Index 
 Teljes szöveg 
Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve
2009. május 5., Kedd - Strasbourg HL kiadás

A tudományos célokra felhasznált állatok védelme (A6-0240/2009, Neil Parish)
MPphoto
 

  Neil Parish, előadó. Elnök úr, szeretném megköszönni az árnyékelőadók velem folytatott kemény munkáját ezen az elképesztően műszaki jellegű és nehéz ügyön. Közös munkánk eredményeként olyan eredménnyel állunk elő, amely szerintem jó kompromisszum.

Az állatkísérletek olyan rendkívül vitatott és érzelmeket kiváltó terület, amely erkölcsi megfontolásokat is felvet. Minden tőlünk telhetőt megtettünk egy olyan álláspont kidolgozása érdekében, amely egyrészt javítja a kísérletekben részt vevő állatok jólétét, másrészt pedig biztosítja, hogy továbbra is magas szintű és megbízható orvosi kutatás folyjék Európában. Több területen is a Bizottság javaslataira építettünk, és ami ennél még fontosabb, egyértelművé tettük a súlyossági besorolást. Sikeres kompromisszumot értünk el a mezőgazdasági bizottsággal, és ezen a ponton nem lenne szabad megbontani azt.

Mindannyian azért kívánunk együtt dolgozni, hogy finomítsuk, csökkentsük és mással helyettesítsük az állatkísérleteket. Mindazonáltal nem szabad megfeledkezünk arról sem, hogy számos betegség elleni oltást és gyógymódot állatok, és különösen négylábúak felhasználásával fejlesztettek ki – így például a gyermekbénulás, a torokgyík, a hepatitis B elleni oltást, valamint a Parkinson-kórra kialakított mély agyi stimulációt. Ezek mind az állatkísérletek eredményeit tükrözik. A számos tagállam részéről felvetett, az embrionális őssejtek használatára vonatkozó aggodalmak eloszlatására a 170. módosítás, amennyiben támogatásra talál, biztosítani fogja, hogy a kérdésre vonatkozó etikai döntéseket ne a Bizottság, hanem maguk a tagállamok hozzák meg.

Nagy lehetőséget tartunk a kezünkben arra, hogy javítsuk az állatjólétre és a kutatásra vonatkozó jogszabályokat. Pártvitáinkat félretéve kellene támogatnunk ezt a jelentést. Az ipari, a gyógyszerkutató és az állatjóléti szervezetek mind meg vannak győződve arról, hogy ez a lépés előremutató, és hogy a jelenlegi jogszabályokat frissítjük és javítjuk vele. Ha a jelenlegi Parlament nem néz szembe a kérdéssel, a jogszabályt legalább két, ha nem több évvel vetjük vissza, ami hátralépést jelentene. Arra kérem a Ház képviselőit, hogy támogassák ezt a jelentést.

Végezetül, mivel vélhetően ez az utolsó alkalom, hogy a képviselők előtt felszólalok, minthogy visszatérek a nemzeti politikához, szeretném megköszönni mindazt az előzékenységet, amellyel minden alkalommal fogadtak, és szeretné köszönetet mondani a Ház képviselőinek, akik szintén igen előzékenyek voltak velem.

(Taps)

 
Jogi nyilatkozat - Adatvédelmi szabályzat