelő viszonyítási alapnak tekinteni, illetve a REFIT programot nem szabad a fenntarthatóság, illetve a szociális, munkaügyi, környezetvédelmi és fogyasztóvédelmi normák aláásására használni;

4.

javasolja, hogy a korlátozott időre szóló jogalkotási kezdeményezések esetén a Bizottság fontolja meg a „megszüntetési záradékok” használatát, azzal a feltétellel, hogy ez nem eredményez jogi bizonytalanságot, továbbá hogy a jogalkotási intézkedésekbe adott esetben foglaljon bele „felülvizsgálati záradékokat” annak érdekében, hogy rendszeresen újraértékelje a jogalkotási intézkedések uniós szintű relevanciáját;

5.

hangsúlyozza, hogy egy uniós szabvány jellemzően 28 nemzeti szabványt helyettesít, ami erősíti a közös belső piacot és a bürokrácia csökkenésével jár;

6.

üdvözli a jobb szabályozásra irányuló, 2015. május 19-i intézkedéscsomagot; támogatja a Bizottságnak a jogalkotás javítására irányuló menetrend iránti folyamatos elkötelezettségét; hangsúlyozza, hogy a REFIT-ről szóló közleményben előirányzott munkát állandó folyamatnak kell tekinteni, amely biztosítja, hogy a hatályos európai szintű jogszabályok a célnak megfelelők legyenek, és elérjék a jogalkotók által közösen kitűzött célokat, illetve teljesítsék a polgárok, és különösen a munkavállalók, a vállalkozások és más érdekeltek elvárásait;

7.

tudomásul veszi a Bizottság a jogalkotás minőségének javításáról szóló új intézményközi megállapodás melletti elkötelezettségét, amely figyelembe veszi a Lisszaboni Szerződéssel bevezetett változásokat, illetve a Parlament és a Bizottság közötti keretmegállapodást, valamint a gyakorlatok összehangolását célozza az olyan területeken, mint a jogalkotási tervezés, a hatásvizsgálatok, az uniós rendelkezések módszeres utólagos ellenőrzése, illetve a felhatalmazáson alapuló és a végrehajtási jogi aktusok végrehajtása és kezelése, továbbá tudomásul veszi a tárgyalások lezárását;

8.

üdvözli a Bizottság arra irányuló elkötelezettségét, hogy a szabályozás javításáról szóló stratégiája nem bizonyos politikai területek deregulációját vagy a számunkra fontos értékek – többek között a szociális védelem, a környezetvédelem és az alapvető jogok, ezen belül is az egészséghez való jog – megkérdőjelezését célozza;

9.

tudomásul veszi a független érdekelt felek magas szintű munkacsoportjának régóta folyó, intenzív munkáját, és hogy a csoport javaslatokat nyújtott be az Európai Bizottságnak az adminisztratív terhek csökkentését illetően, és azonosította azokat a bevált gyakorlatokat, amelyek révén az uniós jogszabályok a lehető legkevésbé bürokratikus módon ültethetők át a tagállamokban; rámutat, hogy a független érdekelt felek magas szintű munkacsoportjának négy tagja ellenezte a csoport adminisztratív terhekről szóló végleges jelentésének több következtetését, és különvéleményt készített; elvárja a Bizottságtól, hogy vegye figyelembe a folyamatban részt vevő valamennyi érdekelt fél aggodalmait;

10.

hangsúlyozza a társadalmi párbeszéd jelentőségét és a szociális partnerek függetlenségének tiszteletben tartását; különös tekintettel az EUMSZ 9. cikkére hangsúlyozza, hogy a szociális partnerek az EUMSZ 155. cikkével összhangban köthetnek olyan megállapodásokat, amelyek eredményeként az aláíró felek közös kérésére uniós jogszabály születhet; elvárja a Bizottságtól, hogy tartsa tiszteletben a felek autonómiáját és elfogadott megállapodásaikat, illetve vegye komolyan aggodalmaikat, továbbá hangsúlyozza, hogy a szabályozás javítására irányuló programot nem szabad kifogásként használni ahhoz, hogy a szociális partnerek között kötött megállapodásokat figyelmen kívül hagyják vagy megkerüljék, és ezért elutasítja a szociális partnerek közötti megállapodásokra vonatkozó hatásvizsgálatokat;

11.

rámutat, hogy az előző parlamenti ciklus során a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok és a végrehajtási aktusok közötti választás számos esetben intézményközi vitához vezetett; fontosnak tartja ezért, hogy az Európai Parlament 2014. február 25-én elfogadott állásfoglalásában megfogalmazott kérésnek megfelelően konkrét iránymutatásokat dolgozzanak ki;

12.

üdvözli a Bizottság azzal kapcsolatos bejelentését, hogy egyszerűsíteni kívánja a közös agrárpolitika (KAP), az európai strukturális és beruházási alapok, valamint a Horizont 2020 program keretében nyújtott támogatások kezelését;

13.

üdvözli, hogy a Bizottság elismerte, hogy a konzultációs folyamat jelentős szerepet tölt be a REFIT programban; rámutat, hogy az EUSZ 11. cikkének (2) bekezdésével összhangban valamennyi uniós intézmény köteles nyitott, átlátható és rendszeres párbeszédet folytatni az érdekképviseleti szervezetekkel és a civil társadalommal; felhívja az intézményeket, hogy fordítsanak különös figyelmet az érdekképviseleti szervezetekkel és a civil társadalommal folytatott kötelező és rendszeres párbeszédre;

14.

rámutat, hogy csak a fokozott átláthatóság biztosításával lehet hatékonyabbá tenni az EU működését, és ezáltal a civil társadalomnak az EU-ba vetett bizalma is nőne;

15.

üdvözli ebben az összefüggésben, hogy a Bizottság hangsúlyozza, hogy a polgárokkal, a szociális partnerekkel, valamint az üzleti szférát és a civil társadalmat képviselő érdekeltekkel való párbeszéd elősegíti annak elérését, hogy az uniós jog átlátható, célzott és következetes legyen, és támogatja a Bizottság annak pontosabb meghatározására irányuló szándékát, hogy mi alapján dönti el, hogy javaslatai például jogalkotási szöveg vagy bizottsági közlemény formáját öltik;

16.

megállapítja, hogy a Bizottság a szabályozás javításáról szóló stratégiája keretében jelentősen átértékelte a nyilvános konzultációk szerepét; tudomásul veszi, hogy a Bizottság a jövőben 12 hetes nyilvános konzultációt fog tartani a) az új jogalkotási javaslatok kidolgozása előtt vagy b) a meglévő jogszabályok értékelése és alkalmasságuk vizsgálata során, illetve c) az ütemtervekkel és az előzetes hatásvizsgálatokkal kapcsolatban; tudomásul veszi továbbá, hogy a Bizottság ezenfelül valamely javaslat elfogadását követően is lehetőséget ad a polgároknak és az érdekelt feleknek, hogy nyolc héten belül véleményt mondjanak a bizottsági javaslatról, amelyet továbbítanak a Tanács és a Parlament részére;

17.

ennek fényében felszólítja a Bizottságot, hogy biztosítsa a konzultációs eljárásban részt vevő valamennyi szereplő véleményének és visszajelzésének kiegyensúlyozott és átlátható értékelését, és különösen gondoskodjon arról, hogy az érdekelteknek a jó anyagi háttérrel rendelkező és jól szervezett szervezetei ne élhessenek vissza a nyilvános konzultációkkal és azokat nem használhassák fel saját céljaikra; felszólítja a Bizottságot, hogy tegye közzé a konzultációkból levont következtetéseit;

18.

megállapítja, hogy a hatásvizsgálatokat csak akkor hozzák nyilvánosságra, ha a Bizottság már elfogadta az érintett politikai kezdeményezést; a bizottsági döntések átláthatóságának biztosítása érdekében szükségesnek tartja, hogy a hatásvizsgálatokat akkor is nyilvánosságra hozzák, ha a Bizottság úgy dönt, hogy nem nyújt be jogalkotási javaslatot;

19.

megállapítja, hogy a konzultációs státusszal felruházott Gazdasági és Szociális Bizottság a civil társadalom fontos szószólója; megállapítja, hogy a konzultációs státusszal is felruházott Régiók Bizottsága az uniós régiók és települések fontos szószólója, és kulcsszerepet tölt be az uniós jogszabályok végrehajtásának értékelésében; rámutat, hogy a hatályos jogszabályok szerint a Parlament, a Tanács és a Bizottság minden olyan esetben konzultálhat e két tanácsadói testülettel, amikor azt indokoltnak tartja; úgy véli, hogy célzott és korai konzultációt kell folytatni velük és megfelelően figyelembe kell venni speciális szakértelmüket annak érdekében, hogy hozzájárulhassanak a szabályozás javítására vonatkozó célkitűzés eléréséhez;

20.

úgy véli, hogy a regionális és helyi hatóságokat fokozottabban be kell vonni az uniós politikák kialakításába, különösen azáltal, hogy a jogszabályok előkészítésének korai szakaszában felhasználják a tagállamok regionális és helyi szintű szakértelmét és tapasztalatát; rámutat, hogy jogalkotási munkájuk során az összes intézménynek tiszteletben kell tartania a szubszidiaritás és az arányosság elvét;

21.

üdvözli a Bizottság azon szándékát, hogy a jogalkotási folyamatot átláthatóbbá teszi, valamint a polgárokat és az érdekelt feleket jobban bevonja az egész folyamatba;

22.

üdvözli a Bizottság azon döntését, hogy a jövőben négyhetes nyilvános konzultációkat fog tartani a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok tervezeteiről és a fontos végrehajtási jogi aktusok tervezeteiről is, mielőtt a tagállamok az illetékes bizottságon belül szavaznak álláspontjukról;

23.

felhívja a Bizottságot, hogy értékelési iránymutatásait felülvizsgálva fokozza az érdekeltek bevonását és a velük folytatott konzultációt, és alkalmazza a lehető legközvetlenebb módszert annak érdekében, hogy lehetővé tegye az uniós polgárok számára a részvételt a döntéshozatalban;

24.

tudomásul veszi a Bizottságnak a szabályozás javításával foglalkozó internetes oldalán található új „A terhek csökkentése – Mondja el véleményét” („Lighten the Load – Have your Say”) elnevezésű felületet, valamint a Bizottság és az új REFIT-platform részéről az ott beérkezett észrevételek kiegyensúlyozott és átlátható vizsgálatát kéri; úgy véli ugyanakkor, hogy a REFIT vizsgálóbizottságnak eljárásai és döntéshozatala során nem szabad túlságosan nagy terheket vállalnia, hanem gyors válaszadásra és az európai jogalkotási folyamatban részletekbe menő munkára képes szervnek kell lennie; véleménye szerint a Bizottság internetes oldalán folytatott konzultáció nem helyettesítheti az érdekelt felekkel folytatott nyilvános konzultációt;

25.

megjegyzi, hogy a hatásvizsgálat a döntéshozatal támogatásának fontos eszköze minden uniós intézményben, és jelentős szerepet játszik a szabályozás javításában; felszólítja ezzel összefüggésben a Bizottságot és a tagállamokat, hogy legyenek igényesebbek kötelezettségeik teljesítése és a meglévő jogszabályok jövőbeli hatásainak értékelése során; hangsúlyozza azonban, hogy e hatásvizsgálatok nem helyettesíthetik a politikai értékeléseket és döntéseket, és hogy semmilyen módon nem korlátozható az európai parlamenti képviselők szabadsága politikai munkavégzésük során;

26.

úgy véli, hogy a versenyképesség értékelésének a hatásvizsgálati folyamat lényeges részét kell képeznie; úgy véli, hogy a felülvizsgált útmutató tervezetének iránymutatásokat kell tartalmaznia arról, hogy a végleges elemzés során miként kell értékelni és súlyozni a versenyképességre gyakorolt hatásokat; támogat egy olyan állandó vélelmet, hogy jelentős, nem mérhető, jótékony hatásra vonatkozó bizonyítékok hiányában a Bizottság nem fogadhatja el a versenyképességre negatív hatást gyakorló javaslatokat;

27.

véleménye szerint az elsődleges és a másodlagos jogalkotásra vonatkozó döntésekre egyaránt alkalmazni kell a jobb szabályozás elveit; felszólítja a Bizottságot, hogy adott esetben a felhatalmazáson alapuló és a végrehajtási jogi aktusokhoz csatoljon hatásvizsgálatot, amely kiterjed az érdekelt felekkel folytatott konzultációra is;

28.

úgy véli, hogy a hatásvizsgálatoknak átfogó jellegűnek kell lenniük, a gazdasági, társadalmi és környezeti következményeket különösképpen kiegyensúlyozottan kell értékelni, valamint értékelni kell a polgárok alapvető jogaira, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőségre gyakorolt hatásokat; hangsúlyozza, hogy a költség-haszon elemzés csak egy kritérium a sok közül;

29.

rámutat, hogy számos tagállamban – például Svédországban, a Cseh Köztársaságban, Hollandiában, az Egyesült Királyságban és Németországban – a kormányok mellett független testületek működnek közre a jogalkotási folyamatban azzal a céllal, hogy mérsékeljék a vállalkozásokra és a polgárokra háruló adminisztratív terheket, valamint hogy az információszolgáltatási kötelezettséghez kapcsolódó költségeket mérhető és ellenőrizhető módon csökkentsék; megjegyzi, hogy a szabályozás javításával foglalkozó meglévő testületek legjobb gyakorlatait és tapasztalatait figyelembe lehetne venni; tudomásul veszi, hogy a Bizottság Hatásvizsgálati Testülete független „Szabályozói Ellenőrzési Testületté” alakult át, és arra számít, hogy a független szakértők bevonása a hatásvizsgálati eljárás előnyére válik a Bizottságnál; ragaszkodik ahhoz, hogy a Szabályozói Ellenőrzési Testületnek kizárólag tanácsadó szerepe legyen, és kötelező jogi erejű véleményeket ne adhasson ki; hangsúlyozza, hogy a hatásvizsgálatoknak következetesnek kell lenniük, figyelembe kell venniük a szolgálatok közötti konzultáció szakaszában bevezetett minden változtatást, és többek között annak felbecslésén kell alapulniuk, hogy milyen további költségekkel járna a tagállamok számára, ha nem állna rendelkezésre európai szintű megoldás; úgy véli, hogy hogy a Szabályozói Ellenőrzési Testület véleményét csatolni kell a végleges jogalkotási javaslathoz; javasolja, hogy az intézményközi megállapodásra vonatkozó soron következő tárgyalások során vitassák meg, hogy a Szabályozói Ellenőrzési Testület kizárólag tanácsadó testületként az intézmények közös érdekeit szolgálhatná-e;

30.

üdvözli, hogy a tanácsi munkacsoportok már most, a konkrét jogalkotási javaslatokról folytatott vita korai szakaszában egy tájékoztató jellegű lista alapján figyelembe veszik a vonatkozó bizottsági hatásvizsgálatokat; sajnálja azonban, hogy a Tanács Főtitkársága még nem rendelkezik saját hatásvizsgálati osztállyal, és úgy véli, hogy a fent említett megoldás hozzájárulhatna ahhoz, hogy a Tanács teljesítse a bizottsági javaslatokhoz fűzött érdemi módosítások értékelésével kapcsolatos kötelezettségeit;

31.

rámutat, hogy a Parlament létrehozta saját Hatásvizsgálati és Hozzáadott Érték Igazgatóságát, amely a parlamenti bizottságok részére előzetes és utólagos hatásvizsgálatokkal kapcsolatos számos szolgáltatást kínál, értékeli a jelenlegi vagy távlati uniós politikák hozzáadott értékét, valamint tudományos és technológiai téren felméri a politikai lehetőségeket; megjegyzi, hogy a Bizottságtól kapott információk szerint a Parlamentben mintegy húsz hatásvizsgálatot folytattak le a bizottsági javaslatok módosításaival kapcsolatban; kéri a Parlament szakbizottságait, hogy alkalmazzák következetesebben a Parlament belső hatásvizsgálati eszközeit, különösen azokban az esetekben, amikor a Parlament az eredeti bizottsági javaslat lényeget érintő módosításait tervezi; hangsúlyozza azonban, hogy ez nem vezethet az európai parlamenti képviselőinek rendelkezésére álló mozgástér korlátozásához;

32.

hangsúlyozza, hogy figyelembe kell venni az Unió alapját képező minden elvet, többek között a szubszidiaritás és az arányosság elvét; felhívja az összes uniós intézményt, hogy mindig vegyék figyelembe a jogszabályok rövid és hosszú távú hatásait;

33.

megjegyzi, hogy a tárgyalások lezárását követő, de a végleges szavazást megelőző visszavonulási időszakot – amelynek során a jelenlegi eljárás szerint a jogász-nyelvészek ellenőrzik a szöveget – felhasználhatnák egyúttal a hatásvizsgálat véglegesítésére és a szubszidiaritás ellenőrzésére is;

34.

úgy véli, hogy a hatásvizsgálatok tekintetében valamennyi uniós intézmény közreműködésével közös módszertani megközelítést kell kialakítani; hangsúlyozza, hogy sértetlennek kell maradnia a Parlament és a Tanács arra vonatkozó jogalkotási előjogának, hogy a Bizottság javaslatát módosíthassák;

35.

sürgeti a Bizottságot, hogy a felhatalmazáson alapuló és a végrehajtási jogi aktusok előkészítése során fokozza az érdekeltekkel és ezen belül a fogyasztókkal folytatott – mind nyilvános, mind zárt körű – konzultációs eljárásait annak megvizsgálása céljából, hogy miként lehetne az előkészítő szakaszban jobban felhívni a figyelmet a javaslatokra;

36.

tudomásul veszi a Bizottság kötelezettségvállalását, amely szerint tovább javítja a kkv-kra vonatkozó hatásvizsgálatot (a kkv-tesztet), különös tekintettel arra, hogy a több mint 20 millió kis- és középvállalkozás teszi ki az uniós vállalkozások 99 %-át, és hogy a kkv-k ezáltal a gazdaság, a növekedés és a foglalkoztatás sarokkövét alkotják; támogatja a megállapodások kiigazításának és a kkv-kra vonatkozó hatásvizsgálat tekintetében rugalmasabb szabályok bevezetésének fontolóra vételét, amennyiben kimutatható, hogy ezek nem ássák alá jogszabályi rendelkezések hatékonyságát, és hogy mentességek vagy rugalmasabb rendelkezések nem idézik elő a belső piac széttöredezettségét, és nem akadályozzák a belső piachoz való hozzáférést; üdvözli ezért a Bizottság kötelezettségvállalását, hogy fontolóra veszi a kkv-kra vonatkozó rugalmasabb szabályok bevezetését, ideértve a mikrovállalkozások teljes felmentését, amennyiben ez szükséges és megvalósítható, és a javasolt jogi rendelkezések társadalmi, ökológiai és gazdasági célkitűzéseinek hatékony megvalósítását nem veszélyezteti;

37.

felhívja a Bizottságot, hogy ne adja fel a kkv-k adminisztratív terheinek csökkentésére vonatkozó nagyra törő célkitűzéseit, amelyek alapot teremthetnek színvonalas munkahelyek létrehozásához, és nyomatékosan kéri intézkedések foganatosítását annak biztosítása érdekében, hogy a közérdeket szolgáló – például fogyasztóbarát, környezetvédelmi, szociális, egészségügyi és biztonsági előírásokkal kapcsolatos, illetve a férfiak és a nők közötti egyenlőségre vonatkozó – célkitűzések megvalósítása ne kerülhessen veszélybe; hangsúlyozza, hogy az adminisztratív terhek csökkentése nem vezethet a foglalkoztatási normák megcsorbításához vagy a bizonytalan munkaszerződések számának emelkedéséhez, és hogy a kkv és mikrovállalkozások által alkalmazott munkavállalóknak a nagyobb vállalatoknál dolgozókkal azonos bánásmódban és ugyanolyan magas szintű védelemben kell részesülniük;

38.

hangsúlyozza, hogy új jogszabályok kkv-kra gyakorolt hatásainak értékelése semmiképpen sem károsíthatja a munkavállalók jogait;

39.

hangsúlyozza, hogy világosabban megfogalmazott, egyszerűen végrehajtható és a jogállamiság keretein belül működő minden szereplő számára segítséget nyújtani képes rendelkezésekre van szükség; hangsúlyozza, hogy az egyszerűbb és intelligensebb szabályozás megkönnyítheti a következetesebb átültetést, valamint a hatékonyabb és egységesebb végrehajtást a tagállamokban;

40.

üdvözli, hogy a Bizottság a szabályozás javításának szerves részévé teszi a rendszeres utólagos elemzéseket; hangsúlyozza, hogy a polgárok és vállalkozások jogbiztonsága érdekében az ilyen elemzéseket megfelelő időkeretben, lehetőleg a nemzeti jogba való átültetés határideje után több évvel kell elvégezni; ismételten emlékeztet azonban arra, hogy az utólagos értékelések sohasem helyettesíthetik a Bizottságnak a Szerződések őreként ellátott azon feladatát, hogy hatékonyan és időben ellenőrizze az uniós jog tagállamok általi alkalmazását, és minden szükséges intézkedést meghozzon azok helyes alkalmazásának biztosítása érdekében;

41.

hangsúlyozza az utólagos értékelés és a szakpolitikai teljesítményértékelés jelentőségét az uniós jogszabályok és az uniós szakpolitikák végrehajtásának és hatékonyságának a jogalkotó által elérni kívánt eredmény tekintetében való értékelése szempontjából;

42.

úgy véli, hogy a nemzeti parlamenteket be kell vonni az új jogszabályok utólagos értékelésébe, mivel ez előnyös a bizottsági jelentés szempontjából is, valamint segít feltárni, hogy egyes jogszabályok és rendelkezések a különböző tagállamokat milyen kihívások elé állítják;

43.

megjegyzi, hogy a Bizottság szerint az uniós jogszabályokkal kapcsolatos szabályozási és adminisztratív terhek egyharmada a tagállamok által az átültetés érdekében hozott intézkedésekből fakad;

44.

elismeri, hogy irányelvek esetében a tagállamok előjoga annak eldöntése, hogy nemzeti szinten az uniós szintű megállapodás tárgyát képező minimumszabályokhoz képest szigorúbb szociális, környezetvédelmi és fogyasztóvédelmi előírásokat fogadnak-e el, és örömmel fogad minden ilyen értelmű döntést; megerősíti, hogy az így elfogadott szigorúbb előírások nem tekinthetők „túlszabályozásnak”; felhívja azonban az illetékes nemzeti hatóságokat annak szem előtt tartására, hogy az úgynevezett „túlszabályozás” gyakorlata – az uniós jogszabályok szükségtelen bürokratikus terhekkel való kiegészítése – az EU jogalkotói tevékenységének félreértelmezéséhez vezethet, ami viszont fokozhatja az euroszkepticizmust; felhívja a tagállamokat, hogy a felhasználóbarát eljárások biztosítása érdekében hagyjanak fel az irányelvek és rendeletek végrehajtása során alkalmazott szükségtelen közigazgatási szabályok alkalmazásával;

45.

ösztönzi a Bizottságot és a tagállamokat, hogy fokozzák a bevált gyakorlatok cseréjét az uniós irányelvek végrehajtása és alkalmazása terén; úgy véli, hogy ez arra ösztönözné az érdekelt feleket, illetve a helyi és regionális hatóságokat, hogy részt vegyenek az uniós szakpolitikák helyi, regionális és nemzeti szintű végrehajtása során tapasztalt nehézségek feltárásában;

46.

hangsúlyozza, hogy az Európai Parlamentnek társjogalkotóként érdeke fűződik annak megismeréséhez, hogy az uniós jogszabályok végrehajtásukat követően valójában milyen hatást gyakorolnak; felszólítja ezért az Európai Bizottságot, hogy a Parlament számára biztosítson ezzel kapcsolatban teljes körű hozzáférést minden értékeléshez, köztük az összegyűjtött forrásadatokhoz és az előkészítő dokumentumokhoz is;

47.

felhívja a Bizottságot – tekintettel az élelmiszerekkel kapcsolatos, tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokról szóló 1924/2006/EK rendelet végrehajtásával kapcsolatos súlyos és tartós, többek között a verseny torzulásával kapcsolatos problémákra –, hogy vizsgálja felül e rendelet tudományos alapját, illetve azt, hogy mennyire hasznos vagy realisztikus a rendelet, és szükség esetén törölje a tápanyagprofilok fogalmát; úgy véli, hogy az 1924/2006/EK rendelet célkitűzéseit – például annak biztosítását, hogy az élelmiszerekkel kapcsolatban nyújtott tájékoztatás hiteles legyen, továbbá konkrét adatokat nyújtson a zsír-, cukor- és sótartalomra vonatkozóan – a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról szóló 1169/2011/EU rendelet már megvalósította;

48.

rámutat a tagállamok és a Bizottság magyarázó dokumentumokról szóló, 2011. szeptember 28-i együttes politikai nyilatkozatára, valamint az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság magyarázó dokumentumokról szóló, 2011. október 27-i együttes politikai nyilatkozatára, és felszólítja a Bizottságot, hogy biztosítson hozzáférést a Parlament számára e magyarázó dokumentumokhoz;

49.

tudomásul veszi, hogy az újonnan megválasztott Bizottság a 2015. évi munkaprogramjában a politikai folytonosság hiányával kapcsolatos elv szellemében most első ízben vizsgálat alá von minden, jelenleg függőben lévő jogalkotási kezdeményezést;

50.

rámutat arra, hogy az Európai Unió Bírósága 2015. április 14-i ítéletében (9) megerősítette, hogy uniós jogi aktus rendes jogalkotási eljárás keretében történő elfogadása során a Bizottság bármikor visszavonhatja javaslatát, amennyiben a Tanács még nem határozott; kéri ezért és az intézményközi egyensúly biztosítása érdekében a Bizottságot, hogy jogalkotási javaslat visszavonása esetén először a Parlamenttel konzultáljon – különösen az első olvasatot követően –, és vegye kellően figyelembe a Parlament álláspontját; hivatkozik ezzel összefüggésben különösen 2015. január 15-i állásfoglalására;

51.

rámutat továbbá arra, hogy az Európai Unió Bírósága ugyanezen ítéletében helyt adott a Tanács érvelésének, miszerint jogalkotási javaslat visszavonása esetén a Bizottságnak tiszteletben kell tartania az EUSZ 13. cikkének (2) bekezdésében megfogalmazott hatáskörmegosztás elvét, intézményi egyensúly elvét és jóhiszemű együttműködés elvét, valamint az EUSZ 10. cikkének (1) és (2) bekezdésében megfogalmazott demokrácia elvét;

52.

rámutat arra, hogy fontos elkerülni a jogszabályok megkettőzését;

53.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak és a tagállamok parlamentjeinek.

15.2.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 58/48

—

tekintettel a „2015. évi éves növekedési jelentés” című 2014. november 28-i bizottsági közleményre (COM(2014)0902),

—

tekintettel az egységes piac irányításáról szóló 2013. február 7-i, a Bizottságnak szóló ajánlásokat tartalmazó állásfoglalására (1) és a Bizottság 2013. május 8-án elfogadott, erre adott válaszára,

—

tekintettel „Az egységes piac jobb irányítása” című 2012. június 8-i bizottsági közleményre (COM(2012)0259),

—

tekintettel a „Célravezető és hatásos szabályozás program (REFIT): helyzetkép és kilátások” című, 2014. június 18-i bizottsági közleményre (COM(2014)0368),

—

tekintettel az „Intelligens szabályozás – válasz a kis- és középvállalkozások szükségleteire” című, 2013. március 7-i bizottsági közleményre (COM(2013)0122),

—

tekintettel az Európai Tanács 2014. június 26-27-i ülésének következtetéseire,

—

tekintettel a Versenyképességi Tanács intelligens szabályozásról szóló 2014. december 4-i következtetéseire,

—

tekintettel az egységes piac 2015-es európai szemeszter keretében történő irányításáról szóló 2015. március 11-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel a SOLVIT-ról szóló 2014. február 27-i állásfoglalására (3) és a Bizottság 2014. május 28-án elfogadott, erre adott válaszára,

—

tekintettel a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság által készíttetett „Intelligens egységes piaci szabályozás” című tanulmányra,

—

tekintettel az online egységes piaci eredménytábla 2015. áprilisi kiadására,

—

tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

—

tekintettel a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság jelentésére (A8-0278/2015),

A.

mivel az egységes piac kulcsfontosságú eszköz az Unió gazdasági növekedése és a munkahelyteremtés fellendítésére;

B.

mivel az egységes piac a hivatalos létrehozása után több mint 20 évvel még mindig felaprózott, különösen azért, mert a tagállamok nem ültették át teljes körűen vagy nem hajtották végre helyesen az uniós jogszabályokat;

C.

mivel meg kell erősíteni az egységes piac irányítását a teljes szakpolitikai ciklus vonatkozásában;

D.

mivel a leendő belső piaci stratégiának az áruk és szolgáltatások szabad mozgása, a digitális egységes piac, a szakmai képesítések és a közbeszerzés terén szerzett múltbeli tapasztalatok tanulságainak leszűrésére tett erőfeszítés révén az egységes piaci szabályozás javítását kell céloznia;

E.

mivel a megosztott felelősség koncepciójának kell meghatároznia az Unió egységes piaci irányítás javítására irányuló törekvését;

F.

mivel a szubszidiaritás iránti felelősség nemcsak a Bizottság, a Tanács és a Parlament felelőssége, hanem a nemzeti és – adott esetben – regionális parlamenteknek is szerepük van benne; mivel a szubszidiaritás elvének lényege abban áll, hogy a politikai döntéseknek a legmegfelelőbb intézményi szinten kell megszületniük, legyen az helyi, regionális, nemzeti vagy európai szint;

G.

mivel az áruk egységes piaca megvalósult, azonban a szolgáltatásoké nem;

H.

mivel az egyedi eszközöket meg kell erősíteni, felül kell vizsgálni vagy használatukat hatékonyabban kell ösztönözni ahhoz, hogy pozitívan hozzájáruljanak egy vállalkozásaink szempontjából versenyképes szabályozási környezet kiépüléséhez, a növekedés és a munkahelyteremtés ösztönzéséhez, valamint a fogyasztók uniós szabályozásba vetett bizalmának fokozásához;

I.

mivel a különböző segítségnyújtási szolgáltatásokról – mint például az Európa Önökért és a SOLVIT – a polgárok és a vállalkozások egyaránt igen keveset tudnak és ezekkel nincsenek tisztában;

J.

mivel nem állnak rendelkezésre a jogszabályoknak az egységes piac különböző területein való végrehajtását mérő megfelelő mutatók és adatok;

K.

mivel az ilyen mutatók és adatok világosabbá tehetnék a szóban forgó jogszabály célját;

L.

mivel a digitális innováció gyorsabb a politikánál, és a digitális menetrendet a vállalkozások formálják; mivel kulcsfontosságú időtálló, alapértelmezetten digitális szabályokat biztosítani;

M.

mivel az Unió területén a magas szintű fogyasztóvédelem megvalósítása érdekében alapvetően fontos a fogyasztói jogok és fogyasztóvédelmi jogszabályok megfelelő átültetése, végrehajtása és érvényesítése;

N.

mivel a legfontosabb európai és nemzetközi politikai döntéshozókat és érdekelteket tömörítő, évenként megrendezett európai fogyasztói csúcstalálkozó 2015. évi fő prioritása a jogszabályok hatékonyabb végrehajtása és érvényesítése volt;

1.

kéri a Bizottságot, hogy a közelmúltban elfogadott belső piaci stratégiájának végrehajtása során vegye figyelembe az ezen állásfoglalásban szereplő ajánlásokat;

2.

úgy véli, hogy az egységes piaci szabályozás javítását prioritásként és az uniós intézmények közös felelősségeként kell kezelni; úgy véli, hogy a megfelelő jogalkotás a polgárok javát szolgálja, és hozzá kell járulnia a versenyképesség javulásának, a munkahelyteremtésnek és a növekedésnek az ösztönzéséhez, illetve a kkv-k fejlődéséhez, ugyanakkor magas szintű védelmet kell biztosítania a fogyasztók számára, mindezt méghozzá oly módon, hogy ne akadályozza, hanem ösztönözze az európai gazdaságot;

3.

a „jobb szabályozást” a teljes politikai ciklus összefüggésében szemléli, melynek során valamennyi elem hozzájárul a hatékony és eredményes szabályozáshoz; ezért úgy véli, hogy már az eredeti hatásvizsgálattól kezdve szerepelniük kell a releváns jogszabályok sikerességét mérő konkrét mutatóknak, és ezeket az egész politikai ciklus során alkalmazni kell, beleértve a jogszabály hatálybalépésekor történő végrehajtást is;

4.

ezzel összefüggésben emlékeztet az átlátható és hozzáférhető információk fontosságára; sajnálatosnak tartja, hogy miközben az Európai Parlament dokumentumai szabadon hozzáférhetők a széles nyilvánosság számára, a tanácsi dokumentumokhoz való hozzáférés továbbra is korlátozott;

5.

úgy véli, hogy a szubszidiaritás elvének a politikaalkotás kiindulópontját kell képeznie, hogy hangsúlyozza az „európai hozzáadott értéket” az egységes piac irányításában;

6.

megjegyzi, hogy a szubszidiaritási mechanizmusra vonatkozó határidők nem minden esetben biztosítanak megfelelő időt a parlamenteknek ahhoz, hogy behatóan vizsgálhassák a végrehajtás aspektusait, a meglévő jogszabályokkal való összhangot és egyéb gyakorlati kérdéseket; ezért úgy véli, hogy maguk a parlamentek aktívabb szerepet tölthetnének be, különösen a konzultációs folyamatokban;

7.

úgy véli, hogy az intézményeknek közösen kell vállalniuk annak biztosítását, hogy a vonatkozó jogszabályok kidolgozása során érvényesüljön az arányosság elve; úgy véli továbbá, hogy a folyamatnak meg kell valósítania az egyszerűségre, az átláthatóságra, a koherenciára és az alapvető jogok tiszteletben tartására irányuló célkitűzéseket;

8.

kéri a Bizottságot és a Tanácsot, hogy a Parlamenttel együtt gondolkodjon el arról, hogyan lehet leghatékonyabban biztosítani, hogy az egyszerűsítés állandó folyamat legyen, mivel az e területeken tett erőfeszítések a fogyasztók és a kkv-k javát szolgálják;

9.

úgy véli, hogy az egységes piacra vonatkozó jogszabályoknak figyelembe kell venniük a digitális forradalom által kínált új lehetőségeket, továbbá teljes mértékben összhangban kell lenniük az e-kormányzat dimenziójával;

10.

felhívja az Európai Bizottságot, hogy erősítse meg az egységes piac szerepét mint az európai szemeszter folyamatának egyik külön pillérét, amelyet az éves növekedési rendszer részeként az egységes piaci integrációról szóló éves jelentéssel kell megerősíteni;

11.

úgy véli, hogy az egységes piacra vonatkozó jogszabályoknak az egységes piac jobb működését kell célozniuk, azokat az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 3. cikkének (3) bekezdése szerint kell kialakítani, továbbá elő kell mozdítaniuk a versenyképességet, az innovációt, a növekedést és a munkahelyteremtést; a hatékony hatásvizsgálatot fontos eszköznek tekinti, amely tájékoztatást nyújt a politikai döntéshozóknak arról, hogy hogyan alakítsák a legmegfelelőbben a szabályozást e célok és az egységes piacra irányuló célkitűzéseik megvalósítása érdekében, illetve arról, hogy a szabályozásnak milyen esetleges kölcsönhatása van a már meglévő jogszabályokkal;

12.

sajnálatosnak tartja, hogy a Bizottság 2010–2014 között működő Hatásvizsgálati Testülete által megvizsgált hatásvizsgálat-tervezetek mintegy 40 %-a nem megfelelő minőségűnek bizonyult és ezeket javítás céljából visszaküldték;

13.

úgy véli, hogy a hatásvizsgálatokat átfogó, objektív és hiánytalan információkra és bizonyítékokra kell alapozni ahhoz, hogy hatékony eszközök lehessenek, továbbá tartalmazniuk kell az összes jelentős hatással bíró vagy politikailag fontos lehetőséget; úgy véli, hogy a hatásvizsgálatok elvégzése során figyelembe kell venni az ugyanerre az ágazatra vonatkozó meglévő jogszabályok utólagos értékelését, továbbá figyelemmel kell lenni az új jogalkotási kezdeményezés és az Unió egyéb szakpolitikái és általános célkitűzései közötti összhangra;

14.

sajnálatosnak tartja, hogy a Parlamentnek a javaslattervezetek kíséretében benyújtott hatásvizsgálatok továbbra is hiányosak, ahogyan ezt például a Parlament Előzetes Hatásvizsgálatok Osztálya is kiemeli a rádióberendezések forgalmazásáról szóló javaslathoz készült hatásvizsgálatról szóló elemzésében;

15.

úgy véli, hogy a tudományos szakvélemények gondos vizsgálatának a hatásvizsgálati folyamat részét kell képeznie, és különösen meg kell indokolni, hogy az előkészítő szakaszban hogyan és miért születtek az adott szakpolitikai döntések, ami segíteni fogja a politikai folyamat előmozdítását; úgy véli továbbá, hogy a hatásvizsgálatok elkészítése során figyelembe kell venni a digitális innováció és fejlődés ütemét, és azt, hogy a jogszabályoknak technológiai szempontból semlegesnek és a lehető leginkább időtállónak kell lenniük;

16.

rámutat, hogy nincs arra vonatkozó világos útmutatás, hogy a REFIT javaslatokból származó esetleges hatásokat számszerűsíteni kell-e vagy sem; kiemeli, hogy jobban meg kellene célozni a REFIT javaslatok esetleges előnyeinek és az egyes javaslatok költségmegtakarításainak számszerűsítését;

17.

emlékeztet arra, hogy a javaslatot kísérő hatásvizsgálatokat ki kell egészíteni a társjogalkotók által elfogadott érdemi módosításokkal; hangsúlyozza, hogy világos és átlátható szabályokat kellene hozni, amelyek meghatározzák, hogy milyen körülmények teszik indokolttá az ilyen kiegészítő hatásvizsgálatok elvégzését; emlékeztet például arra, hogy a Parlament gondosan mérlegelte a két közbeszerzési irányelvhez benyújtott néhány módosításának kkv-kra gyakorolt esetleges hatását; ezért sürgeti a Tanácsot – amely 2007 óta semmilyen hatásvizsgálatot sem végzett el a saját módosításaira vonatkozóan –, hogy vállaljon nagyobb szerepet ebben;

18.

emlékeztet arra, hogy a szubszidiaritás iránti felelősség nemcsak a Bizottság, a Tanács és a Parlament felelőssége, hanem a nemzeti és regionális parlamenteknek is szerepük van benne;

19.

megjegyzi, hogy a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság megbízásából készített „Intelligens egységes piaci szabályozás” című tanulmány utal arra, hogy a Parlament és a Tanács értékes meglátásokkal járulhatna hozzá a Bizottság hatásvizsgálatához; felhívja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg, milyen módokon vonhatná be a Parlamentet és a Tanácsot a hatásvizsgálati folyamatba;

20.

emlékeztet arra, hogy az EUSZ 11. cikkének (2) bekezdése szerint valamennyi uniós intézmény köteles nyitott, átlátható és rendszeres párbeszédet folytatni az érdekképviseleti szervezetekkel, a civil társadalommal és a szociális partnerekkel;

21.

úgy véli, hogy a konzultációs eljárásnak mindig tartalmaznia kell egy „alapértelmezetten digitális” szakaszt, melynek során a Bizottságnak törekednie kell arra, hogy valóban megértse a felhasználók igényeit, illetve hogy az „alapértelmezetten digitális” mit jelent a szolgáltatás kialakítása szempontjából;

22.

megismétli azt az álláspontját, hogy a konzultációs folyamatoknak nyitottnak, átláthatónak és inkluzívnak kell lenniük, és azokat ki kell bővíteni, hogy keretükben az érdekeltek széles köre nyújthasson be beadványt a hatásvizsgálatok tervezeteiről; meggyőződése, hogy mindez ugyanilyen fontos a másodlagos jog esetében is, amely komoly hatással van az egységes piaci szabályozás végrehajtására, így nagyobb átláthatóságot és ellenőrzést igényel; úgy véli, hogy a Vámkódex az egyik olyan terület, amelynél az érdekeltekkel folytatott rendszeres konzultáció javíthatja a másodlagos jog végrehajtását;

23.

elismeri a kibővített stratégiai programozásra irányuló javaslatokat a jobb szabályozást célzó – és például bevezető hatásvizsgálatot is tartalmazó – csomagon belül; úgy véli ugyanakkor, hogy még mindig hiányzik a Bizottság munkafolyamataira vonatkozó áttekintés; felhívja a Bizottságot, hogy tegye ismertebbé a szakpolitikai kezdeményezéseket tartalmazó ütemterveket az egyes ágazatokban, illetve könnyítse meg ezek igénybevételét;

24.

úgy véli, hogy a jogalkotási folyamat szempontjából óriási szerepe van a polgárok és vállalkozások különböző segítségnyújtási szolgáltatásokban – mint például az Európa Önökért és a SOLVIT – játszott szerepének, és ezért arra kéri a Bizottságot, hogy vizsgálja meg az e szolgáltatások által nyújtott részvételi adatokat és ezeket vegye figyelembe az adott jogszabály felülvizsgálatakor;

25.

úgy véli, hogy a széles körű, megfelelő és kiegyensúlyozott konzultáció a jogalkotási folyamat alapvetően fontos része; úgy véli, hogy a dokumentumok és bizonyítékok közzététele, valamint az összes érdekelt fél felkérése arra, hogy hatékonyan járuljanak hozzá az e területre irányuló szakpolitika fejlesztéséhez, az innováció és az egységes piac erősítésének egyik fő hajtóereje, különös tekintettel a digitális egységes piachoz kapcsolódó menetrendre;

26.

hangsúlyozza, hogy a kisvállalkozások nem mindig rendelkeznek elegendő idővel vagy erőforrásokkal arra, hogy részt vegyenek rendszeres konzultációkon; úgy véli, hogy a Bizottságnak felhasználóbarát és innovatív módszereket kellene találnia arra, hogy elérje a kkv-kat és az induló vállalkozásokat;

27.

úgy véli, hogy holisztikus megközelítést kell alkalmazni az érdekeltekkel folytatott konzultációval kapcsolatban, amelynek sokkal inkább az egész jogalkotási cikluson végighúzódó folyamatnak, semmint alkalmi feladatnak kell lennie; ezzel összefüggésben ismételten felhívja a Bizottságot, hogy fontolja meg egy, a szabályozás javításával és a bürokrácia mérséklésével foglalkozó európai érdekképviseleti fórum létrehozását;

28.

hangsúlyozza, hogy az érdekeltekkel folytatott konzultációknak a lehető leginkluzívabbnak kell lenniük, és ezeket különösen a kkv-k, a mikrovállalkozások és a civil szervezetek bevonásával kell lefolytatni;

29.

úgy véli, hogy a nyilvános konzultációk valamennyi hivatalos nyelven való elérhetővé tétele, illetve hozzáférhetőbbé és érthetőbbé tétele magasabb részvételi arányt fog eredményezni és javulni fog a konzultációs folyamathoz való hozzáférés átláthatósága;

30.

úgy véli, hogy az egységes piac előnyeinek maradéktalan kiaknázása érdekében alapvető fontosságú az egységes piacra vonatkozó jogszabályok teljes körű és megfelelő végrehajtása, és az egyértelmű, átfogó és sokoldalú mutatók ehhez fontos hozzájárulást tesznek; aggodalmának ad hangot amiatt, hogy a végrehajtásra vonatkozó célkitűzések nem mindig teljesülnek; kéri különösen a szolgáltatási irányelv teljes körű és megfelelő végrehajtását; emlékeztet a tagállamok és ágazatok között még mindig fennálló nagyfokú heterogenitásra;

31.

úgy véli, hogy a Bizottságnak a jogszabályok csökkentésére irányuló törekvése lehetővé fogja tenni, hogy nagyobb figyelmet, így több időt és alaposabb mérlegelési lehetőséget kapjanak a politikai kezdeményezések, amit az érdekelt felek részvételének fokozására lehet használni;

32.

kiemeli, hogy a megfelelési táblázatok fontosak a megfelelő végrehajtás nyomon követéséhez; felszólítja a tagállamokat, hogy hozzák létre és tegyék közzé megfelelési táblázataikat;

33.

sajnálatosnak tartja, hogy a Bizottság által az egységes piaci intézkedéscsomagban javasolt 0,5 % célérték ellenére néhány tagállam még mindig lemaradásban van; hangsúlyozza, hogy nemcsak a nemzeti jogba történő átültetésre és végrehajtásra vonatkozó formális célok fontosak, hanem az átültetés minősége, a célok gyakorlati megvalósítása és az érintettek számára a valós életben esetlegesen ezzel járó problémák vagy kihívások is;

34.

úgy véli, hogy a teljes körűen működő egységes piac által kínált számos előny megvalósításához a Bizottságnak és a parlamenteknek együtt kell működniük az uniós jogszabályok végrehajtása során szerzett bevált gyakorlatok és tapasztalatok tanulságainak levonásában, annak biztosítása érdekében, hogy ne hiúsuljanak meg a célok és célkitűzések a hiányos és következetlen tagállami végrehajtás miatt;

35.

úgy véli, hogy nagyon átláthatóságra van szükség a túlszabályozás terén, és szigorúbb intézkedésekre van szükség a túlszabályozás eseteinek azonosítására, amelyek problémát jelentenek az uniós szinten született jogszabályokat megérteni és alkalmazni kívánó polgárok és vállalkozások számára; felhívja a tagállamokat, hogy a végrehajtási dokumentumokban tegyék egyértelművé és határozzák meg, hogy mely szabályok következnek uniós jogszabályokból és melyek nemzeti követelményekből; emlékeztet arra, hogy a tagállamoknak lehetőségük van arra, hogy szigorúbb szabályokat fogadhassanak el, amennyiben az uniós jog csak minimális harmonizációt biztosít;

36.

felszólítja a Bizottságot, hogy folytassa erőfeszítéseit és rendszeresen aktualizálja a szabályozásokra vonatkozó iránymutatást; különösen kéri, hogy – az Európai Parlamenttel szoros együttműködésben – mihamarabb aktualizálja a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló 2005/29/EK irányelv végrehajtására vonatkozó 2009. évi útmutatást annak érdekében, hogy az megfeleljen a digitális korszak kihívásainak; sajnálatosnak tartja, hogy a szolgáltatások minősége a rangsorolás és az erőforrások hiányából fakadóan tagállamonként jelentősen eltérő; ezért uniós szinten alkalmazott irányítási keretet szorgalmaz ezen eszközök és szolgáltatások jobb működése érdekében;

37.

az alternatív vitarendezést és az online vitarendezést kulcsfontosságú eszközöknek tartja az áruk és szolgáltatások egységes piacának fejlesztéséhez; hangsúlyozza, hogy ez lehetővé fogja tenni a fogyasztók és kereskedők számára, hogy bírósági eljárás nélkül, költséghatékony és egyszerű módon rendezzék vitáikat; arra ösztönzi a Bizottságot és a tagállamokat, hogy hívják fel a figyelmet ezekre a fontos eszközökre;

38.

hangsúlyozza, hogy a konfliktusok megoldására szolgáló olyan jellegű egyablakos szolgáltatások, mint a SOLVIT, az ECC-Net vagy a FIN-Net, lehetővé teszik a belső piac működésének javítását; felhívja a Bizottságot, hogy biztosítson erőforrásokat ezen eszközök jobb megismertetésére, és dolgozza ki a kiegészítő eszközöket;

39.

üdvözli a SOLVIT és az EU Pilot projekteket, melyek célja, hogy ne kerüljön sor arra, hogy a Bizottság kötelezettségszegési eljárást indít tagállamok ellen; ugyanakkor úgy véli, hogy a figyelmeztetések beérkezését követő válaszadási idő tekintetében javítani kell az EU Pilot által kínált szolgáltatásokat;

40.

úgy véli, hogy a belső piaci információs rendszert (IMI) más egységes piaci eszközökre is ki kell terjeszteni annak érdekében, hogy egy központi információs csomóponttá válhasson; rámutat, hogy ez – a legújabb bizottsági kezdeményezésekkel összhangban – megfelelne a „csakis egyszer” elvnek;

41.

úgy véli, hogy az olyan digitális platformok, mint az egyablakos ügyintézés, az IMI és az interoperabilitási megoldásokra vonatkozó program (ISA2) fontosak az egységes piac működésének javítása szempontjából, mivel elősegítik a tagállami hatóságok közötti, határokon átnyúló információcserét;

42.

aggodalmának ad hangot azzal kapcsolatban, hogy az európaiak igen kevéssé tájékozottak az olyan rendelkezésre álló szolgáltatásokkal kapcsolatban, mint például az Európa Önökért, az Európa Önökért Tanácsadó Szolgálat, az Európai Foglalkoztatási Szolgálat, a fogyasztóvédelmi együttműködési szolgálat, az egyablakos ügyintézés, a SOLVIT és az az alternatív és online vitarendezés;

43.

úgy véli, hogy az olyan szolgáltatások, mint az Európa Önökért, az Európa Önökért Tanácsadó Szolgálat, az Európai Foglalkoztatási Szolgálat, a fogyasztóvédelmi együttműködési szolgálat, az egyablakos ügyintézés, a SOLVIT, a SOLVIT plus, és az alternatív és online vitarendezés hasznos, alacsony költségű alternatívái a jogi lépéseknek; megjegyzi, hogy a fogyasztók és vállalkozások csupán 4 %-a tud az eszközökről, és jelenleg e szolgáltatások igénybevételi szintje rendkívül alacsony; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy ennek a problémának a megoldása céljából továbbra is segítsék elő az ilyen eszközök népszerűsítését, ugyanakkor vizsgálják meg, hogy az eszközök által adott eredmények és válaszok megfelelőek-e a felhasználók számára; felhívja továbbá a Bizottságot, hogy a felhasználói elégedettség növelése érdekében erősítse az olyan különböző segítségnyújtási szolgáltatások közötti jobb együttműködést, mint az Európa Önökért és a SOLVIT;

44.

kéri a Bizottságot, hogy alaposan gondolja át az e szolgáltatások közötti kölcsönhatást, és vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogy a fogyasztók számára kialakított egyablakos ügyintézéssel váltja fel őket, amely során adott esetben más eszközökhöz irányítják a fogyasztót;

45.

úgy véli, hogy ennek az átgondolásnak az adott szolgáltatások jobb meghatározását kell eredményeznie, annak érdekében, hogy jobban elkülöníthetők legyenek a tevékenységek és később elkerülhetők legyenek az átfedések;

46.

felhívja a Bizottságot, hogy alakítson ki egy kommunikációs és képzési stratégiát annak biztosítása érdekében, hogy a polgárok és mérettől függetlenül minden vállalkozás jobban megismerje a segítségnyújtási szolgáltatásokat; e tekintetben javasolja a valamennyi segítségnyújtási szolgáltatáshoz hozzáférést nyújtó egységes portál kialakítását;

47.

úgy véli, hogy a fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló (CPC) rendelet soron következő felülvizsgálata során teljes mértékben figyelembe kell venni azt, hogy javítani kell az információ áramlását az egységes piac különböző eszközei között;

48.

kiemeli a Bizottság ún. „EU Sweeps” ellenőrző eszközének fontosságát, különös tekintettel egy jól működő digitális egységes piacra;

49.

elismeri a Bizottság által a végrehajtás megerősítése érdekében az online környezetben indított összehangolt ellenőrző intézkedések, az ún. „EU sweep” intézkedések pozitív szerepét; úgy véli, hogy az „EU sweep” intézkedéseket az offline ágazatra is ki lehetne terjeszteni;

50.

aggodalommal jegyzi meg, hogy az Európa Önökért portál beszámolói szerint vannak olyan területek, amelyekkel kapcsolatban rendszeresen kérdések érkeznek a jogaikat gyakorolni kívánó emberek részéről, ilyen terület például az e-kereskedelem és a képesítések elismerése; úgy véli, hogy a Bizottságnak a nemzeti és regionális szervekkel együtt válaszolnia kell erre e jogok megértésének előmozdítása érdekében;

51.

úgy véli, hogy annak teljes körű megértése érdekében, hogy valójában hogyan működnek az egységes piacra vonatkozó jogszabályok a fogyasztók és a vállalkozások szemszögéből, a végrehajtás minőségi és mennyiségi értékelése is helyénvaló, nem csupán az irányelvek formális átültetésre vonatkozó puszta adatok;

52.

felhívja a Bizottságot, hogy mérlegelje egy „korai előrejelző rendszer” létrehozását, amely jelezné, hogy milyen problémák merülnek fel az uniós jog végrehajtása vagy alkalmazása során;

53.

úgy véli, hogy a fogyasztói piacok uniós szintű rendszeres vizsgálata lehetővé tenné a kialakuló trendek és a fogyasztókat és vállalkozásokat érintő veszélyek időben történő felismerését; ezzel összefüggésben kiemeli az összes érintett fél, többek között a fogyasztóvédelmi szervezetek pozitív szerepét;

54.

felhívja a Bizottságot, hogy értékelje a kölcsönös elismerésről szóló 2009-es rendeletben és az építési termékekről szóló 2011-es rendeletben előirányzott termékinformációs kapcsolattartó pont teljesítményét;

55.

hangsúlyozza, hogy hivatalos eljárások és az adatok jobb megosztása révén megvalósított szorosabb együttműködésre van szükség az egységes piacnak a fogyasztók uniós jogszabályok kereskedők általi megsértésével kapcsolatos panaszait fogadó irányítási eszközei és a nemzeti végrehajtó testületek között;

56.

felhívja a Bizottságot, hogy értékelje alaposan a végrehajtás és – végső soron – a kötelezettségszegési eljárások következetességét és hatékonyságát, különösen az egységes piacra vonatkozó jogszabályok tekintetében;

57.

sajnálatosnak tartja, hogy a Parlament csak korlátozott hozzáféréssel rendelkezik a kötelezettségszegési eljárást megelőző eljárásokkal és a kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatos információkhoz, és e téren – a titoktartásra vonatkozó szabályok megfelelő tiszteletben tartása mellett – nagyobb átláthatóságra szólít fel;

58.

sürgeti a Bizottságot, hogy időben és gyorsabban indítson kötelezettségszegési eljárást, ha bizonyíték áll rendelkezésre a sikertelen végrehajtás igazolására, és a problémák megoldása érdekében az olyan eszközök, mint a közvetítés – az alternatív vitarendezés, az online vitarendezés, az EU Pilot, a SOLVIT vagy egyéb, a kötelezettségszegési eljárást megelőző mechanizmusok – révén tett ésszerű erőfeszítések kudarcba fulladtak; hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak ugyanolyan felelősségük van az uniós jogszabályok érvényesítésében, és biztosítaniuk kell a hatékony és eredményes végrehajtást a fogyasztói érdekek érvényesítése, illetve annak érdekében, hogy Európa-szerte egyenlő versenyfeltételek mellett működhessenek a vállalkozások;

59.

kötelezettséget vállal arra, hogy gyakorolja az uniós jogszabályok érvényesítése terén betöltött szerepét, többek között a jogszabályok végrehajtásának felülvizsgálata és a Bizottság ellenőrzése révén, különösen azáltal, hogy a Parlament részt vesz a Bizottságnak konkrétan a végrehajtáshoz kapcsolódó munkaprogramokra vonatkozó éves vagy legalábbis a részletesebb jelentéstételi tevékenységében;

60.

emlékeztet arra, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló, 2014. február 4-i 2005/29/EK irányelv (4) végrehajtásáról szóló állásfoglalásában a Parlament felszólította a Bizottságot, hogy összesítse és elemezze a tagállamok által alkalmazott szankciókra és a végrehajtási rendszerek hatékonyságára vonatkozó adatokat, különös tekintettel a végrehajtási eljárások bonyolultságára és hosszadalmasságára; ismételten felszólítja a Bizottságot, hogy ezen elemzések eredményeit bocsássa az Európai Parlament rendelkezésére;

61.

úgy véli, hogy a piacfelügyeleti eszközöket együtt kell alkalmazni az egységes piac eszközeivel az uniós jog érvényesítésének erősítése érdekében;

62.

e tekintetben megjegyzi, hogy a nemzeti hatóságok nem minden esetben használják helyesen a piacfelügyeleti információs és kommunikációs rendszert (ICSMS), vagy elmulasztják kellő időben megtenni a szükséges intézkedéseket; különösen hangsúlyozza, hogy javítani kell az ügyek közigazgatási szervek közötti átadását;

63.

aggodalmának ad hangot amiatt, hogy a minták Bizottság általi 2014-es elemzése szerint az elvégzett termékvizsgálatok 60 %-ánál nem tüntették fel a származási országot, a gépészeti termékvizsgálatok 32 %-ához nem mellékeltek kockázati besorolást és a bejegyzések 5 %-a nem említette a megsértett uniós rendeletet/irányelvet; kéri a Tanácsot és a tagállamokat, hogy komolyan vizsgálják meg ezt a kérdést és tájékoztassák a Parlamentet a meghozott nyomonkövetési intézkedésekről;

64.

üdvözli a rendszeres felülvizsgálati időszakot, valamint az ágazati vizsgálat REFIT program keretében való bevezetését, amelyek végső célja az uniós jogszabályok minőségének javítása és a jogszabályok egyszerűsítése kell legyen, ezáltal jobban összehangolva a polgárok és vállalkozások igényeit, különös tekintettel a mikro-, kis- és középvállalkozásokra;

65.

úgy véli azonban, hogy a vizsgálatot javítani kell annak tekintetében, hogy az eddigi jogalkotási intézkedések képesek voltak-e hatékonyan hozzájárulni a cél eléréséhez, és összhangban vannak-e a jelenlegi szakpolitikai célkitűzésekkel; hangsúlyozza továbbá az átláthatóság fontosságát a REFIT-eljárás során; ezzel kapcsolatban úgy véli, hogy az adminisztratív és a szabályozásból eredő terhek csökkentésére vonatkozó gördülő cél kitűzése kedvezően hozzájárulhat annak biztosításához, hogy a kitűzött célokat a lehető leghatékonyabb módon és úgy érjék el, hogy az a lehető legkisebb költséggel járjon az emberek és a vállalkozások számára;

66.

megjegyzi, hogy a szabályozás kumulatív költsége gyakran akadályt teremt az egységes piac résztvevői, különösen a kkv-k számára; üdvözli ezért a Bizottság azon kötelezettségvállalását, hogy megvizsgálja ezt a kérdést; hangsúlyozza, hogy az ilyen vizsgálatnak a piacra való belépés akadályainak elhárítására, és valamennyi piaci résztvevő számára a tisztességes verseny biztosítására kell irányulnia;

67.

felhívja a Bizottságot, hogy javítsa a politikai célkitűzések megvalósítását befolyásoló tényezők megértését – amilyenek például az egymást kiegészítő vagy egymással ellentétes uniós vagy nemzeti szinten elfogadott politikák hatása, illetve a fellépés elmaradásának hatása – a politikai döntéshozatal javítása, és végső soron a jobb egységes piaci szabályozáshoz való hozzájárulás érdekében;

68.

úgy véli, hogy a hatályvesztésre vonatkozó rendelkezéseket kivételes esetben fontolóra lehet venni, különösen átmeneti jelenségek esetében, amellett, hogy az intézmények kötelezettséget vállalnak arra, hogy a jogszabályokat csak szükség esetén frissítik; úgy véli, hogy a biztosítékok szükséges eszközök annak garantálására, hogy a fontos jogszabályok ne évüljenek el;

69.

hangsúlyozza, hogy az egységes piaci szabályozás javítása nem az összes szabály eltávolítását, sem – például a környezetvédelmet, a biztonságot, a fogyasztóvédelmet és a társadalmi normákat érintő – szabályozásra való törekvés szintjének csökkentését jelenti, hanem a szükségtelen szabályozás és negatív hatások megszüntetését, miközben biztosítja a jogalkotás céljának elérését és olyan versenyképes szabályozási környezet megteremtését, amely támogatja a foglalkoztatást és a vállalkozást Európában;

70.

hangsúlyozza, hogy egy egységes piac, amely nem jelent túlságosan nagy terhet a termelés, az innováció és a kereskedelem számára, illetve nem veszélyezteti ezeket, eszköz, amely olyan munkahelyeket és növekedést hoz vissza Európába, amelyek korábban máshol valósultak volna meg;

71.

ezért hangsúlyozza, hogy az egységes piac jobb szabályozásával kapcsolatos megosztott felelősség a közös előnyök megvalósításához fog vezetni: egy erős és dinamikus egységes piac fog létrejönni, amely hozzájárul Európa hosszú távú növekedéséhez, és ezáltal polgárai jólétéhez.

72.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Bizottságnak, a Tanácsnak, az Európai Tanácsnak és a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

15.2.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 58/57

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 2. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 165. cikkére,

—

tekintettel az „Erasmus+” elnevezésű uniós oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogram létrehozásáról, valamint az 1719/2006/EK, az 1720/2006/EK és az 1298/2008/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 11-i 1288/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1),

—

tekintettel a polgárok európai évéről (2013) szóló, 2012. november 21-i 1093/2012/EU európai parlamenti és tanácsi határozatra (2),

—

tekintettel a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó „Európa a polgárokért” program létrehozásáról szóló, 2014. április 14-i 390/2014/EU tanácsi rendeletre (3),

—

tekintettel az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges kulcskompetenciákról szóló, 2006. december 18-i európai parlamenti és tanácsi ajánlásra (4),

—

tekintettel az európai uniós oktatási miniszterek nem hivatalos ülésén, 2015. március 17-én elfogadott, „A polgári szerepvállalásnak, valamint közös értékeinknek: a szabadságnak, a toleranciának és a megkülönböztetésmentességnek az oktatás által történő előmozdításáról” című nyilatkozatra („Párizsi Nyilatkozat”),

—

tekintettel a Tanácsnak az oktatás és képzés terén folytatott európai együttműködés stratégiai keretrendszeréről szóló, 2009. május 12-i következtetéseire („Oktatás és képzés 2020”) (5),

—

tekintettel az oktatás és a képzés terén folytatott európai együttműködés stratégiai keretrendszerének végrehajtásáról (Oktatás és képzés 2020) szóló, 2015. augusztus 26-i bizottsági közleményre (COM(2015)0408),

—

tekintettel a Bizottság 2015. szeptember 14-i, az „Erasmus+” elnevezésű uniós oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogram végrehajtásának 2016-os éves munkaprogramja elfogadásáról szóló végrehajtási határozatára (C(2015)6151),

—

tekintettel a Tanács a tanulási célú mobilitás referenciaértékéről szóló 2011. november 28–29-i következtetéseire (6),

—

tekintettel „A Tanács és a Bizottság 2015. évi közös jelentéstervezete az ifjúságpolitika terén folytatott európai együttműködés megújított keretének végrehajtásáról (2010–2018)” című, 2015. szeptember 15-i bizottsági közleményre (COM(2015)0429),

—

tekintettel „Az EU ifjúsági stratégiája – befektetés és az érvényesülés elősegítése – Megújított nyílt koordinációs módszer a fiatalok előtt álló kihívások és lehetőségek kezelésére” című, 2009. április 27-i bizottsági közleményre (COM(2009)0200),

—

tekintettel az ifjúságpolitika terén folytatott európai együttműködés megújított keretéről (2010–2018) szóló, 2009. november 27-i tanácsi állásfoglalásra (7),

—

tekintettel a nem formális és az informális tanulás eredményeinek érvényesítéséről szóló 2012. december 20-i tanácsi ajánlásra (8),

—

tekintettel az 1993-ra előirányozott oktatási és képzési politikájáról szóló, 1992. május 15-i állásfoglalására (9),

—

tekintettel az iskolai tanterveknek az európai dimenzió beépítését célzó megfelelő támogató intézkedések biztosításával történő kiegészítésére irányuló kezdeményezésekről szóló 2006. szeptember 26-i állásfoglalására (10),

—

tekintettel a tanárképzés minőségének javításáról szóló, 2008. szeptember 23-i állásfoglalására (11),

—

tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

—

tekintettel a Kulturális és Oktatási Bizottság jelentésére (A8-0021/2016),

A.

mivel az oktatás alapvető emberi jog és közjó, amelynek mindenki számára hozzáférhetőnek kell lennie;

B.

mivel az oktatás legfontosabb szerepe, hogy teljesen tudatos polgárokat formáljon, ennélfogva túlmutat az uniós és nemzeti stratégiák gazdasági célkitűzéseinek teljesítésén;

C.

mivel az oktatás egyik célja, hogy az egyéneket felkészítse az egyre összetettebb, nagyobb igényeket támasztó, egyre inkább multikulturálissá váló és integráltabb társadalmakban való életre és aktív polgári szerepvállalásra;

D.

mivel az Eurobarométer egy 2014-es közvélemény-kutatása szerint az uniós polgárok 44 %-a úgy érzi, hogy korlátozottak az EU működésével kapcsolatos ismeretei, 52 %-uk pedig úgy véli, hogy véleménye nem számít az Unióban (12);

E.

mivel az uniós polgárok csupán 42,61 %-a és a 18–24 éves korosztály csupán 27,8 %-a szavazott a legutóbbi európai parlamenti választásokon, ami 1979 óta a legalacsonyabb részvételi arány (13);

F.

mivel az Unióval kapcsolatos ismeretek hiányossága, valamint az Unió konkrét hozzáadott értékének nem megfelelő megértése demokratikus deficit érzését keltheti, és az euroszkepticizmus tagállamokban és tagjelölt országokban való elterjedéséhez vezethet; mivel az európai polgárok véleménye és az uniós intézmények közötti, egyre növekvő szakadék megszüntetése érdekében foglalkozni kell a demokratikus deficittel;

G.

mivel az Eurobarométer 2015. évi 437. sz. tematikus felmérése szerint az európaiak nagy többsége egyetért abban, hogy a tanóráknak és a tananyagnak információt kell tartalmazniuk a sokféleségről a vallás vagy meggyőződés, az etnikai származás, a szexuális irányultság és a nemi identitás tekintetében (14);

H.

mivel az európai politikák előnyeivel, például a személyek és szolgáltatások Unión belüli szabad mozgásával és az uniós mobilitási programokkal kapcsolatos fokozott tudatosság hozzájárulhat a közösségi szellem és az Unióhoz tartozás tudatának megteremtéséhez, valamint a multikulturális és multinacionális társadalmak elfogadásához;

I.

mivel a sikeres oktatási rendszerek és tantervek, valamint az európaiaknak az uniós politikai döntéshozatali eljárásokkal kapcsolatos nagyobb mértékű befolyása és részvétele nagyobb érdeklődést tudna kiváltani az uniós ügyek iránt, és megteremthetné a megértés és az összetartozás érzését, ugyanakkor hozzájárulhatna a társadalmi különbségek, a kulturális szegregáció és a megfosztottság érzésének kezeléséhez;

J.

mivel a tagállamok többségének tantervei és tanárképző programjai már integrálták az európai uniós ismeretek elsajátítását; mivel e téren a tagállamokon belüli és az egyes tagállamok közötti különbségek továbbra is fennállnak;

K.

mivel néhány tagállamban a különböző oktatási szinteken és a kötelező oktatás különféle tárgyai keretében ugyan általánosságban tanítják az uniós témákat, ezek a tanárok által követendő tantervnek csupán kis részét teszik ki;

L.

mivel az alap- és továbbképzés révén tovább kell fejleszteni és frissíteni kell a tanárok és az oktatási személyzet más tagjainak uniós ismereteit és készségeit, és mivel ezzel összefüggésben az oktatási intézményeknek és a tanároknak hathatós, személyre szabott és a sajátos szükségleteikhez igazított segítségre van szükségük;

M.

mivel az ICF GHK tanácsadó cég által az Oktatásügyi és Kulturális Főigazgatóság számára készített, „Learning Europe at school” [Az európai uniós ismeretek iskolai elsajátítása] című tanulmány (15) szerint elsősorban a felsőoktatáson kívüli intézmények és szövetségek vesznek részt az uniós témákkal kapcsolatos tanárképzésben;

N.

mivel az Európai Bizottságnak az Erasmus program hatásairól készített és 2014-ben közzétett tanulmánya rámutat az oktatási mobilitás, valamint a tanulmányok nemzetközivé tételének pozitív hatásaira, amelyek nem csupán a tanmenetek és a foglalkoztathatóság szintjén jelentkeznek, hanem hozzájárulnak az Európával kapcsolatos ismeretek elmélyítéséhez, az európai polgári tudat és az Európával kapcsolatos pozitív hozzáállás kialakulásához, valamint az európai parlamenti választásokon való részvétel fokozásához;

1.

hangsúlyozza, hogy az európai dimenziónak az oktatás különböző területein, szintjein és formáin keresztül betöltött szerepe egyre jelentősebb, valamint hangsúlyozza a koncepció széles körű és elmélyült, oly módon történő megértésének szükségességét, amely figyelembe veszi annak összetett, dinamikus és sokrétű természetét, és amelynek az európai uniós ismeretek iskolai elsajátítása kulcsfontosságú eleme;

2.

hangsúlyozza, hogy az oktatás európai dimenziója elengedhetetlen ahhoz, hogy a polgárok jobban megértsék az Uniót és ismét szorosabb legyen a kapcsolatuk az Unióval, illetve hozzájárulhat az EUSZ 2. cikkében meghatározott értékek szerepének elmélyítéséhez, valamint az Unió hangjának hallhatóbbá tételéhez egy kölcsönös függőségek jellemezte világban;

3.

hangsúlyozza, hogy szükség van az Európai Unió alapvető értékeinek megértésére és az azokhoz való ragaszkodás előmozdítására; rámutat arra, hogy az Unió és tagállamai közös történelmének és értékeinek ismerete és megértése kulcsfontosságú a kölcsönös megértéshez, a békés együttéléshez, a toleranciához és a szolidaritáshoz, valamint az Európai Unió alapelveinek megértéséhez is;

4.

rámutat arra, hogy növelni kell az Európai Unió láthatóságát az oktatási anyagokban és a tanterven kívüli tevékenységekben, és jobban kell integrálni azokba, tekintettel a polgárok mindennapi életére gyakorolt hatására; úgy véli, hogy az Unióhoz kifejezetten kötődő tartalmak jelentős hozzáadott értéket biztosíthatnak az iskolai tantervek, valamint a tanulók személyes fejlődése és gyarapodása számára;

5.

hangsúlyozza a tanulók szintjéhez, igényeihez és érdeklődéséhez igazított, aktív és részvételen alapuló oktatási módszerek alkalmazásának, valamint az információs és kommunikációs technológiák és a média – többek között a közösségi média – által kínált lehetőségek teljes kiaknázásának szükségességét;

6.

hangsúlyozza, hogy az oktatás uniós dimenziójának nem csupán azt kell lehetővé tennie a tanulók számára, hogy ismereteket sajátítsanak el, valamint európai identitást és az uniós polgársággal összefüggő kompetenciákat alakítsanak ki, hanem azt is, hogy kritikus véleményt formáljanak az Unióról, többek között azáltal, hogy megismerik az Uniónak a jogállamiságon és az emberi jogokon alapuló alapvető értékeit, az uniós döntéshozatali folyamatokat és azok hatását saját országukra és annak demokratikus részvételére; ösztönzi az Európai Ifjúsági Parlament szerepjátékainak alkalmazását annak elősegítése érdekében, hogy a gyermekek és a tanulók megértsék az európai folyamatokat, és tájékozottabbak legyenek az európai kérdésekben;

7.

felhívja a figyelmet arra, hogy az Európai Uniót annak tagállamai formálták egyedülálló történelmükkel és kultúrájukkal, és hogy az Unió fejlődése továbbra is elválaszthatatlanul összekapcsolódik a tagállamaival; kiemeli ugyanakkor a különböző kultúrák hozzájárulását az európai társadalmakhoz és örökséghez;

8.

megjegyzi, hogy az Unió jelentős hatást gyakorol tagállamaira, és hogy az európai uniós ismeretek iskolai elsajátításának tükröznie kell a tagállamoknak az Unió fejlődésében betöltött szerepét és az Unió nemzeti szintű fejleményekre gyakorolt hatását egyaránt;

9.

rámutat arra, hogy a tagállamoknak és az Uniónak a társadalmi befogadás és az európai és nemzetközi szolidaritás alapvető európai értékeinek gyakorlati megvalósításával példát kell mutatniuk az európai uniós ismeretek iskolai oktatásában és elsajátításában érintett összes szereplőnek;

10.

emlékeztet arra, hogy biztosítani, erősíteni és bővíteni kell a tanárok és nevelők kezdeti és folyamatos szakmai, valamint egész életen át tartó továbbképzési lehetőségeit, továbbá megfelelő támogatást és forrásokat kell biztosítani számukra annak érdekében, hogy be tudják építeni az uniós dimenziót az oktatásukba, különös tekintettel a történelemre és az állampolgári ismeretekre, valamint hogy tanulóközpontú stratégiákat valósíthassanak meg, illetve a tanulók igényeihez igazíthassák tanítási módszereiket;

11.

hangsúlyozza, hogy elő kell mozdítani és ösztönözni kell az oktatók többnyelvű és interkulturális kompetenciáit, valamint mobilitási lehetőségeit, az egymástól tanulást és a bevált gyakorlatok tantestületek közötti cseréjét, például európai szintű szemináriumok szervezése révén;

12.

hangsúlyozza az egyetemek szerepét a magasan képzett és motivált tanárok és nevelők felkészítésében és képzésében; szorgalmazza a tagállamok arra irányuló erőfeszítésekkel kapcsolatos intézkedéseinek ösztönzését és támogatását, hogy az egyetemeken lehetőségeket biztosítsanak szakképző tanfolyamokra, amelyek a beiratkozott hallgatók, valamint a gyakorló tanárok és nevelők számára is nyitottak és hozzáférhetők;

13.

hangsúlyozza a történelemoktatással kapcsolatos európai megközelítés fontosságát és a benne rejlő lehetőségeket – szem előtt tartva a kérdésben a tagállami hatáskört –, mivel bizonyos történelmi események meghatározóak voltak az európai eszme és értékek kialakulásában; felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy támogassák a történettudományi társaságokat és a történettudományi kutatóközpontokat, ezzel felhívva a figyelmet azok európai történelemmel kapcsolatos tudományos tevékenységére, valamint az iskolai tanárok továbbképzésében játszott szerepére;