Az Európai Parlament,

–  tekintettel a külső határok átlépésekor vízumkötelezettség alá eső, illetve az e kötelezettség alól mentes harmadik országbeli állampolgárok országainak felsorolásáról szóló, 2018. november 14-i (EU) 2018/1806 európai parlamenti és tanácsi rendeletre(1), különösen annak 7. bekezdésére („kölcsönösségi mechanizmus”),

–  tekintettel az 539/2001/EK rendelet 1. cikkének (4) bekezdése értelmében a Bizottság vízumkölcsönösség területén fennálló kötelezettségeiről szóló, 2017. március 2-i állásfoglalására(2),

–  tekintettel a viszonosság nélküli helyzetekről szóló, 2016. április 12-i (COM(2016)0221), 2016. július 13-i (COM(2016)0481), 2016. december 21-i (COM(2016)0816), 2017. május 2-i (COM(2017)0227), 2017. december 20-i (COM(2017)0813) és 2018. december 19-i (COM(2018)0855) bizottsági közleményre, valamint „A vízumpolitika területén a viszonosság nélküli helyzet jelenlegi állása” című, 2020. március 23-i legfrissebb bizottsági közleményre (COM(2020)0119)),

–  tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 17. cikkére és az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 80., 265. és 290. cikkére,

–  tekintettel a vízumkölcsönösség területén fennálló kötelezettségekről szóló, 2020. október 19-én tartott vitájára,

–  tekintettel az (EU) 2018/1806 rendelet 7. cikke értelmében a Bizottságnak a vízumkölcsönösség területén fennálló kötelezettségei tárgyában a Bizottsághoz intézett kérdésre (O-000049/2020 – B9-0022/2020),

–  tekintettel az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság állásfoglalási indítványára,

–  tekintettel eljárási szabályzata 136. cikkének (5) bekezdésére és 132. cikkének (2) bekezdésére,

A.  mivel az Unió vízumpolitikájának egyik iránymutató kritériumaként a vízumkölcsönösség általánosságban azt jelenti, hogy az uniós polgárokra ugyanazok a feltételek vonatkozzanak, amikor egy harmadik országba utaznak, mint annak a harmadik országnak az állampolgáraira, amikor az Európai Unióba utaznak;

B.  mivel a vízumkölcsönösségi mechanizmus célja egy ilyen vízumkölcsönösség megvalósítása; mivel az Unió vízumpolitikája megtiltja az egyes tagállamok számára, hogy vízumkötelezettséget vezessenek be az (EU) 2018/1806 rendelet II. mellékletében szereplő valamely harmadik ország állampolgárai tekintetében (azon országok, amelyek állampolgárai rövid távú tartózkodás esetén mentesülnek a vízumkötelezettség alól);

C.  mivel a kölcsönösségi mechanizmust 2013-ban a Parlament társjogalkotóként való közreműködésével felülvizsgálták, tekintettel arra, hogy azt ki kellett igazítani a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésének fényében, valamint az Európai Unió Bíróságának a másodlagos jogalapokkal kapcsolatos ítélkezési gyakorlatának megfelelően, továbbá azért, hogy „a szolidaritás jegyében uniós válaszként szolgáljon abban az esetben, ha az 539/2001/EK rendelet II. mellékletében szereplő valamely harmadik ország vízumkötelezettséget ír elő legalább egy tagállam állampolgáraival szemben” (az 1289/2013/EU rendelet (1) preaumbulumbekezdése);

D.  mivel a kölcsönösségi mechanizmus egy kölcsönösség nélküli helyzetből kiinduló, konkrét határidőket és intézkedéseket előíró eljárást határoz meg, amelynek célja, hogy a kölcsönösség nélküli kiindulási helyzetet megszüntesse; mivel ennek belső logikája olyan intézkedéseket von maga után, amelyek az érintett harmadik országgal szembeni fokozott szigorúságot eredményeznek, beleértve végső soron az érintett harmadik ország valamennyi állampolgára esetében a vízummentesség felfüggesztését (a kölcsönösségi mechanizmus alkalmazásának második szakasza);

E.  mivel „a kölcsönösségi mechanizmus alkalmazásának második szakaszában való megfelelő európai parlamenti és tanácsi részvétel biztosítása érdekében – tekintettel arra, hogy az 539/2001/EK rendelet II. mellékletében szereplő valamely harmadik ország valamennyi állampolgára esetében a vízummentesség felfüggesztése és annak a tagállamokra, a schengeni társult országokra és magára az Unióra, konkrétan a külkapcsolatokra és a schengeni térség általános működésére gyakorolt horizontális hatásai politikailag különösen érzékeny kérdésnek minősülnek – a Bizottságot fel [kellett] hatalmazni arra, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés 290. cikke szerint jogi aktusokat fogadjon el a kölcsönösségi mechanizmus egyes elemeire vonatkozóan”, beleértve vízummentesség felfüggesztését az érintett harmadik ország valamennyi állampolgára esetében;

F.  mivel „az Európai Parlament vagy a Tanács úgy határozhat, hogy a felhatalmazást visszavonja” (EUMSZ 290. cikke (2) bekezdésének a) pontja);

G.  mivel a felhatalmazáson alapuló jogi aktus „csak akkor léphet hatályba, ha a Parlament vagy a Tanács a jogalkotási aktusban előírt határidőn belül nem emel ellene kifogást” (EUMSZ 290. cikke (2) bekezdésének b) pontja);

H.  mivel a Bizottság az Európai Unió Bírósága előtt megtámadta a kölcsönösségi mechanizmus alkalmazásának második szakaszában a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok választására vonatkozó jogalkotói döntést, és mivel a Bíróság azonban helyesnek ítélte a jogalkotó választását (C-88/14. sz. ügy);

I.  mivel a mechanizmus egyértelműen kötelezettségeket és feladatokat jelent a Parlament és a Tanács, valamint a Bizottság számára a kölcsönösségi mechanizmus különböző szakaszaiban;

J.  mivel ezért az uniós tagállamok közötti szolidaritásról van szó, és olyan intézményi kérdésről, amelynek révén a Parlamentet és a Tanácsot jelenleg megfosztják azon előjoguktól, hogy „megfelelő módon [...] részt vegyenek a viszonossági mechanizmus alkalmazásának második szakaszában”;

K.  mivel a Bizottságot nem szabad olyan helyzetbe hozni, amelyben késedelmei és az uniós jogszabályok végrehajtásának megtagadása a Szerződések őreként való hitelessége gyengüléséhez vezethet, hanem emlékeztetni kell intézményi és jogi kötelezettségeire;

1.  ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy a Bizottság köteles felhatalmazáson alapuló jogi aktust elfogadni – amelyben ideiglenesen felfüggeszti a vízummentesség alkalmazását azon harmadik országok állampolgárai esetében, amelyek nem oldották fel a vízumkötelezettséget bizonyos uniós tagállamok állampolgárai számára – a vonatkozó értesítések közzétételének időpontját követő 24 hónapon belül, amely időszak 2016. április 12-én lezárult;

2.  az EUMSZ 265. cikke alapján felhívja a Bizottságot, hogy legkésőbb az ezen állásfoglalás elfogadásától számított két hónapon belül fogadja el a szükséges felhatalmazáson alapuló jogi aktust;

3.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Bizottságnak, az Európai Tanácsnak, a Tanácsnak és a nemzeti parlamenteknek.

(1) HL L 303., 2018.11.28., 39. o. (2) HL C 263., 2018.7.25., 2. o.